McIntosh MC1502 végerősítő bemutató Parttime Audiophile

McIntosh MC1502 végerősítő bemutató Parttime Audiophile

Sok ember számára egy McIntosh az audiofil álmokat testesíti meg. A gondolat, hogy az enyém lehet, és használhatom ezt a gyönyörű MC1502 végfokot, azonnal a fiatal koromba repített vissza.

Az internet előtti napokban az emberek összeültek, hogy átadhassák egymásnak az információkat, meg az ötleteiket. Gyermekkoromban kiderült, hogy a nálam idősebb emberekhez vonzódok. A legfontosabb dolog, amit tanítottak nekem akkoriban az volt, hogy miként kell betűzni a Gibson Les Pauls gitár nevét. Tőlük hallottam az amerikai import Marshall gitár erősítőkről is, amelyek 6550-nel épültek, és nem 6CA7 csövekkel, ezért jobb volt a hangjuk, mint az Egyesült Királyságban használt verziónak. Tőlük tanultam meg azt is, hogyan kell jól beállítani a kazettás magnót felvételre, hogy ne csak a rádió által sugárzott zenéket hallgathassam.

Aztán ott volt Yank Francis. Yank volt az iskolabusz sofőrje Rockwille Marylandban ahol akkor éltem. Hosszú haj, és John Lennon stílusú napszemüveg, és örök mosoly az arcon jellemezte. Alig múlt 19, de egy 13 éves számára rendkívül bölcsnek tűnt. Összebarátkoztunk, és mikor kiderült, hogy mindketten szeretjük a klasszikus gitárt, Yank meghívott a szülei házába, ami csak néhány háztömbnyire volt tőlünk, zenét hallgatni. Azonnal elfogadtam a lehetőséget. Tudom, egy kicsit furcsának hangzik ez napjainkban, de így mentek a dolgok 1971-ben. Semmi kivetnivalót nem találtam abban, hogy egy idősebb mentor vezessen be a zenehallgatás rejtelmeibe, és csillapítsa a tudásszomjamat.

Az elektroncsövek parázslása, és az Ő (vagy édesapja) McIntosh MC60 erősítőjének meleg hangja máig bennem él. Ahogy Yank Jethro Tull gitár virtuóz Stand Up, és Benefit felvételeit játszotta le nekem, a McIntosh elektroncsöves hang örökre belém égett. Akkor még nem gondoltam arra, hogy valaha is részem lesz benne, de az MC1502 újra elhozta ezt nekem.

Made in Binghamton, New York

A McIntosh céget 1949-ben alapította Frank McIntosh és Gordon Gow. Ők, és néhány munkatársuk által vált a Mac Amerika leg ikonikusabb Hi-Fi vállalatává. Eredetileg a gyár Silver Springben volt, és 1951-ben költöztek át Binghamtonba New York államba, ahol a mai napig működnek. Hosszú történelmük során rengeteg erősítőt és más berendezést építettek, de emellett ők hangosították a Woodstock Fesztivált, és ők építették a Grateful Dead híres Wall of Sound rendszerét. A McIntosh a világ audiofil zenehallgatói számára azt az elektronikát testesíti meg, amit mindig is birtokolni vágynak. A gyártó egyébként még mindig használja az általuk szabadalmaztatott Unity Coupled Circuit design kimenő trafókat az elektroncsövek kimenethez való impedancia illesztésére. Az MC1502-ben is megtalálható.

Volt persze saját tapasztalatom arra vonatkozóan is, hogy milyen félvezetős erősítőket tud építeni a McIntosh. Első munkahelyemen, egy felvételi stúdióban a TAD/JBL monitor hangszórórendszert két Mac hajtotta. A stúdió kettős erősítésű rendszerében egy MC2500 vitte a mélyeket, és egy MC2150 a magas tartományt. Az erő, a részletgazdagság, és a folyékony hang, amit ott tapasztaltam nap, mint nap még mindig referencia számomra.

Hagyományosan az audiofil tábor a régi Mac erősítők hangját meleg csöves jellegűnek tekintik. A napokban meghallgatott igazi vintage MC240, vagy az MC275 erősítőkkel szerzett tapasztalataim alapján én ezeket semmiképpen nem tartanám referenciának például egy modern csöves mellett. Persze nem is lenne igazságos az összehasonlítás, mert a technológia rengeteget fejlődött azóta. És mi a helyzet a bemutatóban szereplő MC1502-vel? Talán nem hangzik megdöbbentően, ha azt állítom, hogy a végfok pontosan úgy szól, amint egy modern elektroncsöves erősítőben szeretni tudok.

Beszéljünk a wattokról

Ha jól számolom, a McIntosh jelenleg négyféle elektroncsöves erősítőt kínál. Az MC2152 limitált kiadást, az MC1502, az MC270, sőt az MC901 is ide sorolható, mert a magas tartomány 300 wattos végfoka elektroncsöves. Igaz, ezt 600 wattnyi félvezetővel párosították egy készülékben. Az ikonikus MC275-nek jelenleg a hatodik generációja fut, és a típus rengeteg elismerést kapott a szaksajtótól. Első megjelenése 1961-ben volt, aztán 1974-ben megszűnt, de 1994-ben újra éledt a klasszikus 75 wattos csoda. A zajszint egyre alacsonyabb, a sávszélesség egyre szélesebb lett, igazi sikertörténet.

Marc Philips tavaly írt bemutatót az MC2152-ről, amely egy vadonat új 150 wattos jubileumi kiadás volt, amit a McIntosh a 70. születésnapjának tiszteletére adott ki. Az MC1502 a jubileumi kiadás közvetlen leszármazottja, új kozmetikumokkal, ami hangsúlyozza a rokonságot. Mivel alapvetően ugyanazokat a technológiákat tartalmazza, testvérnek tekinthetők.

Feltűnt, hogy az MC275 és az MC1502 is 12AX7, 12AT7, és KT88 csöveket használ. Először arra gondoltam, hogy az MC1502 egyszerűen megduplázza a MC275 csőkészletét. Ám a gyártó állítása szerint az új modell 7 dB-vel alacsonyabb zajszintre képes, így eléri a -105 dB értéket. Akkor viszont itt valami másról van szó, ez biztos.

Használatba vétel:

Maga a végfok 118 font, a szállítási súlya 135 font, és meggyőző módon tölti ki a 18x21x10 inches dobozát. A csomagolás eltávolítása egyszerű volt. nem hittem volna, hogy a McIntosh beszerelt csövekkel szállítja, pedig így tettek. A 16 cső mindegyike benne volt a foglalatában, ám a huzal kereten belül habszivacs védi őket. A huzal keret két csavarjának eltávolítása után a hab leemelhető. Szergej, akit az alkalomra béreltem fel, munkanélküli súlyemelő, és könnyen boldogult vele. A dobozból kiemelve közösen csodáltuk a gyönyörű megjelenését. A hátsó részen a szabadalmaztatott Solid Chinch hangszóró kimenetek kényelmesen használhatók. Ki kell választani a megfelelő impedanciával jelölt kimenetet, és a tartozék szerszámmal a csavar meghúzható.

Választható RCA vagy XLR szimmetrikus bemenet a hátlap kapcsolóval. Kipróbáltam mindkettőt, ám tapasztalatom szerint az XLR bemenetről mintha egy kicsit jobb lenne. Az eltérés nem jelentős. Az általam készített tesztekben sok esetben ugyanezt hallom a komponenseken, emiatt inkább a szimmetrikus bemeneteket használtam.

Az MC1502 előlapján két nagy forgató gomb található. Az egyik a bekapcsolást, a másik pedig az elektroncső világítás módokat vezérli. Igen, az ünnepi zöld fényjáték kikapcsolható az előerősítő csövek alatt. Amúgy a fényeknek van funkciójuk is, nem csak szépek. Csak akkortól világítanak zöld színben a cső alsó fények, ha az erősítő elérte az üzemi hőmérsékletet. A világítás kikapcsolása után csak a szokásos gyönyörű parázslás marad, ami szórakozás az egész családnak.

Szerettem volna eltávolítani a csövek védő ketrecét, ám Speedy a macskám élénk érdeklődést mutatott, ezért inkább a helyén hagytam. Meg kell hagyni, így is csodálatos retro látványt nyújt.

Beszéljünk a rendszerről:

Két referencia erősítőmet használtam az összehasonlításra. Az egyik a Pass Labs XA-60-8 A-osztályú 60 wattos félvezetős monoblokk pár, a másik pedig az Audio Hungary által épített Qualiton APX-200 MKII 100 wattos KT90 csövekkel épített darabja.

Mint édesapám meleg ölelése Karácsonykor, olyan érzés töltött el, amikor megszólalt a McIntosh a rendszeremben. Mivel sokféle hangfalam van, természetesen majd’ mindegyikkel kipróbáltam, de csak néhányat sorolok fel. Qln Prestige Three, Acora Acoustics SRC-2, Audiovector Arrete R 6, Chario Cygnus, és Marten Oscar Trio. Nincs tölcséres, planár vagy elektrosztatikus, de úgy érzem a dinamikus verziók is tökéletesen megfelelnek a 16 cső virtustáncának megítéléséhez.

A rendszer egyéb tagjai a következők. Rega P10 Charisma Audio Signature One hangszedővel, VAC Master előerősítő phono fokozatával, Innuos Zen Mini streamer a Denafrips Pontus vagy BorderPatrol SE-i DAC egységgel. A kábelezés Cardas Clear Light, és a tápkábeleken Furutech csatlakozók.

Meglepetések:

Úgy gondoltam, hogy ez a masszív acél és üveg építmény hosszú bejáratási időt igényel, mielőtt a legjobbját mutatja. Igazság az, hogy drámai változás nem történt az első bekapcsoláshoz képest. Persze a hang egyre jobban fésült ahogy telnek az órák, de az alap karakter ugyanaz maradt.

A többi modern elektroncsöves erősítőhöz hasonlóan az MC1502-ről is elmondható, hogy szó nincs tipikus elektroncsöves hangról. Egy leheletnyit természetesen meghallatszott, hogy nem tökéletesen lineáris, de koránt sem annyira, mind gondoltam. Mielőtt kritikusan meghallgattam, arra számítottam, hogy klasszikus csöves erősítőre hajazva szuper gazdag tonalitás, és elhaló mélyek várnak rám. Szó nincs erről. A szuper gazdag hang megvolt, de a mély beütések érzésem szerint nagyobbak, mint a valóság. Finoman tette a dolgát a Mac, de mintha csak az alkalomra várt volna, hogy a mélyeken kis mértékben tódíthasson. Persze csak könnyedén, hogy ne lehessen nagyon észrevenni.

Ehhez képest a Qualiton színesebbnek tűnt, de még ez sem volt kellemetlen. Mindig is szerettem az APX-200 hangját, ám a McIntoshoz képest már nem nevezhető referenciának, egy kicsit jobban eltér a valóságtól.

Úgy vélem, az MC1502 ultra lineáris módban működik, mivel gond nélkül szállt versenybe a félvezetős monoblokkal és gyakorlatilag nullára csökkent a más csöveseknél szokásos tükröződés jelenség. Csak annyi maradt meg belőle, hogy az ízét megadja a dolognak, de természetesen elmaradt mellőle a félvezetősökre jellemző szemcsés, néha durva hangzás.

A képalkotásra hasonlókat tudok mondani. A Pass-hoz képest az XA 60.8 zamatosan kifinomult közép tartománya kompromisszumot jelentett a McIntosh kissé előrébb hozott ábrázolás módjával szemben. Úgy tűnik, a Pass is művel valamit a mélyekkel, ugyanúgy, mint a Krell KSA-250, amelynek felülvizsgálatával a napokban végeztem. Ha már hallotta ezeket az erősítőket, valószínűleg tudja, hogy mire gondolok. Ám ez módosítása a valóságnak, ami komolyan érzékelhető. Ugyanakkor a Mac soha nem tűnt szupervezéreltnek még akkor sem, amikor mélyben gazdag zenével hallgattam.

Valamiért az Acora SRC-2 jobban hangzott a Pass és a Qualitonnal hajtva. A Mac sem volt rossz vele, de úgy éreztem, hogy mégsem ez a legjobb párosítás. A QLN-ek már mesésen muzsikáltak együtt az MC1502-vel. A Marten Oscar Trio hangfalakkal pedig tökéletes volt. Olyannyira, hogy a hangfal bemutatójához ezt az erősítőt használtam, sőt a vele töltött idő nagy részében ezt a párosítást alkalmaztam. Az Oscar Trio sebességéhez és részlet gazdag ábrázolásához tökéletesen illeszkedett a Mac gyorsasága és élénksége.

A zenék, amiket hallgattam:

A hallgatóság igazi szeretem vs. utálom kapcsolatot ápol Muse hangjával. Van, aki néhány számát kedveli csak, én mindegyiket. Miközben LP-ről hallgattam az Absolution, vagy rippelt CD-ről a The 2nd Low számokat, az maga volt a mennyország. Mikor a Madness szólalt meg, a Mac akcióba lendült, és megmutatta, mennyire tudja megmozgatni a drivereket a hangfalamban. Az ultra mély tartalom amit a szintetizátor ad, kúszik mászik a szobámban, együtt lélegezve a zenével. A 1502 tökéletesen kordában tartotta, egyszer sem fajult dübörgéssé. Mr Over Emotive In Yo Face számában a vokál kiváló jelenlét érzetet ad bántó élek nélkül. A gitárszóló csodálatosan zengett a fehér Marten kerámia drivereken a McIntosh mindent megmutatott belőle, amit csak lehet. A Stockholm Syndrome nálam még így soha nem szólt.

Susanne Vega Nine Objects of Desire is meggyőzőbb volt a megszokottnál. A Stockings című számban a mélyre hangolt dob sok mindent elárul egy komponens mélytartomány átviteléről. Az MC1502 folyamatos kontrol alatt tartotta a hangokat még a legalacsonyabb regiszterben is. Susanne hangja tiszta, és texturált, jobb, mint amihez eddig szoktam. Némi melegséggel párosult, ami nagyon jót tett neki.

A Mac hangja kiváló volt a digitális nagy felbontású felvételeket, de az analóg LP-ről egyenesen remekelt, sokkal többet mutatott meg a kidolgozott hangzásvilágából. Peter Gabriel Up 45-ös 12 inches lemeze hihetetlenül jól szólt. Minden hangszer rétegezett és texturált anélkül, hogy bármit is veszített volna a melegségéből. Az alsó regiszter hangjait még így soha nem hallottam. Azért ismételgetem ennyire sűrűn a mélytartomány kiváló leképezését, mert egyszerűen elképesztett. Nincs rá jobb jelzőm.

Amikor az MC1502-ről a Qualitonra váltottam vissza, az végleg felnyitotta a szemem. Az APX-200 igazi képalkotás és textura öröm érzet volt, és nagyon sok erősítőt felülmúlt azok közül, amit a rendszeremben alkalmam volt meghallgatni. A McIntosh-ban viszont legyőzőre talált. A Mac tisztább, kiterjedtebb sávszélességgel ábrázolt, teljesen elmaradt a krétás vagy szemcsés érzet. Olyan könnyedséggel jelenítette meg a mélyeket, amivel a Qualiton már nem tudta felvenni a versenyt. Jó példa erre Tchad Blake extravagáns felvétele. Ugyan nem annyira sima és csúszós, mint a Pass erősítő, de a Mac dinamikája nem járt üvegszerű hangzással, mint amit a pentódás push-pull erősítőkből rendszeresen kihallok. A vágás minden rezdülését hallhatóvá tette.

Little Feat The Last Record Album régi nagy kedvencem úgy zeneileg, mint szonikus értelemben. A Long Distance Love című számban Lowell George hangja szinte lebeg a térben, ahogy szívből énekel. A basszus hatalmas és sűrű. Olyan tömegben árad, hogy szinte mérleggel lehetne mérni. Szeretem ezt a lemezt hallgatni, mert annak ellenére, hogy nem túl fényes, rengeteg részletet és információt tartalmaz, ami igen ritka ebben a zenei műfajban. A 1502 mindent megmutatott. Szinte magam előtt láttam a narancs logot az MXR Dynacomp pedálon, ahogy a srácok nyomkodják játék közben a gitár hangjának torzítására.

A Roxy Music Avalon egy másik olyan album, amit gyakran felteszek. A címadó dalban minden korábban jól ismert apró részlet mellett olyanok is megjelentek, amikről nem is tudtam. Brian Ferry hangja kiváló, és a sztereó visszhangosításról, és a visszaverődésekről eddig nem értesültem. Pedig ott voltak jobbról balra. Neil Jason Fender gitárja is megkapta ezt az effektet, de eddig erről sem volt tudomáson.

Összefoglalás:

Részemről a Binghamtonban dolgozók maximális dícséretben részesülnek. Az MC1502 tisztasága, alacsony zajszintje, és sávszélessége tökéletesen megfelel a modern erősítőkkel szemben támasztott minden elvárásnak. A hangja éppen eleget tartalmaz abból a különleges mártásból, ami miatt imádom az elektroncsöves végfokokat, és a kicsatoló trafós rendszereket. Igazi csúcskategóriás audiofil hang, annak minden kifinomultságával. Mindezt úgy érték el, hogy nem használtak egzotikus csőtípusokat, nem kell különleges használati szabályokat betartani, és folyamatosan állítgatni. Rengeteg erő, és szórakozás egy gyönyörű készülékben amit úgy terveztek, hogy egy életen át, sőt tovább is kitartson.

A fogyasztói ára soknak tűnhet néhány ember számára, de véleményem szerint ez a készülék ennyiért szinte lopás, főleg azért mert amerikai gyártás. Vegye hát fel a maszkját, üljön fel a Harley-ra, és induljon el meghallgatni. Köszönetet mondani később is ráér. Nagyon ajánlott.

Műszaki adatok:

• McIntosh MC1502 végerősítő

Forrás:[https://parttimeaudiophile.com]

Írta Dave McNair

2021 Január 24