A Philips langenhageni gyárában 1982. augusztus 17-én indult meg az ABBA együttes The Visitors című albumának sorozatgyártása. Ezzel a CD-lemezzel indult el a Compact Disc a siker útján, hogy aztán többszörös továbbfejlesztés és átalakulás útján a 120mm-es műanyag korong már képet is hordozzon. Erről az évfordulóról emlékezünk meg a következőkben. 1982-re emlékezve, mai, internetes ismereteink szerint, a világ első CD-lejátszóját a Sony cég mérnökcsapata konstruálta, melynek típusszáma CDP101. A kiváló tervező Nobuyuki Idei által vezetett mérnök-csapat keze alól kikerülő újdonságnak mindenki a csodájára járt.
A híradástechnika történelme szerint James T. Russell amerikai feltaláló 1966-ban adott be szabadalmi leírást egy digitális adattárolási és kiolvasási rendszerről. Ez egy átlátszó fólia-korongra felvitt digitális jelfolyamot egy igen erős halogén lámpa segítségével tudott volna olvasni. Az USA szabadalmi hivatala US Patent 3 501 586 számon 1970 márciusában jegyezte be, azonban eredeti formájában történő felhasználására nem került sor.
Több mint tíz évnek kellett eltelni ahhoz, hogy a módszer továbbfejleszthető legyen. Nagy cégek, az akkoriban vérprofi multi-nacionálissá váló vállaltok pénzügyi, gazdasági és technikai összefogása kellett egy gyakorlati felhasználásra alkalmas készülék kifejlesztéséhez, gyártásához. A szabadalomra a Sony és a Philips cégek közösen alapított részlege licencet vásárolt és elkezdte a laboratóriumi munkát.
A Compact Disc műszaki tartalmát és specifikációját 1980 júliusában jelentették meg Red Book néven. A „vörös könyv”-ben deklaráltak határozzák meg a CD-lemez és a lejátszó berendezés fizikai/elektromos paramétereit és tulajdonságait, az optikai-jelolvasó paramétereit, az esetleges hiba-arányt/hibahatárt. A paraméterek a mindenkori compact-lemezre jellemzőek és minden ebből következő formátumra kötelezőek. A szabvány meghatározza a digitális audio két-csatornás, 16-bites, 44,100 Hz-es, lineáris PCM kódolási formát. A Digital Audio Disc bizottság elfogadta és a Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság technikai bizottsága nemzetközi szabványként 1987-ben, az IEC 60908 hivatkozással, ratifikálta. A szabvány nem szabadfelhasználású, a licenc-et minden gyártónak ki kell fizetni!
A Compact Disc egy 120 mm átmérőjű műanyag hordozó, melyre 75-85 percnyi hanganyagot lehet rögzíteni. A méret érdekes módon alakult ki. Az 1979-es tárgyalásokon a Sony még 100 mm-es, a Philips pedig 115 mm-es átmérőt javasolt, s mindketten 60 perces játékidőben gondolkodtak.
A méretnövekedésnek két magyarázata van, az első mesés – aminek van valóságalapja – a második magyarázat mögött viszont kőkemény üzleti érdekek húzódnak, valószínű az utóbbi vezethetett az anekdota megtörténtéhez.
Az anekdota szerint az 1979-es tárgyalások után a Sony alelnöke, Norio Ohga állt elő azzal, hogy a 60 perces játékidőt meg kellene növelni legalább annyira, hogy felesége kedvenc műve, Beethoven 9. szimfóniája egyetlen CD-re ráférjen. A 115 mm-es változatot ugyan még meg lehetett növelni 72 perces játékidőre, de a szimfónia előadóinak egy része lassúbb ütemezést használt és az előadásuk hosszabb volt, mint 72 perc. Ezért a Bayreuth-i Ünnepi Játékok újkori sorozatának nyitókoncertje lett a CD kapacitásának etalonja. Ezen az 1951. július 29-i előadáson Wilhelm Furtwängler vezényelte a Beethoven szimfóniát, ami 74 percig tartott. Az anekdota szerint Norio Ohga ezért javasolta a 75 perces játékidőt és a 120 mm-es CD átmérőt.
