T+A univerzális audio-lejátszó és integrált erősítő

Az audio-berendezéseknek nemcsak a hangzása fontos, hosszú életcikluson keresztül hibátlanul működve kell szolgálni tulajdonosuk zenei ízlését és a készülékekkel kapcsolatos elvárásait. Minden egyes termékkel kapcsolatban fontos a hasznosság és a gyakorlati szolgáltatások minősége. A T+A nem áll egyedül ezeknek a szempontoknak megfelelő készülékek megtervezésében. A fejlesztés nem csak zeneművészek tanácsainak, de leginkább a terület szakértői, a fizika és az elektronika területén kutató mérnökök és technológiai szakemberek munkájának tükre. Nem is lehet ez másképpen, hiszen a cég alapítója, Siegfried Amft fizikus, a Hannoveri Műszaki Egyetemen végzett, diplomás elektroakusztikus mérnök. Nem mellékesen: ugyanitt végezte tanulmányait az a Fritz Sennheiser is, akinek a kiváló felvételeknél nélkülözhetetlen mikrofonokat köszönhetjük.

T-A_MP1000E_DAC-Network-client-front

T+A MP1000E

A német T+A új MP1000E modellje egy első osztályú audiofil CD-lejátszó beépített kiegészítő funkciókkal. Akár ki is emelhetjük + megjelöléssel a dedikált új szolgáltatások meglétét, mert a készülék a CD-lejátszás mellett egyesíti magában számtalan műsorforrásból érkező jelek feldolgozását. Tehát mind hozzáadott érték a ma divatos streaming, a Bluetooth jelátvitel és web-es funkciók. A T+A kiváló kivitelezéssel létrehozott karakteres darabjai nagyon komoly munkát takarnak. Ilyennek tudunk elképzelni egy forrás-eszközt a 21. században.

Mára jellegzetesé vált a T+A design, a készülék oldalait szálhúzott felületű tömör alumínium lemezek borítják. A mechanikus felépítés a legapróbb részletekig ki van dolgozva. A belső keret 10 mm vastag alumíniumból lett kialakítva, amely amellett, hogy minden ferromágneses tulajdonságot mellőz, rendkívül stabillá teszi a felépítést. A gyártó cég sok saját szabadalmát tartalmazó tömör gyönyör konstrukció. Benne találkozik az esztétikum, a praktikum, a lélek és a szellem a mai, végletekig kicsiszolt technikával.

Az MP1000E folytatni kívánja a telivér sztereó CD-lejátszók hagyományát, másrészt sokoldalú digitális audiofil forrás. A digitális jelek feldolgozásának szerteágazó lehetőségét a precíziós CD-mechanizmus, a Streaming Client Board, a digitális tuner és a digitális csatlakozó felület, az SP/DIF és USB bemenet reprezentálja. A digitális jelek átalakítását teljesen szimmetrikus folyamatban egy igen kifinomult, dual-mono jelátalakító végzi, amely igen magas minőségi követelményeknek felel meg. Öt digitális bemenet lehetővé teszi a külső forrásból érkező nagy-felbontású (koaxiális a 192 kHz-es és az optikai 96 kHz) jelek feldolgozását.

T-A_MP1000E_DAC-Network-client-back

A DAC-egység a legújabb 32 bites Burr Brown (Texas Instrument) jel-feldolgozókat foglalkoztatja. Az MP1000E kifinomult óra újraszinkronizáló áramkört tartalmaz, annak érdekében, hogy megszüntesse a jitter-torzítást. Kettő, tetszés szerint kapcsolható, szűrő (szimmetrikus, fázis lineáris Besselfilter 3) teszi lehetővé a felhasználó számára, hogy a kiválasztott forrás bizonyos jellemzőihez és a digitális jelfeldolgozásról alkotott elképzeléshez finomítsuk a konvertert. A digitális szűrőkkel izgalmas játékra csábít, szinte újraszelektálja lemez-, felvétel-gyűjteményünket.

Az új Streaming Client (SCL), hálózati processzor board, WLAN, LAN és USB interfész összeköttetésre és az elérhető szolgáltatások kezelésére képes. A rendkívül magas szintű USB/DAC bemenetet úgy tervezték, hogy képes legyen DSD-streaming vagy PCM zenei fájlok a PC-ről történő bejátszására. A legnépszerűbb formátumok (MP3, AAC, OGG Vorbis-, FLAC, WAV, AIFF, ALAC) lejátszása hibamentesen elérhető, a maximális felbontás akár PCM 384 vagy 256 DSD is lehet. Jellemző az MP3 (Lame), a WAV és FLAC formátumú fájok szünetmentes lejátszása.

