Luxman L-507Z bemutató Soundstageultra

Általában nem vonzanak az erős nosztalgiát sugárzó old-school berendezések. Talán azért, mert az előző évezredben születtem, és akkor még nem haraptam rá a korabeli készülékek VU műszereinek, rengeteg gombjának és szálcsiszolt előlapjának világára. Ám amikor 2015-ben bemutatót írtam a Luxman L-550AX integrált erősítőjéről, az mindent megváltoztatott. Ez a készülék tényleg sok szempontból szöges ellentéte volt mindennek, amit általában kedvelek. Igazi vintage megjelenés, sárgán világító műszerek, és alacsony teljesítmény. Igaz, a mindössze 20 W 8 ohmon tiszta A-osztályban jött ki belőle. Elvileg nem az a recept, amiről szeretek írni. Mikor meghallgattam, annyira elvarázsolt a hangja, hogy kiválónak neveztem, és az 5000 dollár alatti legjobb integrált erősítő címet adományoztam neki. Szóval mikor felajánlották, hogy írjak bemutatót a Luxman L-507Z újdonságáról, lecsaptam a lehetőségre.

Rövid történelem:

A Luxman egy japán márkanév, ami 1925 óta, azaz jóval a legtöbb ma ismert márkanév előtt van jelen a piacon. Akkoriban a rádiózás volt elterjedt, ők is ezzel kezdtek, a csúcskategóriás elektroncsöves audió csak később jelent meg a kínálatukban. Napjainkban a cég félvezetős, és csöves készülékeket, digitális és analóg lejátszókat, előerősítőket, sőt még összekötő kábeleket is gyárt. Az 1960-as évek óta az integrált erősítőikkel kerültek fókuszba.

Általános bemutatás:

Az L-507Z az első a gyártó Z szériájában. Amikor rákérdeztem náluk, hogy a következő amit majd bemutatnak nagyobb, vagy kisebb testvér lesz, talányosan csak annyit válaszoltak, hogy majd később kiderül. Egyébként ez az első modell, ami az új Luxman Integrated Feedback Engine technológiával épült. A LIFES fogja felváltani a régóta futó Only Distorsion Negative Feedback (ODNF) topológiát, amit a csaknem nyolc évvel ezelőtt tesztelt L-550AX is tartalmazott.

Mindkét technológia ugyanazon ez elven működik. Azonosítja, és megszűnteti a nem kívánt torzítást, de csak akkor használ visszacsatolást, ha torzítást érzékel a kimeneten. Az ODNF negyedik generációjával összehasonlítva, a Luxman azt a tájékoztatást adta, hogy a LIFES rendszere kétszer érzékenyebb, mint az előd. Ezt részben úgy érték el, hogy csökkentették a párhuzamos elemek számát abban a tripla Darlington push-pull rendszerű végfokban, amit a gyártó az elmúlt 15 évben sikerrel alkalmazott. A LIFES tiszta A-osztályban működik 1,3 W-ig, és ezt követően tolja a munkapontot AB osztály felé. Az L 507Z nyolc darab 10.000 uF-os kondenzátort használt a tápegységben. A hangerő szabályzó a LECUA1000, ami egy 88 lépésben vezérelt osztó.

Az integrált erősítő kicsomagolásakor pozitív élmények értek. Mérete 17,4x7x17,9 hüvelyk mérete mellé a súlya 56 font. Masszív darab. A kidolgozása kiválóan tükrözi az árkategóriát. A front panel szálcsiszolt alumínium, amely jól néz ki még a szoba távoli pontjáról is, de még jobban mutat közelről. Minden kezelő elem rendkívül pontos, és fantasztikus érintés érzést nyújtó. Halk relé kattanással jelzi az Operate gomb megnyomását, a hangerő szabályzó elforgatása pedig pont jó ellenállást fejt ki. A vastag akril előlap alatt táncoló VU műszereket jó nézni működés közben, a beállítás értéke pedig a közöttük lévő hét szegmenses kijelzőről leolvasható. Bár nem vagyok a piros szín nagy rajongója, minden esetre jól leolvasható a hallgatási pozícióból. A távvezérlő teljes funkciós. Összességében a megjelenése nagyon igényes.

