Luxman L-509Z Japanese metal machine
A híres japán Luxman márkanévvel még 1981-ben ismerkedtem meg, amikor végre megengedhettem magamnak az első „igazi” hifi-rendszeremet. Egy nagyon jó eladó egy londoni, a Tottenham Court Roadon található üzletben – amelynek neve már régóta eltűnt a túlzsúfolt memóriámból – a Luxman forrás komponenseket ajánlotta a rendszer szívét képező Quad 44/405 Mk2 erősítőrendszer mellé. A Luxman lemezjátszó direkt meghajtású készülék volt, amelyről biztosított, hogy „ez a jövő útja a lemezjátszók terén”. Egy Ortofon mozgó mágneses fejjel szerelte fel a Luxman hangkart, és beállította a megfelelő lezárást a Quad 44-be beépített phono előerősítőn.
A másik darab egy Luxman kazettás magnó volt, amely egyértelműen színvonalasabb volt, mint azok a modellek, amelyeket az akkori mainstream márkák kínáltak. A hangfalként a Rogers Studio One modelleket ajánlotta, a szükséges, görgős alacsony állványokkal együtt. A rendszert néhány hónappal később, a Quad FM4 tuner megjelenése után egészítettem ki. Két darab, csatlakozókkal ellátott QED 79 hangszórókábellel és a megfelelő RCA-DIN összekötő kábelekkel felszerelkezve siettem haza Gloucestershire-be, és gondosan összeállítottam az egészet. A két Luxman készülék sok éven át jól szolgált, számtalan órányi zenei élményt nyújtva nekem.
Így amikor felajánlották, hogy töltsek el egy kis időt a vadonatúj Luxman L-509Z integrált erősítővel, alig egy nanoszekundum alatt igent mondtam. Ez még februárban történt, és végül június elején vettem át a készüléket. Az első benyomásom, amikor átvettem a csomagot a futártól, az volt, hogy milyen nehéz. Valójában a szállítódobozban jóval több mint 30 kg-ot nyom, ami annyira nehéz, mint a saját Primaluna EVO 400 csöves erősítőm. Mindkettőt éppen hogy hogy fel tudtam dobozból az állványra emelni. Az L-509Z azonban minden kétséget kizáróan egy félvezetős/szilárdtest, A/B osztályú kialakítású készülék. A hangsúly a „szilárd” szón van.
Miután biztonságosan elhelyeztem a Quadraspire XL állványomon, hátráltam egy lépést, és igazán megcsodálhattam az esztétikáját. Egy olyan erősítőre emlékeztetett, amely több éven át a tulajdonomban volt: a kiváló Yamaha S-A3000-ra. Az elülső panelt egy pár VU-mérő uralja, amelyek valós időben, decibelben jelzik az erősítő kimeneti szintjét.
Az L-509Z elülső paneljén balról nézve található a bemenetválasztó gomb, amely alatt helyezkedik el a be-/kikapcsoló gomb; felette egy kis kék LED látható, amely bekapcsolt állapotban halványan világít. A jobb oldalon egy ehhez illeszkedő, „Separate” feliratú gomb található, amely lehetővé teszi az előerősítő és a végfokozat független használatát. Ezt követi hat kisebb gomb sorozata, amelyekkel a phono-fokozat (MM, MC-H és MC-L beállítások), a hangszóró-választás (ki, A, B vagy A+B), majd három hangszínszabályzó (mély, közép és magas) és végül a balanszszabályzó érhető el. A hangszínszabályzók nulla állásban ki vannak kapcsolva a jel útból. A hat gomb jobb oldalán található egy „Line Straight” feliratú gomb, amely szintén megkerüli az összes hangszínszabályzót, majd egy némítás gomb és két különböző méretű fejhallgató-bemeneti aljzat következik.
Ezen a két csatlakozó felett található a hangerő-szabályozó gomb, amely megjelenésében megegyezik a bal szélsővel. A két VU-mérő között egy két hétszegmenses LED-kijelző található, amelyek a kiválasztott hangerőt -dB-ben jelzik.
A kabinet tetején mindkét oldalon négy, kissé bemélyedő hűtőnyílás található, amelyek elölről hátrafelé húzódnak. Az alsó részen található hengeres lábak öntöttvasból készültek; ezeket hangminőségi szempontok alapján választották ki, emellett jelentősen hozzájárulnak a készülék súlyához is. A hátsó panel elég zsúfolt. Balról nézve, kissé elválasztva az RCA-csatlakozóktól, egy pár RCA-bemenet található, bal oldalukon egy földelő csatlakozóval. Ez biztosítja a hozzáférést az L-509Z kiváló phono-fokozatához. Ezután négy pár RCA bemenet következik, amelyek közül az első kettő nagyobb méretű, mint a második kettő. Ezt követően egy kis szünet után további három pár RCA-csatlakozó található. Ezeket Pre-out1 és 2, valamint Main Out felirattal jelölték, ami megerősíti az előlapon található Separate gomb funkcióját. Jobb oldalukon két pár szimmetrikus XLR-bemenet található. Végül a jobb oldalon két pár mini-jack csatlakozó helyezkedik el, függőlegesen elrendezve, Trigger és Control felirattal ellátva, amelyek lehetővé teszik az erősítő beépítését egy otthoni automatizációs rendszerbe, amennyiben erre szükség lenne.
