Elac Uni Fi Reference BR62 és UCR62 rendszer bemutató Soundandvision

A német hangfalgyártó az elmúlt években Andrew Jones mérnök által 2016-ban tervezett Elac Debut szériával csiklandozta az audió világ füleit. Aztán a Debut sikerét követően piacra dobták a magasabb árkategóriás Uni-Fi sorozatot. A három-utas hangfalakban koncentrikus magas sugárzó van a középbe beépítve ott, ahol általában a fáziskúp található.

Ennek az elrendezésnek nyilvánvaló előnye van például az interferenciák terén a keresztezési frekvencián, de persze vannak hátrányai is, mint a tervezés bonyolult volta, és a magas gyártási költség. Jones az 1980-as években még a brit KEF-nél dolgozott, amikor bemutatta a mára ikonikussá vált UniQ rendszerű, szintén koncentrikus elrendezésű magas és középsugárzót. Nagy tapasztalata van tehát ezen a téren. (egyébként a TAD és a Pioneer hangfalakhoz is tervezett koncentrikus sugárzókat)

Aztán Jones nemrég elhagyta az Elac-ot. A tesztben szereplő Uni-Fi Reference hangfalak az előd Uni-Fi továbbfejlesztett verziói, ami ajándékként fogható fel a rajongók számára. Az Elac új akusztikai tervező mérnöke Oleg Bogdanov, aki korábban a kanadai Paradigm hangfalgyártónál vezette a fejlesztéseket.

Az Uni-Fi Reference széria három modellt kínál. Az álló UFR52 a sorozat zászlóshajója, a tesztben szereplő monitor az UBR62, és a center UCR52.

Mindegyikben megtalálható a koncentrikus magas-közép, és a magas törésponti frekvencia mindegyik modell esetében 1800 Hz. A monitor esetében a mély 260 Hz, a centernél 240 Hz, az állónál pedig 220 Hz törésponti frekvencia alatt kezd dolgozni.

Az Elac két pár UBR62, és egy UCR52 center sugárzót küldött a rendszer tesztre. Mindegyiknek tartozéka a szürke szövet porvédő rács, ami mágnesesen kapcsolódik az előlaphoz. A meghallgatás alatt a porvédőket levettem. Kétféle színkombinációban rendelhető a széria. Van fekete előlappal és sötét fa vinyl burkolattal, illetve a bemutatóban szereplő fehér előlapos, világos fa vinyl kabinet bevonattal.

A dobozok CARB minősítésű MDF-ből épülnek (a CARB minősítés nem sűrűség vagy erősség jelölés, hanem azt jelenti, hogy megfelel a California Air Resources Board formaldeyde kibocsátás előírásoknak) Minden driver körül ezüst fém keret látható. Nekem személy szerint ezek látványa jobban tetszett, ezért nem használtam a porvédőket. A hátlapon két pár keresztváltó bemenet teszi lehetővé a kettős kábelezés, vagy kettős erősítés csatlakozást. A bemutatóban egy kábeles meghajtást alkalmaztam, és bent hagytam a gyári összekötő lemezeket.

Én személy szerint nagyon szeretem a három-utas centereket, és az UCR52 pont ilyen. Annak ellenére, hogy a piacon sokkal drágábbak is találhatók, ez lényeges szempont lehet. Sokan azt gondolják, hogy a center dolga a párbeszédek megjelenítése, de ez nem teljesen igaz. A hallgatott anyag függvényében a muzsika és az effektek több mint fele innen hallható.

Az Uni-Fi széria nem tartalmaz szubot, ezért nem kértem. Az Elac persze sokféle aktív mélysugárzót kínál. Aktuálisan a legnagyobb mélysugárzójuk a SUB3070, amit korábbi rendszer tesztben már véleményeztem, és kimagasló eredményt ért el. (azóta az Elac bemutatta a Varro szub szériát, ám ez a bemutató megírásakor még nem volt elérhető – Fordító megjegyzése). A bemutatóban két saját SCS PB-3000 mélysugárzómat használtam, mert elég nagy a hallgató helyiségem.

A rendszer elhelyezése, és a meghajtás:

A frontként használt UBR62 párat 3,5 láb távolságra helyeztem el a szemközti faltól. Mivel a koncentrikus driverek nem szeretik, ha közvetlenül a fülre vannak irányítva, kissé befelé forgatva állítottam be a hangfalakat. Úgy a két frontot, mint a centert nagy tömegű állványon helyeztem el.