A funkció kínálata is jó. A két hangszóró kimenet lehetővé teszi, hogy két hangfal párat csatlakoztasson, és kiválassza melyiken hallgatja a zenét. Választható az A+B üzemmód is. A hangszín +/- 8 dB határok között módosítható 100 Hz és 10 kHz tartományokban. A balansz is lehet hasznos. A Loudness a frekvencia átvitelt a Fletcher-Muson görbéhez igazítja, ami kis hangerejű zenehallgatáshoz vagy a fejhallgatós módban lehet előny. Ha már a fejhallgatónál tartunk, az L 507 Z kétféle kimenetet kínál. 16-32 ohmos fülesekhez optimalizált 6,3 mm-es hagyományos, és egy 4,4 mm-es Pentaconn szimmetrikus közül lehet választani. Végül van benne házimozi bypass, és szubszonikus szűrő. A tartozék távvezérlő is old-school jellegű, és majdnem minden funkciót elérhetővé tesz a hallgatás pozícióból. Jó lenne, ha ezt minden gyártó ilyennek alkotná, mert a referencia rendszerem integrált erősítője sajnos ezt nem teszi lehetővé. Köszönöm Luxman!

A hátlapon 12 V-os trigger be és kimenetek, két pár XLR választható polaritással, négy RCA vonalszintű és egy Phono bemenet van MM/MC támogatással. Az erősítő bemenet a MAIN IN a Separate funkcióhoz, de van rajta PRE OUT kimenet, mindkettő RCA csatlakozással. Én szigorúan digitális ember vagyok, ezért a lemezjátszó bemeneteket nem teszteltem. A hangfal kimenetek banán, és villa csatlakozást is fogadnak. A kimeneti impedancia 4-16 ohm, amit figyelembe kell venni, ha két hangfalat akar csatlakoztatni, vagy kettős kábelezést kíván használni.

A gyártó a kimeneti teljesítményt 110 wattra specifikálta 8 ohmon, ami gyakorlatilag megduplázódik, és 210 W-ra nő 4 ohmos terhelés esetén. A THD 0,007% 8 ohm 1 kHz-en, és 0,03% 4 ohmon. A jel/zaj 105 dB a vonal bemeneteken, a csillapítási tényező pedig 300. A teljes frekvencia átvitele 20 Hz – 100 kHz -3 dB értéken. Végül azt kell róla tudni, hogy minden Luxman készüléket Japánban, Shinyokohama városában, a cég telephelyén kézzel építenek. 3 év a garanciája (ez Hazánkban is igaz – Fordító megjegyzése)

A rendszer, és a hangzás:

A Luxman a referencia rendszeremben a Hegel H590 integrált erősítőm helyére került be. Mivel az L-507Z nem tartalmaz DAC-ot, a Hegel digitális analóg konverterét használtam, amely USB kábelen keresztül kapja a jelent az Intel NUC Roon szerveremről. A kábelezés Siltech Classic Legend. Háromféle hangfallal hallgattam meg. KEF Reference 3, Kharma Elegance dB7, és T+A Solitaire S530. A hallgatási tapasztalataimat a három hangfalon nyújtott összesített teljesítménye alapján írom le.

Amit nagyon szerettem a régebbi L-550AX-ben, az a varázslatos, aranyló közép tartomány, és a háromdimenziós tér ábrázolás volt. Úgy véltem, hogy még többet fogok ezekből hallani, de nem teljesen ezt kaptam, mikor zenélni kezdtem vele. Az új modell inkább az én Hegel erősítőmre hasonlított, erős, határozott és könnyed. Sam Lynch (16-bit/44,1 kHz FLAC, Sam Lynch / Tidal HiFi) 2017-es felvételén a Mess You Made című számban a kanadai énekes-dalszerző rengetős elektromos gitár hangjaival kezdődik. Valódi élénk, kontrasztos ábrázolás a sötét háttérből. A zengető glóriája tagolt, és elragadóan tiszta, tömör. A dalszöveg finom precíz, és tiszta. A körvonalakat mintha lézerrel rajzolta volna a KEF. A sztereó kép meggyőző, rengeteg mikro részlettel, ami több volt annál, mint amit valaha a rendszeremben hallottam. Kiemelkedő ez a cucc.

