Cumulative Spectral Decay

Cumulative Spectral Decay

Könnyű azt mérni! Meghallani viszonyt még könnyebb

A hangsugárzó teszteket gyakran olvasgatók számára ismerős lehet a Cumulative Spectral Decay, vagy más néven „vízesés diagram”. Miről árulkodik a diagram sok görbülete? Több dologról is: árulkodhat egy rosszul meghúzott csavarról, egy membránhoz véletlenül hozzáérő belső kábelről, pontatlanul felhelyezett hangszóró rácsról, vagy akár egy szállítási sérülés miatt elszabadult merevítőről is. Nem erre számított ugye? Pedig bizony esküszünk, hogy ezekről is árulkodhat!

A hangsugárzó dolga az, hogy hangot adjon, ezt nem kell alaposabban magyaráznunk. A komolyabb kérdés az, hogy mi mindenből áll össze, és mennyi ideig tart a hang, amit a hangfal kiad? Ne higgye, hogy csak a hangszóró szól benne! Ebben a cikkben kicsit körbe fogjuk járni a vízesés diagram értelmezését. Tesszük ezt anélkül, hogy nagyon belemélyednénk, mert akkor bizony reggeltől estig csak méricskélnénk, ahelyett, hogy leülnénk a kedvenc dobozaink elé, és élvezettel hallgatnánk őket minden erényükkel és hiányosságukkal együtt.

Mi minden látható egy ilyen diagramon?

Maga a mérés roppant egyszerű elven alapul. Azt figyeljük, hogy a hangkeltőből egy rövid hang-impulzus mennyi ideig szól. Szándékosan nem használtuk a „hallható belőle” kifejezést, mert az általában problémát jelent, ha már hosszabban hallható, mint amíg muszáj. Meg aztán a mikrofon olyan halk hangokat is képes felvenni, amit mi meg sem hallunk, csak az ábrán látva rémüldözünk tőle. Tovább menve a gondolattal, azt a lázító kérdést is feltesszük a végén, hogy tényleg minden esetben ideális-e, ha az a hang azonnal elhallgat? De menjünk szép sorjában!

A süketszobában történő mérés során különböző frekvenciákon rövid impulzusokat küldünk a hangfal felé, és mikrofonnal mérjük, hogy mennyi ideig ad még ki hangot az impulzus vége után. A mérést több időablakkal végezve kideríthető, hogy mennyi ideig visszhangzik vagy rezonál benne valami, és ezt mekkora hangerősséggel teszi. A grafikon 0,0msec idő sávja kiváló tájékoztatást ad a hangfal frekvencia átviteléről, a fekete leves ezután következik. A lejtőn lefelé haladva a grafikonon egyre nagyobb időtartamról beszélünk, amíg még mindig szól. Mekkorát szól? Ezt a bal oldali decibel skáláról lehet leolvasni. A decibel skálához most csak annyit fűzünk hozzá, hogy kb. 3 dB léptékkel feleződik a hangerő érzet.

Itt az első félre értelmezés lehetőség!

Nézze meg a fenti ábrán a 10 kHz felett látható sötét csíkkal megjelenő rezonanciát, ami 1,87 msec idő után is még mérhető! Szándékosan nem használtuk a hallható szót, mert ezt bizony csak a mikrofon érzékeli, esetleg néhány „szakképzett” denevér. Viszont pont az ilyenek tökéletesek arra, hogy az esetleges hibákat és káros rezonanciákat felfedjék. Erre gondoltunk, amikor a nem meghúzott csavart, és egyéb rémségeket említettünk cikkünk elején. A példában látható rezonancia valószínűleg a csipogó rácsa, vagy valami membrán felfüggesztés probléma, esetleg keresztváltó, vagy senki nem tudja mire vezethető vissza, ezt csak a hiba analizálása és elhárítása után lehet megmondani. Jó kérdés, hogy egyáltalán kell-e foglalkozni vele? Ha hiba, akkor igen! – gondolja Ön. De mi van, ha a magas-hangszóró ilyen, mert a felépítéséből, vagy a védőrácsából, esetleg a keresztváltójából kifolyólag benne terem ez a hang? Ha elhanyagolható a hatása – a többi probléma mellett – akkor bizony el kell fogadni úgy, ahogy van. Ez, persze csak egyetlen kiragadott példa a mérés által felfedett rengetegből. Az alacsonyabb frekvenciák felé haladva természetes, hogy egyre erőteljesebb a hatás, hiszen a közép és mély sugárzók hangolt üregekben foglalnak helyet, amik azonnal nem tudják befogni a szájukat, tovább rezonálnak, hiszen erre tervezték őket.

