McIntosh MC1502 bemutató Tonepublications

Big Mac

Ha Hi-Fi témáról van szó, szeretem figyelmen kívül hagyni a mérési eredményeket, de a hangnyomás szintje bizony szorosan összefügg a dinamikával.

Bármennyire is szeretem a kis A-osztályú félvezetős erősítőket, a csöves kis teljesítményű erősítőket, olyanra gondolva, mint például a McIntosh MC30, el kell ismerni, hogy a teljesítményt semmi nem pótolja. Jó példa erre a McIntosh MC1502 végerősítő elképesztő dinamika tartománya.

A The System slágere a Don’t Disturb This Grove a halkabb részeken 82 dB, de a telefonos alkalmazásommal 112 dB csúcs hangerősséget mértem, amikor beindul az együttes. A leghalkabb részek 55 dB-en mérhetők, és a szobámban a 29 dB már a csendet jelenti. Diana Ross énekhangja a Standing at The Cross című számában 20 dB változást mutat az erősen tömörített Motown felvételeken. Az MC1502 és MC275 között váltogatva a változás kisebbnek, sőt lényegesen kisebbnek hallatszik, mert az MC275 sem lomha darab. Ám a mérés nem tud hazudni. Megegyező hangerő értékre állítva őket a dinamika pillanatnyi csúcsértékei sokkal alacsonyabb szintet érnek el a kistestvér esetében.

Talán meglepőnek tartja, de a zenék nagy részét azért tartja hallgathatatlannak, mert túlzottan tömörített, ami bizony az erősítőn és a hangfalon múlik. Befolyásoló tényező még a szoba mérete, és a hangfalak érzékenysége is. Ha a hangerőt 76 dB átlagos szintre csökkenti, az sok muzsikán még mindig 100 dB-es csúcsokat generálhat. És itt jön jól a McIntosh MC1502 csatornánkénti 150 Watt teljesítménye. Többet számít halk zenehallgatáskor, mint gondolná.

Karbon oldalpanel, vagy hagyományos Mac legyen a választás?

Ha 150 W teljesítményre vágyik, a McIntosh a 70 éves fennállásukra kiadott MC2152 sztereó végfokot is fel tudja ajánlani. Aki megengedheti magának a 15.000 dolláros árcímkét, garantáltan jól jár vele, de tudnia kell, hogy az MC1502 11.000 dollárért igen hasonló teljesítményre képes. Nem jelent hatalmas megalkuvást még a elkötelezett McIntosh rajongó számára sem. Gondolkodjon el a dolgon, kössön elé akár egy Mac C22 előerősítőt, és indulhat a móka. Én legalábbis ezt fogom tenni, miután pár másikkal kipróbálom.

Akárhogy is dönt, kell egy barát, aki segít kiemelni a dobozból. Az MC1502 csomagolással együtt 135 font, doboz nélkül pedig 118. Nem feltétlenül a kiemelés, hanem az állványba való behelyezés fogja a problémát okozni. Arra pedig nagyon ügyeljen, hogy legyen felette elég hely, mert a nyolc darab KT88 komoly meleget bocsát ki. Láthatja, hogy a végfok felcsövezve érkezik, és az elektroncsöveket habanyag öleli körbe, amit rács tart a helyén. A beüzemelés gyors, csak ezt a habot kell eltávolítani. Én a védő rácsot is levettem, mert szeretem nézni működés közben a csöveket. Indulhat a műsor.

Egy ideje a McIntosh csöves berendezések zölden világítják meg az elektroncsöveket. Először amikor megláttam, úgy éreztem, hogy büntetést érdemel az, aki ezt kitalálta. Az MC275-ben a vezérlő csatlakozásnál lehet kikapcsolni ezt a funkciót, hogy a csövek természetes fényét lehessen élvezni működés közben. Az MC1502 már szerencsére az előlapon lévő kapcsolóval oldja meg a dolgot. Megnyugodhat a funkciót kitaláló ember, nem fogom kirúgni a cégtől, ha majd én leszek a McIntosh új igazgatója. Miért? Mert miközben az MC1502 hideg állapotból elkezd bemelegedni, klassz műsort rendez a világítással. Először a középső kettő, majd a következő kettő, végül az utolsó kettő világítása kapcsolódik be. Ilyet csak az elektroncsövekkel lehet csinálni, imádtam nézni. A Roon ráérzett a hangulatomra, és elkezdte lejátszani a Don’t Fear The Reaper című számot. Szép az élet! A végfok csőkészlete négy darab 12AX7, és négy darab 12AT7 dupla triódából áll. Ez mindösszesen 16 fokozat a két csatornán. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nyolc oldalanként. A McIntosh erősítők nagyszerűen szólnak a hagyományos csövekkel, de az agyam egy része emlékszik arra, hogy az MC275 is jobban szólt prémium csőtípusokkal. Ez mindenkinek saját őrülete lehet, én nem szólok bele.

