T+A Cala, CS Mini – HFP Online

Több, mint egy évtized eltelt azóta, hogy a HFP hasábjain T+A termékről adtunk hírt, vagy írtunk tesztet, pedig a német gyártó azóta is létezik, fejlődik, és ott van a high-end élvonalában. A hosszú hallgatásunk oka prózai, a cégnek egyszerűen nem volt magyar képviselete, egészen ez év őszéig, amíg az Audiophil Szalon fel nem vállalta a hazai forgalmazást.

Ha pontosak akarunk lenni, a T+A olyan céget keresett, amely méltó módon képes bemutatni a teljes line-up-ot, ami egy high-end gyártó esetében nem kevés befektetéssel jár. Az Audiophyl Szalon minden képviselt márka esetében ezt teszi, sőt, a sokmilliós darabokból is van demo, ill. bontatlan raktári példány egyaránt.
A cég kínálatából a teljes audio hangrendszert felépíthetjük, a forráskészülékektől a D/A átalakítókon és erősítőkön keresztül a hangsugárzókig minden beszerezhető, beleértve a kábeleket és a különféle kiegészítőket is. A tökéletességre való törekvés kivitelben és hangzásban egyaránt érvényesül. A készülékeken kívül az anyaghasználatot és a kivitelezés pontosságát, belül az áramköri tervezés és szerelés minőségét csodálhatjuk meg, erre szokták mondani, hogy tipikus német precizitás jellemzi. A kínálatban még ma is találok ismerős formákat, ez nem véletlen, a T+A fontosnak tartja az időtállóságot (és értékállóságot), ezért a termékek életciklusa nagyon hosszú, amit a tulajdonosok is értékelnek, amikor rendszerük fejlesztése során egy-egy komponens eladósorba kerül.

Az ismerkedést most „alulról” kezdjük, vagyis egy „lifestyle” készülékkel, amit „Cala” névre kereszteltek. A Cala midi méretű receiver/streamer, gazdagabb vidékeken hálószobai rendszer fő komponenseként szolgálhat, idehaza – ára miatt – inkább a nappali berendezéseként tudom elképzelni. A formaterv minimalista és gyönyörű, a gyártó szerint talán a valaha gyártott legszebb receiverük, és ezzel a magam részéről egyet tudok érteni. Eloxált alumínium „kerete” között fekete akril felületek húzódnak, az egységet nem bontja meg egyetlen gomb sem, csak a felirat árulkodik a tárgy hovatartozásáról. Egyszerű, egyben nagyvonalú design.
Amennyire egyszerű a külső, belül éppen olyan összetett és modern. Sztereo végfokozata csatornánként 55W-os teljesítményével nem csak kis dobozkák meghajtására képes, de ha mégis emellett döntenénk, a dedikált szub kimenet 2.1-es rendszer kiépítését is lehetővé teszi.
Ahogy a klasszikus receiverek, úgy a Cala is rendelkezik FM tunerrel, de nem is akármilyennel. Érdemes minél jobb antennát csatlakoztatni a bemenetére, hogy minőségét képes legyen megmutatni. A modern kor rádióadói már az interneten „szórják” műsorukat, melyek között a Cala tulajdonosa kedvére válogathat a megszokott paraméterek alapján, s amennyiben a magasabb bitrátájú adókat preferálja, a hangzásban sem fog csalódni. Az internet elérése vezetékkel (LAN) vagy anélkül (WiFi) egyaránt lehetséges, de a helyi hálózatból is ezen kapcsolatokon keresztül érhetünk el, ill. játszhatunk le hangfájlokat, USB aljzatai pedig újabb forrást jelentenek, ha pendrive, vagy külső merevlemez illesztéséhez használjuk. A források sorát a Bluetooth (A2DP) vevő zárja, ennek használatával szintén minőségi jelátvitelre van lehetőség. A klasszikus hifi készülékek, mint a magnó, az analóg, vagy digitális lemezjátszó jelének fogadására szintén felkészítették, két sztereo RCA bemenetére ezek – és további analóg lejátszók – probléma nélkül csatlakoztathatók.

Mint említettem, a Cala kezelését előlapi gombsorról – merthogy ilyennel nem rendelkezik – nem tudjuk megoldani, csak a mellékelt távvezérlő használatával. Létezik Android applikáció is, amit a T+A honlapjáról tölthetünk le, mivel még béta fázisú, a Play Áruházban nem szerepel. Telepítése így nem annyira egyszerű, de számítógépről az Android eszközre másolás után egyszerűen elindítjuk az „apk” fájlt, és már indul is a telepítés.
Bekapcsoláskor néhány másodpercig méretes Cala felirat jelenik meg a nagyfelbontású, fehér fényű pontmátrix kijelzőn. Hatásos belépő. Hála a nagy karakterméretnek, kijelzője távolabbról is jól olvasható, így akár fotelból kényelmesen elboldogulunk a tracklistákat, vagy az internetrádió állomásait böngészve. Kezelése egyszerű, mivel a megszokott sémákat követi, a távvezérlőn is minden egyértelmű.
A hálózatba kötött Calát az univerzális lejátszó programok, médiaszerver alkalmazások azonnal felfedezik, ezután már a távvezérlő sem szükséges a kívánt tartalmak kiválasztásához, azt az ölünkbe helyezett laptoppal, tablettel, vagy más „okos” eszközzel elegánsabban elintézhetjük.

