Audio Research Reference 160S végerősítő bemutató Stereophile

Audio Research Reference 160S végerősítő bemutató Stereophile

Februári első Stereophile megjelenésünk – véleményem szerint – a High-End világának egyik legfontosabb résztvevőjével, az 50 éves fennállását ünneplő Audio Research sztereó végfokával foglalkozik. A rövid történelmi bemutatás után a 20.000 dolláros Reference 160M erősítő hangját értékelem.

Lendületes kezdés után a Hi-Fi a 60-as években egyszer csak bonyolulttá vált. Tolatva ment előre. A Hi-Fi sokak által elérhetővé vált, rengetegen hallgattak zenét. Ennek részben az volt az ára, hogy a hang középszerűvé vált, a stílusra fókuszált, és a feltűnőségre. A technológiai fejlesztések is ekkor kezdődtek. Bármit is gondol a félvezető kontra elektroncső háborúról, akkor még nem volt igazi a küzdelem. Biztosan emlékszik az olcsó zsebrádiók burkolatán elhelyezett címkére, amely tudatta, hogy félvezetős? Kicsi, könnyű és hidegen működő egységeket készítettek csapnivaló hanggal. Annak ellenére, hogy akkoriban tranzisztorok még nem álltak készen a kihívásra, mindenki úgy gondolt az elektroncsőre, mint a múlt technológiája. Ebbe a világba született bele az Audio Research (továbbiakban ARC). William Zane Johnson a cég megalapításától kezdve olyan eszméket képviselt, amelyek azóta beépültek a csúcskategóriás audió termékek elemi követelmény rendszerébe.

„Bill célja egyszerű volt: folyamatosan fejleszteni a hangzást a modern technológiák alkalmazásával” ezt David Gordon az ARC mostani márka nagykövete írta nekem egy e-mail üzenetben. „Ez innovatív kapcsolás technikák tervezésében, új transzformátor valamint egyedi fejlesztésű alkatrész technológiák kipróbálásában nyilvánult meg”. Mindezek ellenére a tranzisztorok hangját soha nem fogadta el teljesen. Az ARC saját tervezésű kapacitásokat, kábelezést, és transzformátorokat használ a készülékeiben.

Johnson vezette be azt is, hogy a gyártás utáni ellenőrzésnek nem a mérés, hanem a meghallgatási teszt a legutolsó fázisa.

A Referencia széria története:

„Mérnökként Johnson abban hitt, hogy a terméknek jó mérési eredményeket kell felmutatnia, de a kiváló értékek önmagukban nem garantálják a jó hangzást.” – folytatódik Gordon üzenete. „Zongoristaként Bill a muzsikát élő előadásként szerette volna bemutatni a készülékein keresztül. Ez nagy sávszélességet, és hatalmas teljesítményű, pontosan szabályozott tápegységet igényel. Az ARC csöves elektronikái nem emelnek ki eufónikus részleteket a zenéből, elsősorban az áttekinthetőségre, a széles átvitelre, a mikro és makro dinamikus részletek bemutatására helyezik a hangsúlyt.” Úgy vélik, hogy a tökéletesen szabályzott tápegység az, ami az alapja a zene életre keltésének. A hosszú évek alatt az ARC nagyon sokféle erősítőt épített. Ezek közül talán a legnehezebben kezelhető a Dual 150 „High Definition” sztereó erősítő 1975-ből. Az 52 kilós monstrum a műszereivel, a front panelen elhelyezett gombjaival és biztosíték tartóival inkább precíziós tudományos berendezésnek látszik, mint végfoknak.

A D-150 hangzás világában is a pontosságra törekedett. A bejövő jelet a lehető legpontosabban reprodukálta. Megjegyzem, hogy a precizitás és a muzikalitás nem egymásnak ellentmondó jellemzők, és pont ez volt Johnson egyik legfontosabb hitvallása.

Gordon Holt-ot minden esetre meggyőzte. Stereophile bemutatójában úgy jellemezte, a hangját hogy „Semmilyen. Nincs saját hangja. Ha egyáltalán van is neki, az a legtöbb hangfal típuson egyáltalán nem hallatszott” Ez volt az az elektroncsöves erősítő minden általam meghallgatott típus közül, és talán a Hi-Fi történelmében is, amely pontos és nem eufónikus, vagy romantikus bemutatójával tette élvezetté a zenehallgatást. Rávilágított arra, hogy mit nem tudnak utolérni a tranzisztoros végfokok 1975 óta. Ám arra is rávilágított, hogy „csak néhány audiofil fog egy ilyen szintű bemutatóra képes készülékért ennyit kifizetni” Nem meglepő a megállapítás. A D-150 a maga korában 2685 dollárba került, ami mai értéken számítva 13.000-nek felel meg – gyilkosnak nevezhető. Utópia, legalábbis számomra annak tűnik.

