Audio Research SP20 előerősítő és Reference 75 SE végerősítő

Tradíció és muzikalitás, múlt és jelen, analóg technika modern köntösben. Hirtelen ilyen és ehhez hasonló gondolatfoszlányok jelentek meg előttem és egy nagy adag vágyakozás, hogy mielőbb hallhassam ezt az összeállítást. Tudva, hogy az ARC nem fog a közeljövőben olcsó készülékeket gyártani, csak mindenből a legjobbat, ezt a két modellt akár modern klasszikusként is üdvözölhetjük.

Nem túlzás csak és kizárólag analóg technikáról beszélni, hiszen ez az erősítő együttes – csak analóg jelet dolgoz fel – is bizonyítja a folyékony muzsika újra felfedezésének édes örömét. Ki gondolta volna a 21. század legelején, hogy a CD-lemezek helyett majd LP-t kíván minden High-End rajongó hallgatni?

audio-research_sp20_2 Az Audio Research tervezői nagyon is tisztelik a cég hagyományait, még akkor is, ha tudjuk, az SP20 a legújabb tervek és technológiák szerint készült. Első látásra az előlap kivitelezése, ami három szekcióra osztott, egy kis retro-érzéssel tölt el. Az Audio Research SP20 elektroncsöves előerősítő egy teljes funkcionalitást kínáló vonali elő-elektronika, amely magában foglal egy phono-előerősítőt és a cég történetében első alkalommal egy fejhallgató-erősítőt.

Az SP20 modell egy teljesen szimmetrikus, visszacsatolás nélküli, tiszta „A”-osztályú előerősítő. A tápellátásért egy nagyon alacsony zajszintű, kis szivárgási áramú, hagyományosnak mondható, R-magos hálózati transzformátor felel, ami a hét szintű feszültségszabályozással és szűréssel együtt meglehetősen nagy tápegységet alkot. Az elektronikusan szabályozott, alacsony és magas feszültségű tápellátás a védelemmel együtt automatikusan, 30mp. „bemelegítés” után nyitja meg a lehetőséget az erősítés megkezdésére.

Az előlapi kezelőszervek (hangerő-szabályzó, a némítás és a bemenet-választó gombok) között feltűnik az érintőképernyős megjelenítő. A színes, változtatható a fényerejű érintőképernyő helyettesíti a fizikai gombokat. Az interaktív érintőképernyőt úgy tervezték, hogy azt teljes mértékben ki tudjuk használni a készülék funkcióinak beállításához. A kijelzőn nyomon követhető a bemenő jel és annak útja, az előre beállított hangerő és a csövek használati ideje. A rendszer ellenőrzi és automatikus némítással figyelmeztet, ha csövek használati ideje meghaladja az átlagos 4000 órás időtartamot. Működtetése intuitív és könnyen használható. Számos szabályozási és beállítási lehetőség teszi „testre-szabhatóvá” a zökkenőmentes rendszer-integrációt. Pl.: kompenzálni lehet a különböző forráskészülékek kimeneteiről érkező jelek szintjét. Az optikailag csatolt, teljesen körbeforgatható hangerőszabályzó potméter 104 apró részletességű lépésben végzi feladatát.audio-research_sp20_6

Minden bemeneten jellemzők az áramkörbe iktatott alacsony zajszintű JFET-ek. Két pár 6H30 kettős-trióda látja el az erősítési feladatokat, kettő a vonali, kettő a phono részegységben. A legújabb, nagy-teljesítményű kapcsolóreléket és kondenzátorokat alkalmazták mindkét szakaszban. Mind a vonalszintű, mind a phono-előerősítő rész rendkívüli frekvenciamenettel és alacsony zajszinttel valósítja meg az erősítést.

A 6H30 a „Super Tube”, jó okkal. Az elmúlt évtizedekben megtalálható volt több referencia-szintű erősítőben. Alacsony impedanciájú, hatékonyabban erősíti a jelet, mint néhány gyakoribb cső-modell. Biztosítja a jó felbontást, a széles frekvencia-spektrumot, alacsony zajszintű, van dinamika és tartós teljesítmény. Élettartama akár 10.000 óra is lehet. A 6h30 hangzása, természetesen csöves jellegű, de jobb a basszus kézben tartása, a részletesebb a hangképzés, nem szól steril vagy hideg módon.

Az SP20 phono-szakasza 58dB erősítésű, így sokféle (MM és MC) hangszedőhöz lehet használni. Igen komoly az ide vonatkozó tudomány is, mert +/- 0,1 dB a RIAA szabványtól való eltérés. Jellemző adat a frekvencia átvitel 5 Hz – 80 000 Hz között +/- 0.4dB lineáris! Ez ám a phono! A phono-elektronika esetében a szabványok szerinti beállítások elvégezhetők, az impedancia és kapacitás-értékek (100, 200, 500, 1000, vagy 47k Ohm 200pf aszimmetrikus) kapcsolhatók/programozhatók.

