Sumiko Songbird Low bemutató Stereonet

Sumiko Songbird Low bemutató Stereonet

Kedvező árú audiofil MC hangszedőt keres, amit könnyű beállítani? Jay Garrett mutat egyet

Íme a Sumiko Songbird kis kimeneti jelszintű MC hangszedő

A bakelitben jártas zenerajongók valószínűleg a Blue Point Special hangszedőről ismerik a Sumiko nevet. Ez a hangszedő a 90-es években óriási sikert aratott. Az amerikai székhelyű márkanévnek van más is a tarsolyában, mivel több mint negyven éve tervez és gyárt hangszedőket széles palettán. A madaras sorozatban szereplő 899 fontba kerülő Songbird a Starling társa, felettük már csak a referencia széria található. A Starling nagyjából kétszer, a többiek pedig többször annyiba kerülnek, mint a Songbird.

A Songbird a nagyobb testvérekhez hasonlóan meztelen felépítésű. Ennek a hangzás miatt van jelentősége, mivel a patron test gyakorlatilag egy rezonancia csapda, igaz megvannak a hátrányai. A hátránya lehet például, hogy por érheti a generátor motor részt, illetve jobban ki van téve a mechanikus sérüléseknek a felszerelés során. Maga a hangszedő egy vastag, gyönyörű CNC-vel megmunkált fedőlemezből, és a hozzá kapcsolódó generátor és konzol/tű szerelvényből áll. Ez a magyarázata annak, hogy a Songbird súlya mindössze 8,5 gramm.

Kétféle kivitel közül lehet választani. Kis és nagy kimeneti jelszintűt gyártanak belőle, a bemutatóban a kis kimeneti jelszintű szerepel. Az MC szabvány szerinti alacsony kimeneti jelszint viszont egészséges 0,5 mV-ban nyilvánul meg, ami könnyedén meghajtja bármelyik MC előerősítőt. Nincs szükség extra erősítésre, vagy illesztő trafóra. Ez annak köszönhető, hogy néhány extra menet van a tűszáron. A pozitív oldala a dolognak az, hogy megúszható némi költség az erősítésnél, de árnyoldala is van. Az extra tömeg ugyanis növeli a tűszár tehetetlenségét. Elméletileg ez kevésbé finom magas hang ábrázolásban, és lassabb tranziens átvitelben kell, hogy megnyilvánuljon. Majd később meglátjuk, hogy ténylegesen mennyire meghatározó ez a bemutatóban.

A Songbird 0,3×0,7 mikronos elliptikus tűvel van szerelve, amit alumínium cső tűszárra rögzítettek. Ez egy kissé túl általánosnak tűnik, ha figyelembe vesszük az árkategóriát. Néhány más gyártó ennyiért egzotikusabb tűformát kínál, ám nem csak az számít, hogy mit csinál, hanem az is, hogy csinálja. Az elliptikus tű ugyanis könnyen beállítható, és nem annyira érzékeny az optimális mechanikus pozicionálásra. A Sumiko szerint hiába tudhatna a hangszedő többet, ha azt nem képes megmutatni a pontatlan rögzítés miatt, az bizony rontja a bemutató élményét. Más szóval ez a kombináció megbocsátja az apró tévedéseket, és még mindig jó marad a hang.

Időnként túlbecsülik néhányan a kis és nagy jelszintű hangszedő verziók közötti műszaki különbségeket. A gyártó által közzétett paraméterek nagyjából megegyeznek. 12 Hz – 40 kHz átvitelt, 30 dB áthallás csillapítást, és 0,5 dB@1 kHz alatti csatorna balanszot adnak meg mindkét verzióra. A meghallgatás során 2 gramm tűnyomást alkalmaztam, amivel a hangszedő tökéletesen elégedett volt.

A VPI Prime 10 inches karjából kivettem a Cartridge Man Music Maker III hangszedőt, és beszereltem a Sumikot. Néhány általános beállítást természetesen el kellett végeznem, de gyorsan megvoltam vele. A Songbird hangját ezzel a hasonló árkategóriás hangszedővel fogom összehasonlítani. A hangkar kábelt az YBA Passion Phono Stage előerősítőmhöz, majd az IA50 integrált erősítőhöz csatlakoztattam. Aztán kipróbáltam az Anthem STR integrált erősítővel is, ami közvetlenül tud fogadni MC és MM hangszedőket, de a teljesség kedvéért a Songbird tett néhány fordulatot az Integrity HiFi Tru-Glider 12 inches karjának végén is.