Aztán úgy 20 év múlva – lehetséges, hogy ez vezetett az új Reference sorozat bemutatásához – új téma merült fel az ARC háza táján. 1994-ben a Stereophile akkori műszaki szerkesztőjének, Robert Harley-nek, Bill Johnson így nyilatkozott egy interjú során. „Nincs értelme addig minden igényt kielégítő referencia hangzásról beszélni, amíg nem létezik tökéletes tápegység hozzá.” Ekkor történt, hogy megjelent/újra megjelent a piacon a 6550C orosz verziója. Két év múlva az ARC bemutatta a Reference sorozatát. A széria első darabja a Reference 600 volt. Ha a D-150 árát gyilkosnak neveztem, ezt minimum Gatling gépfegyverként kellene jellemeznem. Két darab a mono blokkokból 29.900 dollárba, mai áron kb. 50.000 dollárba került. Ugyan 2020-ban még ennél is drágább erősítők találhatók a piacon – gondoljon például a darTZeel mono blokkokra, amelyből egy párért 170.000 dollárt kell leszurkolni – ám 1995-ben ez rengetegnek számított. Nem véletlen, hogy abban az évben az Év erősítője díjat egy sokkal olcsóbb (11900 USD) készülék nyerte. Az Audio Research VT-150 mono blokk volt ez a befutó.

2020-ban egyébként nem csak az Audio Research ünnepli az 50 éves fennállását, de ekkor lesz 25 éves a Reference széria is. Ezt a cég a bemutatóban szereplő Reference 160S sztereó végerősítővel ünnepli. Bár az ára kőkemény 20.000 dollár, a mai piacon ez meg sem közelíti a legdrágábbakat

Miben más?

A REF160S sokkal közvetlenebb előzménnyel büszkélkedhet, annál mint amilyen a D-160 volt a Reference 600-nak. A Reference 160M végerősítőt Jason Victor mutatta be a Stereophile 2018 októberi számában. A két készülék rendkívüli módon hasonlít egymásra, ezért először úgy gondoltam, hogy csak egy követő stílusú bemutatóval lesz dolgom. Aztán később kiderült, hogy a dolog nem ennyire egyszerű, sok elmondani való van a 160S-ről, mert nem csak két 160M-et jelent egy házban, ezért úgy döntöttem, teljes bemutatót érdemel.  Bár gyakorlatilag két 160 M-et kell befogadnia, a Reference 160S háza csak 3 collal mélyebb a mono blokknál. A hátsó fogantyúkkal együtt a teljes mélység 24 col az elejétől a végéig. Ez nem csak kivételes megjelenést, de kivételesen nehéz elhelyezést is kölcsönöz neki. Mielőtt megvásárolná, jól nézze meg, hogy el tudja-e majd helyezni. Valószínűleg extra mély állványra lesz szüksége. Egyébként a 21 col mélységű polcokon még éppen megállnak a lábai. Vannak nyilvánvaló különbségek az M és az S verzió között. Az M természetesen oldalanként külön tápegységgel és tápkábellel rendelkezik. Az S egy tápegység trafóval és egy hálózati bemenettel van építve. A kimenő trafói magasabbra vannak szerelve miont az M, mert csak így lehetett helyet biztosítani néhány extra tápegység szűrő kondenzátornak. Az M verzió csak a front panelen kapott hordfület, az S-en hátul is van kettő, hogy megkönnyítse a mozgatását.

Néhány M verzió tulajdonos burkolat nélkül üzemelteti az erősítőit, esetleg kikapcsolja az abba beépített hűtő ventilátorokat. A 160S-nél erre nincs mód, mivel kétszer annyi csövet tartalmaz, ami már megköveteli a hűtést. A két ventilátort én alacsony fokozatra kapcsolva használtam a bemutató alatt, és a zajukat egyáltalán nem hallottam.

Az egyik legfontosabb különbség a két verzió között az ár. Egy pár mono blokk M verzió ára 30.000 dollár. A sztereó 160S ezzel szemben 20.000-be kerül. Gordon úgy fogalmazott, hogy egy csatornát vásárolhat 20 ezerért, a másikat fél áron adják hozzá. Van néhány kevésbé szembe ötlő különbség, és hasonlóság.