T-und-A--MP-1000-E-Multi-Source-Player-2

A T+A mérnökei által biztosított temérdek funkció lehetővé teszi, hogy az MP1000E hálózati-lejátszóval hozzáférjünk mindenhez, ami ma a zenét biztosítja. Alap az FM rádió, ami már FM-HD és ez a készülék már DAB + képes, kiváló minőségű digitális tunert is tartalmaz. A beépített Airable Internet Radio Service kliens megoldja a kodekek és protokollok igen bonyolult kölcsönhatását. A navigáció segítségével könnyen megtaláljuk a számunkra fontos állomásokat, a listák és funkciók kezelésére nyilvánvaló és intuitív módon nyújt felhasználói élményt. A Tidal, Deezer és qobuz előfizetéses szolgáltatások külön konfigurálás nélkül szinte automatikusan elérhetők.

Mivel szükséges a hordozható egységeink (okos-eszközök) használata a T+A kezelői applikációja iOS és Android vezérlésű, ezen felül a UpnP app. minden funkciója használható. Az aptX® Bluetooth technológia vezeték nélküli kapcsolattal kínálja a jó minőségű jelátvitelt és ezzel együtt a jó hangzást. Az MP1000E modellt rendszer-távvezérlővel (FM1000) szállítják, az E-2 Link adatbusz kapcsolaton keresztül lehetőség van egy komplett T+A hangrendszer egy távvezérlővel történő irányítására – nem szükséges három-négy távirányítóval zsonglőrködni.

T-und-A--R-1000-E-Multi-Source-Receiver-4

A digitális jel átalakítása magas színvonalú, a további jelfeldolgozásért nagy sávszélességű (100 kHz) analóg-fokozat felelős. Ezek a tulajdonságok teszik az MP1000E High-End audio-lejátszót meglehetősen kívánatossá.

A legyártott kimenő-jelet tökéletesen illesztett szimmetrikus és aszimmetrikus kimenetek szállítják az erősítőhöz. A kimeneti csatolók minősége is jelentős mértékben hozzájárul a készülék kiváló összteljesítményéhez és hangminőségéhez.
Az MP1000E belső kialakítása moduláris, lehetőség van beszerelni a VVM elő-erősítő modult, annak érdekében, hogy közvetlenül végerősítőket vagy aktív-hangszórókat szeretnénk használni.

T-und-A--R-1000-E-Multi-Source-Receiver-7

T+A PA1000E

A T+A E-sorozatának PA1000E cikkszámú integrált erősítője tele van erővel és kiváló a hangzása. Az egység hű kíván maradni a már más modellek esetében kialakult „legendás erőmű” elnevezéshez.

Kivitelezésében az E-sorozat küllemi jegyeit hordozza, készülékháza tömör alumínium és cink ötvözetéből készült lapokból áll. A külső részek gyönyörű felületkezelése valódi élménnyé teszik a látványt. A készülékház belül is rendkívül stabil felépítésű. Vastag, tömör alumínium elválasztó és merevítő részek garantálják a mechanikai stabilitást.

T+A_PA1000E-Sztereó-integrált-erősítő-front

Különösen fontos tényező az áramkörben a tápegység, amely terhelés alatt stabil és képes nagy áramok gyors biztosítására. A nagy-teljesítményű toroid-transzformátor a készülék többi részétől elkülönítetten egy rezonanciamentes tartórendszerre került beszerelésre. Az újonnan kifejlesztett hálózati tápegység energiatároló kapacitása magas. Megbízhatóan szállít energiát a végfokok részére, ami nem esik össze akkor sem, ha a teljesítményigény igény a csúcs jelek esetén nagyon nagy. A végeredmény, hogy az erősítő könnyedén vezeti még a nagyobb energiákra éhes hangszórókat is. A PA 1000E tápegysége segítségével akár 50 Amper csúcs áramra képes.

Mint tudjuk, a hangerősítők legfontosabb eleme – amely alapvető hatással van a hangzás kialakítására – az előerősítő. Nem titkolt, hogy a PA 1000 E esetében a előerősítő részt a korábbi R változatokból vették. Rendelhető hozzá egy analóg lemezjátszókhoz használatos phono-modul az MM és MC hangszedők használatához.

Az új E-sorozatú erősítő alapvetően az úgynevezett PWM végfokok (PWM = Pulse Width Modulation) előerősítővel integrált megépítése. A teljes egészében házon belül kidolgozott áramkörök távol állnak kész „polcról levehető” integrált IC-s erősítőktől. A végerősítő szakasz diszkrét elemekből kialakított, a legújabb, ultra-gyors MOSFET tranzisztorokkal szerelt, és intelligens vezérlésű nagyáramú modulok.

