Audio-Technica AT-LP1240USB – Hangzásvilág Teszt

Forgás évtizedekig

Ehhez a lemezjátszóhoz egy kis kortörténeti áttekintés is jár. Szakasztott tyúk és tojás dilemma, de ebbe most ne menjünk bele! Maga az alapkonstrukció eredetileg a hifi-világ csúcsát megcélzó fogyasztóknak készült, de olyan gyorsan a rádiók, klubok és a dj-k kedvence lett, hogy szinte azonnal a legendák közé emelkedett. Először a rádió stúdiók vezették be használatát, nagy igénybevételnek kitéve. – Igen!, azok a legendás idők, amikor még hanglemezekről és szalagos magnetofonokról ment az adások zenei része! Strapabírósága mellett a legnagyobb előnye, hogy szinte pillanatok alatt felvette a névleges fordulatszámot, ezt egyik riválisa sem tudta. Később a DJ-k kedvencévé vált szintén a megbízhatóság és az elnyűhetetlenség okán. Az egyik DJ-világbajnokságon a Jungle Brothers tagja Sammy Burwell (DJ Sammy B.) kézen állt/forgott rajta. Ja, hogy ez a modell kísértetiesen hasonlít a Technics SL–1200-ra és különböző reinkarnációira. Igen.

A klasszikus Technics SL–1200 az 1970-es évek óta leginkább használt modell. Az 1978-as változtatásai után pedig etalonnak tekinthető a dj-k számára gyártott lemezjátszók között. Megjelenésük óta túl vannak a 3 millió eladott példányszámon. Az 1970-es években kialakuló RAP-kultúrára is nagy hatással volt. A Technics cég nagy érdeme még a DMC Records-szal közösen létrehozott „World DJ Mixing Championship” (DJ Világbajnokság), és ezzel együtt a „Turntablism” megteremtése. A Technics 2010-ben elkövetett egy rossz döntést, beszüntette legendás modelljének gyártását. Az Audio-Technica ott folytatta ahol a Technics abbahagyta és a kor kihívásaira válaszul új fejlesztésekkel bővítette a már régóta zseniális konstrukciót.

Az Audio-Technica AT-LP1240-USB lemezjátszó felsőteste acélból készült, míg az alsó része nehéz-gumi. A közvetlen hajtású, gumibetétes tányér, nagy nyomatékú motorjának köszönhetően lehetővé válik, hogy a startgomb megnyomásának pillanatában a lemezkorong felvegye a névleges fordulatszámot és a zene tökéletesen, nyávogás-mentes hangon, megszólaljon. Ez a gyors indítás szükség szerint leszabályozható, ekkor úgy indul, mint azt a hifi-lemezjátszóktól megszoktuk. A sziklaszilárd sebességtartás érdekében egy 16-pólusú, 3-fázisú motorral van ellátva. Az előre és visszafelé játszás, valamint a csendes üzem ebben a modellben létszükséglet. Ezen kívül még két problémára van megoldás, ilyen a rezonancia-mentesség és a strapabírás.

Az Audio-Technica cég különböző anyagokat fejlesztett ki, amelyeket rétegzett módon használt fel. A felső részt a motorral együtt egy gumiréteg választja el a testtől. Ezen felül a lábazat is egy rugalmas gumiból készül, ami további rezgéscsillapító hatással van. A direkt meghajtás is a cég fejlesztése, amelynek lényege, hogy a motor álló és forgó része a lineáris motorok elvén alapszik csak éppen henger alakú. Nincs fizikai kapcsolat a motor állórésze, valamint a sasszi és a lemeztányér között. Ez kizárja a már hajtási módszereknél adódó gondokat, kisebb terheléssel van a motorra, ezáltal nő a megbízhatóság és az élettartam, ezen felül a motorzaj is lényegesen kisebb. Az Audio-Technica LP1240USB lemezjátszó egy úgynevezett Frequency Generator Servo Control Quartz Lock rendszert használ a sebességtartás, és a pontos sebességállítás biztosítására.