Az alsó részt nyolc csatlakozóaljzat uralja, amelyek két hangszórópár csatlakoztatását teszik lehetővé. Végül, de nem utolsósorban ott van az IEC hálózati csatlakozó; de sok más kivitelhez képest itt nincs a hálózati csatlakozó mellett elhelyezett be-/kikapcsoló gomb.
Belső felépítését tekintve az L-509Z számos, a Luxman által kifejlesztett innovatív technológiával rendelkezik. Úgy az előerősítő, mint a végfok részben megtalálható a LIFES (Luxman Integrated Feedback Engine System) rendszer. A Luxman a kimeneti teljesítményt csatornánként 120 W-ra (8 ohm terhelés mellett) és 220 W-ra (4 ohm terhelés mellett) adja meg.
Bár nyilvánvaló, hogy a készülék minden egyes részére kiemelt mérnöki figyelmet fordítottak, a Luxman külön kiemeli a hangerő-szabályozó rendszerbe fektetett erőfeszítéseket. Rövidítés-figyelmeztetés – a használt rendszer neve LECUA-EX (Luxman Electronically Controlled Ultimate Attenuator – Excellent eXperience). A Luxman weboldalán részletesen elmagyarázzák ezeket a technológiákat, így azokról ott olvashatnak bővebben. Annyit azonban elárulok, hogy a hangerőszabályzó használata igazi élmény: tökéletesen illeszkedik az ujjakhoz, és rendkívül pontos szabályozást tesz lehetővé a kimeneti szintek tekintetében. Mivel inkább lustálkodó típus vagyok, többnyire a kiváló távirányítót használtam, de még azzal is nagyon könnyű volt megtalálni a kívánt szintet.
A rendszer többi részét egy Auralic Aries Mini streamer alkotta, amelyet a Network Acoustics katalógusából származó alkatrészekkel bővítettem, és jelentősen javítják a teljesítményét. Van egy Linn Sondek LP12-esem, amelynek hosszú élete még a 90-es évek elején kezdődött, de abból mára már csak az Ittok kar és a fedél maradt meg. A belső alkatrészek a Tangerine Audio gyártmányai. Linn Lingo4 tápegységet használok, és az átépítés során a csapágyat Cirkusra cserélték. Az Ittok-ra egy Vertere Dark Sabre mozgó mágneses fej van felszerelve, amelyet a márka értékesítési vezetője, Mike Burn helyben finomhangolt, így tudom, hogy optimálisan van beállítva, tökéletes nyomóerővel. Hangfalként a saját Harbeth Super HL5+ modellemet használtam Skylan állványokon.
Tudtam, hogy nem én vagyok az első, aki kezébe veszi ezt a konkrét L-509Z-t, így nem volt szükség hosszadalmas bejáratásra; ehelyett körülbelül egy órát hagytam neki bemelegedni, mielőtt kritikusan elkezdtem volna hallgatni. Az első hallgatási alkalom során néhány kedvenc számomat streameltem a Qobuz-gyűjteményemből, kezdve Cara Dillon legújabb albumával, a Coming Home-mal. Csak későn ismerkedtem meg ennek a elbűvölő ír énekesnő-dalszerzőnek a munkásságával. Saját dalait énekli, néha pedig beszéddel is kíséri őket, ami számomra olyan, mintha költészetet zenésítettek volna meg. Az L-509Z-n keresztül mintha kilépett volna a Harbeth hangszórókból, és meghitt hangversenyt adott nekem finom, mégis erőteljes zenéjéből. A hangban volt egy melegség és a valósághűség, ami teljesen magával ragadott, miközben Dillon asszony a holografikus színpad középpontjában állt.
A nap hátralévő részét azzal töltöttem, hogy átnéztem a „Kedvencek” mappámban található, igen sokszínű válogatásból származó rengeteg zeneszámot. Az egyik ok, amiért néha inkább az Auralic-ot használom, az az a lehetőség, hogy pillangóként repkedhetek egyik számról a másikra, egyik albumról a másikra és egyik műfajról a másikra.
