Elac FS 267 – HFP Online Teszt

Elac FS 267 – Kicsiben nagy

A gyártó 260-as szériájának a center és az FS263-es monitor mellett az FS267-es állódoboz a harmadik tagja, ami karcsú és elegánsan ívelt formájának köszönhetően bő egy méteres magassága ellenére egyáltalán nem „ül rá” a szobára, viszont eddigi Elac-os élményeim alapján valószínűleg (többek között) impozáns basszussal kényeztet majd.

A dobozon, mint az egyik legújabb Black Edition modellen a legszembetűnőbb változás a bevezetőben említett ívelt forma, ami abszolút újdonság a sorozat eddigi szögletes vonalvezetésű hangsugárzói után. A 2+ utas bassz-reflex rendszerű hangsugárzó előlapjának képe a jellegzetes és semmivel össze nem téveszthető meghajtók miatt a hangszórók számától és méretétől függetlenül gyakorlatilag az összes eddig hallgatott Elac hangsugárzót felidézi bennem, így gondolatban felvonul előttem a BS 244, a BS 403 és az FS 407, sőt még a múltkoriban hallgatott FS 509-es képe is, mint valami népes gyártói panoptikum.

A 267-es hangszórókészlete a gyártó által kifejlesztett speciális hajtogatott membrános JET 5-ös tweeterből és két darab 150 mm-es AS-XR alumínium szendvics membrános mély/középsugárzóból áll, melyek konvencionális elrendezésben sorakoznak az előlap felső részén, kifejezetten monitoros hatást keltve ez által. A hangszórók közti váltás 500 és 2500 Hz-en történik, vagyis az alsó woofernek csak az 500 Hz alatti tartományban kell rásegítenie a basszusra. A hangszórókat a többi Elac modellhez hasonlóan mágnesesen rögzülő selyem takarja és óvja, ami jó megoldás, hiszen a legtöbben úgyis selyem nélkül hallgatnak zenét, és így legalább nem csúfítják el a lyukak az elegáns előlapot. A magas fényű fekete doboz hátlapján single csavaros-szorítós banánaljzat csatlakozó szett található.

Az akusztikailag legszerencsésebb változatnak tekinthető módon lefelé „tüzelő” bassz-reflex rendszerű stabil MDF kabinet alsó fertálya szintén megér egy misét, ugyanis az a rész, amit a legtöbb gyártó négy menetes lyukkal és négy olcsó tüskével szokott elintézni ezúttal szintén nagyon igényesre sikeredett. A fényes fémlábakkal a doboz aljához kapcsolódó különálló talp egyrészt az alul elhelyezett lefelé néző reflexnyílás kialakításához szükséges elem, másrészt még tökéletesebbé teszi a doboz talajtól való elcsatolását, így csökkentve tovább a rezonanciák amúgy is halovány esélyeit. Ebbe a talpba lehet belecsavarozni az igényesen kivitelezett jókora méretű tüskéket, amelyek a hangsugárzó padlótól való hatékony elcsatolását hivatottak megoldani.

Az Elac hangsugárzóktól megszokott kimagasló, de egyáltalán nem tolakodó analitikának köszönhetően a programot indító jazz koncert előzetese valóban informatív, egyes pillanatokban szinte már intim módon személyes, az egyik delikvens köhögése pedig majdnem olyan élethű, mint az influenza szezon idején a körzeti orvos várójában. A muzsika testes, feszes és kimondottan határozott dobokkal indul, olyan egyéniséget sejtetve a karcsú dobozban, aki nagyon is jól tudja, mit akar. Noha korábban már volt pár meglepő élményem az Elac hangsugárzók basszus kvalitásaival kapcsolatban, azért még mindig rá tudok csodálkozni, hogyan csinálják ezt, és honnan jönnek ki belőlük ezek a testes, erőteljes és a szub-tartományokban is pontosan követhető mélyek. A másik oldalon az Elac dobozok bemutatásakor mindig a különleges JET tweeterek az igazi sztárok, ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy önző módon maguknak követelnék az elsőbbséget, hanem kimagasló képességeik ellenére igenis jó csapatjátékosnak számítanak. A hangzás összességében komplex és egyensúlyban lévő, egyik frekvenciatartomány sem tolakszik előre a másik kárára. Sok más mellett a dobseprő hangja tetszik nagyon, egyszerre kellemes és analitikus, ha valaki bele akar feledkezni, könnyedén megteheti, de ha inkább a szálait szeretné megszámolni, annak is bátran nekiállhat. Stílusát és hangkarakterét tekintve a 267-es inkább tűnik számomra egy kivételesen jó basszussal rendelkező monitornak, mint állódoboznak, ami komoly bók, mert a finom kis monitorok hangja a basszust leszámítva mindig is jobban tetszett, mint a nagy dobozoké. A hangok könnyedén szakadnak el a hangsugárzóktól, a színvilág gazdag, izgalmas és kellemes is egyben, a JET csipogókat pedig megint csak nem lehet eleget dicsérni szellős, könnyed és kifinomult hangjukért. A vibrafon vidáman csilingelő szólója könnyed és játékos, a doboz e téren megint csak a kisdobozok oldott lazaságát mutatja.

