Sonus faber Sonetto V Tonepublications bemutató

A Sonus faber Sonetto V egy kompakt álló klasszikus hangfal, ami hű maradt a hagyományokhoz.

Thomas Dolby May the Cube be With You című számát vagy 100 órán át ismételgettem rajta a kritikus meghallgatás előtt. A számban lévő mély szintetizátoros basszus csodákra képes a wooferek bejáratása során. A muzsika réteges felépítése lehetővé teszi, hogy hallható legyen a hang karakter változása, ahogy a bejáratás előre halad. Több mint egy hétig tartott a művelet, de erre feltétlenül szükség van, mert minden hangfal hangja jelentősen megváltozik az újkori állapotához képest.

Szóval a Sonetto V-nek is legalább 100 órára van szüksége, hogy elérje az optimális teljesítményét, és ezt követően érdemes még némi időt rászánnia, hogy megtalálja a helyet a szobában, ahol a legjobbját mutatja. Ez nem az a hangfal, amit csak letesz valahová, és rögtön jól fog szólni. Viszont aki időt áldoz az ideális elhelyezési pont megkeresésére, csodálatos élményben részesül. A régi Ducati motorok szelep beállításához tudnám hasonlítani. Türelem kell hozzá, de ha jól dolgozott, a végeredmény is kiváló lesz.

Érdemes tudni róla:

A Sonetto V 3-utas kialakítása 2 darab 180 mm-es mély, egy 150 mm-es közép, és egy Sonus faber DAD lágy dóm magas sugárzót tartalmaz. A mélyek alumínium, a közép cellulóz membránt alkalmaznak, ami már ismerősen cseng a Sonus faber tulajdonosok számára. A kabinet forma is ismerős lehet. A lant forma az, ami a gyártót híressé tette. A négy bemenet kettős erősítést is lehetővé tesz, bár véleményem szerint a 90 dB/1W érzékenység mellett nincs szükség két erősítőre a meghajtásához.

Azt viszont mindenképpen javaslom, hogy jó erősítőt használjon, mert egy olcsó integrálttal nem tudja megmutatni, hogy mire képes, és csalódást okozhat. Ha van jó erősítője, semmi félni valója nem lesz a Sonetto-tól, de érdemes tudnia, hogy minél jobb erősítővel hajtja, annál jobb lesz a hangja. Hatalmas potenciált rejt. Miközben az erősítő kérdésre kerestem a választ, kipróbáltam a csatornánként 30 wattra képes PrimaLuna EVO100-tól kezdve a 17.000 dolláros Thrax ENYO erősítőig többfélével, mindegyikkel jó eredményt mutatott. Még a referencia McIntosh MC275 erősítőnkkel is eltöltött egy kis időt, és mondhatom hihetetlen párost alkottak.

Nekem tetszik:

Legalábbis a gondolat, hogy egy Sonus faber hangfalat egy ember is képes mozgatni. A Sonus faber Sonetto V kétféle fa burkolattal, valamint fekete és fehér színben is beszerezhető. A matt fehérnek is ugyanolyan bőr felső része van, mint a többinek, és gyönyörű. A Sonus világszerte híres a lakkozott felületű hangfalairól, ami néhány autó típust is szégyenbe hoz. A matt fehér kivitel viszont nagyon divatos. A fehér hangfalak csak vizuálisan tűnnek el a szobában, a hangjuk úgy is elárulja a jelenlétüket.

A Sonetto V a szemeit gyönyörködteti, a hátát és a pénztárcáját viszont kíméli. Ötezer dollár alatt igazi olasz hangfala lehet, amit kézműves munkával építettek ugyanazok a szakemberek, akik a nagyobb szériákon is dolgoznak.

A Sonetto V egy sorozat tagja. Nagy testvére a Sonetto VIII, kisebb testvére a Sonetto III az állók közül, de van állványos kivitel is. A Sonetto II, és a Sonetto I polcra, vagy dedikált állványra helyezhető. Aki pedig házimozit szeretne építeni, a Sonetto Center I, Sonetto Center II, sőt a falra szerelhető Sonetto Wall áll rendelkezésére.