T+A_PA1000E-Sztereó-integrált-erősítő-back

A kimeneti szakaszokban általában jellemző a negatív visszacsatolás, amely indukált tápfeszültség által kisimítja a hálózatról érkező feszültségingadozás hatásait, ezáltal megszüntetve jeltorzulást. Ez egy elkerülhetetlen probléma, azonban, a negatív visszacsatolás viszonylag gyenge hatásfokú és frekvencia-függő szokott lenni. (kifejezettebb a basszus, ahol nagy áramok vannak jelen, és gyengébb a közép-/magas hangok intenzitása). A végfokozatban a legújabb nagyáramú, ultra-gyors MOSFET tranzisztorok kerültek alkalmazásra. A T+A áramköri megoldásaival az eredmény, egy jól kézben tartott, nyílt hangkép, ami nem hajlamos a keménységre, tökéletesen kontúros és jól definiált basszussal rendelkezik. Jellemző a végfokozatok jelentősen csökkent jelveszteséggel létrejövő hatalmas ereje. A PA 1000E csak minimális hulladék hőt termel, az erősítő a hangzás biztosításával foglalkozik.

A meghallgatás körülményeinek biztosításához hozzá tartozik egy felhasználói felület a „T+A control application” okostelefonra vagy tablet-re történő telepítése. A több készülék, NAS, lejátszó és erősítő vezérlésére alkalmas felület nagyon jó, olvasmányos, az átlagosnál nagyobb átláthatósággal és pontosabb szétválasztással segít használni az eszközöket.

Meghallgatás

Az biztos, hogy koncertterem egy az egyben a nappalinkban (sajnos) nem valósítható meg. De ettől a megállapítástól függetlenül a házi hangrendszer kialakításának középpontjába a valóság illúziójának legjobb megközelítése áll. Úgy tűnik ez a T+A 1000 sorozatának elemeivel megvalósulni látszik.
Mivel CD-lemezről szinte kizárólag klasszikus hangszerek által keltettt muzsikákat hallgattunk, a hangzás egészére részletesen koncentráltunk. A műsor élménnyel kecsegtető. Elsőnek Liadov: Baba Yaga, másodiknak Stravinsky: The Firebird Suite, harmadiknak Bernstein: Candide Suite c. művének meghallgatása következett a Minnesota Orchestra előadásában, Eiji Oue vezényletével (Reference Recording RR907 HDCD) – a művek és a mesterfelvételek kapaszkodót nyújtottak.
A szimfonikus nagyzenekar klasszikus felállásának hangzásában első és spontán benyomásként a közvetlenség merül fel. Természetes a hangkép és a tonális egyensúly. Jellemző az élénk hangzás, hangulatban az életszerűség tapasztalható. Természetes, féktelen dinamika és pontos felbontás biztosítja a legfinomabb drámai feszültséget. A nagylétszámú zenekar és annak kiváló szólamvezetőinek hangszeres játékában gyönyörködhettünk. Soha ne a brutális fizikai tömörségű hangzást keressük – jelentem meg van – inkább a nagyon finom és természetes, tiszta, tapintható, érzelemdús reprodukálásról szól a produkció.
Digitális forrásként PC és NAS forráskészülékek, ezek által nagy-felbontású fájlok lejátszása szerepelt. Többek között a Beatles – Abbey Road c. munkája (24bit/96kHz, 1524kb/s), Dominic Miller – Silent Light c. felvétele (24bit/96kHz, 2536kb/s) Brad Mehldau Trio – Blues and Ballads c. lemeze (24bit/88kHz 2347kb/s). Illusztris társaság annak megítéléséhez, hogy a T+A által tervezett, bonyolult, négyes konverter átalakítási minőségében tükröződik a tökéletes linearitás. A hangzás oly módon kerül bemutatásra, mintha a hangfekvések között független hely lenne. Ez biztosítja az úgynevezett levegősséget. Létre jön az intim kapcsolat a hallgató és a zene között. Gyorsak, semmi késlekedést nem szenvednek, az induló hangok impulzusai. A T+A 1000-es sorozatának elemeit az énekhangok miatt is meg kell hallgatni. Jön is a csoda! Megkülönböztethetően más, mint a régi változat és még inkább a legszebb hangszerre az énekhangra koncentrált. Az énekes pontosan pozícionált, nem csak a színpadon elfoglalt helye, de hangterjedelme is bemutatásra kerül.