A kar és a csapágyazás csak a nagy igénybevétellel szemben támasztott követelmények miatt kiváló, amúgy nem egy precíziós műremek. Középsúlyú, S alakú karja tűnyomás és antiskating állítási lehetőséggel és levehető univerzális hangszedő tartóval rendelkezik. A kar magassága is állítható a kívánt vertikális követési szög (VTA) beállítása érdekében, ami fontos a lehető legpontosabb barázdaletapogatás elérésének érdekében. A megvilágított stroboszkóp sebesség kijelzéssel és szabályozóval a hálózati áram függvényében is be tudjuk állítani a kívánt sebességtartást. Kapcsolható beépített sztereó lemezjátszó előerősítő teszi lehetővé a készülék csatlakoztatását olyan eszközökhöz, melyek nem rendelkeznek dedikált lemezjátszó bemenettel.

A fentieken kívül számos biztonsági szolgáltatás is helyet kapott a konstrukciók sorában. Ilyen például az állítható hangmagasság, a Start/Stop gomb és a hozzátartozó elektronikus fékrendszer, a levehető tű célzófény, a dedikált hangkar-földelő csatlakozó és a zárható hangkar tartó, ami a kart és a hangszedőt biztonságosan rögzíti szállításkor. Dj-k a dedikált ere a célra használt hangszedőket alkalmazzák, hifi rajongók a középnehéz, ill. nehéz karokhoz való modelleket részesítsék előnybe!

Ez a professzionális lemezjátszó USB kimenettel rendelkezik, amivel közvetlenül a számítógépre csatlakoztatható. Mellékelt USB-kábel és adapter kábelek, valamint Mac-és PC-kompatibilis Audacity szoftver áll rendelkezésre az LP-k digitalizálására. Az Audacity szoftver spektrum- és frekvenciaanalizáló, valamint kiváló hangdigitalizáló is egyben. Könnyen kezelhető a lemezeken lévő hangok rögzítésére és szerkesztésére, audio fájlok készítésére. A szoftver támogatja a legnépszerűbb audio formátumokat: MP3, FLAC, WAV, Ogg és AIFF. Főbb jellemzői közé tartozik a vágás és beillesztés, de eltávolítja a zajt, csökkenti a lemezpattogást, sziszegést és egyéb rögzítési hibákat. Az Audacity kiterjeszti a funkcionalitást összekötő kiegészítéseket. Lehet file-t készíteni más analóg forrásból is, lehetővé válik az audio szerkesztés, műsor-összeállítás és beillesztés.

Az AT-LP1240USB otthoni felhasználók számára is tökéletes. Elegáns, fényes fekete kivitelével bármilyen otthoni szórakoztató berendezéshez illik, annál is inkább, mert kapcsolható lemezjátszó előerősítője révén sztereó erősítők, rádióerősítők és más AV-receiver berendezések széles választékához képes csatlakozni.

Konklúzió

Az AT-LP1240-USB ugyanolyan jó, mint a Technics SL–1200. Az AT-LP1240-USB életképes alternatívája az 1200-asnak DJ használat tekintetében is, sőt modern kialakításával kiveri a ringből legtöbb jelenlegi (Stanton ST–150, a Numark CDX, American Audio HDT4.5) versenytársát. A legfontosabb, hogy AT-LP1240-USB kivitelezésében kölcsönzi a Technics SL–1200 legfontosabb funkcióit, de ezeken felül, az AT-LP1240-USB számos olyan luxus jellemzővel bír amiket nem találni a vetélytársaknál.
Mindig becsültem a rock-zenészeket, akik 60 év elteltével is hűek maradtak gitárjaikhoz, a dobfelszerelésükhöz és mindenhez, ami a kezdetekben épp olyan nélkülözhetetlen szereplője volt egy koncertnek mint a hangszeres tudás. Ugyanígy becsülöm azokat a mérnököket, konstruktőröket akik csak egy részlet tökéletesítésére áldoznak éveket életükből, hogy jobbá tegyék a teljes konstrukciót.

Zeneiség:85%

Térleképzés:80%

Dinamika:80%

Kivitel:95%

Szerelés minosége:95%

Kezelhetoség:95%

Összesen:88%

Pro
+ az elindítás pillanatában felveszi a névleges fordulatszámot
+ sziklaszilárd sebességtartás
+ közvetlenül a számítógépre csatlakoztatható
+ beépített sztereó lemezjátszó előerősítő

Kontra
a kar csapágyazásánál az igénybevétel és nem a finom mechanikai szempontok voltak irányadók

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]

Specifikáció