Fülünkbe jutott, hogy a piaci vetélytársak temetni kezdték a McIntosh márkanevet. Rosszul teszik, most kell csak igazán tartaniuk a Legenda növekedésétől.
Előzmények:
Június táján több nemzetközi hírportálon megjelent, hogy „felvásárolták a McIntosh Group”-ot. A „gugli” fordítás enyhén szólva sem tökéletesen pontos. A tájékoztatás is hézagos, utána pedig mindenki úgy értette, illetve értelmezte – és sajnos híresztelte – a bejelentést, ahogy szerette volna, és akarva vagy akaratlanul nem úgy, ahogy azt érteni kellene. Ezúton szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba, és egyértelmű módon tudatni, mi történt valójában, és ennek milyen hatásai lesznek a jövőben.
Számunkra ez akkor már nem volt újdonság, mert mint minden McIntosh disztribútor, mi is korábban megkaptuk az elnök-vezérigazgatók közös értesítő levelét. Mivel lehetetlenné vált elfogadható határidővel kielégíteni a megnövekedett piaci igényeket, fejlesztésre volt szükség, amihez hatalmas tőke kellett. Ehhez újabb befektetőre volt szükség. A Highlander Partners egy Dallas (Texas) székhelyű privát befektetési társaság, amely olyan cégekbe fektet be, amelyeknél egyértelműen látja a piaci erőt és a jövőbeli fejlődés lehetőségét, ezáltal biztosítottnak ítéli a befektetései megtérülését. Céljuk a fejlesztés, és a növekedés biztosítása a már eleve sikeres cégek esetében. Igyekeznek szárnyakat adni az általuk kiválasztott márkaneveknek. Ennek a befektetési társaságnak eszébe nem jut beleszólni a dolgok menetébe, vagy identitást módosítani.
Ha már a McIntosh márkanévről beszélünk, íme néhány örvendetes változás, amit a tőke befektetés hozott. (Egyébként a többi, a Grouphoz tartozó márkanév esetében is robbanásszerű fejlődést indított el a dolog)
Íme néhány kép a binghamtoni McIntosh gyár bővüléséről.
Hogy mennyire nem új a hír, az alapozástól mutatjuk be az építkezést és a műhelyek berendezését.
Mi lesz az ügyfelek által is érzékelhető változás?
A munkaerő létszám bővítése rövidebb várakozási időt fog jelenteni. Igen, jelen pillanatban 60-90 napig kell türelmesen, illetve türelmetlenül várakoznia annak, aki nem raktárunkon lévő készüléket választ. Az ígéretek szerint a havi 1400 készülékről 2000 darabra fog emelkedni a gyártási kapacitásuk az év végéig, ami vélhetően a várakozási időt jelentősen csökkenteni fogja.
Szóval nincs szó a McIntosh márkanév végéről, sőt mostantól kell majd tőle félnie minden versenytársnak. Folyamatosan jönnek ki az új, vagy frissített modellek. Az utóbbi néhány hétben közel tíz újdonsággal rukkoltak elő. A Legenda tehát új szárnyakat kapott.