CS Mini

Ha már a stílusról esett szó, létezik egy hangsugárzó pár a T+A kínálatában, amelyet éppen a Cala-hoz dizájnoltak. Persze nem kizárólag együtt használhatók, de külső megjelenésben – és gondolom hangzás tekintetében is – jól kiegészítik egymást. Az extrudált, majd eloxált alumínium keret nem csak szép, de merev is, amiből csak profitálhat egy hangsugárzó. A konstrukció kétutas basszreflex, egy 100mm-es mélyközép-, és egy és egy 25mm-es selyem dómsugárzóval, az átviteli adatok ehhez mérten nagyon szépek, 50Hz-től egészen 30kHz-ig szólaltatja meg a hangfrekvenciás tartományt. Aranyozott banán terminál fogadja a lecsupaszolt vezetéket, vagy a banándugókat – ízlés szerint.

A meghallgatáshoz először saját állódobozomat használtam, a Cala hangszórókimenete szerencsére fogadja a vaskosabb (szerelt) hangszórókábeleket is. Válogattam hát néhány zenét a NAS-ról.
A kis kompakt hangja nagyon nem olyan, amilyennek vártam, tele van energiával, dinamikus, jól megfogott mélyhangjai nagyon megleptek. Ha nem tudnám mit hallgatok, legalább 2×200W-os erősítőre tippelnék. Hangja megfogott, erőteljes, dinamikus. Jó hangszínekkel. Nem erőlködik, inkább kicsit „nyomul”, de ez kimondottan jól áll neki, a feszes tempó beindítja a lábakat. A „Take Five” jazz színpada óriási, még éppen nem mondanám túldimenzionáltnak, a szaxofonos elöl kifejezetten virtuóz játékba kezd. A felső regiszterek csillogása – talán az mp3 miatt- a megszokottnál kissé visszafogottabb, de így sem rossz. A dobok erőteljesek.
Könnyűzenén is óriási a tér és levegő, kissé túldimenzionált, „nagy” hangot mutat, és hangerővel is bírja bőven, nem esik szét a produkció a végállás közelében sem. Abszolút a szórakoztatás a cél, és ez úgy érzem maradéktalanul sikerül is. A 320kbit-es mp3-akat már jó felbontással és tiszta közepekkel játssza le, innét felfelé, egészen a 24bites felvételekig jól érzékelhetőek a különbségek, több a részlet és általánosságban is szebb tisztább kimunkáltabb a hangzás jellege, de az alapkarakter megmarad.
Aki az internet rádiót, mint műsorforrást nem vette komolyan, a Calát hallgatva bizonyára változtatna véleményén. A legjobb adókat kikeresve CD-közeli élményt nyújt, el is időztem a Classic FM-en hosszasan.
A CS Miniket bekötve helyreáll a világ rendje, a hajtós karakter teljesen normálissá szelídül, de a határozott, ritmusos, dinamikus jelleg megmarad, és ennek nagyon örülök. A mélyhangok mennyisége még mindig elegendő, a térábrázolás változatlanul kiváló, a magashangok tisztasága meglep. Persze tegyük hozzá, ezt normál méretű szobában, állványokra helyezve tudja, könyvespolcon, vagy falhoz közeli bútordarabokra helyezve a hálószobában azért más lenne a helyzet.

A sok dícsérő szó mellett néhány nem tetsző részlet is akadt a tesztelés során. Kiváló kijelzőjén a gyártó kedves gesztusként magyar nyelvű menüt biztosít nekünk, de az ékezetes karakterekkel meggyűlik a baja. („Ű” helyett kérdőjel, stb) Bár a leírás szerint a FLAC fájlokat is kezeli, nekem nem hozta fel a listából egyiket sem, mintha ott sem lennének. Lehet, hogy szoftverfrissítéssel kellett volna kezdenem?

Ajánlás

Stílusos, precíz és kitűnő hangzású készülék a T+A Cala, ami azért úgy érzem többre hivatott, minthogy a hálószobák ritkán használt, többnyire csak háttérzenét nyújtó készüléke legyen. Karakterét a CS Minikhez hangolták, ezért nagyobb dobozokkal erőteljesebb megszólalást produkál. Prémium gyártó prémium terméke, így aztán ára alacsonynak nem mondható, de csalódást sem fog okozni senkinek, ebben biztos vagyok.

Specifikáció Cala D

Specifikáció CS Mini

Forrás:[www.hifipiac.hu]