Sonus faber Il Cremonese bemutató Enjoy the Music II. rész

Sonus faber Il Cremonese bemutató Enjoy the Music II. rész

VI. Szerencse

A mondás szerint mindenki a saját szerencséjének kovácsa. Ez néha igaz, de nem mindig. Tagadhatatlan, hogy kétféle szerencse létezik, jó vagy rossz, és ez sokszor az időzítésen múlik. Az audió történelmében igen sok feljegyzés szól a hang rossz időzítéséről.

Vegyünk két sofőrt, akik ugyanabból a bárból indultak haza a közös lakhelyükre eltérő útvonalon, miután elég sok alkoholt fogyasztottak. A hazafelé vezető úton az egyik sofőr olimpiai bajnok atléták gyorsaságával megáldott gyalogosokkal találkozik az útkereszteződésben, míg a másik sofőr egy másik útkereszteződésben kerekes székes, öreg gyalogosokkal találkozik. Mindketten túl gyorsan hajtanak a kereszteződés előtt, mert ittasak. Az egyes számú sofőrnek szerencséje van, mert az atletikus gyalogosok elugrálnak előle, így lassítás nélkül tud áthajtani a kereszteződésen. A másik már ennyire nem szerencsés, el kell kapnia a kormányt, és le kell térnie az útról, hogy elkerülje a balesetet, ami késlelteti a hazaérésben.

Gondatlan vezetés miatt mindkét sofőr veszélyeztette magát, és a gyalogosokat is, ez nem kérdés. Az, hogy jó vagy rossz szerencse érte őket nem rajtuk múlott. Néha nem tarthatjuk a szerencsénket kézben, ebből ennyi tanulság szűrhető le. A közös italozás miatt a két sofőr egyformán felelőtlen volt, egyszerre indult haza a közös lakhelyre, mégsem értek célba egyszerre, ami a külső körülmények hatásának volt köszönhető, nem a saját döntéseiken múlott. Ugyanez igaz bármely tettére és döntésére, nem feltétlenül tudja kontrollálni, hogy szerencséje lesz vagy nem, ám ettől függetlenül a következményeket viselnie kell.

Két példát említek az audió történetéből, amelyben külső körülmények jó és rossz szerencsét okoztak. Mára már elfelejtettük, hogy milyen elterjedtek voltak a tölcséres hangfalak régen. Akkoriban az Acoustic Research, az Advent és a KLH csak polc hangfalakat gyártott. Aztán jött a Bell Labs 1947-ben a tranzisztor bemutatásával, ami fenekestül felforgatta az audió erősítők világát a késői 1960-as, és a korai 1970-es években. Tagadhatatlan, hogy a találmány folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően rendkívüli népszerűségre tett szert, ami máig tart.

Ám az 1970-es években elterjedő tranzisztoros erősítők gyakorlatilag kiölték a tölcséres hangfalakat a piacról. A tölcséres rendszer kis teljesítménnyel hajtható, gyakorlatilag az elektroncsőre tervezték és fejlesztették vagy ötven évig. A tölcséres hangfalakat nem kis méretű szobákra tervezték, sokkal inkább termek hangosítására volt alkalmazható. Ha tranzisztoros végfokkal hajtották meg, a hangja fémes és harsány lett.

A korai ’70-es években robbanásszerűen elterjedt tranzisztoros erősítőkkel hajtott tölcséres rendszerű hangfalak olyan csúnyán szólaltak meg, hogy a tölcséres hangfal rendszer gyakorlatilag kihalt Amerikában. Érdekes módon Japánban a tölcséres hangfalak még egy ideig tovább éltek, amit nehéz elképzelni a Tokyo-ban található rengeteg apró lakás méretben. A Voice of Theatre kultúra minden esetre ott még jó ideig ment tovább a kis teljesítményű elektroncsöves erősítőkkel, annak ellenére, hogy a világ más részein eltűnt az otthoni audió rendszerekből.

