Linn Majik LP12 bemutató Stereo Magazine

Linn Majik LP12 bemutató Stereo Magazine

A Linn LP12 audiofil-függőség okozás kockázati tényezője mindig is magas volt. Ezt most a Majik változat is megerősítette. Itt az idő, hogy analóg utazásra induljon.

 

Jövőre nagy buli lesz Skóciában. Ekkor ünnepli ugyanis az 50. születésnapját a „nemzeti Hi-Fi kincs”, a Linn LP12 lemezjátszó. Lássuk, mit talált ki a Glassgow székhelyű cég az évfordulóra. Az LP12 végtelennek tűnő története számtalan apró módosítást ölel fel frissítések formájában. Mivel a három rugóval felfüggesztett második alvázas alap koncepció érintetlen maradt, akár a legrégebbi modell is folyamatosan frissíthető az új fejlesztésekkel.

Aktuálisan az LP12 lemezjátszóit a Linn háromféle felszereltséggel kínálja. A csúcson a Klimax van, alatta az Akurate, és a belépő modell ebbe a világba, a bemutatóban szereplő Majik. A nemrég megjelent új verziója fontos újítást tartalmaz. Míg a cég hű maradt az Adikt MM hangszedőhöz, más részein változások történtek. A Linn Basic, valamint a Pro-Ject és Jelco korábbi hangkarokat felváltotta egy negyedik beszállító által gyártott egység.

Az új hangkar neve Krane. Ezt a Linn az észak-német analóg specialistával, a Clearaudio-val közösen fejlesztette. A szakértők azonnal felismerhetik a Satisfy Kardan felfüggesztésről. A geometriát természetesen az LP12 követelményeihez igazították. A Linn MC hangszedők számára is átalakított egység effektív hosszúsága, túlnyúlása, valamint a headshell dőlés szög beállítása eltér a klasszikustól, és három rögzítő furatot tartalmaz.

Ránézésre nem annyira szembetűnő a különbség, mert maradt a kar karbon szálas, ami egyszerre könnyű és merev, és ezüst színű. A kar függőleges mozgását rendkívül alacsony súrlódás tényezőjű wolfram/zafír csapágy, a vízszintest pedig kerámia csapágy segíti. Az ellensúlyon nincs skálázás, ezért a beállítást az egyszerű, de pontos tartozék mérleggel lehet elvégezni. A beállítást csavarral lehet fixálni, ami ezt követően nem tud elmozdulni. Az anti-skating mágneses. A magas minőségű ötpontos fejkábel csatlakozás a hátlaphoz van kivezetve.

Összeszerelés helyben:

A lemezjátszó összeszerelése és beállítása helyben történik, és az importőr feladata. Esetünkben a munkát Rainer Pohl végezte, aki a Klangstudio (Bodenheim) munkatársa. Egy percig sem pihent addig, amíg tökéletesen vízszintesre nem hozta az alvázat, és minden beállítást precízen el nem végzett. Mivel a Stereo-Magazine is ügyfélnek minősült, ez a szolgáltatás nekünk is járt, nem csak a vásárlók kiváltsága. Minden modellt, a Majiktól a Klimax-ig háznál szerel össze egy szakember.

Az általános beállításokat a szakember gyorsan elvégezte. Ezt követően jó volt látni, hogy az alváz mozdításakor sem rezdült meg sem a tű, sem pedig a kar. A zene folyamatosan áradt tovább, mintha mi sem történt volna. A külső körülmények azért nem befolyásolják az LP12 működését, mert a belső alváz külön felfüggesztéssel rendelkezik.

A stabil alapokon nyugvó skót lemezjátszó azonnal megmutatja a benne rejlő potenciált. Ezzel már zenehallgatók generációit juttatta el az analóg rajongáshoz még a burjánzó digitális korszak ellenére is. Eleinte egyébként semmi különös nem történik, a zene szabadon, nyíltan, és leplezetlen lendülettel szól. Az LP12 által adagolt édes méreg lassan, és fokozatosan hat, nincs látványos villanás, de a hatás annál tartósabb.

Young At Heart, Paul Kuhn and the Best szerzeménye tele van precíz apró eseményekkel. Ahhoz, hogy igazán élvezhető legyen, pontos időzítés szükséges a lejátszó részéről. A Big Band zenészek játéka különleges élményt jelentett a lehallgató szobában. Ezt követően feltettem a Stereo saját hallgatási teszt lemez III-as részét, amely 45-ös fordulatú. A sebességváltás nem egy mozdulat, hanem több. Le kell venni a szíjat a meghajtó tengelyről, arra rá kell szerelni egy gyűrűt, amely megnöveli annak átmérőjét, majd vissza kell tenni a szíjat. Itt érthető meg a legkönnyebben, mit is jelent a kézi vezérlésű lemezjátszó szó szerinti meghatározása.

