T+A DAC 8 és AMP 8 hifi rendszer teszt – Av-Online

A T+A két, látszólag pöttöm egységbe zárva tálalja a kétcsatornás rendszerek lelkét képező elektronikát. Amíg a DAC 8 és AMP 8 készülékpárost teszteltük, úgy éreztük, hogy egy felhasználóbarát űrhajó rutinos tulajdonosaivá váltunk. Ezt a technikai részletekkel agyonfűszerezett, ugyanakkor lehengerlő élményt próbáltuk papírra vetni, így született mai cikkünk.

Csalóka méret

Mielőtt irodába vagy otthonunk másodlagos helyiségébe szánt kategóriának titulálnánk a T+A duóját, valamit nem árt előre tisztázni: ezek az eszközök a felső osztályba tartoznak, így aztán kompaktságuk csak egy ügyesen kivitelezett álca. Minél közelebbről szemügyre vesszük őket, ez annál nyilvánvalóbb. A tudás, a kialakítás és az ár is high end lélekről tanúskodik, ami látszólag a szokásostól kisebb testben kapott helyet. Azért csak "látszólag", mert a DAC 8 és az AMP 8 alapterülete összeadva már jócskán kitesz, sőt, túllép egy klasszikus hifi erősítőén. Ha úgy tetszik, itt az az "extra", hogy az eszközöket saját belátásunk szerint helyezhetjük egymás fölé, alá, vagy mellé. Persze aki komolyabb szinten, becsülettel épít hifi rendszert, az nem fogja ezeket a szépségeket közvetlenül egymásra pakolni, a káros rezgésekre való tekintettel (sem). Olyan helyeken viszont kétségkívül praktikus lehet egy ekképpen kivitelezett elektronika, ahol a hely függőleges szűke miatt nincs lehetőség vaskos "arcú" erősítők és lejátszók telepítésére. Gondolunk itt dizájnos médiabútorokra, televízió állványra és egyéb, szűk belmagasságú hifi tároló bútorra.

Mit tud, mit nem tud?

Rögvest rátérünk a rendelkezésre álló csatlakozók, wattok és extrák garmadájára, de előtte hadd térjünk ki olyasvalamire, ami tényleg különlegessé teszi a T+A kompakt rendszerét. Először is, a DAC elképesztően pontos. Fáziszárt hurokkal rendelkező áramkörét mester órajellel korrigálja a processzor, a továbbküldött információ pedig kettős órajel generátoron fut át. Igen, ez így leírva talán túl tudományosnak tűnhet, de tessék kapaszkodni, a java csak most jön: a jelszint feldolgozásért felelős DAC modul teljesen szimmetrikus felépítésű, és egy halom 32 bites áramkört tartalmaz.

A T+A úgy döntött, hogy a ma elérhető legjobb teljesítményt hozza ki a kis DAC-ból. Ezt ők nem csak annyiban akarták elérni, hogy egy szép hangot produkáló készüléket piacra dobjanak, tulajdonképpen opciókat is nyújtanak a felhasználónak. Négy különféle (Béizer vagy FIR) szűrésmód áll rendelkezésünkre, melyek más és más ízt, vagy másszóval karaktert fognak adni a rendszernek. Az első FIR opció egyenes frekvenciaválaszra készteti a hangfalakat. A második beállítás némiképp visszaveszi az előbb említett, "szabályozott" frekvenciaskála linearitását, hogy a DAC hatékonyabban kezelje a tranziens hullámokat. A másik két (Béizer) szűrő analóg hangrendszer jelleget utánoz, illetve az eredeti zeneélmény érzetét hivatott visszaadni.

Ezzel akarva akaratlanul is tanácstalanná teheti leendő tulajdonosait a DAC 8. Sok hifi rajongó (szerkesztőink néhány tagját beleértve) olyan eszközről álmodik, ami a bekapcsolástól a kikapcsolásig pontosan úgy szól, ahogy az ízlésének és valóságérzetének megfelel, mindenféle utólagos állítgatás nélkül. Talán nem a legjobb megfogalmazás, mindazonáltal a T+A így azt sugallja, hogy a felhasználónak "kell" a teljes élményhez ez a finomhangolási lehetőség. Épp úgy, mint a térérzet növelő "Wide" és hibás fázisban rögzített felvételek korrekciójára szolgáló funkciók, mert a DAC 8 az utóbbiakat is tudja.

Mindent összegezve feltételezhető, hogy a felvételek sajátos karakteréhez és a felhasználók sokrétű ízléséhez próbál meg igazodni a T+A DAC 8. Hogy az egyes finombeállítások milyen eredményt hoztak, arra még a "Hangminőség" c. bekezdésben visszatérünk.

