McIntosh MA5200 integrált sztereó erősítő

Az 5200-as, félvezetős, integrált erősítő arra született, hogy bevezessen a McIntosh világába. Egy legendás világba ahol a hangerősítés történelmét írják, immáron 1949 óta. A McIntosh erősítők jellemző tulajdonságai, kiviteli ismérvei, hangzási jellegzetességei mind fellelhetők ebben a típusban, ami az integrált erősítők jelenlegi választékának legelején áll. A McIntosh márka rendkívül népszerű szerte a világon. A robusztus megépítés, a változó mégis változatlan stílus, a sötét üveg előlap és a kék műszerek mind meghatározzák a márka presztízsét, megítélését, szinte megelőlegezik a bizalmat.

xl_ma5200_front_topAz MA5200 integrált egyáltalán nem kicsi. Persze a márkán belüli „nagy-testvérek” még brusztosabbak, de a konkurencia készülékeinek átlagméretéhez képest elég nagy. Az összes küllemi jegyet tartalmazza amitől McIntosh egy „meki” és erőteljes a hangja. No, de nem lőjük el az összes puskaport, erről majd később. Mindenesetre a McIntosh évtizedek óta ikonikusan szöges ellentétben áll a kis, minimalista fekete vagy alumíniumosan ezüstös készülék kivitelekkel. Nagy hang, nagy kék VU méter, hát ez az ami viszi a szemet és sok hifi-rajongót ringat vágyálomba.

A McIntosh érzés támogatja az értéket. Az MA5200 biztosítja a teljes McIntosh élményt. Egy dolgot kivéve. Az új gyártmánysorozatban csak a két „nagynak”, az MA 7000 és az MA 8000 modelleknek, van hordozó füle!

Az MA5200 sok kapcsolati pontot és modern erősítés-technológiát nyújt egy komplett audio-rendszer kiépítéséhez. Kilenc bemenetéből hat analóg (3×RCA, 1×RCA vagy XLR + phono) forrásra, míg három digitális (1×USB digitális bemenet, Toslink és koaxiális S/PDIF) forrásokra támaszkodik. Az analóg technikát reprezentálja egy mozgó mágnes hangszedők jelét fogadni képes phono fokozat is. A másik, digitális oldalon, három bemenetének mindegyike egyaránt dekódolja a digitális jelfolyamot akár 32bit/192kHz mintavételezésig. Tehát az MA 5200 nemcsak integrált, de univerzális is.

Az áramköri topológia szétkapcsolható elő- és végfokozattal rendelkezik a későbbi, nagyobb teljesítményű végerősítők használatának biztosítása érdekében. A készülék egyik nagyon fontos szolgáltatása a házimozi Pass Through funkció, amely lehetővé teszi a zökkenőmentes integrációt meglévő többcsatornás házimozi-rendszerhez.

Különböző McIntosh készülékek távvezérlési rendszerintegrálása érdekében trigger bemenetek és kimenetek állnak rendelkezésre.

Masszív, aranyozott, banándugót és spade-villát is fogadni tudó hangszóró terminálok, a végfokozatra 8 Ohm impedanciájú hangsugárzók köthetők.

A McIntosh erősítőkre jellemző kimenő-transzformátorokat ebben a típusban elhagyták.

A McIntosh ínyencek most csodálkozhatnak, mert ettől függetlenül, van az erősítőben impedancia illesztés. A mérnököknek az a meggyőződése, hogy létezik egy optimális „munka impedancia” amin egy erősítő dolgozik. A McIntosh nem fordult el a trafók használatától, megtaláljuk minden magasabb kategóriás erősítőjében, csak itt mondtak le a drága transzformátorokról. Viszont kidolgoztak egy áramkört, amely a változó impedancia követelmények megfelelően kezeli a membrán-visszahatást. Ez a „Dynamic Power Management” (DPM) áramkör hasonlóan működik, mint egy transzformátor.

ma5200_3Az erősítő 100 Watt/8 Ohm csatornánkénti teljesítményének biztonságos leadását egy többrétű védelmi rendszer (Power Guard®) vigyázza, a rákapcsolt hangszórókat biztonságban tartja, megóvja a károsodástól. Az MA5200 erősítő tartalmaz egy új, magas minőségű fejhallgató-erősítő fokozatot is, jó erősítéssel és bőséges kimenő teljesítménnyel optimalizálva szinte minden fejhallgató típusra.

Meghallgatás

Tesztünk amolyan sürgés-forgás az egyik feltűnően szép hangzású erősítő körül. Analóg és digitális, hanglemezek és CD-lemezek, netán nagy felbontású fájlok, szóval, minden. Mármint egy tesztelőnek mindenféle műsoranyaggal kell rendelkezni és nemcsak jókkal, de kiválóakkal is.

