a márkáról
Anglia legnagyobb híradástechnikai vállalata mindig híres volt arról, hogy büdzsé kategóriában tudott nagyot alkotni. Gondoltak egyet a cég vezetői, és úgy három évvel ezelőtt lépést váltottak, maguk elé tűzték az audiofil és High-End komponens kategória választékának kibővítését a mai igények kielégítésére szánt modellekkel. A koncepciójukban teljesen új készülékek megkonstruálására fel is vettek tizenkét mérnököt a fiatalabb generációból, meghatározva nekik azt a feladatot miszerint, az elmúlt évtizedben „megérlelődött” vásárlóréteget kell megcélozni, akik már a digitális technikán nőttek fel és igényük lett a minőségi zenehallgatásra. Persze ennek a célnak megvalósítása már nem megy büdzsé áron de, áttekintve a következő készülékek kvalitásait és szolgáltatásait, könnyen belátjuk, megéri a többletráfordítás. Ezek a készülékek is árukat meghazudtoló hangzást produkálnak és tükrözik a már közel 50 év alatt elért termelési tapasztalatokat.
A Cambridge Audio célja a minőség elérhető áron minden egyes készülékükben megvalósulni látszik. Termékeikben kapunk egy jelenkor igényeinek megfelelő és több részegységében előre mutató megoldás együttest, amely készülék-válogatás esetén mindenképpen kihagyhatatlan.
Az, hogy az angol hangzás vetekszik az amerikaival, a némettel és a japánnal már „régi lemez”, ehhez képest a Cambridge Audio tulajdonosai előnyben vannak, mert a cégnél dolgozik egy nagyon elkötelezett csapat, akik szívügyüknek tekintik mindazt ami kikerül a kezük alól. Tehát a hangzás zenei és meghódítani kész a világot. Legalább is a nagyfelbontású digitális felvételekkel megtűzdelt virtuális zenei világot, ahol a hangfelvétel már nem a megszokott matériákon létezik.
Rendezés
Szűrés
659 900 Ft
549 000 Ft
225 000 Ft
600 €
Ma már hazánkban is egyre többen adnak arra, hogy szépség és kifinomult elegancia tegye teljessé életüket. Kevesen tudják azonban, hogy ez a tökéletesség az otthoni zenehallgatás világában is elérhető. Az Audiophyl Kft. küldetése, hogy változtasson ezen és megnyissa az utat a valódi minőség irányába.
Több száz terméket felölelő audio-vizuális portfóliónkat úgy állítottuk össze, hogy az maradéktalanul kiszolgálja a csúcsminőségű, prémium termékek vásárlóit.
Újdonságok
160 875 Ft
429 €
1 044 375 Ft
2 785 €
1 124 625 Ft
2 999 €
223 125 Ft
595 €
2 433 750 Ft
6 490 €
543 750 Ft
1 450 €
7 312 500 Ft
19 500 €
11 900 Ft
2 362 125 Ft
6 299 €