Audio Analogue AAdrive és AAdac rendszer bemutató HiFiPlus

Az Audio Analogue AAdrive CD futómű és az AAdac digitális analóg konverter az olasz gyártó négy tagot számláló PureAA szériájának erősségei. A sorozat fél szélességű, de masszív felépítésű darabjai a gyártó filozófiáját követik, azaz gyönyörű megjelenést kombinálnak gyönyörű hangzással. A két készülék közötti jelentős árkülönbség azt sugallja, hogy a CD futómű egyszerűbb, de ez megtévesztő. Tökéletesen beleillik a portfólióba. Az Audio Analogue sokak számára a Puccini integrált erősítő névvel párosul, ami nem csoda, hiszen ez volt az első híres készülékük, amit folyamatosan fejlesztenek, több reinkarnációja van kint a piacon. Tévedés viszont azt hinni, hogy csak analóg erősítőket gyártanak. Hosszú történelmük során nyitottak a digitális technológiák felé is, de természetesen az analóg vonal mindig is megmarad. A bemutatóban szereplő két digitális berendezés is igen magas műszaki specifikációkkal van felvértezve. A PureAA készülékei bizony nem zenélő cipős dobozok. Egymáshoz tökéletesen illeszkedő formatervvel szemrevaló teljes funkciós Hi-Fi rendszer építhető az AAdrive, az AAdac, és az AAphono lemezjátszó előerősítőből, amit az AAcento teljes méretű integrált erősítővel lehet megkoronázni.

Kezdjük az AAdrive bemutatásával. Stabil felépítés, amiben módosított TEAC-CD5020A futómű van beépítve. Front töltés. A hátlapon mindössze egy RCA SPDIG és egy AES/EBU szimmetrikus digitális kimenet található. A felső panelen kis ablakon bele lehet nézni, igaz ez inkább kozmetikai design elem, mint funkcionális, annak ellenére, hogy nagyot dob a készüléken. A hátlapon lévő csekély számú szellőző nyílás azt sugallja, hogy nem melegszik majd nagyon.

Az audió mai világában ritka, – de hasznos dolog – egy jó CD, még akkor is, ha a piac érdeklődése a streaming felé fordult. Sok rendszerbe került be drága streamer órajel csatlakozással, esetleg SACD jóval drágábban. Véleményem szerint viszont minden rendszerben szükség van egy jó hangú CD lejátszóra is, ami megfizethető. Manapság ritka az ilyen. Az AAdrive nem csak a megjelenéséért kap pontot, de felépítésében és teljesítményében is üdvözlendő kiegészítője a modern hangzás panteonjának.

Az AAdac-nak már nehezebb dolga van, sokat kell nyújtania a siker érdekében. Úgy is mondhatnám, hogy nem lehet csak Robin ott, ahol az AAdrive a Batman, ennél többnek kell lennie. Meg is teszi, mert kiváló paraméterek mellett két koaxiális, egy optikai, egy USB-B és természetesen egy AES/EBU szimmetrikus bemenetet is kínál. Benne van az egyre nagyobb teret hódító Bluetooth aptX vevő. Ethernet bemenete nincs, az Audio Analogue nem kínál hálózati lejátszás funkciót.

Meglepően rugalmas a beállítások és a működés terén is. Hét szűrőbeállítás közül lehet választani, távvezérelhető, a hangerő szabályzást alkalmazhatja csak a fejhallgató kimeneten, vagy az analóg kimeneteken is, ha előerősítőként akarja használni. Az AAdac szíve a csúcsminőségű ESS Sabre ES9038 chip. 32 bit 768 kHz-ig (DoP) PCM és natív DSD 512-ig. Az MQA nem támogatott. Az előlapján 6,3 mm-es fejhallgató kimenete van. A szimmetrikus füles meghajtás mód olyan funkció, amit a fejhallgató fanatikusok érdeklődési körébe tartoznak, az átlag felhasználó ritkán alkalmazza. Egyébként a kimeneten a hangzás kiváló, elég teljesítménye van ahhoz is, hogy a magasabb impedanciás fejhallgatókat is dinamikusan, áttekinthető ábrázolás móddal hajtsa meg. A hangzás stílusa teljesen olyan, mint a hangfalakon hallgatva.