Bár a történet igaz, de mögötte sokkal komolyabb üzleti megfontolások álltak, mint Ohga feleségének a kívánsága. A Philips leányvállalata, a Polygram Records ugyanis a németországi Langenhagen-ben már létrehozott egy gyárat a CD-k előállítására és ezt az üzemet 115 mm-es korongok sorozatgyártására rendezték be. A Sonynak viszont nem volt még gyártósora, ami piaci hátrányba hozta volna őket a CD lemez-gyártás terén. Ezért a Sony számára létkérdés volt, hogy ne fogadja el a 115 mm-es átmérőt. Az anekdota hátterében minden valószínűség szerint ez a törekvés húzódott meg. Az már csak külön érdekesség, hogy ennek ellenére 1988-ig nem lehetett 75 percnyi hanganyagot rátenni a 120 mm-es korongra, mert az eredetileg 1,45 mikronos nyomvonal-távolságot utólag megnövelték 1,6 mikronra és ezzel mégsem fért fel 74 perc egy CD-re. Ma már azonban 86 perces műsoranyagot is lehet rögzíteni a korongon. A 120 mm átmérőjű, 1.2 mm vastag, 15 gramm tömegű lemezekről a vásárlók először azt hitték, hogy mindkét oldaluk lejátszható.
A Sony és a Philips a „Vörös Könyv” megjelenése után eldöntötte, hogy 1982 őszét tűzik ki a Compact Disc bemutatására. A Philips azonban késett a CD lejátszó fejlesztésével és azt kérte, 1983 tavasza legyen a premier. A kompromisszum az lett, hogy Japánban – ahol a Philipsnek nem volt közvetlen üzleti érdekeltsége – 1982. október elseje, Európában és Amerikában pedig 1983. március elseje lett a premier időpontja. A Sony a közel 2000 dolláros SONY CDP-101 lejátszóval kezdte meg a forgalmazást, míg a Philips a 800 dollár körüli Philips CD-100 lejátszóval indított Európában. 1983-ban nagyjából 1000 dollárba került egy lejátszó Amerikában, de így is 400 ezret adtak el csak az első évben. A CD tehát hódított, mindenki hozzá akart jutni és ennek megfelelően a lejátszók és a lemezek árai is hamar emberi mértékűvé váltak. Nem kellett hozzá pár hónap és a CD-lejátszó az „évtized terméke” lett. A Sony után pár hónappal a többi nagy gyártó is belépett a versenybe és a nyolcvanas évek végére szinte minden zenerajongó rendelkezett már valamilyen CD-lejátszóval.
Az első, kereskedelmi forgalomban kapható, CD-lemez 1982. október 1-én került a japán boltokba, Billy Joel 52nd Street című albuma volt, ami nem „derült égből villámcsapásként” érte a mérnöki világot. A CD-k előállítási technológiáját már jó pár évvel korábban kidolgozták a Philipsnél. A célegyenesben pedig, 1979-ben a Sonyval közös mérnökcsapatot állítottak fel. Nagyjából egy év alatt hozták össze a lemezek előállításához és tömeggyártáshoz is szükséges szabványokat. A nagy robbantással 1982-ben még csak Ázsiát célozták meg, Amerikába csak ezután, 1983-ban került az új termék. Teszt-CD-ket már jóval előtte készítettek és Richard Strauss Alpesi szimfóniá-ja került rájuk, melyet a Berlini Philharmonikusok élén Herbert von Karajan vezényelt. Az első CD, amit már a Philips sorozatgyártó gépeivel nyomtak, A The Visitors volt az ABBA-tól. Billy Joel – 52nd Street című lemeze ugyan később készült el, mint a The Visitors, azonban hamarabb jutott el Japánba, így megelőzhette az ABBA CD-lemez kereskedelmi bemutatkozását. A japán start időpontjára egyébként már 50 különböző komolyzenei és könnyűzenei CD várta a vásárlókat, míg az európai és amerikai indulásra ez a szám már közel 200-ra nőtt.
Az elmúlt 30 évben az érdekelt felek a piaci sikerért mindent megmozgattak. A lejátszó készülékek hangzásminősége az alkalmazott alapanyagok és technológiák hatására sokat javult, a lemezekre a legkiválóbb analóg felvételelek digitalizált változatai kerültek. Az iparág fejlődési irányváltoztatásának és az internet által nyújtott előnyök közbejöttének hatására a materiális alapú digitális műsorhordozókat piaci hátrány fenyegeti, egészen addig, míg valami gyökeres változás nem történik a hangzásminőség újbóli, még magasabb szintre emelésében.
Ma már hazánkban is egyre többen adnak arra, hogy szépség és kifinomult elegancia tegye teljessé életüket. Kevesen tudják azonban, hogy ez a tökéletesség az otthoni zenehallgatás világában is elérhető. Az Audiophyl Kft. küldetése, hogy változtasson ezen és megnyissa az utat a valódi minőség irányába.
Több száz terméket felölelő audio-vizuális portfóliónkat úgy állítottuk össze, hogy az maradéktalanul kiszolgálja a csúcsminőségű, prémium termékek vásárlóit.