Második példám az audió ipar rossz szerencséjére az, hogy az átviteli lánc megfelelő összeállítása félelmetes feladattá változott.

Az 1970-es és 1990-es évek között az otthoni hangfalak piaca elsősorban a tranzisztorban rejlő lehetőségeket tükrözte. A 70-es évek polc hangfalai 1990-re állványossá változtak. A két-utas mini monitorok voltak a kis helyiségben való zenehallgatás elsődleges megoldásai. Aztán a keskenyedő előlapokban megjelentek a három, és négy utas rendszerek az álló kategóriában, a keresztváltók egyre meredekebb szűrést alkalmaztak, és megjelentek az egzotikus anyagok a magas sugárzókban.

A zenehallgatás mindennapi gyakorlattá vált, amelyben a zenészeket az egymás közötti távolságokkal egyre szélesebb és mélyebb színpadon jelenítették meg a hangfalak. A tranziens átvitelt felváltotta a harmónia, a belső részlet ábrázolás, a tömörség, és a holografikus színpad ábrázolás. Akkoriban jelentek meg a részletezés, az áttekinthetőség és a természetesség fogalmak, ami saját meglátásom szerint inkább egy liberális politikai rendszerre alkalmazhatók, és nem az audió lejátszás módjára.

Az viszont tagadhatatlan, hogy a tranzisztor megjelenése, és az általa meghajtott hangfalak alapjaiban változtatták meg a zene ábrázolás módját, és az otthoni zenehallgatás élményt.

Aztán megérkezett az „örök tökéletes hang”, bemutatták a CD lemezeket. Az ezüstös korong hatását így utólag már könnyű értékelni, ami a rengeteg hozzáférhető publikációnak köszönhető. Új fogalmat kellett bevezetni a hallgatási élmény leírásába, mégpedig a „fárasztót”. A tesztelő pilóták elkezdtek a hagyományos nappaliban történő zenehallgatás mellett olyan dolgokról írni, hogy milyen a hang a konyhából főzés közben hallgatva, esetleg hogy szól ebéd közben. Véleményem szerint komoly bírálata ez a hangzásnak, mivel számomra azt sugallja, hogy csak kb. 15 méterről, a falakon és ajtókon visszaverődve, átszűrődve volt jó hallgatni, azaz a lehető legtávolabbról, nem pedig a hangfalak előtt ülve.

VII. Sonus Faber

Franco Serblinről nem túlzás azt állítani, hogy megmentette a halláskárosodástól a kor zenerajongóit. Az általa alapított Sonus faber az akkori lehetőségekhez képest próbált megoldást találni a zene legjobb bemutatás módjára. Nem mindig a legtökéletesebb módszerrel, de akkor ez volt a lehető legjobb megoldás. Az indulás azonban nehéz volt. Serblin első terméke a Snail, egy fából épített all-in-one audió rendszer volt, ami egy kitárt szárnyú madárra hajazott a megjelenésével. 1980-ban mutatta be, de csekély port vert fel, emellett kevés sikert aratott.

Aztán 1983-ban a Sonus faber piacra dobta az első hangfalát Parva néven. A két-utas hangfal közepes szintű fogadtatásra lelt a piacon, de Serblin fáradhatatlanul tovább dolgozott, és 1991-ig több, azóta legendássá vált két-utas állványos hangfallal rukkolt elő. Ezek a Minima, az Electa, az Electa Amator és az Extrema voltak. Különösen az Electa Amator és az Extrema segítette hozzá az igazi piaci sikerhez a céget.

Ezek a hangfalak nem csak szépek voltak, de gyönyörűen is szóltak. Engem nem különösebben vonz a fizikai szépség, és az esztétika. Az én szememben az Extrem kicsit túldíszített. Azért nem kedvelem annyira az olasz formatervezés világát, mert az ízlésem a pontos, jól definiálható vonalak és a funkcionalitás felé hajlik. A Sonus faber hangfalai a Ferrari és a Bugatti stílusát mutatják, de hasonlíthatnám például az Armani ruhákhoz, esetleg egy Renzo Piano által tervezett múzeumhoz, vagy palotához. Egy családi otthonban a Sonus faber hangfal nem tud észrevétlen maradni. Nem eszköz, hanem műtárgy.