Klasszikus műfajokon alapvetően kellemes és barátságos hangszínekkel és gazdag színvilággal szólal meg, az előbb tapasztalt határozottságát pedig inkább egyfajta nagyvonalúság váltja fel. Erőteljes alsó fertályának köszönhetően a nagyzenekarok komplexitásának és tömegének ábrázolása sem okoz gondot számára; a karcsú doboz jókora mennyiségű levegőt képes megmozgatni erőlködéstől mentesen. A Verdi opera megrázó erejű dinamikai csúcsainak ábrázolásában rendesen kitesz magáért, de hangképének egyensúlya még az ilyen dobozt próbáló pillanatokban is megmarad. Anne Sofie von Otter lágyan és egészen picit édeskésen dalol, hangosabban némileg erélyesebbé válik, de ez is jól áll neki. Az őt kísérő fuvolák és vonósok könnyedén és oldottan szólalnak meg, a komplex hangkép levegős és kifinomult, alul pedig a szokásos módon, biztos basszus alapokon nyugszik. Vivaldi muzsikája alaposan kidolgozott és tőle telhetően természetes is, ugyan nincs benne annyi érzelem, mint egy jó olaszban, de azért el tudja kapni a hallgatót. A hangszerek hangja élethű, levegős és pontos, a tér minden irányban kiterjedt és a zenészek között kellő hely és levegő van.

A „Men you were” brutális basszusától nemhogy nem zavartatja magát, hanem olyan intenzitással szólaltatja meg, hogy összerezzenek tőle. A mélytömeg látványos ábrázolása mellett a kontrolláltsága is megmarad, a basszus pedig inkább nekem, mint neki sok. A mélyek feletti régiókban az előbbi zenéknél tapasztalt rendezettség és könnyedség uralkodik, a monitoros precízséggel ábrázolt és pontosan pozícionált énekesnő a karcsú dobozoktól könnyedén elszakadva dalol. Opálos hangjában a szépség és a szomorú valóság keveredik, a dal témájához illő fájdalom szinte tapintható a szobában. A latinos jellegű ritmusszekció sokszínűen és izgalmasan szólal meg, a szokásos testes basszus állandó és hangsúlyos jelenléte mellett. Ha már latinos hangulat, jöjjön a Los Calchakis gitárzenéje izgalmas és valóságos hangulatot teremtő húrzizegésekkel fűszerezve és balzsamos énekhangokkal körítve. Sajnos a megénekelt Marquez már nem él, de ha hallaná, biztos neki is tetszene, ahogy most megszólal, és nem csak azért, mert őt istenítik benne.

Pop és rock zenéken tulajdonképpen igazi újdonságot már nem hoz, hiszen az előbbi műfajokon már mindent megtudtunk róla, és a megismert jó tulajdonságaiból simán kikerekít egy-egy jó nótát. A basszusa ezeken a zenéken valóságos főnyeremény, így ütik is rendesen a tam-tamot, a cinek frissek, a hangszínrepertoár pedig a szokásos gazdagságot hozza. Jep-nél tombol a buli, van mire ráznia az öregnek és a népes vendégseregnek, de ha rockosabb korong kerül a lejátszóba, akkor sem támad hiányérzete az embernek.

Az FS 267-es valódi nagysága szerintem abban áll, hogy karcsú és elegáns mivolta mellett a nagyobb Elac modellek teljes értékű hangzását nyújtja, miközben levegősség, finomságok, analitika és térleképzés szempontjából teljesen úgy viselkedik, mint egy nagyon jól sikerült monitorsugárzó. All-round hangkaraktere mindenféle műfajú zene nívós tolmácsolására alkalmassá teszi, kisebb és nagyobb terekben egyaránt jól használható, és méretét jócskán meghazudtoló basszusra és hangteljesítményre képes.

Forrás:[www.hifipiac.hu]

Specifikáció