a márkáról
Amerikában a szórakoztató elektronikai ipar második legrégebbi, folyamatosan működő és fejlődő cége az Audio Research.
Filozófiájuk szerint: “Az új termékek hajtják a valódi technológiai fejlődést”
A cég folyamatosan nőtt az elmúlt 40 évben, körülbelül 50 fő, műszaki, szerelési és kisegítő személyzet irányítja a termékcsalád megvalósulását az ötlettől a készáru becsomagolásáig. Az elektronikák és a készülékházak teljes mértékben kézi munkával készülnek. A cégnél olyan specialisták dolgoznak bizonyos részműveleteken, akik 20-25 éve ugyanazt csinálják. Erőfeszítéseik során szinte újjáéledt a vákuum-csöves technika, annak dacára, hogy a többi gyártó elhagyta ezt a „pályát” – ezzel együtt a hangminőséget. Az egész koncepció High-End, a hang, a kivitelezési munka és technológiai szakértelem, amelyben – mint egyedi piaci megjelenésű termékeket előállító amerikai vállalat – továbbra is újítók és vezetők globális szinten. Az Audio Research technikusai képesek feljavítani, felújítani és helyreállítani az eredeti terveknek megfelelően gyakorlatilag a cég bármely termékét, amit valaha gyártottak a vállalat 40 éves történetében. Hitvallásuk szerint ezek a termékek „igáslovak” nem múzeumi darabok.
A használt Audio Research berendezések gyorsan gazdát cserélnek a nyílt piacon, mert a hozzáértő rajongók tudják, a vállalat is érdekelt abban, hogy a szolgáltatás és támogatás a régebbi modelleknél is folyamatos legyen.
Rendezés
Szűrés
5 412 000 Ft
13 200 €
10 209 000 Ft Original price was: 10 209 000 Ft.6 970 000 FtCurrent price is: 6 970 000 Ft.
17 000 €
18 450 000 Ft
45 000 €
Ma már hazánkban is egyre többen adnak arra, hogy szépség és kifinomult elegancia tegye teljessé életüket. Kevesen tudják azonban, hogy ez a tökéletesség az otthoni zenehallgatás világában is elérhető. Az Audiophyl Kft. küldetése, hogy változtasson ezen és megnyissa az utat a valódi minőség irányába.
Több száz terméket felölelő audio-vizuális portfóliónkat úgy állítottuk össze, hogy az maradéktalanul kiszolgálja a csúcsminőségű, prémium termékek vásárlóit.
Újdonságok
1 803 180 Ft Original price was: 1 803 180 Ft.1 489 940 FtCurrent price is: 1 489 940 Ft.
3 634 €
3 070 900 Ft
7 490 €
423 120 Ft
1 032 €
569 900 Ft Original price was: 569 900 Ft.533 000 FtCurrent price is: 533 000 Ft.
1 300 €
26 645 900 Ft
64 990 €
2 869 180 Ft
6 998 €
3 239 000 Ft
7 900 €
594 500 Ft
1 450 €
Nyitvatartás
Budapest: H — P: 10 — 18H | Szo 10 — 14H
Budapest:
H — P: 10 — 18H
Szo: 10 — 14H
Partnereink
Viszonteladó partnereink
Bemutatóterem
Budapest
H-1202 Budapest,
Mártírok útja 145
Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Hungary (HU)
Minden jog fenntartva ©
Design by: WHATTHEBRAND© & COANDCO. designcommunication