  • A 160S tápegysége sokkal nagyobb
  • Mindkettőben használtak saját fejlesztésű alkatrészeket, amelyek javítják a hangminőséget. Ilyen például a transzformátor, amely egyedi specifikációk által készül egy beszállító által
  • Az auto bias áramkört áttervezték, így a csövek élettartama hosszabb, jobb a hangminőség, és alacsonyabb a kicsatoló trafókon a visszamaradó egyenfeszültség érték.
  • Gordon tájékoztatása szerint minkét modell új, négyrétegű áramköri lapokkal van szerelve, amelyek optimalizálják a jel utat, ezáltal minimalizálják a zajt.
  • Elsőként ebben a szériában építettek be SE RCA bemeneteket
  • Ez a széria tartalmaz elsőként az ARC történelmében trióda és ultralineár átkapcsolási lehetőséget

A korábbi ARC erősítők használata bonyolult volt. Ez különösen a D-150-re volt igaz. Csövenként állítgatni kellett a biast, ki kellett választani a hálózati feszültség értéket, amelynél természetesen nagyon kellett ügyelni arra, hogy véletlenül se legyen alacsonyabb, mint az adott ország szabványa. Ezeket a beállításokat a három műszeren lehetett ellenőrizni.

Ezzel ellentétben a Reference 160S használata nem is lehetne egyszerűbb, a vásárló, vagy a dealer beépíti a csöveket, és nincs más dolga, mint néhány ezer óránként cserélni azokat. A hátlap fotóján megtekinthetők a be és kimenetek, a bemenet választó kapcsoló, a ventilátor sebesség választó, és a hordfül. Ugyanitt kapott helyet a cső üzemóra számláló kijelzése

A front panel megvilágítás fényereje szabályozható, vagy akár ki is kapcsolható. A Tube Monitor gomb megnyomásával ellenőrizheti a csövek működését. Ha minden rendben van, nyolc zöld LED világít az előlapon, minden KT150 cső külön kijelzést kapott.

Az örök kérdés: Trióda, vagy ultralineár beállítást válasszon?

Az elektronikus szakemberektől azt kérem, hogy nézzék el nekem a slendrián megfogalmazásomat, de röviden megpróbálom a különbséget vázolni. A KT150 tetróda, ami azt jelenti, hogy két rácsa van ellentétben a trióda egyetlen rácsával. A trióda mód kiválasztása esetén a gyorsító rács az anóddal közel egyforma statikus potenciálra lesz kötve. A multilineár módban pedig pentóda kapcsolás technológiát alkalmazhat, amelyet a többi ARC erősítő is használ. Ebben az a lényeges különbség, hogy a gyorsító rács a kimenő trafó primer oldalának egyik leágazásáról kap jelet. Mivel ez egyfajta visszacsatolás, a torzítást minimálisra csökkenti, a gyorsaságot pedig fokozza.

A két üzemmód között lényeges különbség még a teljesítmény. Trióda módban a maximális teljesítmény 70 W, ultralineáris módban pedig 140W. A trióda hang kicsit édesebb, és halkabb, míg az ultralineár pontosabb, és hangosabb. Gordon szerint a legtöbben alapállapotban az ultralineár beállítást fogják használni, és néhány felvétel erejéig esetleg átkapcsolnak a trióda módra. Mindössze néhány beállítást kínál az erősítő. A Reference 160S nem az a típus, amin sok mindent kell állítgatni, ezt hallgatásra tervezték. És bizony hallgatni igen kellemes – tapasztalataim szerint egyedülálló, bár a monoblokk testvérét nem volt módom tesztelni. Nem tudom gondolkodott-e azon, hogy milyen a megjelenés stílusa a többiekhez képest. Nekem kissé gótikusnak tűnik a megvilágított előlapjával, és a fehéren világító műszereivel. Kellemes érzéssel tölt el, kiváló vizuális kiegészítés a hang mellé. Egy kis tündérpor.

