/
/
Luxman L-505uXII av2day bemutató
2021. 01. 07.

Luxman L-505uXII av2day bemutató

Luxman L-505uX II Sztereó Integrált Erősítő (second hand) – 5. kép

Luxman L-505uXII av2day bemutató

A Luxman L-505uXII a piac egyik legjobb integrált erősítője

Nagyon régen volt alkalmam Luxman erősítőt hallgatni, egyszerűen azért, mert nem volt malajziai importőre, aki behozta volna a piacra. A CMY Audio and Visual aztán tavaly decemberben megkapta az első szállítmányát, amit villámgyorsan elkapkodtak. Igencsak meglepődtem azon, hogy milyen sok Luxman rajongó és Malajziában.

Meg kellett várnom, hogy beérkezzen a második szállítmány, mert egyszerűen nem tudtak készüléket adni a bemutató megírásához. Végül megérkezett az L-505uXII a hallgató szobámba. Két hetes tesztelés és hallgatás után kijelentem, hogy az L-505uXII egyike a legjobb integrált erősítőknek, amit valaha volt alkalmam hallgatni.

Vajon ez azt jelentené, hogy rögtön markolja fel a bankkártyáját, és rohanjon megvásárolni? Nem. Egyszerűen azért nem, mert a bemutatóban szereplő 100 wattos integrált erősítőnek két nagyobb testvére is van. Az L-507uXII 110 watt, és az L-509X pedig 120 watt teljesítményű. Megvásárlás előtt mindenképpen javaslom, hogy hallgassa meg ezeket is, ha beleférnek a keretébe, mert egy Luxman megvásárlása hosszú távra szól, biztosan sokáig meg fogja tartani.

Miután hosszabb idő töltöttem a Luxman hallgatásával, meggyőződésemmé vált, hogy az egyik legfőbb erénye a mélyhang bemutatás módja. A Best For Last – Adele 19 CD – elektronikus mélyei feszesek szárazak, nagyon alacsonyra lemennek, és texturáltak. Kiváló.

A hangzástér ábrázolás is meggyőző, széles és egészen mély. Ez a Luxman erősítő volt eddig az egyetlen, amely megszorongatta a referenciaként alkalmazott Lamm LL2 Deluxe előerősítőmet a tágas, levegős színpad ábrázolásával.

Emellett áttekinthető, és részlet gazdag. A Cowboy Junkies At the End of Paths Taken CD lemez második és harmadik száma között a felvételbe halk tengerparti zajokat kevertek. Hallatszik a tenger hullámzása, és az emberek beszélgetése. Mivel a mix nagyon halk, a legtöbb rendszeren ez felismerhetetlen háttérzajként jelentkezik. A Luxman a prezentációjában viszont egyértelműen felismerhetővé tette, ami komoly meglepetésként ért.

Mindent figyelembe véve a Luxman szonikus jellegzetessége az, hogy a közép tartományt kissé kiemeli, a magasak levegősek és áttekinthetőek, a mélyek erőteljesek, és jól kontrolláltak. Az L-505uXII kínál még más különleges felhasználási módot is. Van beépített fejhallgató erősítője, MM/MC lemezjátszó előerősítője, Pre Out kimenete, illetve Main In bemenete.

A fejhallgató erősítő:

A kimenetet Sennheiser HD600 és Audio Technica ATH-M50x fülesekkel teszteltem. A Sennheiserrel a hang túl buja volt. számomra az Audio Technica bizonyult jobbnak, mert a semleges hangzását a Luxman kellemesen gazdaggá tette.

Lemezjátszó előerősítő:

Három lemezt játszottam le a phono bemenet tesztelésére. Christian McBride Big Band: The Good Feeling (Mack Avenue), Willie Nelson Wynton Marsalis: Two Men With The Blues (Blue Note Records) és Streisand: Partners (Columbia).

Mivel a mindennapokban Benz Glider MC hangszedőt használok a Rega Planar 3 lemezjátszómban, amelybe RB250 kar van beépítve, ezért a Luxman MC phono bemenetét teszteltem. Van ugyan egy Rega Exact MM hangszedőm valahol a fiókban, de nem cseréltem át.