Régen is és manapság is igaz, hogy a Sonus faber hangfalak különleges elvárásoknak feleltek meg. Az, hogy csak a külcsín szép, nem fedi a valóságot. A hangfalaik megszólalási stílusa a korai időkben igazi áldásnak számított, a CD korszak kezdeti időszakában. Muzikalitásuk mindenkit elvarázsolt, a lemezek karcos magasai lágy melódiává változtak. Ez természetesen felveti a hanghűség kérdését, ami nehéz téma. A megválaszoláshoz elsőként tisztáznunk kell, mit is jelent a valósághű, pontos bemutatás mód fogalma.

Az a mondás járja, hogy egy audió rendszer csak annyit tud, amennyit a hangfal képes bemutatni. Az AI tanulás időszaka előttről származik egy programozói mondás, amely szerint ami bemegy, annak kell kijönnie (shit in, shit out –ám ez durva lenne szó szerinti fordításban. Fordító megjegyzése). Ám a régi feljegyzések említenek történetet a víz borrá változtatásáról is.

Tegyük fel, hogy értelmeznie kell egy szöveget. Az útleírások, színdarabok, regények, műalkotások, sőt a jogi dokumentumok értelmezése is tág, mert kognitív, és érzelmi tartalma is van. Ahhoz, hogy értelmezhesse, elsőként meg kell értenie a szöveget. Járható út lenne a szöveg szó szerinti értelmezése? Szintaxis és szemantika szabályok alkalmazása mellett talán. Ám egy festmény, vagy egy vers értelmezéséhez ez nem alkalmazható. A zenében például a zeneszerző szándékainak megértése szükséges. A szó szerinti értelmezés nem járható út olyan művek esetében, amelyek többféle motivációval rendelkező szerzők készítettek.

A legfontosabb dolog tehát az, hogy helyesen értelmezzen mindent. Gondoljon például egy könyv szerkesztőre, vagy lektorra. Meg kell értenie a történet fő irányát, és a kapcsolódó témákat. Miután ez megtörtént, csak akkor tud javaslatot tenni, hogy miként lehet jobban hangsúlyozni dolgokat, melyek a hasznos, és haszontalan részletek. Aztán egy nagy jól megérthető témává kell gyúrni az egészet. A szöveg értelmezése ítéleteken alapuló tevékenység, amelynek célja a következmények feltárása a jelentés értelmezése alapján.

Nagy különbség van a szerkesztés és értelmezés között. A feladat nem az, hogy a szöveget górcső alá helyezve vizsgálja. Az értelmezés nem nevezhető fordításnak sem, mert az elveszítheti az eredetiséget. Legjobb példa erre a fordító program, amelyek pont ezt teszik. A feladat az, hogy a bemutatás az eredetiség megőrzése mellett a jelentős részek legmeggyőzőbb tálalásával történjen meg – ha van rá mód.

Az egyes szövegek értelmezés módja eltérő lehet, néha egymásnak ellentmondóak, de ettől függetlenül bármelyik lehet jó. Fontos az őszinteség, és a hűség. Az értelmezés során kicsit lehet kicsit színezni a dolgokat, de teljesen átfesteni nem. Az nem jelent káros tevékenységet, ha némi átértelmezéssel kiemeli a mondanivalót, ez a valódi megértés jele lehet.

A Sonus faber hangfalak varázslata abban rejlik, hogy nem pusztán lefordítja a zenét, és mikroszkópon keresztül mutatja be, hanem értelmezi azt, és a fenti példában leírtak alapján hű bemutatót tart a mondani való kiemelése mellett. A hangfal tervezés során fontos, hogy a muzsikát a lehető legkedvezőbb módon szólaltassa meg. A fenti hasonlat értelmében a hangfal lesz a lektor, amely segít a muzsika kognitív és érzelmi mondanivalójának kidomborításában.