Küllem, felszereltség

A rendszer külsőjébe nehéz belekötni. Letisztult és igényes, mint a legtöbb T+A produktum. A teljes egészében fém készülékházak alja és teteje egyetlen összefüggő, 6 mm vastag szálcsiszolt alumínium lemezből készült. A csonka kúpot formáló, ugyancsak fém talpak aljára még puha filckorong is került. A két készülék egyidejű ki és bekapcsolásához (trigger) egy telefonzsinór kinézetű vezérlő kábelt is mellékelt a cég. Bemenetek és kimenetek terén nem árasztott el minket a rendszer, noha egész jó kínálattal szembesültünk a hátlapon: az előfok-végfok közti kapcsolathoz XLR és RCA felület is rendelkezésre áll. A manapság trendi "hálózati fícsörök", AirPlay, internetes szolgáltatások (és analóg bemenet) nem képezik részét az extráknak. A DAC8 tényleg kimondottan előerősítő/DAC funkciót hajlandó betölteni, a forráseszközöket nekünk kell hozzá összeválogatni. Zárkózottságát némiképpen ellensúlyozta a sztereó viszonylatban szokatlanul bőséges, 4 db digitális koaxiális és egy optikai bemenet. "Természetesen" a számítógépes összekötésre szolgáló USB-B port sem maradt el, ugyanakkor még egy-egy AES/EBU és BNC aljzat is került rá.

A távvezérlő műanyag, puritán küllemét megbocsátottuk miután kiderült, hogy milyen jól használható. A könnyedén reagáló gombok érintésére azonnal felébredtek a DAC 8 kijelzőjének parányi, pontjai. Alig egy másodperc elteltével a végerősítő is "észhez tért", hogy kövesse az előerősítő utasítását. Miután a rendszer teljesen felállt, a DAC 8 számlapján villámgyorsan felperegtek a számok és megálltak azon a jelszinten, amin kikapcsolás előtt hagytuk a készüléket. A hagyományos hifi eszközökhöz képest megszokást igénylő, hogy az előerősítő ki-bekapcsoló gombja kínosan közel került a többi kezelőszervhez. Persze ez csak kötözködés, a távvezérlő használata amúgy szükségtelenné teszi a készülékek és az ülőgarnitúra közötti rohangálást.

Beüzemelés, meghallgatás

A készülékpárost főleg ELAC 400-as sorozatú hangfalakkal teszteltük, de pár órára DALI IKON és OPTICON dobozokat is rákötöttük. Aki össze tudja csatlakoztatni a tévét a médialejátszóval, annak a T+A elő-végerősítő kombó összeillesztése sem okozhat gondot. A kontroll vezetéket csak egyféleképpen lehet bekötni, a forráseszközöket pedig a DAC 8-hoz szükséges csatlakoztatni, mindegyik aljzat fölé került felirat, így aztán minden magától értetődően, logikusan történt.

Olvasóink gyakran kérdezik, hogy mi lehetőség szerint  RCA vagy XLR vezeték használatát preferáljuk? A tapasztalatok azt mutatják, hogy utóbbiból többet lehet kihozni, de végső soron a vezeték magjának, árnyékolásának, vastagságának és geometriájának minősége fontosabb a csatlakozófejnél. Mi a forgalmazó ajánlására alapozva, Vertere XLR kábelt próbáltunk ki, ami térábrázolás, dinamika és mélység szempontjából jónak bizonyult. A hangfalak bekötéséhez HiDiamond kábelt alkalmaztunk. Az elektromos áram továbbításáról, szűréséről IsoTek gyártmányok gondoskodtak.

Kb. háromnegyed órányi hajtás után a végerősítő alaposan átmelegedett, még az előlap is langyossá vált. 2-3 órányi használatot követően feljebb kúszott a hőkibocsátás, de olyannyira nem vált komollyá, hogy a végfok hűtő ventilátora bekapcsoljon. Ami azt illeti, a T+A nálunk töltött, több mint 3 hetes tesztfutama alatt, egyszer sem hallottuk a padlólemezbe rejtett szélkavarót. Szóval ne tessék aggódni, a melegedés része a működésnek, a jól szellőző helyszín biztosítása viszont erősen ajánlott.

És a hang? Nos, a T+A DAC 8 és AMP 8 kettőse olyan rendszert alkot, amiről reggeltől estig lehetne értekezni. Egy Benjamin Grosvenor által előadott Brahms – Magyar Tánc feldolgozást elindítottunk, felszabadult érzés lett úrrá rajtunk. Két dologra jöttünk rá: egyrészt, a T+A "megköveteli" hogy 70 %-os jelszinten hajtsuk (nekünk ott sikerült elérni realisztikus, koncertélményszerű hatást anélkül, hogy a dobhártyánk károsult volna). Másrészt, aki ilyen elektronika birtokosa, és nem hallgat rajta rendszeresen élő zenét, az bűnt követ el saját magával szemben, ugyanis a T+A zseniálisan tálalja a hangszeres zenét. Ez a zongora gyönyörűen szólt, és éreztük, hogy ott áll velünk szemben, a tér közepén. Ez a kísérteties jelenlétérzet nem csak akkor állt fenn, ha a sztereó háromszög csúcsában tartózkodtunk, hanem akkor is, ha méterekkel odébb álltunk. Ez, ha úgy tetszik, a high end kiváltsága.