T-und-A-PA-1000-E-Integrated-Amplifier-4

A PA1000E képes nagy dinamikájú részleteket játszani, bár ennek a képességnek meghatározása csak két különböző erősítő közvetlen összehasonlításával vagy nagy meghallgatási gyakorlattal lehetséges. A T+A hangrendszer megtartja a pontosságot és a sebességet, amely a digitális technológia következtében hiányt szokott szenvedni. A felbontási ráták emelkedésével a hangok egyre pontosabbak és bársonyosan simogatók. Nagymértékben meghatározza az életszerűség illúzióját a hangforrások helye a szobában, amik szabadon állók, háromdimenziósak, valósághűek. A kitűnő hangzásélmény fennmaradása érdekében nem szabad megfeledkezni a helyes hangerő beállításról. A hangszerek és a zenekarok saját hangerejének nagy fontossága van, mert a gyorsaság, a nagy energiájú tranziensek és a mikrodinamikák átvitelénél mind a muzsika jelenlét érzettét erősíti. Az erősítő, összességében a versenytársakhoz mérten, jól tartja a muzsika folyékonyságát és a dinamikát. Érzékelteti a zene áramlását, a dallamok ívelését, a harmóniák izgalmát, a ritmikus lüktetést. Az MP 1000E és PA 1000E új kiadása elméletileg nem forradalmi, csak az egészséges evolúciót tartja, ami hűen tájékoztat a gyártó magas szintjéről.

Konklúzió

Ez a T + A kombináció, a MP1000E és a PA1000E készülékegyüttes kivitelezésében és beltartalmát tekintve is kétségtelenül lenyűgöző. Semlegesnek tűnő kivitelével lakásunk bármilyen bútorstílusához, lakberendezéséhez jól illeszkedik, sőt úgy érződik, hogy legalább olyan jól szól, mint ahogyan kinéz. A készülékek luxus kivitele sugallja a bennük rejlő komoly műszaki tartalmat.

A két egység közül az MP1000E játékos összetett digitális produkciója a feltűnőbb. Akár CD-lemezeket, akát hálózati zenei könyvtárt vagy közvetlen USB-tároló fájljaiból játszott zenét hallgatunk lenyűgöző betekintést kapunk a muzsikusok és hangmérnökök munkájába. Ezzel a készülékkel hangminőséget nyerünk ki a különböző digitális formátumok és mintavértelezési ráták közötti különbségből, annyira jól játssza a nagy felbontású felvételeket, hogy már-már beleszerettünk és nem is akarunk eltérni. Természetesen az Mp3-mal nem lehet erőszakoskodni, de ettől feljebb megkülönböztetett minőségi megvalósítást kapunk a pénzünkért. Jellemző a jó ütem – amit lábunkkal szoktunk kísérni zenehallgatás közben – mint a minőség önkéntelen fokmérője és az érdeklődés fenntartása, ami a hosszú idejű zenehallgatáshoz szükséges.
A nagy dinamika szerelmesei se maradjanak élmény nélkül a T+A egy készülékbe ötvözte a félvezetős technika összes erényét. A legújabb fejlesztésű MOSFET végfokozatokat használva érte el az egy hangszer-több hangszer viszonyának élethű tolmácsolását.
A T+A vezérlő felület csak tovább növeli a készülékek praktikumát. Egy biztos, a „hozzá adott” kontroll felület egyik márka esetében sem volt ennyire részletes és logikusan kezelhető, valamint nem adott ennyi lehetőséget a beavatkozásra, szóval öröm használni.
Ha bárkit is elfog a birtoklási vágy, azon nem csodálkozom, hiszen jólesik csak végignézni az elegáns kivitelen, a formavilágon, azokon az értékeken, amiket csak meghitt otthoni környezetben, az enteriőr egymáshoz illő darabjai között tud igazán értékelni az ember. Ezért merjük kijelenteni, hogy az új T+A 1000-es típusú készülékegyüttes az otthon megvalósítható modern és klasszikus zenejátszás univerzálisan használható központja.

Pro
+ a hasznosság és a gyakorlati szolgáltatások minősége kiváló
+ változtatható szűrők
+ természetes a hangkép és tonális egyensúly
+ erőteljes hangszerhangzás
+ logikus és részletes vezérlő applikáció
+ nem lehet abbahagyni a zenehallgatást

Kontra
rengeteg a kezelőgomb amikor controll app. van?
opció a phono-modul

Specifikáció:

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]

Kedves Vendégeink!

2024.03.30-án, Szombaton, kizárólag előzetes bejelentkezés esetén tartunk nyitva!

Nyitás: 2024.04.02.

 Megértésüket köszönjük!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!