A hang:

Kíváncsi lennék arra, mit gondolna Bill Johnson napjaink tranzisztoros erősítőiről. Valószínűleg hallott arról, hogy Bill nem volt félvezető ellenes – az ARC néhány évvel ezelőtt épített félvezetős erősítőket is – ám úgy vélekedett, hogy a hangjuk soha nem lesz olyan, mint az elektroncsöveké. Azt azonban még életében elismerte, hogy a tranzisztoros erősítők hangja folyamatosan javul. Johnson már a korai időkben leszögezte, hogy az ARC nem fog u.n. eufónikus hangzású csöves erősítőket építeni. Ragaszkodott az őszinte, pontos és torzításmentes hanghoz. Kíváncsi lennék arra, hogy ha még körünkben lenne hogyan ítélné meg a Reference 160S teljesítményét egy jobb fajta félvezetős erősítővel szemben. Ezzel a fejemben motoszkáló kérdéssel kezdtem bele a kritikus meghallgatásba. Hetekkel ezelőtt felcsöveztem, és beillesztettem a rendszerembe a 160 S-t. Aztán hagytam egy kis időt, hogy úgymond összeszokjunk egymással. Végül nekiláttam a dolgomnak. Elsőként jött Mahler Symphony No. 2 Benjamin Zander vezénylésével a Philharmonia Orchestra (Linn Records 24/192 ALAC letöltés). A hangerőt a lehető legalacsonyabbra állítottam úgy, hogy jól érzékelhessem még a leghalkabb részleteket is. Mivel ez a felvétel rendkívül széles dinamika tartománnyal bír, még így is meghaladta a hangerő a 95 dB-t a hangos részeken.

Ekkor az erősítő trióda módra volt kapcsolva, és 86 dB6W/m érzékenységű hangfalak voltak rá csatlakoztatva. A leghangosabb részeken már figyelmeztető felirat villant be az agyamba, de az erősítő a műszerek szerint még nem járt a torzítási határ közelében sem, ugyanolyan nyugodtan tette a dolgát, mintha mi sem történt volna. A színpad mély, hátrafelé emelkedő, pont úgy, ahogy egy nagyzenekar elhelyezkedik. Nehéz röviden leírni a változásokat, amikor átkapcsoltan trióda módról ultra lineárisra. Nem hallottam több mélyet. Az igaz, hogy levegősebbnek éreztem. Az artikuláció és a részletek egyértelműek. Úgy éreztem, hogy a hangszer csoportokban akár egyesével is érzékelhetem a zenészeket. (a lehető legjobb helyre szól a jegye!) Hatásos? Igen, de nem túl hangsúlyozott. Trióda módban volt egyfajta bársonyos fényes szépség. Ultralineár módban a hangszerek tisztán fókuszáltan jelentek meg a térben éles körvonalakkal, a zene pedig kifejezőbb, ám a hangzás mód ugyanolyan kellemes maradt. Hangosabb is lett? Nyilvánvalóan kicsit több a csúcs energia nagyobb teljesítményben. Egyéb észrevételeimet nem tartom annyira megbízhatónak, hogy közkinccsé tegyem. Ilyesmire gondolok, hogy több volt-e a harmadik harmonikus tartalom trióda módban, vagy esetleg kevesebb volt a torzítás ultralineár módban? Ezt majd mindenki meghallgatja magának.

Miközben ezeket a gondolatokat írom, a Roon Radio a Mahler muzsika utolsó taktusainak lejátszása után hasonló zenének valami elképesztőt indított. Bele is feledkeztem egy kicsit a muzsikálásba, lubickoltam a hasonló, és az azonos stílusú zenei ajánlatok között. Nem túl gyakran, de a Roon Radio is tévedhet, és ez teljesen elvonta a figyelmemet a munkától. Sablonosnak hangzik, ahogy egy tesztelő pilóta figyelme elkalandozik a témától, de nézzék el nekem. Szóval ott tartottam, hogy a Roon Radio valami koreai karácsonyi zenéhez hasonlóra váltott (Meséld el nekem kedves Roon algoritmus, mi köze van Zander Mahler zenéjének a Wellmade Yedang-hoz?). Hamarosan azért következtek tényleg hasonló műfajok is. A Borodin Trio Arensky -t kezdett játszani. Aztán egy általam ismeretlen Sonata No. 1 for Piano and Chello következett a brazil „Mozart” Camargo Guarneri szerzeménye (micsoda jó év egy zeneszerzőnek!). Ezután Antonio Menenses és Celina Szrvinsk Soirees Internationales albuma jött az 1920-as évek Párizsából. Ez utóbbit melegen ajánlom.

Hosszú sorokban következtek a zenék, mindet nem is írtam ide, de mindegyik jól szólt. Egy kimagaslott a többiek közül, tanúságos lehet meghallgatni. A Granados Piano Trio LOM Piano Trio on Naxos (Naxos 8.572262) művében Joan Orpella hegedű játéka a bal hangfal mellett úgy szólal meg, hogy szinte tapintható. Ez ultralineár beállításban történt.