Mivel az volt a cél, hogy felfedezzük az LP12 világát, ehhez nem volt szükség sem az Akurate, főleg nem a Klimax verzióra. Az új Majik a zeneiségével könnyen az ujja köré csavarhatja a hallgatót, és arra bíztatja, álljon neki az egész gyűjteménye újra hallgatásának.

Feltettem James Taylor Her Town Too számát, amelyben a finom felső regiszterek mellett határozott harsány basszus alap fut végig, rengeteg részlettel. Ahogy a skót masina elkezdte a drogot kikeverni, a zene lüktető elevensége érezhetővé vált. Minden pontosan meghatározott, strukturált, és tiszta, nem tűnt annyira kőbe vésettnek, mint azokon a lemezjátszókon, amelyek nagy tömegűek, de nem tartalmaznak felfüggesztést. A lejátszó hajlamos volt kissé légiesebb, és élénkebb bemutatás módra, de határozottan természetesnek tűnt. Nagyon jó, hogy sem a tonalitásban, sem a dinamikában és a ritmikában nem volt mesterséges túlzás. A Majik LP12 a maga egyszerű szépségében szólaltatta meg a zenét, egyben bemutatta a saját finomságát. Minden túlzást és fokozott érzelmességet került.

Talán ez a stílus tette annyira ellenállhatatlanná. Ugyanezt tapasztaltam Dos-sal, a Foné kiadó kiváló hangzású felvételén, ahol a női énekhang a nagybőgővel randevúzik. A Piccolissima serenata című számban a külön felfüggesztett alvázrész tökéletes viszonyt teremtett az énekes, és a basszista között. A lineáris hangú Adikt MM hangszedőben az érzékeny Gyger II tű gyönyörűen csillogtatta a triangulumot, úgy, hogy tökéletesen követhető volt még az ütés erőssége is. Összességében egy finoman, helyes arányokkal kevert előadást hallottam, lélegző aurával, és hiteles tálalás módban. Úgy is mondhatnám, ennek így kell szólnia.

Ok az ünneplésre:

A nagyon impulzív Thinder And Birdies a legendás Film And The BB’s albumról 45-ös fordulattal lejátszott Tricycle. A Majik LP12-nek semmi gondot nem okozott. Igazság az, hogy ez a kisebb modell nem annyira erőteljes és vehemens, mint a néhány évvel ezelőtt tesztelt Klimax, de tegyük helyre a dolgot, az csaknem ötször ennyibe került. Ugyan kicsit könnyedebben követi az eseményeket, de fellelhető benne a Klimax modellel való rokonsága.

A tapasztalatok fényében továbbra is csak méltatni tudom az LP12 évtizedek alatt érlelődött audiofil szellemiségét. Az új Radikal rendszer, amely tápegység és motor vezérlő egyben nagyban hozzájárult a teljesítményéhez.

Ítélet:

Az LP12 drogja még mindig hat! A Krane hangkarnak, és a Karusel csapágyazásnak köszönhetően ez a legjobb Majik felszereltségű, általam valaha tesztelt klasszikus lemezjátszó. A természetessége a bemutatóban zeneiséggel párosul, ezért tökéletes egy bódító analóg utazáshoz.

Mérési adatok:

Extrém pontos bal és jobb oldal együttfutás, ami szinte tökéletesen sík átvitellel párosul

Tökéletesen pontos sebesség a 3150 Hz-es mérőfrekvencián.

A tű típusa: MM

Kimeneti feszültség érték: 3,6 mV

Gyártó által javasolt tűnyomás: 1,75 mN

Dübörgés, vagy rumble mérés eredmény:

A rendkívül lineáris frekvencia menetben csak a magas értékeken van egyhe emelkedés. Szembeötlő az Adikt MM hangszedő kiváló csatorna balansz, ami magas gyártási minőségről tanúskodik. Elképesztően alacsony az u.n. dübörgés érték, amiben a legnagyobb szerepet az új Karusel csapágy játssza. A finom fordulatszám beállítással nem rendelkező Majik szinkronmotorja tökéletes pontossággal eltalálta a fordulatszámot.

Műszaki adatok:

Írta: Matthias Böde

2021. 05. 12

Fordítás:[https://stereo-magazine.com/]