Minél gyorsabban elhal a rezonancia, annál pontosabb a hang leképezése, úgy is mondhatnánk, hogy nem „mázol” a hangfal. Ez eddig jól hangzó dolog, de kivitelezhető? Egyáltalán kell-e kivitelezni? A hibás válasz rávágása előtt gondolkozzon el egy kicsit! A feszes basszus csoda dolog, de ha túl feszesre sikerül, akkor száraz lesz a hang, és csökken a színpad mélység, meg a drámai hatás. Ha a közepek halnak el túl gyorsan, a hang élettelenné válhat pont ott, ahol a legjobban hallunk. Az meg borítékolható, hogy a magas tartományban lesz valamilyen rezonancia, mert nagyon kevés olyan vízesés diagramot hord a hátán a Föld, amiben ne lenne 10 kHz környékén valami anomália.

Ön szerint mi tetszett meg a hangfala hangjában, amikor a temérdek közül kiválasztotta? Bizony ezek az ilyen olyan rezgések is segítették kiemelni ki a sok közül a demó során. Még az is elképzelhető, hogy tudtán kívül van kedvenc rezonancia tartománya! Ennek persze az ellenkezője is lehet igaz. Mutatunk egy megosztó példát a 200 Hz körüli, garantáltan jól meghallható véget szinte soha nem érő lecsengésre. Hiba vagy erény? A mérés szerint komoly hiba, ám a típust sokan szeretik, ezért eszünkbe nem jut ide írni, hogy melyikről van szó. Ezt ezért szeretik, és kész!

Aztán, íme itt egy amúgy istenített elektrosztatikus hangfal mérési diagramja. Mivel ilyeneket csak sokak által irigyelt „helyi menő csávók” birtokolnak, óvatosan fogalmazunk, hogy meg ne sértsük Őket önérzetükben. Példa értékű alsó és középtartományhoz egy színezett, túlságosan erőteljes magas párosul. Közérthető módon fogalmazva a fólia úgy lengedezik a magasakon, mint parasztgatya a szélben. Mint is mondhatnánk erre? Így egzotikus, ők ezt imádják benne!

Miután alaposan lerángattuk a leplet a vízesés diagram mérésről, érezheti akár úgy is, hogy elsősorban a hangfala hibáit szereti legjobban annak hangjában. Higgye el, nem áll távol az igazságtól! Viselje a csapást emelt füllel, mert több gyártó is erényt kovácsol ebből a tervezési hibának tűnő dologból. Hogy mást ne említsünk, itt van a Sonus faber. Az általuk gyártott hangfal kabinetek igenis rezonálnak, sőt odáig mennek el a dologban, hogy még hangolják is ezt a rezonanciát. Teszik ezt saját hitvallásuk szerint azért, mert a hegedű, a zongora, a dob, és még sorolhatnánk a hangszereket teste is rezeg, ettől lesz olyan csodálatos a hangjuk. Rendben(!), egy hangfal kabinet képtelen arra, hogy minden hangszer testének rezgését leutánozza, de miért is ne próbálhatná meg? Aztán ha jól sikerül eltalálni a mérés szerint hibának tűnő rezonanciát, nagy rajongótábor lehet a jutalom.

Minden cikkünk végén megpróbálkozunk gondolatot ébreszteni, hogy hosszabb legyen a mondanivaló lecsengése. Most is elkövetjük, csak azért, hogy ne tudjon nyugodtan aludni!

Arról biztosan hallott már, hogy a digitális technológiában rendszeresen alkalmazzák a kevesebb, több lehet elvét. Ez megnyilvánulhat olyan módon, hogy néhány gazdag felharmonikus tartalommal bíró hangszer hangjának sávszélességét a keverés alkalmával lecsökkentik azért, hogy ne színezhessék el a többit, esetleg kicsit tolnak a dinamikán, hogy azért a jelenléte egyértelmű legyen. Gondoljon a mindig egyértelműen bal középről megszólaló prím hegedűre, amit képtelenek elnyomni a többi vonósok, akármennyien is vannak öt-hét fenéknyi távolságban a közelében. A művileg kiegyenlített felharmonikus tartományt aztán már visszapótolni nem lehet. Dehogynem! Egy rezonáló kabinet oldal fal sok mindenre képes, csak meg ne mérjék, mert fertelmes lesz a vízesés diagramja!

Nos, bár lehet következtetéseket levonni a mérési eredményekből, azok inkább szóljanak arról, hogy megtudja, melyik hibáját tartja a legtöbbre a hangfala hangjában. Ehhez viszont még méricskélésre sincsen szükség, egyszerűen üljön le elé, és hallgassa meg! Mérési eredményeket csak akkor vizslasson, ha pontos önismereti tesztet szeretne látni magáról kinyomtatható formában. Figyelmeztetjük, ez nem túl környezetbarát, ezért hagyjon fel a tevékenységgel, és maradjon meg a zenehallgatásánál!

Az ábrákért köszönet a Stereophile.com-nak