Az akusztikus ábrázolás mód elbűvölt, ezért áttértem Calum Scott „Dancing on My Own (Acoustic)” című kislemezére (16/44.1 FLAC, Capitol Records / Tidal HiFi) elektro-pop slágerére. A svéd ikon Robyn 2010-ben írt zenéje alapján gondolta újra az eredetit. A fülbemászó nagy tempójú elektronikus ritmust a megfontoltság és az árnyaltság váltotta fel. Scott játéka érzelmesebb, nagyobb energiát nyújt, mint az eredeti, ezért a Luxmannak nagyon ment. A hang rugalmas, mégis igényes, hogy többször is azon kaptam magam, hogy nem értékelek, csak hallgatom. Annyira tetszett ez a fajta bemutatás mód, hogy négyszer játszottam le a számot, jól látható libabőrrel a karomon. Nem volt hozzáadott tónus, nincs színezés, vagy harsányság, csak a forrás anyag áttekinthetősége.

Bruce Brubaker „Metamorphosis 2” című albuma Glass Piano (16/44.1 FLAC, InFiné / Tidal HiFi) mindent megmutat, amitől a Luxman L-507Z különleges. A Juilliard-diplomás zongorista mintha selyemből sodorta volna a hang szálakat. Az első 90 másodpercben ittam a billentéseit és akkordjait, és élveztem a hosszú lecsengéseket. Brubaker pedálokon végzett lábmunkájától kezdve a lélegzet vételéig minden benne van a felvételben, és én nagyon élveztem, ahogy az L 507Z mindent díszítés nélkül mutatott be, beleértve az apró hibákat is. Az integrált erősítő számos erőssége közül itt leginkább a mély, rétegezett hangzástér ábrázolás érhető tetten. A zongora szinte tapintható, ahogy Brubaker ujjai gyorsan fel-alá futnak a billentyűkön 2:10 körül. Minden billentés tisztán meghatározható.

Dinamikusabbra váltottam, és játszani kezdtem a Nirvana „Smells Like Teen Spirit” című dalát a Nevermind remasterelt verziójából (16/44.1 FLAC, Geffen / Tidal HiFi). Minőségre nem a legjobb felvétel, de okot ad a hangerő növelésére. Kurt Cobain énekhangja jól skálázott, és az elmosódó előadás módja egyszerre sima és részletes, gyors, testes. Dave Grohl nagy dob ütései a szám kezdetekor kontrolláltak. Ez a pimasz muzsika ábrázolás mód azt demonstrálja, hogy a Luxman nem szégyellős. Előre hozta Cobain elektromos gitár pendítéseinek minden élét. Örömmel fogadtam ezt a tulajdonságát azzal együtt, hogy soha nem tapasztaltam rajta a túlságosan leleplező stílust. A Nirvana klasszikusát lebilincselővé tette. A KEF hangfalaimmal különösen tetszett, igaz ezek a linearitás mintapéldányai. A Kharma hangfalon hallgatva a magas tartomány feltűnőbb, ami bizonyos fokig módosított a tonalitáson, de legalább pontosabb képet kaptam a holland álló dobozok hangzás világába. A Solitaire S530 az egyik legjobb párosításnak mutatkozott, gyönyörű sztereó kép alkotásával.

Dr. Dre’s “What’s The Difference” (16/44.1 FLAC, Aftermath / Tidal HiFi) más világ a bőségesen zúduló mélyhang tartományával. Tartottam attól, hogy az erősítőnek nem lesz elég ereje ahhoz, hogy az átvitel aljával megbirkózzon. Nagyot tévedtem. A szám fenomenálisan szólt. A bal oldalról megszólaló harsona meleg és testes. A szintetizált basszus ereje kiváló, és Dre énekhangja élethű a színpad közepén. Imádtam, ahogy a KEF 87,5 dB érzékenységű referenciáimból a legjobbjukat hozta ki, miközben a VU műszerek vadul csapkodtak. Soha nem lankadt. Eminem belépése a muzsika közepe tájékán megerősítette bennem, hogy a Luxman tonalitása tökéletes. A detroiti bennszülött enyhén nazális hangja tökéletes, ugyanúgy, mint a balról jobbra elhaladó autó és a géppuska ábrázolása is pontos. Ezt a Kharma előlapjain túlmutató ábrázolás móddal élveztem a legjobban.