Két erősítőt használtam a rendszer meghajtására. Egy Denon AVR-X6700H receiver hajtja a center és a két háttér hangfal pozíciókat a beépített erősítő fokozataival. A frontok jelét a vonal kimeneten Parasound Halo A52+ erősítőhöz csatlakoztattam, ezek vezérlik a frontokat. Két SVS szubot helyeztem el úgy, hogy sztereó és multicsatorna esetén is besegíthessenek a 90 Hz alatti átvitelbe. Ennek megfelelően állítottam be a törésponti frekvenciát is a receiverben.

A szobám kioltást végez az ultramély tartományban, és némi kiemelést a 100-200 Hz között, a receiverbe beépített Audyssey XT32 szobakorrekciós rendszert futtattam. Ez 300 Hz alatt megoldja a legtöbb problémát. Amikor először zenén hallgattam meg a két front UBR62 hangfalat, akkor nem használtam Audyssey korrekciót, és teljes sávú vezérléssel hajtottam azokat. A második hallgatás teszten használtam az Audyssey korrekciót 300 Hz alatt, mert elég nagy a szobám. A mozi hangzás értékeléséhez szintén használtam az Audyssey korrekciót két szubbal kiegészítve. Itt a magassági hangfalak az Atmoshoz szintén a PSB-től származtak.

A hang:

A CD lemezek lejátszásához Marantz UD7007 lejátszót használtam, és sem Audyssey korrekciót, sem pedig szub támogatást nem használtam a sztereó hanganyagokon. A hangzás kellemesen nyílt, természetes és részlet gazdag. Sokféle női ének hangot hallgattam meg rajtuk, és elmondhatom, hogy semmi sziszegést sem tapasztaltam. A férfi énekhangok az én ízlésemhez képest melegebben voltak, de nem annyival, hogy ez zavarónak lenne nevezhető. Még az is elképzelhető, hogy néhány hallgató ezt előnyként éli meg. A kemény tranziensek határozottak, de nincsenek túllőve. Az UBR62 által nyújtott teljesítményben sem jó sem rossz tekintetben nem tudok nagy „hűha tényezőről” beszámolni, de a könnyed édes hangjuk hosszú távú zenehallgatásra csábított.

Ahogy az várható volt, a szobám nagy mérete miatt szükségük van a mélysugárzó támogatásra. Tudom, hogy ez a hangfal méret általában nem ekkora helyiségbe fog bekerülni, egy kisebb helyiségben elegendő lehet a mélytartalom. Szub nélkül nálam sok felvételen egyszerűen elveszett a dob beütés energiája, ezért aktiváltam az Audyssey rendszert, hogy rendbe szedje a 300 Hz alatti tartományt, de még nem kapcsoltam be a szubokat. A basszus jelentősen javult, de a szobai mérés (lásd később) 50 Hz alatt nem mutatott jobbat. Ez sem meglepő számomra, mert az Audyssey rendszert úgy tervezték, hogy elkerülje a hangfalak túlhajtását, és zsigerből óvta az Elac hangfalakat.

A szoba korrekció megszűntette a helyiségem 100 és 200 Hz közötti kongását, és kitárták az ajtót az általános hangzás javulás előtt. Tisztába kell azzal lenni, hogy a felső mély tartomány problémái soha nem a hangfalra, sokkal inkább a helyiség akusztikájára vezethető vissza. A basszus felső része elfedheti az alacsonyabb tartományt különösen egy polc hangfal esetében, amiről most szó van. Általános hatásként a hangzás kitisztult, a korábban tapasztalt kellemes hangzás még kellemesebb lett. A különbség nem drámai, de az összetett zenei szálak ábrázolás módján egyértelműen érzékelhető. (ebben biztosan belejátszott a szobám 100-200 Hz közötti anomáliájának kiküszöbölése is)

Bár a basszus tisztább lett, nem ment jelentősen mélyebbre. Aztán a két SVS szub beindítása új dimenzióba emelte az UBR62 bemutatóját. A hangzás impozáns, nagy léptékű lett, összemérhetővé vált akár álló hangfalakkal való hallgatás tapasztalataimmal is. Az orgona, a basszus gitár és a japán Taiko dobok ábrázolása normál hangerő szinten megszűnt probléma lenni. Még az énekhang is egyfajta könnyedséget kapott, ami a kis méretű hangfalak amúgy is jó teljesítményét tovább javította.

Ekkor jött el az 5.0 hangzás teljesítmény értékelésének ideje. Én több pontos felülírtam az Audyssey beállításokat, ezért a mért eredmények nem voltak olyan jók mint sztereóban, de a különbség nem rontott a hallható teljesítményen.