Annyira elharapózott már a digitális streaming, hogy egyre ritkábban értékelem a CD transzport és a DAC hangokat. Kivételesen jól működnek együtt, ezt kijelentem. Nincs rálátásom az Audio Analogue tervezés folyamatára, de biztos vagyok abban, hogy egymásnak teremtették őket még akkor is, ha az AAdac jelent meg elsőként a piacon. A CD lejátszó kimenete két csatlakozás módra korlátozódik, és eldöntheti, hogy az SPDIF 75 ohm, vagy az AES/EBU 110 ohm formátumot részesíti előnyben. Nincs jelentős különbség a kettő között.

A két egység hangja együtt kiegyensúlyozott, és szilárd. Általában ezt a két hangzás paramétert ritkán lehet együtt emlegetni, mert a balett táncosok nem szoktak csizmában  táncolni. Ennek ellenére, kiváló dinamikus egyensúlyt érzékelek közöttük. A nagyzenekar ábrázolásban az ütősök stabilan a helyükhöz vannak szegezve, és a vonós hangszerek pedig szárnyalnak. Leginkább valami nagyszabású zenekari művön tetten érhető a dolog, gondolok itt Mahler Eighth Symphony [Solti, Decca] utolsó tételére. A darab a zenekar minden hangszerét megszólaltatja itt, és mindegyik eltérő dinamikával van jelen, ami csak kiegyensúlyozott előadás módban tetten érhető. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy az ütős hangszerek mellett a rézfúvósok betölthessék a teret.

Ugyanakkor az elmúlt évek trendje megköveteli azt is, hogy a DAC képes legyen a streaming forrásokon is a kiváló hangra, hiszen a fényes korongok lejátszása egyre inkább háttérbe szorul. Szerencsére az AAdac itt is megállja a helyét. Valljuk be, az online digitális hangok nem mindegyike olyan, amit a stúdió félistenei kevertek. Némelyik egyenesen szegényesnek mondható, főleg akkor, ha a TV YouTube alkalmazása a forrás, amit optikai kimenetről csatlakoztat. Még arról is szó lehet, hogy nem zavartatja különösebben magát, amikor egy internet rádió, vagy podcast részleteket csak nyomokban tartalmazó hanganyagát hallgatja majd vele, ami hajlamos a kompressziós betegségre. Az AAdac gyengéden bánik ezekkel, és a szűrés módok közül válogatva nem hangszínt szabályoz, hanem finom zajformálást végezve fogyaszthatóvá teheti ezeket is. Némelyik beállítása tényleg csodákra képes.

Ritkaságnak nevezhető az a tulajdonsága, hogy nem laposítja el a jó minőségű hanganyagok élét, de ugyanakkor a rosszakat kevésbé bosszantóvá tudja tenni. Ha például valami jó minőségben rögzített hanganyagot játszok le vele – ilyenekért rendszeresen az ECM ajánlási listájához fordulok – mint például Convergence by Malia and Boris Blank [Boutique] gazdag, részletekkel telt hatalmas levegős színpad ábrázolás a jutalmam. Az ének artikulált, a koherencia csodálatos. Az AAdac megmutatja rajta a kiegyenlített hangzás képességét.

Szeretem a digitális hangzást Venn diagramban elképzelni. A grace, pace, és space (szabadfordításban elnézés, tempó és térábrázolás) érzékelés módok összevetése során akkor a legjobb egy digitális berendezés, ha mindhárom közelít a középponthoz. Nagyon kevés ilyen DAC létezik. Az AAdac az elnézés és a térábrázolás területen kivételesen jól teljesített, a tempó tekintetében viszont csak jó+ minősítést kapott tőlem. A korábban említett Malia felvételen a 4/4-es tempók kivételesen jól vannak rögzítve, pontos az időzítés, és nyugodt a ritmus. A ritmusban nagyobb kihívást jelentő felvételeken, mint például a Dave Brubeck Quartettől a Time Out [Columbia] ‘Blue Rondo à la Turk’ című szerzeményt nehéz nagy pontossággal követni.

