Sonus faber Lumina III bemutató Theabsolutesound

Lumina III Theabsolutesound bemutato

Nem is volt olyan túl régen, mikor a Sonus faber Lumina I-ről bemutatót írtam. Dicsértem a gyönyörű megjelenését, a hangminőségét, és a megfizethető árát. Komolyan mondom, hogy lenyűgözött, különösen az ár-érték aránya. Amikor felajánlották a Lumina III bemutatójának lehetőségét, úgy döntöttem, hogy kiderítem, vajon a nagyobb testvér ugyanezekkel az erősségekkel rendelkezik-e. Az álló verziók ugyanis több mint kétszer drágábbak, mint a polcsugárzó, ami hónapokkal ezelőtt nálam járt. Izgatottan vártam, hogy mire lehet képes a Lumina széria hierarchiában feljebb lévő tagja.

A Sonus faber Lumina III-at a gyártó kompakt méretnek nevezi, ami teljesen jogos. Magasak, keskenyek, fekete téglalap alapon állnak. Oldalt és felül pazar bőr bevonat, a front panel pedig szépen kidolgozott többrétegű fa. Ennek már szüksége van némi hézagra a kabinet alatt, ezért az olasz gyártó a tüskék alá korongokat ad a padló védelmére. A Lumina III 38,9 hüvelyk magas, és csak 9 hüvelyk széles, ami tényleg helytakarékos méret. A hangszórókat csillogó króm színű keret veszi körbe, a középsugárzó közepén pedig Sf logo csinosítja a megjelenést. A bemutatóra érkezett darab dió színű volt, de a hangfal rendelhető wenge színben juhar berakással, illetve fényes zongora fekete színben is. A megjelenése ugyanolyan gyönyörű mint a kistestvér, egyértelmű a Lumina familiáris vonal.

A driver készlet legfelső tagja egy 1,15 hüvelykes (29 mm) csillapított Damped Apex Dome magas, alatta egy 5,9 hüvelykes (150 mm) papír pép és természetes rostok keverékéből készült közép sugárzó, és két darab 5,9 hüvelykes papír pép mélysugárzó. A DAD magas a felsőbb kategóriás Sonetto szériából származik, a közép és a mélysugárzók pedig a Lumina sorozathoz fejlesztett darabok. A Sonus faber Lumina III érzékenysége 89 dB, a névleges impedancia pedig 4 ohm. A tesztelés során semmi gondot nem okozott a 160 W csatornánkénti teljesítményű Parasound HINT6 integrált erősítőmnek, de úgy vélem, a hangfal elviselne akár nagyobbat is. A Sonus faber 50-250 W csatornánkénti erősítést javasol, ami helytálló. A beállítás egyszerű. Cipelje fel őket a lépcsőn, állítsa fel őket a fejük tetejére, csavarja be a tüskéket, majd állítsa rá a tartozék alátétekre, és keresse meg az optimális pozíciót.

A meghallgatást a The Bad Plus Never Stop II-vel kezdtem. Ez egyfajta folytatása az eredeti albumnak, amelyben Orrin Evans zongorista szintén szerepel. A Boffadem a harmadik szám, ami Evans szerzemény. A szám tömör basszus aláfestéssel kezdődik. A Lumina III erőteljesen szólaltatta meg ezeket, a felső mélyekben szép feszes beütésekkel a doboknál. Aztán megszólal a zongora, de először csak úgy, mintha játék zongora lenne. Néhány futam után már nincs kérdés, testes zongora hang árad el. A zongora hangja egyébként telt, csillogó, de soha nem fémes, összességében gyönyörű. A dal második felében a dobok által vert ritmus felerősödik, ami szilárd jelenlét érzetet adott. Meglepett a Lumina III által ábrázolt tér, és annak mérete. Ezek nem nagy dobozok, de úgy szólnak, mintha kétszer akkora lenne a méretük. A lábdob igazi erővel rúg, mintegy átütve a kompozíciót, miközben az egyenletes ritmus folyamatosan szól. Igazi beton alap, amin a zongora hangja szárnyalt. A Boffadem nagyon jól állt a Lumina III képességeinek. Felül ragyog, alul gyengéd, tele van buja részletekkel, amik megfelelő súlyt kapnak.

A hallgatása közben elgondolkodtam azon, hogy a Sonus faber a milyen módon jellemzi a Lumina szériát. Csodálom az ötletességet, amivel a gyártók a termékük hangzását magyarázzák, mivel relatív szűk szókészlettel kell dolgozniuk. Jelen esetben a LuMiNa mozaik szó Na tagjára gondolok, ami a Naturális azaz természetes hangzásra utal. A jegyzeteimben újra és újra visszatértem erre a tulajdonságára.