Kis és nagy dolgok:

Hosszú hallgatás teszten kiderült, hogy az MC1502 ugyanolyan jó kis hangerőn, mint nagyon. Mindenhol tökéletesen nyugodt a hangzás. A szakmában eltöltött évek alatt sok McIntosh tulajdonossal találkoztam, aki rockzene kedvelő, és ez a stílus nagyon megy ezeknek az erősítőknek. De a rock ne legyen halk. A Sonus faber Stradivari hangfalunk 92 dB/W érzékenységű, szóval könnyű vele hangoskodni. Ám a füleim előbb feladták a hangerő növelést, mielőtt a színpad ábrázolás összeomlott volna, ezért nem tudom, hol van az MC1502 felső határa.

A bejáratás időtartama minimális. A végerősítő a dobozból kiemelve is egészen jól szól, és elég volt négy nap ahhoz, hogy összeszokjanak az alkatrészei. Szóval az MC1502 nem tartozik a 600 órát igénylő darabok közé. Helyezze el, és szinte azonnal jól használható. Vegye figyelembe, hogy egy órára azért szüksége lesz ahhoz, hogy a maximumát nyújtsa. Bejáratás után az első öt percben a hangja még tömörített, de egy óra alatt a köd teljesen feloszlik.

Amellett, hogy az MC1502 jól szól kis hangerőn, könnyedén kezeli az összetett, technikailag bonyolult felvételeket is. Ez az a finomság, amit a csöves erősítéssel lehet csak elérni. A zúzós vagy akusztikus gitáros felvételeknek is levegős ábrázolást, sebességet ad, és a rajongók ezt imádni fogják. Nehéz dolog az, hogy minden rendelkezésre álljon egy elektroncsöves erősítő hangjában, de az MC1502 elképesztő munkát végez elérhető áron. Ha volt már dolga gyengébb csöves erősítővel, vagy olvasott a neten a meleg hangról, ezeknek oka az, hogy a legtöbb csöves erősítő nem tudja jól kontrollálni az ultramély tartományt, illetve lágyít a magasakon. Ám a McIntosh MC1502 az alsó regisztert ugyanolyan jól kezeli, mint bármelyik nagy teljesítményű csöves végfok, amit az elmúlt 17 évben teszteltünk. A hangja az általános megfogalmazás mód szerint nevezhető enyhén melegnek. A felbontása hatalmas, mély betekintést ad a felvételbe. Ez már nem a nagypapa McIntosh végfoka, amiről a blog vélemények szólnak, ez bizony egy modern nagyteljesítményű végerősítő.

Ár, teljesítmény, örökség:

Kétségtelen, hogy a McIntosh remek és elismert gyártó. Napjainkban talán a valaha volt legszélesebb kínálattal gyártanak berendezéseket, és véleményem szerint uralják az elektroncsöves piac nagy részét. Talán kicsit elfogult vagyok, nézzék el nekem.

A McIntosh gyárban tett látogatás során eljuthat arra a részlegre, ahol az erősítők kicsatoló trafóit tekercselik. Ezt a kritikus feladatot néhány ember végzi több évtizedes gyakorlattal. A kicsatoló trafó minősége alapvetően meghatározza egy csöves erősítő hangját. A legtöbb cég saját maga végzi ezt a feladatot, és szigorú titoktartás övezi úgy a technológiát, mint a tekercselés paramétereit. Igen, talán ez a legdrágább alkatrésze az erősítőnek. A cég több mint 70 éves gyártási tapasztalata, és a mennyiség lehetővé teszi a gazdaságos gyártást, ami kedvezőbb árakban nyilvánul meg.

Megjelenését tekintve az MC1502 a hagyományos McIntosh divatot követi. Polírozott rozsdamentes alváz, a csövek jól láthatók. Az előlapon a McIntosh logo büszkélkedik. A régi és új desing összehasonlítása rámutat a finom különbségekre. A régi hangszóró kimenet csatlakozósáv a múlté lett, hogy helyet biztosítson napjaink hangszóró kábeleinek. Van rajta RCA és XLR bemenet is, emellett vezérelhető trigger jelekkel. De a hátlapról hiányzik az MC275-ön látható sztereó/monó kapcsoló. Igen, az MC1502 egy sztereó, csatornánként 150 wattos végfok, és semmi más.

