Audio Analogue – Puccini Anniversary integrált erősítő

Több márka sikeres visszatérését üdvözölhetjük a honi piacra, így az Audio Analogue talán a legismertebb reprezentatív olasz gyártóét is. Az 1995-ben alapított cég tulajdonosa és mérnökei az elektrotechnika megannyi ágát gyakorolták már mielőtt úgy döntöttek, hogy valami sajátságost alkotnak. A hangminőség elkötelezett híveinek vallják magukat, ezt az elmúlt 20 évben számos esetben be is bizonyították. Hisznek abban, hogy egy erősítő legfontosabb funkciója nem más, minthogy az elektromos jeleket a lehető legkevesebb módosítással kezelje, erősítse. Gyártmányválasztékuk nem nagyon széles, de reprezentatív, típusmegjelölésként előszeretettel használják híres zeneszerzők neveit és a zenei lexikonokban visszanézhető zenei meghatározásokat.
A cég fennállásának 20. évfordulójára egy már létező, régen nagy sikerű típust a Puccini modellt újították fel, természetszerűleg így lett az új erősítő, Puccini Anniversary.

audio-analogue-puccini-anniversary

Tehát a Puccini Anniversary egy masszív, fém készülékházba szerelt integrált erősítő. A készülék méretezésében igazodik a már szabvánnyá érett 44.5 cm-es rack-szélességhez. Kivitelezése mind külsőleg, mind belsőleg logikusan rendezett, könnyen áttekinthető. A nehéz fém-vázat frontoldalon egy 14mm vastag, szál-csiszolt, eloxált alumínium panel zárja le. Ezen találhatók a fő kezelőszervek. Amellett, hogy minden funkció és szabályozni való távirányított, manuálisan egy süllyesztett központi gombbal kezelhető. Ennek segítségével elvégezhető az összes részfunkció be- és kikapcsolása, valamint a bemeneti kiválasztás. Alakja és elhelyezése tervezési szempontból nem bontja meg az elülső felület tiszta és lineáris egységét.

Az Audio Analogue Puccini Anniversary integrált erősítő egy egyszerűen használható termék. A hangerő-szabályzó egység enkoder felépítésű, amit négy nagy pontosságú digitális Analog Devices digitális potenciométerrel (csatornánként kettő) valósítottak meg. Másképpen megfogalmazva: a „nagy gomb” aktivál egy kódolót, amely kommunikál a négy nagy pontosságú Analog Devices potenciométerrel. Négyféle szabályzási görbe választható a hangsugárzók érzékenységének figyelembe vételével.

A hangerő beállítás helyzete és a kiválasztott bemenetek könnyedén leolvashatók a frontpanel LED-kijelző sorozatáról. Az elegáns fehér LED-ek az előlap mögött helyezkednek el. A LED-sor fényereje állítható, de ha zavar a fény le is kapcsolható.

Az erősítő csak analóg jelfeldolgozással foglalkozik, beépített digitális-analóg átalakító áramkört nem tartalmaz. Öt vonalszintű bemenete közül az egyik szimmetrikus XLR-csatolású. A bemeneti csatlakozások átlag feletti minőségű, teflon-szigetelésű, aranyozott egységek. Forrasztásuk közvetlenül a bementi vonalra, az aktiválható relékhez csatlakozik. Az analóg jelek ezeken a reléken keresztül jutnak el a bemeneti fokozatra.

audio-analogue-puccini-anniversary-back

A hálózati tápegységben alkalmazott toroid rendszerű transzformátor 700VA névleges energiájú, viszonylag izmos darab. Nagy szerepe van az oldalankénti 80 Watt átlag-teljesítmény elérésében. Ez a szám lehet nem túl látványos, de a gyártó úgy véli, hogy a frekvencia függvényében változó impedancia terheléshez idomulva a teljesítmény akár ennek többszöröse is lehet. 2 Ohm-ra specifikálva ez akár 300 Watt-ot is jelenthet. Tehát ez az erősítő megbirkózik a nehezen hajtható, vadul ingadozó impedancia-menettel rendelkező hangsugárzókkal is.