Hasonló módon szeretem a digitális berendezéseket olyan módon értékelni, hogy mekkora a hangulat ábrázolás képességük, vagy a feltáró jellegük. Ilyen tekintetben az AAdac erősen közelít a középpont felé. Hajlamos tévedni, ami szerintem a megbocsátás egyik jele, de ugyanakkor nem fényezi túl a felvételt, csak akkor színez, ha a felvétel olyan. Egyáltalán nem sötét, vagy túl simulós a hang, de ebben a megközelítésben jelentős a különbség a közel ábrázolás és az oda rögzített, vagy tolakodó között. Ha olyan konvertert keres, ami az APL vagy a Kalista képességeit közelíti, az négy-, sőt tízszeres áron érhető csak el.

A két eszköz összehangolás módjában valószínűleg az a cél, hogy megtalálja az Önnek leginkább tetsző kombinációt. Az univerzális vonzerővel bíró digitális berendezés valószínűleg csak a legfontosabb vágyálmokat tud megtestesíteni, de minden elvárást nem. Az AAdrive és az AAdac kombinációja akár együtt, akár külön értékelve szerintem jobban fog azoknak tetszeni, aki a kifinomultságra, nyílt hangzásra vágynak, akik viszont a dinamikus energiától duzzadó hangot keresik, azok számára nem ideális. Az Audio Analogue berendezései inkább Lark Ascending stílusúak, mint sem Thunderstruck jellegűek, annak ellenére, hogy képesek a dinamikát egészen jól tálalni. Összességében a hangzás világuk a szenvedélyről és a kecsességről szól, és nincs is ezzel semmi baj.

Nem szeretem a termékeket úgy bekategorizálni, hogy például klasszikus zenére jó, vagy más műfajra. A bennem élő zenei sznob inkább azt sugallja, hogy melyik műfaj áll neki jobban. Aki sokféle zenei stílust hallgat, az King Crimson-t komplex, vitathatatlanul klasszikus felé hajló stílusnak értékeli, míg Gilbert & Sullivan komikáját másnak. Ugyanakkor a brit jazz energiájának több köze van a punk rockhoz, vagy az elektronikus zenéhez, mint a big band stílusnak. Az AAdac kifinomult és térbeli ábrázolás módja kiváló a természetes környezetben rögzített akusztikus hangszerekre, a jazz-ra, és klasszikus zenére, ugyanakkor nem túl lágy, és elfogadható mennyiségű energiát ad a rock felvételeknek is. Leginkább a kiterjedt, kifejező ábrázolás mód az erőssége.

Véleményem szerint az AAdac és az AAdrive egy valódi csúcskategóriás sztár kombináció. Megérdemlik, hogy a kimagasló hangminőség kategória elejére soroljam őket. Folyton arra gondolok, hogy mire lennének képesek például egy nagyléptékű Conrad-Johnson erősítővel, ami jól kombinálható lenne a könnyed dinamikájukkal.

Értékelés:

Bevallom, meglepett az Audio Analogue duó hangja. Tudom, hogy mire képes az olasz gyártó az analóg hangzás terén, és elismerem, hogy kifinomultak a készülékeik. Az lepett meg, hogy minderre a digitális berendezéseikben is képesek. Ha együtt nézem a piac legismertebb digitális eszközei mellett, nagy közdelemben, de le tudja azokat győzni.

Végezetül annyi, hogy a két készülékre együtt érdemes gondolni, mert ez a legjobb módja annak, hogy kimagasló CD hangzást érhessen el anélkül, hogy a High-End irgalmatlanul drága árát ki kellene fizetnie.

Írta: Alan Sircom

Forrás és képek: HiFi+ és Audio Analogue

Műszaki adatok:

Audio Analogue AAdrive CD futómű

Audio Analogue AAdac digitális analóg konverter