Ringasd a tested:

A Sonetto beállításakor a helyét pontosan meg kell találni, hogy a mélyátvitel is jó legyen. Én elsőként a bal oldali hangfalat mozgattam úgy, hogy a hallgatási pozícióban minden hangtartomány jó legyen, és koherens legyen az átvitel. Aztán következett a jobb oldal. Miután ezzel végeztem, következett a finomhangolás, hogy a hang teljesen leváljon a hangfalakról, és kialakuljon a térérzet. Jennifer Warnes Ballad of the Runaway Horse című számát használtam a beállításhoz. A hangfalakkal dolgozó szakemberek csak nevetve legyintenek erre a muzsikára, de mindenki másnak jó tipp lehet az elhelyezés paraméterek beállítására. Én legalábbis általában ezt használom, nekem ezzel könnyebb.

Ha megtalálja a megfelelő beállításokat a Sonetto V meggyőző mélyátvitellel, és nagyon kellemes közép-magas hangzással jutalmazza. Az elmúlt 8 évben megjelent Sonus faber hangfalak egyébként határozottan modernebb hangzással rendelkeznek, mint a korai darabok, de még mindig a közép és magas tartomány ábrázolás módjukról híresek. Ez alól a Sonetto V sem kivétel, tovább viszi a hagyományokat, de igazodik a modern igényekhez a közép/magas, és szilárdabb alapokra helyezi a mélyátvitelt.

Közvetlen összehasonlításban a saját Sonus faber Stradivari hangfalammal (korábbi jelentősen magasabb szériás modell) a Sonetto a színpadot előrébb ábrázolja, mintha 10 sorral közelebb ülnék. Egyébként mindkettő szerethető ábrázolás mód. Azt sugallja, hogy a Sonetto V probléma nélkül bezenél egy 24×16 láb méretű szobát. A legtöbb hallgató szoba 13×18 láb méretű volt amiben a hallgatási teszteket végezték, ott még jobbat mutatott. Az ideális valahol 12×14 vagy kicsivel nagyobb lehet neki, ott garantáltan minden rendben lesz.

Esti hangulat:

A késő 80-as, és a korai 90-es évek Thomas Dolby, Level 42, és Paul Young számaiból összeállított lejátszási lista amit a bejáratás alatt használtam az MC275 meghajtással igen kellemesen eltöltött estékkel ajándékozott meg. A lakótelep szobában élő zenerajongók számára bónusz, hogy a Sonus faber Sonetto V tud halkan is nagyszerűen szólni, de nem retten vissza a buli hangerőtől sem. Erre nem minden hangfal típus képes, ám a Sonetto kis hangerőn is olyan nagy méretű háromdimenziós teret rajzol, hogy a szomszéd nem fog bekopogni. Ha pedig van egy ilyen jó hangfala, ki akar kényelmetlen fejhallgatóval zenét hallgatni?

Sonetto V tonepublications labak

Hogy fair legyek vele, magam mögött hagytam a múlt felvételeit, és napjaink zenéit játszottam rajta, de hangsúlyozom, hogy semmi olyan felvételt nem találtam a régi kedvencek között, ami gondot okozott volna neki. A parti hangulat teszteléséhez az Oppa is Just My Style című hangoskodást választottam. A hangfalak még a kilakoltatás figyelmeztetés hangerő beállításban sem torzítottak, nem csökkentek a mélybeütések, és nem omlott össze a színpad ábrázolás. A nagy hangerőnél maradva elindítottam a Girls Day Look at Me című számot, amiben olyat szólt, hogy többen az aktív mélysugárzót keresgélték a szobában. Hogy ne csak a populáris muzsikáról legyen fogalmam, az AC/DC Shot in the Dark felvételének meghallgatása – naná, hogy nem halkan – jelentette az utolsó négyzetben a pipát. Ez egy nagyszerű hangfal, ami válogatás nélkül minden stíluson élvezhető.

Nyomós indok:

Sonus faber tulajdonosként be kell ismernem, hogy van bennem némi beépített elfogultság a márkával kapcsolatosan. Garantálom, hogy a Sonetto V hangját sem fogja semmi mással összetéveszteni, saját stílusa van. A híres festőművészekhez hasonlítható, akikért a stílusuk miatt lehet rajongani. Ha egy szép megjelenésű hangfalat keres, aminek stílusa dinamikus, emellett tonálisan gazdag és telt hangú bemutatóra képes, mindenképpen adjon neki egy esélyt.

Sonetto V tonepublications hangfalak

Írta: Jeff Dorgay

Forrás: Tonepublications.com

Képek: Tonepublications, Sonus faber

Műszaki adatok: Sonus faber Sonetto V

Kedves Vendégeink!

2024.03.30-án, Szombaton, kizárólag előzetes bejelentkezés esetén tartunk nyitva!

Nyitás: 2024.04.02.

 Megértésüket köszönjük!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!