Az ARC SP20 fejhallgató kimenete nem pusztán utólag odavetett IC-ből áll, hanem, majdnem a teljes erősítő-elektronikai topológiát felhasználó részegység. Széles impedancia tartományban képes kezelni a különböző fejhallgatókat alacsony torzítás és nagy teljesítmény mellett. A fejhallgató-erősítő rész rendkívül alacsony kimeneti impedanciája – a félvezetős kimeneti puffernek köszönhetően – kisebb, mint 0,05 Ohm. Ez azt jelenti, hogy képes bármelyik alacsony impedancia értékkel rendelkező fejhallgatót üzemeltetni.

A kapcsológomb a fejhallgató-csatlakozó mellett két funkció ellátására képes. Egyfelől kikapcsolja az erősítő kimenetet fejhallgatós zenehallgatás közben, vagy bekapcsolja a főkimenetet végerősítő meghajtás, hangszórós meghallgatás céljára. A fejhallgató kimenetre vonatkozó jellemző paraméterek (frekvenciamenet +/- 0.05dB 20Hz–20 000Hz; torzítás: <0,009%) azt sugallják, hogy nem kell vennünk külön fejhallgató-erősítőt.

audio-research_sp20_3Az ARC tartozékként mellékelt egy minden funkciót és szabályozni valót ellátni képes távirányítót. Az egyik leghasznosabb, hogy a távvezérlő akár a kijelzőn látottakba a hallgatás helyén segíti a beavatkozást. Kiváltképpen akkor izgalmas, ha a látottak alapján egy MC hangszedő illesztését, terhelését kapcsolgatjuk a fotelből. Így könnyebb és gyorsabb megállapítani a különbségeket.

Az Audio Research az elmúlt 40 év alatt több, mint 30 különböző előerősítőt gyártott, ez a tény önmagában is ikonikus.

A teljesítmény, a stílus és a megbízhatóság kombinációját kínálja a Reference 75 SE – egy lenyűgöző végerősítő minden szempontból. Még kikapcsolt állapotában is nagyon tud hatni. Vizuálisan szívdobogtató, rögtön beindul a képzelet és szárnyal az áhított teljesítmény felé. A korábbi Audio Research termékek ihletet kiviteli terv fő vonala a két nagy, a laboratóriumi berendezések időtlen megjelenésére hasonlító, lengőtekercses műszer (másik elnevezése Deprez-műszer), amely precízen jeleníti meg az aktuális teljesítményt. Könnyen meglehet, hogy a látvány emeli a zenét hallgató adrenalin szintjét.

A végerősítőből kinyerhető energiáról itt is egy nagy tápegység gondoskodik – elég komoly, hogy az energia-ellátó képessége körülbelül 520 joule. A Reference 75 SE végerősítő koncepciójának középpontjában a saját fejlesztésű, évtizedes, bevált vákuumcsöves technológia áll, amely a maga nemében páratlan bármely más gyártóval történő összehasonlítás során. Az újonnan, kizárólag az audio-ipar részére tervezett KT150 elektroncsövek és a 2 db 6H30 meghajtócső minden eddiginél nagyobb terhelhetősége jelentős fegyvertény. A párba válogatott csövek csatornánkénti együtt-futása stabil működést és sok órányi zavarmentes zenehallgatást tesz lehetővé.audio-research_ref75_1

KT150 a kiteljesedett hangzás egyik záloga, vezeti a hangteljesítmény bajnokságot. A basszus feszes, teljes, pontos és semleges. A középtartomány átlátható és világos. A dinamika értékelhetőbb, mint eddig bármi, amit valaha is hallható volt. A KT150 különleges tojás alakú üvegburája javított hőleadású, belül hatalmas a disszipáció. Még nagy teljesítményen sincs probléma a mikrofóniával.

Egyedi tervezésű kondenzátorok és egyéb alkatrészek gondosan válogatott összetevők. Az áramkörben alkalmazott negatív visszacsatolás mértéke 15dB, meredeksége 10V/mikroszekundum, a felfutási idő 0.004 másodperc. A Reference 75 SE végerősítő képes a legkülönbözőbb impedanciamenetű hangsugárzók kezelésére, zavartalan energiával szállítja a zenei teljesítményt.

Meghallgatás

A meghallgatást a gyártó már előttünk elvégezte, a fejlesztés során a termék több száz órányi kritikus meghallgatási teszten megy keresztül. Gyártás után, a becsomagolás előtt pedig Warren Gehl mérnök úr, a cég hivatalos „meghallgató embere”, adja végső ítéletét és engedélyét az értékesítésre.