Bár a Music Maker átvitele szélesebb, a Songbird közép tartománya részletezőbb, és nagyobb teret ábrázol a hangszerek között. A vokál gyönyörűen ragyog. A Who Will You Run To Heart (Bad Animals) egy tipikus fényes 1980-as muzsika, amelyet a Songbird szépen szaturált középtartománnyal szólaltatott meg. Anne Wilson szóló éneke a kísérő vokáltól elválik. A pergő dob hangja élvezetes, egyáltalán nincs túl fényezve, pedig ez az MC hangszedőkre igencsak jellemző. Az összhatás minden szempontból élvezetes volt.

Az énekhang mellett jól prezentálta az atmoszférikus és a régebbi stílusú felvételeket. A Grimes New Gods felvételén Claire Boucher erősen visszhangosított énekét szépen elkülönítette az elektromos zongorától, elegendő távolságot hagyva közöttük. A dob ütések kicsit rövidebb lecsengést kaptak a Cartidge Man hangszedőhöz képest.

Leftfield Leftism és Original című felvételeire engedve az elliptikus tűt nyilvánvalóvá váltak a Songbird erényei. A női énekhang és a feszes ritmika igazi erőssége. Egyetlen dolog amit rá tudok olvasni, hogy a referencia hangszedőm basszusa súlyosabb nála. Marten Duke 2 és Node Hylixa hangfalakon hallgatva a Songbird mélyei a rockzenéhez még éppen elegek, de például Shostakovich Symphony No 10 in E minor lemezén a dinamika mintha csökkenne kis mértékben. Ám amit a réven veszít, visszanyeri a vámon. Ebben az árkategóriában még nem hallottam ilyen sebességet és élénk ábrázolás módot. Jó példa rá a második tétel az Allegro. Ez a jellemző csak jóval drágább hangszedőknél tapasztalható. A Londoni Szimfonikusok lemezének bemutatójába nem tudtam belekötni, szóval tényleg kis mértékű a hiányérzet, erősen felvételfüggő.

A Songbird bár nem mindenes (melyik hangszedő az?), ügyesen ábrázolja az érzelmeket, és a gyengéd pillanatokat jól ragadja meg. Ez nagy előny, mert a hallgató bizony az apró részletekre igencsak kíváncsi. Portishead Only You (Roseland NYC Live) felvételén Beth Gibbons panaszos hangját minden lélegzetvétele során áthatja az érzelem, a húros aláfestés pedig különleges atmoszférát teremt. A Rhodes zongora ábrázolásmódja igazi jelenlét érzetet adott.

Kate Bush Wuthering Heights számában a zongora és harang intro gyönyörűen csillogott át a szobán. A magas frekvenciás részek teljes testtel és tisztán ábrázoltak, az élek túllihegése nélkül. A basszus gyönyörű fa hangja, az egyes hangszerek közötti egyensúly ábrázolás módja tetszett. Kate kiváló hangja élethű módon, megfelelő magasságban jelent meg a színpadképen, pontosan középen.

Sting Englishman in New York című számának felső basszus tartománya természetesen meleg. A Songbird remekül ábrázolja a három akkordos aláfestést. A szoprán szaxofon hangja élénk, de soha nem vált élessé. Amikor az énekhang átveszi a rivaldafényt, Sting hangja tele van karakterrel, a hangszedőnek semmi gondja nem akadt a hajlítások ábrázolásával. A szám közepén mikor jazz stílusra vált, véglegessé vált bennem az ítélet, a stílus kedvelőinek a karizmatikus Songbird nélkülözhetetlen darab.

Ítélet:

A Sumiko Sonbird alacsony kimeneti szintű hangszedője megfontolandó ajánlat, ha egy olyan referenciára vágyik a gyűjteményében, amit gyorsan be tud építeni, és nem kell sokat állítgatni. A mélyhang tömeg csekély hiánya soha nem jelentette azt, hogy a magasak kifényesednek, ami néhány riválisnál előfordul. A kézzelfogható haszon a felső közép és a magas tartományban nyilvánul meg. Kifinomult ábrázolás módja van, ami az apró részletek megszólaltatására is képes. Jól kezeli a komplex dinamikát, ami elsősorban csak a drága, high-end hangszedőkre jellemző, ám az ára meg sem közelíti azokat. Végtelen zenehallgatás órákat ígér, amiben felfedezhető a mozgó tekercs minden előnye. Emellett tényleg megúszható a macerás, sokáig tartó finombeállítás, amit egy egzotikus tűvel szerelt hangszedő igényel. Összességében kimondható, hogy ez egy kimagasló ár-érték arányt kínáló darab, aminek szerepelnie kell a megfizethető MC hangszedők „kötelező számításba venni” listáján.

Írta: Jay Garrett

2020. Július 7.

Forrás: https://www.stereonet.com/

Műszaki adatok: Sumiko Songbird Low