A karamellás, vagy a citromos sorbet a kedvence?
Évtizedekkel ezelőtt zártam a szívembe a Sumiko hangszedőket. Nem a premier modellt, mint a Pearwood Celebration, amit évekkel ezelőtt volt alkalmam véleményezni, sokkal inkább a belépő kategóriás 139 dolláros, Oyster szériás Pearl lopta be magát a szívembe.
Az 1980-as évek közepén Manhattan városában kezdtem dolgozni a Sound by Singer nevű boltban, ahol rengeteg lemezjátszót adtunk el. A CD akkor nagyon új formátum volt, a vásárlók zöme a bakelitet használta elsődleges forrásként.
Napjaink lemezjátszó vásárlóival ellentétben, akik a bakelit rajongói, akkor leginkább azokat a készülékeket keresték, amik könnyen kezelhetők, és jól szólnak a Bruce Springsteen, vagy Madonna lemezeiken.
Sok Dual és Rega lemezjátszót adtunk el az Adcom GFC-1E hangszedővel ami akkor 99 dollár volt. Szinte mindenen elfogadható volt, a legjobban talán az 1980-as évek pop szörnyű csengésű, korai digitálishoz hasonló lemezein. Ennyire megbocsátó volt.
Aztán, valamikor 1989 környékén a Sumiko bemutatta az Oyster szériáját, közöttük az akkor 80 dolláros Pearl hangszedőt. Teljesen úgy nézett ki, mint a korábban említett Adcom klón. Utána néztem, és kiderítettem, hogy ez az alap modell már vaby 40 éve létezik, és több mint hatféle néven került forgalomba, többek között Coral 555, Andante E, és nem túl régen a Shelter 201.
Mikor a Sumiko Pearl megjelent, a Dual és Rega lemezjátszókba ezt szereltük. Örökké hálás leszek azért, hogy a Sumiko 37 év után is még mindig árulja. Én mindenkinek ezt javaslom, aki a régi Duran Duran lemezét akarja audiofil igények nélkül hallgatni. Az 1989-es árát betettem az inflációs kalkulátorba, és azt dobta ki, hogy most 215 dollárért kellene árulni. Kérem, hogy ezt semmiképpen ne mondja el a Sumikonak.
Aztán 2018-tól kezdődően a Sumiko szélesíteni kezdte a hangszedő palettáját, többféle új MM és néhány MC modellel. Megjelent például a Starling (2099 USD) és a Songbird (1099 USD) a kínálatban. Ezek egyforma generátort és nyitott testet alkalmaznak. Mindkettőt (sőt mindegyik Sumiko hangszedőt – Fordító megjegyzése) a japán Excel Sound építi, aki a Hana modelleket is gyártja. A két hangszedő között az a különbség, hogy a Starling bór tűszárat és tömör MicroRidge tűt használ, addig a Songbird alumínium tűszárat és ragasztott elliptikus tűformát alkalmaz.
Az új Oriole (1699 USD) a Starling és a Songbird közötti űrt tölti ki. Alumínium tűszárban tömör Shibata tűt tartalmaz. Ám nem csak ennyi a különbség. A két régebbi modell 28 ohmos tekercs impedanciás. Az Oriole könnyebb tekercsei alacsonyabb kimeneti feszültséget tudnak (0,3 mV), 5,5 ohm impedancia mellett.
Mint minden nyitott testű hangszedő, a Sumiko Oriole sem nyújt hatékony védelmet a kíváncsi kis ujjak, és a gondos háziasszony portörlő rongya ellen. ÁM van neki jól megtervezett tűvédője. Nem túl régen írtam a tűvédőkről, amikkel a pályafutásom során találkoztam. Van közöttük bolondbiztos, és olyan is, ami minden levételkor képes veszélybe sodorni a tűt.
Az Oriole tekercselés módja és alacsonyabb kimeneti feszültsége ugyan nagyobb feladatot ró a lemezjátszó előerősítőre, de lehetőséget ad a kisebb tömeg miatt a pontosabb barázda követésre, és ezzel a teljesítmény növelésre, különösen az áram vezérelt előerősítőkön. Éppen a kezem ügyében van a CH Precision P1 modell, amelyen össze tudom majd hasonlítani az áram, és feszültség mód bemeneteken is a hangzást.
Régi kedvencem Shelly Manne & His Men At the Black Hawk Vol. 3 (Contemporary Records S 7579). Az I Am in Love számot a feszültség bemeneten, 100 ohmos lezárással elindítva a hang jobb. Mindkét bemeneten kiváló, de a feszültség bemenet nyíltabb, világosabb, a háttér sötétebb és lágyabb. A kicsit sötétebb háttér lehetővé tette ezen az 1959-esfelvételen, hogy a klub hangulatát mélyebben át tudjam érezni. Különösen Joe Gordon trombitája nyűgözött le tiszta hangjával, a tonalitásával és a letisztult dinamikájával. Ilyen ritkán hallok. Az Oriole hibátlanul teljesített, a barázda követés kiváló, nincsenek túlkapások.
A Lou Reed New York című albuma az utóbbi időben egyre népszerűbb nálam. Sőt, régóta ez a kedvenc Lou Reed albumom. A legtöbb dalnak van egyfajta különleges hangulata, és még ma is aktuálisak. Lounak mindig is volt egy cseppnyi audiofil hajlama. Egyszer készítettem neki egy összekötőt high-end kábelből a gitárjához, mert mindig azt szerette volna, hogy a zenéi jól szóljon egy magas minőségű rendszeren is. A részletekre való odafigyelés megmutatkozik a nyílt, tiszta felvételein, és ezzel jelentősen eltér a korszak legtöbb nyomatától.
A Dirty Boulevard című szerzemény közeli, és intim. Lou és Mike Rathke gitárja tisztán szól. Effektet alig, vagy egyáltalán nem használnak. Rob Wassermann Clevinger elektromos basszus gitárja izgalmas kombinációt jelent az akusztikus basszus gazdag melegségével, és a szóló gitár lendületével, erejével.
Ismerve a márkanév DNS-ét, azt hittem, hogy a Sumiko Oriole hangja a Hana ML, vagy az Umami Blue-hoz lesz hasonló, de a karaktere más. Közvetlenebb és dinamikusabb, valamivel vékonyabb, és kevésbé laza azoknál. Teljesítményüket figyelembe véve egy ligában játszanak, az a kérdés, hogy a karamellás, vagy a citromos sorbetet kedveli-e jobban.
Tipp:
A teljes bemutatót eredeti nyelven olvashatja a Stereophile oldalán. Ez a fordítás részlet, amely elsősorban az Oriole hangszedőről szól. Kattintson ide a teljes bemutató eredeti nyelven való olvasásához.
Írta: Michael Trei
2026 Május 13
Forrás és képek: Stereophile és Sumiko
Műszaki adatok: Sumiko Oriole
Ma már hazánkban is egyre többen adnak arra, hogy szépség és kifinomult elegancia tegye teljessé életüket. Kevesen tudják azonban, hogy ez a tökéletesség az otthoni zenehallgatás világában is elérhető. Az Audiophyl Kft. küldetése, hogy változtasson ezen és megnyissa az utat a valódi minőség irányába.
Több száz terméket felölelő audio-vizuális portfóliónkat úgy állítottuk össze, hogy az maradéktalanul kiszolgálja a csúcsminőségű, prémium termékek vásárlóit.