A legjobb hangfal típusok varázsa abban rejlik, hogy miként értelmezik a zenét. A Sonus faber hangfalak rátaláltak erre az útra, és személyiségük szerint értelmezve mutatják be a muzsikát.

Mivel a hangfalak mindegyikének van határozott egyénisége, a bemutató általában nem homogén. Ettől függetlenül fontos, hogy ne nyomja rá túlságosan a személyiségét a zenére. Minden hangfalnak megvannak az erényei és hátrányai, amit a hallgató megtapasztalhat, és ez alapján kideríthető a zene értelmezésének módja.

Én nem szoktam alkalmazni a színezett, semleges, vagy analitikus jellemzéseket, amit több tesztelő pilóta használ. némi színezés hozzáadása a bemutatóhoz nem feltétlenül jelent rosszat. Az analitikus szó használata például engem leginkább a HDTV közvetítésekre emlékeztet. Az én megközelítésem szerint egy focimeccs izgalmát és eseményeit egyáltalán nem befolyásolja az, hogy a gyepen minden fűszálat meg tudok az ábrázolt képen különböztetni. Persze kell a felbontás, mert az egyfajta teljességet ad, ám nem az a lényeg. Szükség van a helyes értelmezésre, és a részletekre is, ezt elismerem, de az nem megengedhető a zenehallgatás során, hogy az egyes komponensek önhatalmúlag a részletekre helyezzék hangsúlyt. Meglátásom szerint egy audió rendszernek egyensúlyba kell hoznia az egészet a részletekkel a bemutató során.

Az értelmezés módok mindig vitathatók. Az egyik ezt, a másik azt emeli ki a többi rovására. Ebből lehet tudni, hogy az értelmezés során mi számított a leginkább. Ebben a dologban a Sonus faber hangfalai sem különböznek a többitől. Ezek a hangfalak a tonális egyensúlyra, az érzelmi mondanivalóra, és a magával ragadó élményre fektetik a hangsúlyt, nem pedig a dinamikára, a pontos ultramély tartomány rétegekre, vagy a szikrázó magasakra, stb. Egy hangfal sem lehet mindenki számára tökéletes, és ez így van jól.

VIII. Változások

2007-ben Franco Serblin és a Sonus faber elváltak egymástól. Úgy is mondhatnám, eltérő irányt vettek. Míg Serblin disztribútoraival kötött egyéni szerződésekkel tovább folytatta az álmai megvalósítását – amely a Ktema hangfal megépítésében nyilvánult meg elsőként (sajnos még nem volt alkalmam meghallgatni) -, addig a Sonus faber márkanevet megvásárolta a Fine Sounds befektetési csoport. Az elmúlt évek alatt a csoport nevet változtatott, amellett, hogy több patinás márkát, mint például McIntosh, Audio Research is felvásárolt a Sonus faber mellett, és napjainkban McIntosh Group néven dolgoznak tovább.

A személyi változások mellett néhány egyéb más változás is történt a hangfal gyártónál, amelyek közül néhány – egyáltalán nem mind – hibás döntésnek bizonyult utólag. Azonnal nekiláttak a potenciális vásárló réteg kiszélesítésének, és hangfal szériákat mutattak be minden árkategóriában. Noha ez a döntés elvileg észszerű volt, hatása az lett, hogy olcsóbbá tette a Sonus faber nevet. Az első, ami ráment erre a törekvésre, az esztétika. Nem feltétlenül volt racionalitás a hangfal sorozatok és modellek számának robbanásszerű növelésében, mert jelentősen nem növelte a márkanév amúgy is széles rajongó táborát.