Az áramkör teljesen iker-mono. A belső fotón is jól látható, hogy az erősítés minden szakaszában külön-külön nyomtatott áramköri lapokon helyezkednek el az ott szükséges alkatrészek. Annak érdekében, hogy növeljék a villamos vezetőképességet a nyomtatott áramköri lapok a szabványhoz képest dupla vastagságú aranyozott rézpályákkal rendelkeznek. A kettős-mono áramköri elrendezés a bal és jobb csatorna jelútja tükörképe egymásnak. A kivitelezés előnye a stabilabb sztereó képalkotás és a jobb teljesítmény elérése, amelynek révén csökken a csatornák közötti áthallás. Az áramköri megoldás nem tartalmaz negatív visszacsatolást. Az ilyen módon kialakított áramkörök csökkentik a torzítást, segíti a tisztább, valósághűbb hangzást. Az áramkör különböző szakaszaiban nem könnyű az egyensúly elérése, ezért nem túl sok termék követi ezt a filozófiát.

A gondosan válogatott – a katonai szabványoknak is megfelelő – ellenállások és az audio felhasználásra készített aranyozott rézfóliás polipropilén kondenzátorok speciálisan magas hangzásminőségű erősítők konstruálására tervezett darabok. Hat pár (oldalanként három) ON-Semiconductor gyártású végfok-tranzisztor gondoskodik a megfelelő teljesítményről. A belső vezetékezés 7N tisztaságú, tömör OCC (oxigénmentes) réz-vezetékkel készül. Mindegyik teljesítmény-kimeneti csatlakozás aranyozott réz.

audio-analogue-puccini-anniversary-inside

Az Airtech laboratórium az Audio Analogue kutatási és fejlesztő részlege. Az itt elvégzett rengeteg munka célja egy olyan integrált erősítő építése volt, amely nem tartalmaz negatív visszacsatolást, széles impedancia határok között használható és nem hajlamos a gerjedésre. További szempont volt a teljes áthallás-mentesség és a nagyfrekvenciás rezonancia csúcsok kiküszöbölése egy szimmetrikus felépítésű egységben. Számos megoldás kikísérletezője Claudio Bertini az Airtech alapítója. Munkája a hangzás hosszú teszteken elvégzett finomhangolása a lehallgató-szobában irigylésre méltó. Minden termék alapos ellenőrzésen megy át, de a legfontosabb minden esetben a hallgatási teszt, hiszen csak ez garantálhatja a rajongóknak, hogy a kedvenc muzsikájuk tökéletes minőségben fog megszólalni.

A Puccini Anniversary erősítő építési minősége annyira jó, amint az elvárható egy Audio Analogue termék esetében. Van valami csinos, esztétikailag sugárzó, amit a kézművesipari termékeknél megérezni.

Meghallgatás

Van itt mit csodálni kérem! Ez egy kifinomult erősítő. Bár az árcédulát látván jóval több Watt teljesítményre gondol az ember, előítéletünkre már az első hangok után rácáfol. Az előadás kellemesen testes, de ütős ám, ha kell. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Eric Clapton felvétele, pontosabban a Rush című film hanganyaga (Reprise 7599-26794), amit Eric Clapton jegyez, mint szerző és előadó. Olyan gyors és energikus jelfelfutások, tranziensek hallhatók, hogy időnként megfogjuk a fotel karfáját.