Joe Satriani egyik elektromos gitárral teletűzdelt produkcióját fülelve hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy nem tetszik a hang (ez perse Grosvenor után közvetlenül nem csoda). A hangszer hideg és fémes karaktere túl hűvösen, túl ércesen akart kitörni. Ebben a pillanatban csak kísérletképpen átkapcsoltuk a Béizer szűrőt 2. fokozatba és csodák csodája: a hang hirtelen elviselhető, sőt élvezhető lett. Sajnos erre mi nem tudunk pontos magyarázatot adni, de a lényeg, hogy megtörtént. Satriani produkciójában érezni lehetett a hangfalak játékosságát, de amúgy ott volt megint minden előttünk, realisztikus érzetekben nem volt hiány.

Egy Ibrahim Maalouf számot (Kalthoum – Introduction) elindítva furcsa térugrásnak lehettünk részesei, ugyanis a zenében egyes részletek (pl. szaxofon) közeledtek felénk, míg mások (cintányér) egyre távolabbra úsztak, egy megfoghatatlan ködbe. Tetszett, hogy a rendszer nem csak a hangok pozícióját, hanem az effektek mozgató hatását is ügyesen ábrázolta.

Próbaképpen elindítottuk Hans Zimmer produkcióit is, az Interstellar c. filmből. No, itt aztán volt minden, a lélegzetvisszafojtástól a hidegrázásig. Ilyen minőségben konkrétan még nem hallottuk ezt a zenét. Az első másodpercektől érezni lehetett a súlyt, a felvétel óriási skáláját, pedig a legtöbb betét csendesen indult. Mégis ott lappangott az az őrületesen széles érzelmi töltet minden negyedben, amikor pedig az orgona megszólalt, nos, nem tudjuk máshogy leírni, csak úgy, hogy gyönyörű volt. A féreglyuk felé közelítéshez írt "ének" például hátborzongató volt. A T+A olyan töltetet pumpált a hangfalaknak, hogy valósággal vibrálni kezdett alattunk a kanapé. Félelmetes volt.

Természetesen könnyedebb (Caro Emerald) és rockosabb (Queens of The Stone Age) előadók dalaiba is belefüleltünk. Számunkra az esetek 90 százalékában a Béizer 1. szűrő bizonyult nyerőnek, de ez szubjektív. Jóval inkább objektíven könyveltük el a rendszer hirtelen dinamikus részleteit. Itt azokra a csattanó, dörrenő hanghatásokra gondolunk, amik közepes hangerőn is pislogó reflexre kényszerítik a hallgatót. Rengeteg részletet szépen, óvatosan és érzékletesen kihozott a térbe a rendszer. Kár, hogy a "szép" és "kitűnő" szavak illetve azok szinonimái a média és a közösségi háló hatására gyengébbé váltak, érvényüket vesztették, pedig számos pozitív jelzővel lehetne illetni a T+A rendszerét.

Végszó

A T+A készülékpárosa profi módon képes volt fenntartani figyelmünket a zene iránt. Bele tudtunk mélyedni, feledkezni, ámulni a kedvenc felvételeinkbe, ami önmagában nagyszerű élmény. A szűrők és korrigáló funkciók használata némi fejvakarást váltott ki belőlünk, mert hosszú távon szükségtelennek éreztük őket. Ettől függetlenül nem vagyunk egyformák, van, akinek pont ez a fajta személyre szabhatóság kell. Vitathatatlan tény, hogy a T+A világszínvonalút alkotott. Noha a két eszköz ára együttesen meghaladja az egymillió forintot, a maguk kategóriájában nincs miért szégyenkezniük. Mi sem érzünk lelkifurdalást, amiért rájuk aggatjuk az "Ajánlott vétel" cédulát. Ha pedig a barátok átjönnek zenét hallgatni, tessék elrejteni a tréfa tárgyává válható távvezérlőt! Viccet félretéve, a T+A rendszere példaértékű. Kissé különc, de a hangja kifogástalan.

Mérleg

A nagyszabású, hagyományos méretű audiofil rendszerekhez képest semmivel sem gyengébb, ami egy kis helyigényű összeállítás esetében több, mint előny

Kristálytiszta, méterekről is jól olvasható kijelző

Komoly erőtartalékok

Szépen tagolt, kellő mélységgel és árnyaltsággal ábrázolt hangszínpad

Az elő-végfok XLR kábellel is összeköthető

A végerősítő 1 órányi használat után hajlamos alaposan átmelegedni, ami a működését nem gátolja meg, de emiatt szűk helyre nem érdemes helyezni

A túlmintavételezési üzemmódok alkalmazása jó ötlet, a beállítások közötti különbség viszont alig érzékelhető (persze hangfaltól is függ és van, akinek az "alig" is számottevő)

A készülékekhez viszonyítva komolytalan távvezérlő

Szubjektív vélemény

Specifikáció.: DAC8, AMP8

Forrás:[www.av-online.hu]