A phono bemenet hangja átlagos, ami azt jelenti, hogy jól alkalmazható, ha nincs külön lemezjátszó előerősítője. Ha választ egy magasabb kategóriás lemezjátszó előerősítőt, azzal a hang javítható. Összehasonlítva a saját referenciaként használt Aime Phono előerősítőmmel, az Aime nagyobb színpadot rajzolt, jobb térábrázolással és több részlettel.

Pre Out kimenetek:

Egy olyan Mogami 2803 kábelt használtam összekötőként, amelyeket Klei Absolute RCA dugókkal szereltek fel. Ezzel csatlakoztattam a Luxman Pre Out kimenetéhez a Bryston 4B SST végfokaimat. Az L-505uXII előerősítője széles színpadot ábrázolt sok levegővel. Összehasonlítva a Bryston előerősítőjével, az kicsit természetesebb hangzást mutatott, de a mélytartománya nem volt olyan gazdag, mint a Luxmané. Végül is a Bryston nem szólt olyan jól ebben az összeállításban, mint az integrált erősítő saját végfoka.

Main In bemenet:

Ugyanezt a Mogami összekötőt használtam arra, hogy a Lamm LL2 Deluxe csöves előerősítőmmel a Main In bemeneteken keresztül leteszteljem a Luxman végerősítőjét. Az elektroncsövek melegsége, és a végfok buja középtartomány ábrázolás módja a zenét túlságosan lággyá és édessé tette. Kicsit túl sok volt ez a jóból.

Úgy fest, hogy a Luxman L-505uXII integrált erősítő akkor szól a legjobban, ha a saját előerősítő részét a saját végfokával használja, mert más gyártók berendezéseivel kombinálva nem fogja megmutatni a benne rejlő potenciált.

Nagyon is igaz a Luxman weboldaláról származó idézet: A régóta várt L-505uXII, a 2011-es L-505uX erősítő továbbfejlesztett verziója. Tartalmazza a gyártó legújabb ODNF 4.0 (Only Distortion Negative Feedback) technológiáját, illetve a LECUA (Luxman Electronically Controlled Ultimate Attenuator) hangerő szabályzást. Ez a termék valóban egy olyan multifunkciós egység, amely az L-505 sorozat által megteremtett hagyományokat hivatott folytatni, hogy még több rajongót szerezzen a Luxman márkanévnek.

Műszaki adatok:

Forrás:[http://av2day.com]

Írta: Lam Seng Fatt

2020 március 14

A cikkben szereplő termék

Luxman L-505uX II Sztereó Integrált Erősítő (second hand)

hírek & tesztek

2026. 11. 03.

November 7–8-án a Crowne Plaza Hotelben mutatjuk be a Revox orsós magnót és mesterszalag-kiadványokat a Sonus faber Aida hangsugárzókon. Nézze meg Jancsa Attila meghívóját!

AUDIOPHILE TANÁCSADÓ

JANCSA ATTILA

Jancsa Attila signo

Ma már hazánkban is egyre többen adnak arra, hogy szépség és kifinomult elegancia tegye teljessé életüket. Kevesen tudják azonban, hogy ez a tökéletesség az otthoni zenehallgatás világában is elérhető. Az Audiophyl Kft. küldetése, hogy változtasson ezen és megnyissa az utat a valódi minőség irányába.

Több száz terméket felölelő audio-vizuális portfóliónkat úgy állítottuk össze, hogy az maradéktalanul kiszolgálja a csúcsminőségű, prémium termékek vásárlóit.

Időpontfoglalás

Foglaljon most időpontot, hogy élőben hallgathassa és kipróbálhassa kiválasztott audio termékeinket egyedi bemutató termünkben.

AUDIOPHILE SZALON

Találkozzunk a Hi-Fi Show-n!

2026. november 7–8., Crowne Plaza Hotel, Budapest

Revox orsós magnó és mesterszalagok a Sonus faber Aida hangsugárzókon. Nézze meg Jancsa Attila meghívóját, és jöjjön el hozzánk!