Saját körülményeinket is hosszasan lehetne sorolni, de mindenek előtt a forráskészüléket említenénk, ami mi lenne más, mint az Audio Research CD6 típusú felültöltős CD-lejátszója. Megér egy misét – ezért jövő héten külön foglalkozunk tudományával. A kábelek a Vertere referencia-minőségű termékei, a hangsugárzó a Sonus Faber „Il Cremonese” modellje – hogy jól halljunk mindent! Mindezek a „partnerek” szükségesek a műélvezethez, aminek intenzív hatása az idő múlásával sem csillapszik.

Az előadás a legekhez méltóan nyugodt és természetes, a színpadkép átlátható és szilárd. Jelentős/ jellemző hangzásbéli különbségek hallhatók, függetlenül attól, hogy tudjuk milyen kiváló felvételeket hallgatunk.audio-research_ref75_3

Joseph Haydn Cello Concerto No1. – Jacqueline du Pré előadásában (Warner 0825646404155) megmutatja, hogy a magabiztosság záloga a hatásfok, ami a nagy dinamikai átfogásban testesül meg. A harmóniaképleteknek szinte rajzolható a textúrája. Az SP20 bemutat egy egyetemes és nyitottabb hangzást. A legtöbb hangesemény az előtérben zajlik, mint általában a kamarafelvételeknél. Kapunk kiváló ritmust és gyönyörű dallamokat, nem beszélve a cselló frenetikus hatásáról. A nüánsznyi részletek felbontása kivételes. Hegedűk és cselló. A felvétel nagyon természetes és következetes. A közép-magas tartomány édes, sima a hallgatás pihentető és kellemes. Ebben a hangsúlyos tartományban a jelenlét érzet kötelező, de tudva minden ide vonatkozót mégis meglepett a realizmus.

Egy népszerű mű, Pablo de Sarasate – Carmen Fantasy, Op.25 Itzak Perlman és a Royal Philharmonic Orchestra előadásában mindenképpen ajánott. A már-már legendás felvételen hallhatjuk a hangzástér mélységi dimenzióját, azt a képességet amire feltétlenül szükség van és kíváncsiak is vagyunk rá. Magával ragad a hangszercsoportok hangzástömegének differenciálódása, a felhangok mennyisége és a hangok testessége. Meglepően halljuk a jobb oldalról mélyen, testesen bekúszó bőgőhangokat.audio-research_ref75_4

A hangszínek megléte olyan jelenlétérzetet ad, ami minden lemezbolti törzsvendégnek kinyitja a pénztárcáját. A jó-fülűek talán nemcsak a hangszer márkáját, de az előadót is „vakon” meg tudják nevezni.

A jazz sem maradhat ki a hallgatni-valók közül, így feltettük Miles Davis – Porgy and Bess c. lemezét. Fantasztikus a telítettség és a sűrűség, valamint a kiváló tonalitás, ami enyhén meleg, dús és kézzelfogható. Természetes hangzású zenei elemek, jól szabályozott basszus hang. A KT150 típusú teljesítmény-csövek még a háklis impedancia esetén is (a Sonus faber – Il Cremonese nem ingadozó) tudják biztosítani a hangszóró vezérlést.

Az említett erőteljességet és a kontroll meglétét szavakkal közérthetővé tenni, „lefordítani” nagyon nem könnyű, de a trombita, a teljes big band és a mesterhegedű kontra nagyzenekar több mint „jó” bemutatása, a megjelenítés adja azt a fajta varázslatot, amit pénzben kifejezni nehéz.

Konklúzió

Az Audio Research SP20 előerősítő és a Reference 75 SE végerősítő egy fantasztikus összeállítás, amin belül az előerősítő pontosan úgy működik, ahogyan egy modern ARC vezérlőegységnek kell. A Reference 75 SE az Audio Research erősítőtörzsének új generációja. Talán a legjobb amit ma elő lehet állítani. A hatás, a valódi zene megtapasztalása. Szerencsénk van, hogy megismerhettünk egy erősítő-rendszert, ami túlmutat a hangzásról alkotott hagyományos elképzeléseken, segítségével átértékelődik a zene realizmusa és konkrétuma.
Zeneiség:95%
Térleképzés:90%
Dinamika:90%
Kivitel:95%
Szerelés minosége:95%
Kezelhetoség:95%
Összesen:90%

Pro
+ a hangzás nyugodt és természetes
+ a színpadkép átlátható és szilárd
+ torzítás nélküli erőteljesség

Kontra
egyelőre nem találni jobbat

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]

Specifikáció: Audio Research Ref 75SE, Audio Research SP20