Nincsenek termékek a kosárban.
11
aug
aug
Hová lenne a világ, ha nem lennének olyan lemezjátszók, mint a Vertere DG-1S? Gondoljon csak arra a rengeteg jó préselésre, ami hiábavaló lenne, ha nem tudnánk hozzáférni az apró barázdákban tárolt információhoz. A gyártók nagyon innovatív és teljesen eltérő megközelítéseket alkalmaznak a visszakeresésre. A tányér meghajtó rendszerek, a kargeometria, a felfüggesztés, az ellensúly rendszer, a csapágyazás, és persze a hangszedő is befolyásolja a végeredményt. Nincs új a Nap alatt?
Úgy tűnik van, hiszen itt áll előttem egy elegáns, vizuálisan feltűnő alternatíva, a DG 1S. Ha szétnéz a piac kínálatában, nagyon sok lemezjátszó közül válogathat ebben az árkategóriában, de mind szinte egy kaptafa. Két verzió közül kell választani. Fix, vagy függesztett alváz, ha a csapágyazást, a kart és a hangszedőt adottnak tekinti.
A Vertere tulajdonképpen függesztett alvázas, de nem általános módon. Stílusos magas fényű akril kivitel, acél alvázon, amelyen hat szilikon gumi felfüggesztés távolítja el egymástól a rétegeket. A gyártót idézve ez csillapítja a fő csapágyat és a tányért az elsődleges alváz rezonanciájától. A rendszer tényleg szinte immunis a körülötte való lépkedésre, az akusztikus visszacsatolásra, és a hordozó felület rezgésre. Magát a fő lábazatot, amiben a motor és annak kiszolgáló elektronikája található, acél alváz támasztja alá. Az egység pedig három állítható magasságú rezgés csillapító támasztékon ül.
A Vertere DG- 1S hangkarja is meglehetősen szokatlan. A hagyományos csőprofil helyett kompozit ötrétegű lapos kivitel. Ez a konstrukció azonnali megoldást jelent a csőszerű karban kialakuló rezonanciák legtöbbje ellen, de ennél tovább megy. A változó geometria és vastagság nagyon hatékonyan csillapítja a rezonancia továbbítást.
A hangszedő beszerelése kis odafigyelést igényel, mert vigyázni kell a kar belső kábelezésére. A kar szerkezetbe integrált lapos kábel újra huzalozása komoly kihívást jelenthet, ugyanúgy, mint visszaforrasztani az esetlegesen letört sarut, szóval csak óvatosan.
Az azimuth, és a tűnyomás beállítása hagyományos módon történik rozsdamentes ellensúly és finomhangoló súly mozgatással. Ha a kart jobban megnézi, nem látható sehol késél, vagy más jellegű csapágyazás. Ehelyett egy jól bevált feszítő szálas felfüggesztést lát, ami gyakorlatilag teljesen megszűnteti a csapágy zajt. Mi lehetne ennél egyszerűbb?
Újabb meglepetés a tányér súlya. A legtöbb gyártó a nagy tömegre esküszik. Minél nagyobb a tömeg, annál jobb a teljesítmény, az ígéretük szerint. A Vertere itt a könnyebb utat választotta a sikerhez, mert egy precíziós kistömegű alumínium tányérra PETG rezonancia csillapítást tett, és arra megy rá a filc. Alul parafa/neoprén/nitril rezgéscsillapítást alkalmaztak. Mindent összevetve könnyű, mégis kiválóan csillapított konstrukció.
Két hagyományosnak nevezhető része a kisfeszültségű motor, amit digitálisan vezérelt dupla híd kapcsolású szimmetrikus tápegység hajt meg, és a tányér csapágy. A központi csapágy polírozott rozsdamentes acél tengelye wolfram karbid golyón támaszkodik a csapágyházban. A készlet tartalmazza még a Challenger tápegységet is.