A Tron: Legacy (16/44.1 FLAC, Walt Disney / Tidal HiFi) egy filmzene, amit részben a Daft Punk elektronikus duó komponált. Érdemes az egész lemezt meghallgatni, hiszen a futurisztikus elektronikus zenét egy 85 fős zenekar egészíti ki, amit az AIR Lyndhurst Studios rögzített. A Solar Sailor című szám kiváló basszus teszt anyag. A mix egy mély basszusvonalra épül, és a 2:42 egész időtartama alatt apad és árad. Az L-507Z teljes uralmat gyakorolt a T+A S503 8,7 hüvelykes mélysugárzói felett. Még akkora hangerősségen sem okozott problémát neki, amit nem szívesen használok a hallgató szobámban. Soha nem éreztem tömörítést, vagy torzítást. Tekintetbe véve, hogy az S503 csak mérsékelten érzékeny – 86 dB – valamint 4 ohmos, ez még inkább lenyűgöző teljesítménynek számít.

Összehasonlítás:

Az én Hegel H590 erősítőm (12.000 Dollár) megjelenése teljesen más, mint a Luxman. Míg a japán erősítő stílusa az elmúlt évtizedeket idézi, a Hegel a norvég minimalizmus gyökereiből táplálkozik. A Hegel tervezési nyelve nem változott több mint egy évtizede, és olcsónak tűnik az előkelő megjelenésű L 507Z mellett annak ellenére, hogy a H590 vagy 30 százalékkal drágább volt a bemutató megírásakor. A szépség tekintetében kevesebbet, de a teljesítmény és funkcionalitás szempontjából többet nyújt mint a Luxman. A H590 300 watt 8 ohm, ami megduplázódik 4 ohmos teljesítményen, és ez szobai erőművé teszi. Van benne DAC, Roon Ready, AirPlay és Spotify Connect. Egy plusz, és egy mínusz mindkettőnél ebből a szempontból.

A hangzás tekintetében kevés a különbség. Mindkettő több mint elegendő teljesítményre képes ahhoz, hogy bármely drága hangfalat dobhártya repesztő szinten tudjon meghajtani. Mindkettőnek megvan a magával ragadó karaktere, és mindkettő arra csábított, hogy órákon át hallgassam a zenei gyűjteményemet. Amikor a Hegel visszakerült a rendszerembe, akkor vált világossá a nyugodtabb karaktere. Hogy egyértelmű legyen, a H590 sem laza hangzású, csak a Luxman L-507Z-hez képest lazább.

Calum Scott Dancing on My Own című szerzeményében a sztereó kép hátrébb volt. a Hegel semlegesebb természetes hangjából viszont hiányzott egy cseppnyi ragyogás, amit imádtam a Luxman bemutatójában. Az L-507Z Scott énekhangjával varázslatot művelt, amit a Hegel nem tudott ilyen szinten újra teremteni. Az érzés hasonlított az L-550AX hallgatásakor átélt élményre. A Luxman hangjának zsigeri hatásával egyetlen más általam meghallgatott gyártó elektronikája sem rendelkezik.

Dr. Dre „What’s The Difference” című számán a fúvós kevésbé rezes hatású a H590 tálalásában, a kontraszt inkább Technicolor jellegű. A Hegel pontozó lapján egyetlen érték magasabb, ez a basszus. Dre basszus aláfestése feszesebb volt a nagy szobámban. Ami a részletek megjelenítését illeti ott közel egyformán teljesítettek, de a Mess You Made című számon a Luxman elvitte a pálmát.

Végső gondolatok:

A Luxman L-507Z egy kiváló integrált erősítő. A hangzás kifogástalan, egyszerre lineáris és dinamikus, megnyerő, de nem fárasztó. Csendesebb és izmosabb annál, mint amit a specifikációi mutatnak. (A mérési eredményeket nem fordítottuk le, az Audio Electronics Lab által felvett mérési jegyzőkönyv idegen nyelven ide kattintva megtekinthető – Fordító megjegyzése)

Minden zeneszám, amit a LIFES áramkörein keresztül hallgattam felpörgetett. Az árához képest kimagasló minőségű kivitelezéssel és a hangjával nem meglepő, hogy hamar a kedvenc erősítőmmé vált. Adja hozzá a mechanikus VU műszerek lágy fényét, és az összhatás nem csak nagyszerűvé, de különlegessé válik. Ha négy számjegyű kategóriában keresnék integrált erősítőt, én a Luxman L-507Z-t választanám.

Írta: Hans Wetzel

2023 Augusztus 1

Forrás és képek: Soundstage Ultra és Luxman

Műszaki adatok: Luxman L-507Z