Komolyzenére váltva rövid időn belül kiderül, hogy ez itt a hangok birodalma. Akusztikus hangszereken előadott kamarazenei művek esetén a hárfa, a fuvola, a csemballó vagy az angolkürt rengeteg árnyalata és hangzástömegének megjelenítése csodálatos. Itt hangszerkezelési zajok is hallhatók, de minden apró részlet is pregnánsan megjelenik, ami a felvételen rajta van. Csak egy kis természetes melegség érzékelhető, de az bájos, természetes minőségű dinamikai változások követik egymást.
Elektronikus pop- és rockzenén, de még elektronikus jazz muzsikán is egy kis betekintést nyújt a felvételek belső életébe, az elkészítés trükkjeibe, a felvételkor használatos rengeteg elektronika kapcsolgatásának hatásaiba. Beszédes és dallamos a mélypontok hangsúlya, remek alapot nyújtva a közepeknek, hogy ragyogjanak. Legerősebb ütőkártyája az éles-látó és artikulált mikro- és makródinamikai teljesítmény, ami annyira jó, amennyire azt ezen az áron elvárjuk. Az Anniversary sima jellege segíthet megfékezni agresszív felvételeket, de állva találjuk magunkat ha ettől többet akarunk.
A végére hagyva a „nagy-ágyúkat”, Pjotr Iljics Csajkovszkij 1812 nyitányának speciális (Decca 475 8508) felvételét hallgatva, a valóságos ágyútűz hangjainál átjön a fegyverropogás velejáró ereje. Mégis csak van megfelelő teljesítmény a West Point akadémia kadétjai által elsütött eredeti, francia bronzágyúk megjelenítéséhez! A kétszer nyolcvan Watt fele is bőséges hangnyomást képes létrehozni, ami elég erős ahhoz, hogy veszélyben legyen szobánk ablaka. Még a legnagyobb fortissimó esetén is a sztereó képalkotás szép, éles, stabil és jól tagolt, expanzív hangteret biztosít, amely könnyedén kitölti a hangsugárzók közötti teret.
A Puccini Anniversary képes szórakoztatni, jó választás a hasonló árú riválisok között. Kiváló képességű hangsugárzókkal – amik közül ajánlatosak a selyemdóm magassal rendelkezők – egy kis „kábeli ügyességgel” rengeteg izgalmat és lüktető ritmust sikerül kihozni belőle.

audio-analogue-puccini-anniversary-front

Konklúzió

Az Audio Analogue Puccini Anniversary integrált erősítő méltóan képviseli a cég fennállása óta elért eredményeit. A teljes mértékben olaszországi gyártású, szívvel, lélekkel és szakértelemmel, legfőképpen kézi megmunkálással épült erősítő precíz paraméter-tartását csak a hangtechnikai méréseknél alkalmazott műszerek múlhatják felül.

Könnyen belátható, hogy megépítési tulajdonságai és a könnyű kezelhetőség nagyot nyomnak a latba. Ennek az erősítőnek sima és éles-látó hangzása megéri a meghallgatást, ha úgy tetszik egy kitenyésztett megközelítés a zene vizualitásának szemszögéből. Félreértés ne essék, a Puccini Anniversary egy olyan erősítő, amely a kifinomult zenei részlet-megközelítés oldaláról adja az élvezetet. Összehasonlítva egy ebben az árkategóriában szereplő elektroncsöves erősítővel nem szolgáltat annyira sokoldalú varázslatot, mégis a Puccini Anniversary modell elég ahhoz, hogy nagyon sokáig büszkék lehessünk rá. Azt bátran állíthatjuk, hogy a Puccini Anniversary az eddigi legjobb Puccini, amit valaha készített a gyártó.

Pro
+ nagyon jó részletességű hangzáskép
+ külön nyomtatott áramkör minden részegységnek
+ dupla vastagságú aranyozott rézpályák
+ aránylag kis teljesítmény mégis nagy hangerő
+ stabil, jól tagolt, expanzív hangzástér

Kontra
melegebb szónikus megközelítéssel lehetne nagyobb tónus-gazdagság
nincs phono-előelektronika
a fedlap aránylag vékony, ezért hajlamos az önrezonanciára

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]

Specifikáció: Audio Analogue Puccini Anniversary