Válasz a legnagyobb kérdésre:

Az internetes csevegések azt sugallhatják, hogy semmi szükség az MC1502-re váltani, két darab MC275 monó módban ugyanezt fogja tudni. Nos, ez nem teljesen igaz Megteheti, de az eredmény más lesz. Elismerés jár a gyártónak azért, hogy erre lehetőséget ad. Én azt javaslom, hogy ha fejleszteni akar, válassza az MC1502 végfokot inkább. A McIntosh honlapján is az olvasható, hogy a nagyobb testvér például jobb jel/zaj viszonyra képes, de nem ez az egyetlen különbség. A hídba kapcsolt MC275 hangja kiváló addig, amíg meg nem hallgatja mellette az MC1502 bemutatóját. A különbség nem csak kis hangerőn is érzékelhető, de az énekhangon, és a rock zenén is. Az MC275 kimeneti csatoló trafói különlegesek, de biztos vagyok abban, hogy képtelenség őket zéró toleranciával párba válogatni. Abban is biztos vagyok, hogy a legtöbb felhasználó soha nem köti őket hídba, hogy mellé tegye a 1502 végfokot összehasonlítás céljából, mint én.

A Hall & Oates Possession Obsession című száma szólal meg a Roon listából, miközben ezen a dolgon gondolkodok. A McIntosh készülékek alig amortizálódnak, és magasan tartják az árukat. Ha valaki a feljebb lépést tervezgeti, nagyon jó áron tudja majd eladni a 275-öst, alig veszít valamit. Ha őszintén mondhatom a javaslatomat, aki nagyobb teljesítményre vágyik, az ugorjon bele az MC1502-be, és boldog lesz. Kedvenc mondásom szerint imádom mások pénzét költeni, de erre most megvan a jó okom.

A setup, a meghallgatás, és a műszaki háttér:

Miután a helyére emeltem a végfokot, minden nagyon egyszerű. Hála az RCA és XLR bemeneteknek, bármilyen rendszerbe illeszthető, egyszerű Plug-and-Play művelet. A teszt során Pass XS PRE, Backert Labs Rhumba, BAT REX, Nagra Classic Pre és a vintage Conrad-Johnon PV-12 előerősítőket is rákötöttük. Az MC1502 kiválóan megmutatta a tonális különbségeket az egyes típusok között.

Az auto bias funkció szükségtelenné teszi a munkapont beállításokat, a Sentry Monitor pedig azonnal észleli a cső meghibásodást. A védelmi áramkör azt is megmutatja, ha beavatkozást végzett, mert a zöld megvilágítás narancs, vagy piros színre vált túlvezérlés vagy hiba esetén. A McIntosh úgy tervezte a beállításokat, hogy a lehető leghosszabb cső élettartamot biztosítsák. Mivel a gyártó nem egzotikus típusokat használ, biztos vagyok abban, hogy elérhető áron beszerezhetők lesznek a csere darabok, és megmarad a gyönyörű hang. Az általam használt más McIntosh típusú erősítőkön sem kell a munkapontot feltekerni, hogy jól szóljanak.

A műszaki adatok rovatot böngészve kiderül, hogy az MC1502 meglehetősen csendes. Több félvezetős típus bizony zajosabb nála. Ez alap követelmény az audiofil körökben. Főleg akkor fogja ezt nagyra értékelni, ha érzékeny hangfalakat használ. Miközben dolgoztam a Zu Dirty Weekend 97 dB-es érzékenységű hangfalaival, nagyon jól jött a végfok ultra alacsony zaja, és kiváló lett a bemutató. Az soha nem probléma, ha egy végerősítőt közel húszféle hangfalhoz csatlakoztatják a felülvizsgálat során. Bár mindegyikkel nagyszerű volt a hang, egyet kiemelnék a sok közül. A Harbeth C7ES3-XD-vel párosítva két kiváló talentum találkozásának lehettem tanúja, amelyek tökéletes harmóniában voltak. A nagy áram, a jó tápegység, és a magas fokú kontrol mindig jó kiindulási alap egy nagyszerű bemutatóhoz.

Értékelés:

Sokan tartanak az elektroncsöves erősítőktől, de a McIntosh túllépett ezen a problémán, és megmutatta, hogy lehet nagy teljesítményű, fantasztikus hangú, és szép végerősítőt építeni. Az automatikus beállításoknak köszönhetően hosszú élettartam várható, egyszerű használat mód mellett. Könnyű vele együtt élni. Magam részéről a legmagasabb szintű ajánlásomat adom a McIntosh MC1502-nek. Már keresem a nagyobb méretű alsó polcos állványt amelybe befér, és árulni kezdtem a régóta szeretett MC275 erősítőmet.

Írta: Jeff Dorgay

Forrás: Tonepublications.com

Műszaki adatok: McIntosh MC1502