Természetesen jár hozzá tisztességes hangszedő, ami kiolvassa a barázdából az információt, és phono előerősítő, hogy teljes legyen a csomag. A Vertere Sabre mozgó mágneses hangszedő, és a Vertere Phono-1 MKII L előerősítő együtt érkezett a bemutatóra a lemezjátszóval.
A Vertere „Hűha” faktora:
Freya Ridings legújabb lemeze volt az első, amit rátettem, miután a beállításokkal végeztem. Megjegyzem, a művelet nagyon egyszerű volt a tartozék szerszámokkal és mérleggel. A tűnyomást a megadott tartomány közepére állítva elindítottam a lejátszást.
Nem semmi! Az első benyomásom az, hogy komoly, magabiztos készlettel van dolgom. Ridings hangja rendkívül jól fókuszált, a kísérő zenekar pedig kitöltötte a sötét hátteret. A mélytartomány kontrollált maradt annak ellenére, hogy a felső régióban a hangszerek szeretnék magukra vonni a figyelmet. Soha nem volt kapkodó, vagy ideges. Ez azért fontos, mert ha egy LP vágás módja a szélsőségekben nagy aktivitást mutat, az felboríthatja a mély vagy a magas tartomány bemutatás módját. Jelen esetben minden szilárdan a helyén maradt. A marok nem tökéletesen satuszerű, de minden esetre szilárd, erőlködés nélküli.
A magam szórakoztatására feltettem a tányérra Edgar Winter Frankenstein című lemezét. Az erő és a lendület áradt a barázdákból. Nincs összemosódás, nincs homály, csak tiszta artikulált basszusgitár, szólógitár és ütőhangszer ábrázolás. Utálom ezt írni, de a lábam tényleg ritmusra járt. Elismerésre méltó a tisztaság és a hangulat ábrázolás, de a dinamika is lényeges, különben egyhangú péppé olvadhat minden.
A dinamika kézenfekvő teszt felvétele a Telarc 1812. A színpadot látványosan jól mikrofonozták, így minden hangszercsoport tisztán hallható. Aztán ott vannak a halk részletek, az interakciók, és persze az ágyúlövések a vége felé. Felesleges volt aggódnom, a csendes részeken felületi zaj nélkül szólalt meg a muzsika. Megnyugtató volt a sziszegés vagy a zümmögés hiánya, mert tudom, hogy ez a vágás kiváló minőség. Ez egyébként arra bizonyosság, hogy a Phono-1 nagyon jól kezeli a kis jelszintet. Aztán ott vannak az ikonikus ágyúlövések. Bár én számítottam rá, a macskám megugrott, mert be kell vallanom, hogy nem bántam kesztyűs kézzel a hangerő szabályzóval.
A hang varázsa:
Most már tudom, hogy jó a dinamika, és széles az átvitel. Mi a helyzet a levegősséggel, és a térábrázolással? Feltettem Jacques Loussier Trio In Concert at the Royal Festival Hall lemezét. A hanganyag kiváló hangmérnöki munka a tér valódi érzetével. Azonnal érzékelhető a hatalmas tér, és a közönség, ami az előadás nagy részében illedelmesen csendes, igaz nem mindig. A DG-1S és a Sabre élő történésként mutatta be az előadást, olyannyira, hogy a szőr felállt a tarkómon. A légkör egyértelműen érzékelhető, és behunyt szemmel hallgatva látni lehet ahogy a trió tagjai egymással kommunikálva csábítják a közönséget a közös zenei utazásra. Ez a felvétel a hatalmas térben ábrázol zenekar kontra közönség intim találkozása. Varázslatos élmény.