Mit jelent valójában a természetesség? Az Automatic for the People 2017-es CD lemezének második kiadásán Michael Stipe hangja a Drive című számban tisztán érthető, némi visszhangot adtak neki, ami mélységet és testet biztosított. Ez az enyhe hullámzás tényleg valósághű tisztaságot kölcsönzött a bemutatónak. A Sweetness Follows gitár hangja feszes, testes, a felső tartományban tapintható csillogással. A háttérben az orgona nyújtott mélyei meglepő módon külön válnak, nem mázolódnak össze. Ez lenne a természetesség? Igen, én annak éreztem. A Lumina III kompakt mérete ellenére jól kezelte ezeket a hangokat. Az alsó rész többnyire feszes, bár néha kicsit borongós, összességében mégis kellemes, amihez a gitár pendülések jó ritmust adtak. Őszintén szólva úgy hangzott, mintha a zenész ott ülne a szobámban, és nekem játszana.

Tovább keresgéltem a természetesség jelentését, és megpörgettem az Ars Nova Android Domina black metal és progresszív rock stílusú muzsikáját. A címadó szám szintetizátora kézzelfogható mélységgel lüktetett, a ritmusváltás során. A később következő orgona szólókban nem érzékelhető búgás, a felső tartomány kellemesen csillog. Az ütős hangszer hangja pörgős, a szobában szétárad a ritmus. Természetesnek hangzott? Ezt a zenét nehéz szavakkal leírni, talán csak a forrásanyaghoz való hűséget lehet jellemezni. Ha így nézem, a spektrum egyik része sem tűnt ki önkényesen a bemutatóból. Nincs torzítás a felső részen, nincs dübörgés lent, és nem volt fátyolos a közepe.

Mikor megszólaltattam a Spike Helis Crisis Talk című számát, a nyitó szintetizátor mélyei hatalmasat szóltak, és az intenzitásuk folyamatosan fokozódott amíg a dob be nem lépett. Ezek mű hangok, az ének kivételével, és határozottan érzékelhető, hogy nincs természetes hangú hangszer. A ritmus kemény, határozott, és azon kaptam magam, hogy magával ragadott, és lekötött a kísérletező jellegű zene a Lumina III előadásában. Számomra ez is valahol a természetességet jelentette.

A Tone Poet Katanga! következett. Curtis Amy, Dupree Bolton, Jack Wilson, Ray Crawford, Vic Gaskin és Doug Sides. Nem akarom feleslegesen dicsérni, de ez a lemez hihetetlenül jól szólt, egyenértékű több más Tone Poet kiadványommal. Ugyan Jack Wilson zongorája az Amyable című számban kicsit fátyolos, de gyanítom, hogy ez a felvételben van így. Gaskin basszusa szilárd alap megfelelő súllyal, és fontos, hogy soha nem vált zavarossá amikor a teljes zenekar rázendített. Szerintem kifejezetten természetes hangzása volt, pont úgy, ahogy a Sonus faber ígérte. A You Don’t Know What Love Is című számban Curtis Amy szaxofonja gazdag, gyönyörű, lendületes.

Ennyi pont elég volt a Lumina III természetes hangzásával kapcsolatos kutatásaimhoz. Bujának, gyönyörűnek találtam őket, és az árkategóriához képest nagyon jó választásnak vélem, ugyanúgy, mint a Lumina I-et. Összehasonlításnak álljon itt egy Polk L600, amely jelentősen magasabb árú. A magas és a közép tartomány nagyon hasonló, de a mélyekben a Polk győzött. A meccs egyébként szoros volt, de tekintve, hogy a Lumina III több mint ezer dollárral olcsóbb, nagyon jól helytállt. A Lumina III határozott előrelépést jelent például a Zu Omen Dirty Weekends-hez képest, ami egy jó kezdő audiofil hangfalnak minősült korábban. Különösen a basszus és a közép tisztaságában veri meg az azóta megszűnt márkanevet.

Végül örültem, sőt boldog voltam, hogy a Sonus faber Lumina III-as kompakt állók a hallgató szobámban jártak. Nagyok voltak az elvárásaim, tekintve, hogy le voltam nyűgözve a kistestvértől. A Lumina III-as feljebb lépett, és túlszárnyalta a várakozásaimat. Fizikailag gyönyörűek, kompaktak, elnézők az elektronikákkal, könnyen felállíthatók és elhelyezhetők, ráadásul fantasztikusan szólnak. Aki ebben az árkategóriában keres hangfalakat, akinek fontos a megjelenés és a méret, az nézze meg. Érintse meg, és mindenképpen hallgassa is meg őket.

Írta: Drew Kalbach

2022 május 12

Forrás: Theabsolutesound.com

Műszaki adatok: Sonus faber Lumina III