A valódi problémát amúgy sem vizuális, inkább a zenei bemutatóban bekövetkezett változtatások jelentették. A kínálat tetején elhelyezkedő Referencia széria, amelyet a Sonus faber védjegyének tekinthetünk, megtartotta a gyönyörű megjelenését. Ám a hangjában szinte minden megváltozott. Elhalványult a kiterjedt zeneiség, a csodálatos középtartomány, a meleg kiterjesztett (néha túlságosan is) mélyek által elveszni látszott a Sonus faber stílusú hang. Akiket a korábbi stílus csábított a márkához, elhagyatottnak érezték magukat. Miért? Mert a Sonus faber új hangzásra váltott, ami tele volt a modern zene robbanásszerű dinamikájával, éles impulzusokkal, kemény, éles ábrázolás móddal (audiofil értelemben). A márkanév követte a Wilson, a Focal és a Magico által választott utat.

A fent felsorolt hangfal típusok, de a többi is a modern zene bemutatására épültek. Nincs is azzal semmi probléma, ha követik a piaci trendeket, de a hagyományokhoz hűnek kellett volna maradni. Ezt úgy értem, hogy ha valamit szinte a legjobban csináltak, azokat az erényeket kellett volna tovább erősíteni, és nem feltétlenül okos dolog, valami teljesen másba belekezdeni, mert egy új hangzás piaci bevezetése sokáig tart, és pokoli mennyiségű munkával jár. Talán 2010-ben járt a legtávolabb a Sonus faber attól a stílustól, amivel Franco Serblin 1983-ban megalapította.

IX. Az új hangzás

2011-ben a Sonus faber bemutatta az Aida hangfalat, amely a Referencia sorozat csúcsa volt. Az Aida második verziója 2017-ben jelent meg. Hangzásvilágukban hasonlók, a részletekben mégis kissé eltérők. 2011 és 2017 között a Sonus faber megtalálta az új hangját. Bár ez a hang eltért a Franco Serblin értelmezésétől, mégis fenséges, hatalmas, és finoman árnyalt.

Fortuna hozzásegített, hogy három hónapon át élvezhettem az új hangzást a zeneszobámban. Felkértek, hogy írjak bemutatót az Il Cremonese 50 ezer dolláros hangfalról, amely a Referencia széria belépő tagja. 2015-ben dobták piacra, és nevét Antonio Stradivari Cremonese hegedűjének háromszáz éves születésnapjának tiszteletére, a hangszernek ajánlották. Franco Serblin is abban hitt, hogy a hangfalaknak a hangszerhez használt anyagokból kell épülniük. A gyár ettől soha nem távolodott el teljesen, legalábbis a Reference szériában. Az Il Cremonese is folytatta ezt a hagyományt.

A szemlélet, miszerint a hangfal egyfajta hangszer, esetleg félreértésre adhat okot, ezért elmagyarázom. Úgy kell ezt érteni, hogy a Sonus faber ugyanúgy hangolja a hangfalak dobozát, mint egy hangszert szokás. A rezonanciát addig hangolják, amíg eléri a zene lejátszásához ideális értéket. Az Il Cremonese ezzel a szokással szembe megy, homlok egyenes más technológiát alkalmaz.

Paolo Tezzon a Sonus faber R/D vezetője az Il Cremonese megalkotásával egyértelművé tette, hogy nem barátja a rezonáló kabineteknek. A rezonanciacsökkentő technológiák a hangfal teljes magasságában jelen vannak a közel öt láb magasságban lévő tetejétől a bázisig. Az ötoldalú romboid forma elméletileg sokkal stabilabb struktúra, mint a hagyományos négyoldalú téglatest. A meghallgatás során én személyesen nem tapasztaltam különbséget az elméletek között. A tömörség és az egyes hangszórók kamrái fokozzák a merevséget. Az Il Cremonese lineáris átvitelre épült, minden rezonanciát csillapítva a szimpatikustól a nem kívántig.

Folytatás következik ……….itt