Schumann Piano Quintet lejátszásakor arra voltam kíváncsi, hogy képes-e a Vertere DG-1S azt az élményt megadni, mintha én ülnék a billentyűk mögött. Mit mondjak? Megadta. Az Alberni Quartet előadása rendkívül lendületes, és nagyon muzikális. A crescendo erőteljes, de a fenségesség pillanatait is megtapasztalhatom. Ez a lemez mind érzelmi, mind zenei szempontból mosolyt csalt az arcomra. Arra csábított, hogy leüljek játszani. (tudni kell, hogy a cikk írója zenei végzettséggel rendelkezik, és többféle hangszeren játszik – Fordító megjegyzése) A kombo olyan zenei utazásra vitt, ami számomra alapvető fontossággal bír a jó megítéléshez.
Mivel nem éreztem hiányosságait, nem igazán akartam hangszedőt cserélni. Minek egy jól működő harmonikus rendszert megbontani? Nem bolygattam a DG-1S setupot, de kipróbáltam a Vertere Phono-1-et másik lemezjátszóval, amibe alacsony jelszintű MC hangszedő van beszerelve.
Phono-1:
A Kondo Io hangszedőm Organ Fireworks (Hyperion A66121) lejátszása közben a Westminster Abbey orgonájának 32 lábpedálját olyan súllyal ábrázolta, ami erősen közelítette a valóságot.
Ortofon OM40 MM hangszedőre váltva a levegő és a tér kicsit kevesebb lett a Kondoval összehasonlítva. A tapasztalat azt mutatta, hogy az előerősítő itt is elképesztő munkát végzett a halk részlet ábrázolásban.
Utolsó próbálkozásként a Sabre hangszedőt a saját phono előerősítőmhöz csatlakoztattam. Bevallom, meglepődtem, mert úgy tűnt mintha zselébe ragadt volna a hang, de ugyanakkor megmaradt a muzikalitása. A Sabre tényleg nagyon zenei, a Vertere Phono-1 pedig kiváló előerősítő.
A vinyl árnyoldala:
Ráengedtem a Sabre hangszedőt Florence Foster Jenkins A Faust Travesty (Victrola VL89678) lemezére. Tökéletes tesztpálya a lemezjátszó és hangszedő ellenőrzéshez, de másként, mint gondolná. A Queen of the Night ária gyalázatosan rossz feldolgozása túlságosan valósághű ahhoz, hogy hosszan el lehessen viselni. Bele sem merek gondolni, hogy mit érezhetett a hallgatóság a nézőtéren. A Sabre teljes valóságában mutatta be a horrort. Aki pedig nem hisz nekem, az több forrásból meghallgathatja az interneten. A hangszedő csípett és harsánykodott, a valóságnak megfelelően, akkor volt a legjobb, amikor hallgatott. Minden esetre magát a hangszedőt semmiféle kritika nem érheti.
Következtetés:
A Vertere DG-1S Sabre kombináció kifejezetten jó párosítás. A magas tartományon több mint kompetens előadás módja mellett nagyon jó betekintést ad az előadás érzelmi tartalmába, dinamikájába, és a felvételi környezetbe. A kar, és az alváz is kiváló. Egyetlen halvány kritikám az, hogy a be/kikapcsolás/sebesség váltás gomb közel van a meghajtó szíjhoz, de ettől eltekintve sokkal többet tesz, mint a lemez lejátszás.
Azt is kiemelném, hogy jár hozzá az akril porvédő. Én nem tapasztaltam különbséget a teljesítményben a fedél nyitott, zárt, vagy levett állapotában, ezért jóindulatú kiegészítőnek javaslom fent hagyni, hogy megóvhassa a hangszedőt és a kart a kíváncsi kis ujjaktól – vagy akár a macska mancsától.
A Vertere Phono-1 külön említést érdemel. Áttekinthető, zenei, dinamikus és csodálatos a hangja. Amikor más hangszedőkkel próbáltam ki, nem pusztán zenei hangokat produkált, de kiváló képessége volt ahhoz, hogy a hallgatót bevonzza a mondanivalóba.
Összességében ez egy nagyon jó készlet.
Írta: Chris Beeching
Forrás és képek: The Ear
- 03. 03
Műszaki adatok:
