Luxman L-509X integrált erősítő és D-08u CD, SACD-lejátszó és DSD DAC

Luxman L-509X integrált erősítő és D-08u CD, SACD-lejátszó és DSD DAC

A Luxman az egyik olyan csúcsminőségű elektronikákat gyártó cég, amely mind elektroncsöves, mind félvezetős elektronikában találékony megoldásokat, szép és tartós audio-készülékeket tud felmutatni. A létrehozott produktumok az audio-művészet, a japán csúcsminőségű audio preferencia szinonimái. A most tesztelt készülékek sok olyan alkatrész-elemet és kapcsolástechnikát tartalmaznak, amelyeket csak a legfelső minőségi kategóriában használnak.

A kortárs gyártók modern stílusú elektronikáihoz viszonyítva a Luxman CD-lejátszók és erősítők sajátosan hagyományos kivitelezések. Csak egymás mellé helyezve lehet felsorolni a különbségeket az 1960-as és 70-es évek klasszikus Luxman termékei és a mai termékek között.

Erről az összeállításról tesztünk elejére címnek azt is írhatnánk, hogy verhetetlen páros. Itt van asztalunkon – pardon, állványokon – a Luxman analóg technikát felmutató „A/B”-osztályú erősítő sorozatának legnagyobb teljesítményű tagja, valamint a 2008-ban debütált D-08 CD-lejátszójának mára teljesen átdolgozott változata. Az L-509X integrált erősítő önmagában is kuriózum, mintha egy elő- és egy végerősítőnk lenne közös házban. Egy dolgot előre bocsátunk, biztosan megtöri a „rideg tranzisztoros hangzás” kliséjét!

Tesztünk végére kiderül, hogy ha nem is verhetetlen, de a Luxman L-509X integrált erősítő és a D-08u CD, SACD-lejátszó nagyon nehezen verhető összeállítás. Lássuk, mit tudnak az új „zászlóshajók”!

Kialakításban a hagyományos stílusú integrált erősítők iskolapéldája, de a mai formatervezést tekintve sokkal több, mintha egy drága retro készülék lenne. Ezüst színű matt felületével és közel harminc kilogramm tömegével maga a „behemót” szépség. Az L-509X készülékháza acélból és alumíniumból készült. A felső 6 mm vastag alumínium lap önmagában is gyönyörű. A téglalap alakú nyílások precíziós megmunkálása és a szép, méhsejt szerkezetű rács a hatékony szellőzés érdekében lett kialakítva. A mérnökök mélyreható rezgésmentesítő megoldásokat alkalmaztak, ilyenek a nagy tömegsűrűségi gradienssel rendelkező öntöttvas lábak, a kiváló minőségű alumínium „karosszéria”.Az L-509X sugárzó hangulatának szerves része a két nagy VU-mérő, amelyek rendkívül érzékenyen mutatják a teljesítmény ingadozását. A fehér LED-k által megvilágított analóg szintmérők növelik az elegáns és stílusos megjelenést. A régi iskola alapján beszerelt hangszín-szabályozás – amit az audio-perfekcionisták nem hajlandók használni – a Line Straight gomb megnyomásával kiiktatható.

A szinte korlátlan energiaellátásról, külön az L-509X számára kifejlesztett, rendkívül stabil tápegység 600VA EI-magos típusú transzformátora és az egymástól független bal és jobb oldali szűrés gondoskodik. Az erősítő tömegének legalább harmadát a Nippon Chemi-Con gyártmányú, 600VA-s, EI vasmagos transzformátor teszi ki, együtt a 8 x 10 000µF kapacitású kondenzátor blokkokkal. A diszkrét puffer áramkör csúcskategóriás. Ezt a tápegységet nem ingatja meg a terhelés ingadozása, megőrzi az audiojel tisztaságát, akkor is, ha a következő erősítési szakasz (a zenében elhangzó fortissimo) pillanatnyi áramigénye jelentősen megnő.

A tervezésben előírt repedésálló bevonattal ellátott nyomtatott áramköri lapok (PCB) használata érdekes megoldásokat rejt. A „peel coat” áramköri táblák esetében a gyártó nem használ PVC bevonatot, az áramköri pálya arany bevonatú, így kiküszöbölve a dielektromos hatásokat. A minél magasabb hangminőségre való törekvést tetten érhetjük olyan részletekben, mint az áramköri pályáknál tapasztalható ívelt mintázat, a Toshin és Nippon Chemi-Con kondenzátorok, a Schottky és ROHM diódák használata. A „Bee Line” áramköri pálya alkalmazásával a jelutak, optimalizált elrendezés mellett, a lehető legrövidebbek. A készülék belső kábelezéséhez spirális árnyékolású OFC réz-kábelt alkalmaznak.

Az előerősítő szakasz középpontjában az új, LECUA1000 számítógép-vezérlésű hangerőszabályzó áll. A LECUA ideális szintszabályozó rendszer lehetővé teszi a hangerő sima és finom léptékű beállítását 88 lépésben, minimalizálva a hangminőség romlását a hangerő-beállítási tartomány bármely pontján. A hangerőszabályzó áramköri lapja közvetlenül kapcsolódik az erősítő áramköri laphoz. A jelátvitel útja minimális. Az új LECUA1000 fejlesztése 3D-s formatervezéssel jött létre. A kialakítás rendkívül ellenálló a külső rezgésekkel szemben, robusztus jellege biztosítja a hosszú élettartamot és a megbízhatóságot. A Luxman L-509X modell szimmetrikus felépítésű, „A/B”-osztályú kapcsoláson alapuló áramköri megoldása egyedi fejlesztésű, ODNF 4.0 erősítő rendszer. A bemenet-választó fokozata a C-900u zászlóshajó előerősítőből származik. Az ODNF 4.0 párhuzamos első fokozatot és Darlington-nal felszerelt második fokozatot jelent. Az L-509X erősítő visszacsatoló áramköre a teljes sávszélességben alacsony torzítási szintet biztosít. Az ODNF (Only Distortion Negative Feedback) a „csak torzítás negatív visszacsatolás” kifejezést jelenti. A kimeneti szakaszban háromfokozatú Darlington-áramkört és négy párhuzamos push-pull struktúrát használnak, amely alacsony impedanciás, relés kapcsolású direkt csatolással van a hangszóró kimenethez csatlakoztatva. A nagy kapacitású, alacsony ellenállású hangszóró relék párhuzamosan vannak kötve. Az erősítő rendszer, hibadetektáló áramköre révén, drámai módon növeli a torzítás-észlelés pontosságát. Ezért alacsony impedanciát és magasabb jel-zaj arányt, megnövelt csillapítási tényezőt – 370-es damping értéket – sikerült elérni.

Ez a modell minden felhasználóbarát funkciót felkínál, amelyet egy magas színvonalú integrált erősítőnek tartalmaznia kell, ideértve a mély- és a magas hangok arányának szabályozását, a LECUA által vezérelt csatorna-balansz beállítást, a hangerő-szabályozást és a jó minőségű fejhallgató-kimenetet. Az L-509X minőségi phono-előerősítővel van felszerelve, amely kompatibilis az MM és MC hangszedők széles választékával. Az L-509X hátsó panele „sűrűn lakott terület”, bemenetei és kimenetei mind ismert, számos egyedi gyártású, zászlós-hajóhoz illő alkatrészt tartalmaznak. A LINE-1 bemenethez kiváló minőségű rézötvözetből készült RCA csatlakozókat használtak, amelyek kombinálják a réz előnyös vezetőképességét és a sárgaréz tartósságát. Mindegyik aljzathoz szorosan illeszkedő műanyag kupak jár annak érdekében, hogy megvédje az érintkezőket a szennyeződésektől. A négy pár nagyon erős, villa-alakú csatolókkal is kompatibilis, Emuden hangsugárzó kötőelem aranyozott, hogy megakadályozza a korróziót, könnyen, de biztonságosan rögzíti a hangszóró kábeleket. Akár nagysúlyú, banándugókkal szerelt kábeleket is biztonságosan tud fogadni. Az alumínium távvezérlő a minőség érzetét fokozza, emellett a Luxman CD lejátszók is vezérelhetők.

A Luxman D-08u CD-, SACD-lejátszó és DAC esetében egyáltalán nem merül fel az a kérdés, hogy gyártanak-e még CD-lemezeket, mert komoly gyűjtemény lejátszására és a mai digitális formátumok kezelésére konstruált készülék egy olyan ország terméke, ahol ma is nagy piaca van a CD-lemezeknek. A Luxman D-08u SACD lejátszó tervezése során semmivel nem spóroltak, a lejátszó és a beépített DAC össztömege 22.5 kg. Minden alkatrésze a napjainkban elérhető legjobb minőség, a részletek kidolgozása pedig rendkívül alapos. Az új LxDTM lemez-lejátszó mechanikai egység a Luxman saját fejlesztése. Az LxDTM mechanika és hajtásrendszer egy vékony és merev, alumínium lemeztányérral ellátott, sík fiók-mozgatású lemez-meghajtóból áll.

Rendkívül merev stabilizáló blokkot tartalmaz, amelynek mérete megegyezik a teljes mechanizmussal, így kiküszöböli a külső rezgéseket. A lemez betöltés egy QLL vezérlésű, nagyon csendes, lineárisan futó mechanikán alapszik, ami rendkívül simán, szinte zajmentesen(!) nyit és zár. A fiók egy funkcionális szépség, csöndesen csúszik ki-be, amikor teljesen bent van egy kapu bezárja a nyílást mintegy „pormentes redőnyt” létrehozva. Rendszer rendkívül stabil mechanikus felépítésű, ezért a lemezről a lehető legtöbb információt képes kiolvasni. A teljes mechanizmus aszimmetrikusan balra van elhelyezve. A készülék belső tere az analóg áramkörök, a jelút elrendezése és az egyensúly szempontjából optimalizált. Az építés minősége mindenek felett áll.

A motorháztető alatt egy méretes tápegység, több részre osztott, alkatrészekkel töltött panelek látványa fogad. A kettős Burr-Brown PCM1792A chipeket alkalmazva a 32 bites jelfeldolgozás kimagasló hangminőséget garantál. A gyártó, a korábbi modellben alkalmazott analóg és a digitális részeket is átdolgozta, emellett a lejátszási lehetőség palettája egy USB csatlakozással bővült, hogy jobban ki lehessen használni a készülékben lévő DAC hangzási teljesítményét. A nagyobb felbontású előfizetéses zeneszolgáltatás jelenlegi korszakában a CD-hez használt PCM kódolási módszert széles körben használják streaming formátumként. Ezért és a számítógépünkön tárolt sokféle anyag hibátlan lejátszása érdekében az USB bemenet támogatja a 32 kHz, 44,1 kHz, 48 kHz, 88,2 kHz, 96 kHz, 176,4 kHz, 192 kHz, 352,8 kHz és 384 kHz mintavételi frekvenciákat (16, 24 és 32 bit).

A D-08u USB bemenete nemcsak a PCM adatsorral, hanem a nemrégiben népszerűvé vált DSD formátumú audio adatokkal is kompatibilis. A készülékben lévő DAC kibontja és feldolgozza a DSD 5,64 MHz-es frekvenciával tárolt fájlokat. Az USB bemeneti részegység maximális felbontási korlátja 384 kHz/32 bit PCM és 5,64 MHz DSD adatokhoz alkalmazkodik, tehát a D-08u képes olvasni és reprodukálni a kódolt anyagot olyan felbontással, amely messze meghaladja a jelenleg aktuális sebességet. Annak érdekében, hogy mindezt maradéktalanul ki tudjuk használni a gyártó egy saját tervezésű, minőségi zenelejátszó szoftvert is mellékel. A „Luxman Audio Player” a mellékelt CD-ről történő telepítés után azonnal használható. A szoftver teljes mértékben kompatibilis a FLAC, ALAC, WAV, AIFF, MP3, DSF és DSDIFF file formátumokkal és telepíthető/használható mind a Windows, mind a Mac számítógépekkel. Egyszerű és logikus felhasználói felületével (mint egy kazettás magnó – azért attól több) kényelmes kezelhetőséget kínál.A digitális jelfeldolgozó egység analóg kimenetéről kinyert jelet a legújabb ODNF4.0 fokozat vonalszintre erősíti. Minden részegység kiemelt figyelmet kapott a tervezés során, így sem veszteség, sem minőségromlás nem következhet be.A hátlapon az RCA és XLR kimenetek párosai találhatók. Az USB (B-típusú) digitális bemenet mellett optikai és koaxiális bemenetek is rendelkezésre állnak.A tetszetős fém távirányító követi a lejátszó kezelőszerveinek kialakítását és sorrendjét. A távvezérlővel lehetővé válik a hibrid lemez SACD vagy CD rétegének kiválasztása, a PCM vagy a DSD szűrő kiválasztása és a kijelző karaktereinek nagyítása, hogy a display szövege távolabbról is olvasható legyen.

Meghallgatás

Döbbenetes, az ami pályafutásunk során először fordul elő! A bekapcsolás után a lemezfiók nyitogatását hallgatjuk(!), pontosabban azt a csendet, amit ez a mechanika produkál, és már ez fülig érő örömet okoz.:)
Ez a Luxman hangrendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy a zenét tisztán, a dinamikát sokféle formájában, a hangszíneket és a zene lüktetését hűen tolmácsolja. Ez könnyen lemérhető, mert ez a készülék-összeállítás egyszer sem veszítette el az érzékiségét, még akkor sem, amikor viharzott a fortissimo. A műveket, egészen a mennydörgő csúcspontig finom, selymes és a részletekre figyelmes tolmácsolásban tálalja.
Úgy tűnt, hogy élvezi a kihívást, hűségesen reprodukálja a komplex színpadi elrendezéseket és mindenféle hangtónust. A specifikus ütős hangzás – a háromszögtől, a gongtól kezdve a pergődobon át a templomi orgonáig és az üstdobokig – stabil mint egy szikla. Amikor a legmagasabb hangok átütő erővel szólnak, a hangzáskép textúrája hangmagasságtól függetlenül akkor is valódi és szilárd.

Az SACD-réteg és a standard CD-réteg olvasása közötti hangzás különbség megmutatkozik, csak éppen a differencia kismértékű. Ez tulajdonképpen a CD-lejátszás magas minőségére vezethető vissza, viszont az is kijelenthető, hogy az SACD-réteg olvasásának több, nüansznyi hangzási előnye mindvégig megmutatkozik. Tapasztalataink szerint ennek a mechanikának a minősége az egyik legjobb, legalábbis az első három helyezett között van a világon. (arról vita van, hogy melyik második az első) Tekintettel a belső DAC és az utána kapcsolt analóg fokozat kiváló teljesítményére, nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy miért is csatlakoztatnánk ezt a CD-játszót egy másik DAC bemenetére.