A Beach Boys magasztos „God Only Knows” című számától a ZZ Top „La Grange” című dalának mély boogie stílusáig jutottam el, közben többször is irányt váltva, és az L-509Z kiválóan teljesített, függetlenül attól, hogy mit játszott, a hangzás pedig tökéletesen kiegyensúlyozottnak tűnt. Egy kollégám, aki tudta, hogy nálam van a készülék, üzenetet küldött, hogy megkérdezze, nem találtam-e a hangzást kissé „fényesnek” – amit ő máshol olvasott. Válaszom határozott nem volt, legalábbis az én rendszerem esetében nem. A Luxmanon keresztül a zene valódi jelenlétet nyer: a felvétel minden része hallható, minden hangszer vagy zenekari szekció megfelelően jelenik meg abban a csodálatos hangtérben, de soha nem oly módon, hogy elvegyék a kedvet a hosszú zenehallgatástól.
Az előző streaming-élmény után nagy elvárásaim voltak a beépített phono előerősítővel kapcsolatban, és nem csalódtam. Az első album, amit az LP12 tányérjára tettem, egy nemrég vásárolt lemez volt, a „Congo Funk!”, egy dupla album, amelynek tartalmát a kihajtható borító elülső oldalán így írják le: „Hangzási őrület a hatalmas Kongó-folyó partjairól. Kinshasa/Brazzaville 1969–1982”. A felvételek mind analógok, és tökéletesen visszaadják a résztvevő zenészek energiáját, szakértelmét és puszta örömét. Úgy tűnt, hogy a Dark Sabre képes volt kihozni a barázdákba zárt gazdagságot és élénkséget, az erősítő pedig magával ragadó előadást varázsolt a szobába. Egyszerűen lehetetlen volt mozdulatlanul ülni, miközben mindez zajlott.
Nagy dolgokra számítottam, amikor megpörgettem az egyik kedvenc jazz-albumomat, a Paul Chambers Quartet „Bass On Top” című lemezét, amelyről már más cikkeimben is sokat írtam. Az L-509Z-n keresztül olyan jól szólt, mint még soha, mintha a múlt héten vették volna fel, nem pedig 1957 júliusában. Ezen a felvételen kísérleteztem egy kicsit az erősítő hangszínszabályzóival – nem azért, mert nélkülük bármi is baj lett volna a hangzással, hanem mert a felvétel olyan kiváló minőségű, hogy könnyen hallható, mit is csinálnak a szabályzók. A változások alig észrevehetők, de a gombok elfordításakor könnyen hallható a hatás. Ha van olyan felvétele a gyűjteményében, amely a fülének a frekvenciaspektrum valamely részén hiányosnak tűnik, a szabályozókkal ki tudja egyenlíteni. Számomra azonban az erősítő hangszíne olyan jól van beállítva, hogy soha nem éreztem szükségét a szabályozók elfordításának.
A tesztelési időszak alatt a Luxmanon keresztül mindenféle zenét lejátszottam: a klasszikus zenei gyűjteményemből származó zongora- és csellószólókat, kórusműveket és operákat, valamint a klasszikus rock, a blues, a jazz és az elektronikus zene polcairól válogatott darabokat is. A Luxman egyetlen pillanatban sem mulasztotta el, hogy ezekből a darabokból olyan elbűvölő előadást nyújtson, amilyet még soha nem hallottam ezekről a lemezekről.
Bár csak viszonylag rövid ideig élvezhettem a Luxman által nyújtott élményt, mégis maradandó benyomást tett rám. A csomagolásból való kivételkor érzett kezdeti súlyától kezdve a példás gyártási minőségen és kivitelezésen át egészen az általa teremtett zenei varázslatig – teljesen el voltam ragadtatva. Ez lesz az a mérce, amelyhez itt a jövőben minden nálunk vendégségbe érkező erősítőt mérni fogunk, és valami igazán rendkívüli dologra lesz szükség ahhoz, hogy az L-509Z helyét elfoglalja a szívemben. A brit ára, körülbelül 11 000 font, sokak számára talán kissé borsosnak tűnhet, de ha van rá költségkerete, és éppen ilyen készüléket keres, akkor feltétlenül javaslom, hogy hallgassa meg, lehetőleg a saját hangszóróival. Ez valóban egy kiváló erősítő.
Forrás és képek: The Ear és Luxman
Műszaki adatok: Luxman L-509Z
Tipp:
Ha a bemutatót az eredeti nyelven szeretné olvasni, kattintson ide.
Ma már hazánkban is egyre többen adnak arra, hogy szépség és kifinomult elegancia tegye teljessé életüket. Kevesen tudják azonban, hogy ez a tökéletesség az otthoni zenehallgatás világában is elérhető. Az Audiophyl Kft. küldetése, hogy változtasson ezen és megnyissa az utat a valódi minőség irányába.
Több száz terméket felölelő audio-vizuális portfóliónkat úgy állítottuk össze, hogy az maradéktalanul kiszolgálja a csúcsminőségű, prémium termékek vásárlóit.