A Blade Runner 2049 filmmel kezdtem, ami talán a legjobb Ultra HD BluRay lemezem a gyűjteményemben. Hans Zimmer zsenialitása lenyűgözött az Elac hangfalakkal. Amikor az ügynök éppen árvaházat látogat meg, a halk hangok visszaverődései szinte végtelenre növelik a teret, miközben a zene finoman befolyásolja a hangulatot a crescendo előtt. Később pedig amikor Las Vegasban a bemutató teremben küzdenek, az ütésváltások holografikusan jelennek meg a hangban. A kemény basszus aláfestés áthatja az egész filmet, de az Elac rendszer tökéletesen illeszkedik a szubokkal, és csak az alsó részen kérnek a támogatásból.

Az Anonymous című film azon az elméleten alapul, hogy nem Shakespeare volt a neki tulajdonított színdarabok szerzője. A forgatókönyv néhány elképesztő fordulata ezzel együtt lenyűgöző drámát hoz létre. A rengeteg párbeszéden az UCR52 center színezés nélkül remekel. Ez a film nem tartalmaz sok ultramély tartományt, de itt is jó a rendszer összhangja. A hetedik fejezetben a korabeli zene nagyon kellemes élmény.

Hogy pontos képet alkothassak a rendszer multi csatornás zenei hangzásáról a Trolls és az Animusic BluRay lemezeket tettem be a lejátszómba. A Trolls egyszerű történetét élénk színek és jól kidolgozott zenék jellemzik. Az Elac rendszer kiválóan kezelte a muzsikát. Kiemelésre méltó a 21. fejezet vége, amikor a fedelet leemelik az edényről amiben a trollok raboskodnak. Rövid, de feltáró dolog különösen az, ahogy a hangfalak drámaian bemutatták a visszhang terjedését. A párbeszédeken a center is jól teljesített, az érthetőség kiváló.

Az Animusic más történet, tele van bonyolult zenékkel. Ez nem igazi film, hanem animált számítógéppel generált zenék összessége. Ennek ellenére lenyűgözött benne Mussorgsky Pictures at an Exhibition újra értelmezése. A dinamika széles változásait az Elac rendszer kiválóan kezelte.

Értékelés:

Annak ellenére, hogy a polc hangfal méret még az Elac-tól sem tudja felvenni a versenyt az álló frontokkal, a három-utas rendszerük mélysugárzóval kiegészítve nagyrészt feledtetni képes a nyilvánvaló hiányosságot. Ezzel együtt az Elac UBR62 és UCR52 rendszer magasra tette a lécet a magas tartomány levegősségével és a meghökkentő basszus kiterjesztéssel. Összességében letisztult, édes és nyílt hangzás világ, ami megfelelő mélysugárzóval kiegészítve kiváló teljesítményre képes sztereóban és multi csatornán egyaránt.

Rövid értékelés és ítélet az eredeti nyelven:

Mérések:

Minden szobai mérést a Parts Express Omnimic szoftverével és mikrofonjával végeztem. Ez a 300 dolláros csomag jól használható eredményeket mutat a hallgatási pozícióból. Az eredmények az én hallgató szobám akusztikus viszonyai között igazak. A mikrofont fülmagasságban a hallgatási pozíciómban helyeztem el, ami kb. 10 lábra volt a hangfalaktól. (saját tapasztalatom, hogy kb. 2 lábbal a hallgatási pozíció mögé állítva a tengely irányt csak csekély mértékben módosította a hallgatási élményt) minden mérési eredményt 1/6 oktávos szűréssel egybe ábrázolva lehet az alábbi ábrán látni. Csak az Elac Uni-Fi Reference UBR62 hangfalakat mértem, a centert nem.

UBR62 bal oldal mélysugárzó és Audyssey korrekció nélkül piros grafikon. Kék grafikon Audyssey 300 Hz alatti korrekcióval.

Az alábbi mérést mélysugárzó támogatással végeztem. A kék görbe Audyssey korrekció nélkül, a piros pedig 300 Hz alatti Audyssey korrekcióval. Látható, hogy a korrekció miként küszöbölte ki a szobám hibáját, illetve azt, hogy az Elac 50-60 Hz körüli átvitelén mennyit tudott javítani.

Írta: Thomas J. Norton

Mérés: Thomas J. Norton

Forrás és képek: Soundandvision és Elac

Műszaki adatok:

Elac Uni-Fi UBR62

Elac Uni-Fi UCR52