A Luxman önálló DAC-ként történő használata szintén lenyűgöző volt. Nagy felvételi bravúrral elkészített anyag, Bizet: Carmen szvit a Royal Operaház zenekarának tolmácsolásában, pazar hangzással kényeztette füleinket. Bár ez a felvétel csak flac formátumban áll rendelkezésünkre, mégis hallani az RCA Victor hangmérnökének hozzáértő munkáját és az 1960-ban rendelkezésre álló elektroncsöves felvételi technika hangzását. A nagy-felbontású felvételek, mint a Tschaikowsky – Violin Concerto in D Major, Op. 35 Heifetz. CSO, Reiner (Sample rate 5 644 800 Hz Bitrate 11 290 kbps) mutatják meg igazán az új formátum a DSD létjogosultságát. No, de miből lehet ilyet előállítani? Természetesen analóg mester-felvételekből (pl:RCA Victor Red Seal ‎– LSC-2129), avagy várja a formátum a ma élő zenei tehetségeket. A Luxman cégen nem múlik a dolog, készülékeik képesek a hangszínpad bemutatására, a hangszínek tolmácsolására, a zenei élmény létrehozására.
A Luxman D-08u bármi más tényezőt is figyelembe véve, elsősorban kiváló CD/SACD-lejátszó, ennek megfelelően lett kialakítva. Sikerrel jár az SACD-rétegre és a CD-rétegre rögzített felvétel különbségeinek bemutatásában. A Luxman L-509X integrált erősítő kiválóan tudja bemutatni az analóg erősítés-technika mai állását. Ezen a ponton számunkra is meggyőző a legharcosabb audiofilek körében növekvő felfogás, miszerint, a számítógépes audio feletti fölény elismerése, a digitális lemezes lejátszás „halott” művészetébe befektető gyártók támogatására szolgál.

Konklúzió

Nyilvánvaló, hogy nem tudjuk megjósolni, melyik digitális formátum, hogyan fog teljesíteni a közeljövőben a világpiacon. Mindenesetre örömmel vesszük tudomásul, hogy a formátumok és a hozzájuk kapcsolódó technológiák elválaszthatatlan, de egymástól különböző egységét eredményesen lehet tálalni. Már az idén is több száz új SACD kiadás jelent meg, új, akár letölthető Direct Stream digitális zene fájlokkal is bőségesen lehet találkozni, mindezek egy új „gépért” kiáltanak, ami mindet lejátssza. Ha úgy a lemez lejátszás, mint a digitális analóg konverzió hangminőségét a High-End kategóriába akarjuk tudni, a D-08u lejátszó az egyik legjobb választás. Hozzá konstruált párja, az L-509X integrált erősítő, akármelyik, zenei gyűjtői szenvedéllyel megáldott felhasználóját mindenben kiszolgálja. A Luxman párosának rendkívül semleges, apró részleteket felfedő hangzása van. A D-08u határozottan kiváló játékos, magas szintű felbontással, lenyűgöző ritmusérzettel és egyfajta örömteli fénnyel.
Kunihiko Koki, a Luxman mérnöke és kutatás-fejlesztési igazgatója szerint: …”ezen két termékünk önmagukban felvonultatják a Luxman minden tervezési tapasztalatát. Azoknak az audiofil zene hallgatóknak készült, akik a zene világának mélységeit könnyen kezelhető készülékkel akarják felfedezni”… Ha az árcédulák egy kissé „meredeknek tűnnek”, a hangzás és az építési kivitel akkor is teljesen meggyőzőek – ebben az osztályban nem mindig ez a helyzet, tudnánk példákat sorolni.
Szerkesztőségünk már biztos benne, hogy ez a készülék-összeállítás a jövő hónap végén megrendezésre kerülő 20. jubileumi Hifi-Show egyik sztárja lesz.

Pro
+a formatervezést tekintve sokkal többet jelentenek, mintha retro készülékek lennének
+ LECUA 1000 ideális szintszabályozó finom léptékű beállítás 88 lépésben
+ „A/B”-osztályú ODNF 4.0 erősítő rendszer
+ LxDTM mechanika és hajtásrendszer
+ 384 kHz/32 bit PCM és 5,64 MHz DSD kompatibilis

Kontra
– a több mint 50 kg biztonságos elhelyezésére nagyon stabil készülék-állvány szükséges

Műszaki adatok:

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]