Első fülelésre az érzékenyebbnek tűnő, elbűvölő részleteket kiegyensúlyozott arányokkal játssza. Antonio Forcione – Acoustic Revenge c. lemezén (Naimcd017) az akusztikus gitár nyílt és világos hangzása – túl a műszer pontosságon – kellemes hangszertesttel jelentkezik. Harmonikus temperamentum, de elég az életkedv és az erő. A hangzás tonális szempontból kiegyensúlyozott, csak minimálisan melegebb. Tanúi lehetünk, hogy az akusztikus hangszerek kihasználják a kontrasztosság meglétét.

A nagy-zenekari hangzásban, a zeneirodalom legnagyobbjai közül, Tchaikovsky 1812 nyitányát játszottuk (Decca 4758508). Természetesen azért, hogy a West Point akadémia tüzér-kadétjai elsüssék az 1775-ös francia bronzágyúkat és meghallhassuk a harangszót.

Enyhén visszafogott a legfelső oktáv. Független ettől, mondhatni, hogy egy McIntosh-ban több a zene, a lenyűgöző és egyszerű valóságában, vagy, hogy természetesebben szól. Jól megkülönbözteti a hangos és halk részletek közötti viszonyt, a dinamikát, ebben túlszárnyalja a közepes osztályú erősítőkre oly jellemző szintet. A hangszínpad méretei hitelesek, sem nem kicsi, sem nem extra széles panorámájú, ami közelebb visz a valóság elképzeléséhez.

Sinne Eeg dán jazzénekes és zeneszerző énekhangjának megjelenítése nagyon nyitott. (jól „forgatja gombócot” a szájában – szeretnék Tőle angolul tanulni) A McIntosh 5200 természetes, hiteles és nyugodt ebben a frekvenciatartományban. Itt kijön a néhány, a kiállításokon is gyakran hallható „kihegyezett” felvételeken hallható nagyon közel-mikrofonozás hatása, ami szinte már „pornográf közelségű” és ezért természetellenesnek hat. Ha nincs térhang azt az MA5200 ellentmondást nem tűrően kimutatja.

A DAC modul felfedi a különböző digitális kábelek közötti különbséget. A fájlok felbontásának növekedésével a hangszínpad egyre mélyebb, a felszabadult helyek miatt világosabb. A tonális-egyensúlyt elégé betartja, de a hangerő emelkedésével a dinamika prezentációja egy kicsit csökken. A basszus szilárd és határozott, talán ezért is a kiválónál egy fokkal szerényebb hangfelvételek nem kerülnek a „kidobás” veszélyébe.

A normál (16bit/44.1 Wav) felvételek esetén sűrűbbek, hangosabbak a szólamok, itt most sokkal több információ van, mint egy szokványos átalakítóban. Kellemes differenciált, jól megoldott közép és magas hangok. Kemény kontúrok itt-ott, ahol a zene követeli, megvannak, de nem szárazan és erőszakosan, mint ahogyan azt sok félvezetős erősítő „tolja”. Megfelelő mennyiségű levegő áll rendelkezésre az egyes hangszerek között. A mély-hangok aránya normális szintű, a basszusmenetek tisztán kivehetők, könnyű észlelni/érezni a dallamos játékot. Valódi erényei a testesség, a plasztikusság, hogy a zenészek szinte megfoghatók a virtuális színpadon.

Konklúzió

A McIntosh MA5200 integrált erősítő lehet az ettől a cégtől megszokott arányaiban kicsinek hat, de nagyon érett és kiegyensúlyozott, nagyszabású hangzást kapunk a pénzünkért. Egy kétszer 100Watt teljesítményű integrált erősítő, ami fel van készítve az analóg és digitális műsorforrások teljes armadájának fogadására igen jó esély a feljebb-lépni kívánók széles táborának. Feljebb, de mitől feljebb? Ez nagy kérdés. Az ötszázezres és egymilliós kategóriában több erősítőt ismerünk ami jó hangú, van amelyik erős, magabiztos, de vannak nyugodt hangzásúak is. (bizony, külön-külön) Mi van ha mindezt együtt akarjuk. Veszünk egy McIntosh-t!

A McIntosh érzés a kivitelt és a hangzást egybevetve különleges. Ez az erősítő belevisz a McIntosh világába. A kiegyensúlyozott hangnem az ami nagyon imponál. Vannak erősítők esetleg több „jó pillanattal”, de a hosszú távú minőség megelégedett érzése ebben az erősítőben jelentkezik elsőként. A McIntosh MA5200 nyugodt és izgalmas hang egyszerre – és csak egyszer kell megvenni.

Zeneiség:90%
Térleképzés:85%
Dinamika:85%
Kivitel:100%
Szerelés minosége:95%
Kezelhetoség:90%
Összesen:91%

Pro
+ modern erősítés-technológia
+ a részleteket kiegyensúlyozott arányokkal játssza
+ a hangszínpad méretei hitelesek

Kontra
a hangerő emelkedésével a dinamika prezentációja némiképpen csökken

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]

Specifikáció