Azt mondják, hogy minden erősítőnek van saját hangja, és biztos vagyok benne, hogy ez így igaz. Ám nem minden esetben tesz ez rosszat a zenének. A fentiek figyelembe vétele alapján csak annyit tennék hozzá, hogy ha a színezés alig észrevehető, és a hang nyíltabb tőle, felőlem jöhet! Itt a színpad ábrázolás három dimenziós, néha szikrázóan éles. Nem minden felvételen érzékelhető, de a jó minőségű darabokon a kép gyönyörű. A hegedű húroktól kezdve a zongora kalapácsán át minden természetesnek tűnt. Egy jó minőségű zongoráról készített felvételről még annak típusát is meg lehet mondani – mindez ultralineár módban. JGH évekkel ezelőtt leírt D-150-es erősítőhöz kapcsolódó véleményéhez most én is csatlakozok. Ha van is a Reference 160S-nek saját hangja, én nem hallottam.

Amit viszont hallottam, a gyönyörű tónus. Trióda módra kapcsolva talán egy kicsit jobban, mint a dupla teljesítményen, de folyamatosan jelen van. Ez a darab az erősítők Itzhak Perlman-ja. (izraeli hegedű művész, korunk egyik legismertebb virtuóza – fordító megjegyzése) Mint igazi előadóművész, a 160S is tud kemény, vagy lágy lenni attól függően, hogy a zene bemutatója mit követel meg.

Egyéb zenei stílusokat hallgatva úgy az elektronikus, mint a mechanikus hangszerek valódi hangját mutatta. Egy felvétel minden esetben kap egy kis elektronikus karaktert, amit a hangmérnök vagy eltűntet, vagy meghagy benne. A legjobb purista felvételekből kiszedik, de a rendszerek nagy része visszateszi bele. Csak annyit mondhatok erről az erősítőről, hogy ez nem teszi vissza bele. Az elektronika bent marad, csak a zene árad.

Michael Fremer bemutatót írt a Stereophile 2016 decemberi számában az Audio Research Reference 6 előerősítőről. Azt írta róla, hogy hihetetlenül meggyőző módon meséli el a zene mondanivalóját. Minden zenei stíluson feltárja a mondani való lényeges információit, néha még olyanokat is, amit más készülékeken soha nem hallott. Ez felkeltette a figyelmemet.

A vendégszobámban az ágy mellett éppen van egy ilyen előerősítő. Néha imádom a munkámat!

Következtetés az Audio Research Reference 6 előerősítővel:

Az előerősítő rendszerbe iktatásával teljesen elvesztem. Egyszerűen túl sok volt a változás, nem is tudtam nyomon követni mindet. Igaz, ehhez hozzájárult az is, hogy az idő már későre járt. Az előerősítő frissen lett kiemelve a dobozából, a csövek is csak elő voltak járatva. Hagytam hát, hogy egész éjszaka működjön, és másnap később tértem vissza hozzájuk. A dolgok addigra kicsit rendeződtek.

Az utóbbi időben sokat tűnődtem a hang reprodukció kettős voltán. Tényleg ellentmondásos-e a hűség, és az örömszerzés? Az őszinteség összhangban áll a szépséggel, vagy ez is ellentmondás? William Zane Johnson minden esetre elkötelezte magát arra, hogy a készülékei a lehető legpontosabb módon mutassák be a zenét, és meg se próbálják a hallgatót az elektroncsöves elektronikák eufórikus érzésével csábítani. A végső cél a muzikalitás.

A szóban forgó Audio Research kombináció (Reference 6 előerősítő és a Reference 160S végerősítő) a gyönyörű hangot szinte fizikailag tapintható módon szólaltatta meg. A lószőrt a húrokon, a zongora kalapácsait, a fúvósok hangját, de még a szándékosan agresszív hegedű bekezdéseket is. Nem is tudtam eddig, hogy a zenei gyűjteményem ennyi tonális csodát rejt. Persze az is lehet, hogy mindez nem a valóság. Előfordulhat, hogy csak hozzáadott csoda? Nem is igazán érdekel, amíg így szól!

Műszaki adatok:

A készülék mérési eredményeit angol nyelven a linken tekintheti meg:

https://www.stereophile.com/content/audio-research-reference-160s-power-amplifier-measurements

Írta Jim Austin

2020 január 21

Forrás:[https://www.stereophile.com]

Kedves Vendégeink!

2024.03.30-án, Szombaton, kizárólag előzetes bejelentkezés esetén tartunk nyitva!

Nyitás: 2024.04.02.

 Megértésüket köszönjük!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!