Filléres hifi – Cambridge Audio Topaz AM10 és SX60 teszt

Filléres hifi – Cambridge Audio Topaz AM10 és SX60 teszt

Manapság a mindentudó okos készülékek és szolgáltatások hadával felszerelt házimozi AVR-ek világában a hagyományos sztereó rendszerek kissé háttérbe szorultak, de mivel mi a jó hangot legtöbbször a divatos megjelenés elé helyezzük, ezért kíváncsiak voltunk, hogy mit tud egy megfizethető árú sztereó erősítő és hangfal páros napjainkban.

Hosszas nézelődést követően a Cambridge Audio Topaz AM10 erősítőjére és SX60 névre keresztelt dobozaira esett a választásunk, mivel ez a páros már nem a belépő kategória legalját képviseli, de mégis nagyságrendileg alig több, mint 100.000,-Ft ellenében kínálja a zenehallgatás élményét.

Megjelenés

A Cambridge Audio a konzervatívabb megjelenést pártoló gyártók táborát erősíti és ez visszaköszön termékeinek legtöbbjén. Az AM10-et még nem látták el a CX sorozatra jellemző formai megoldásokkal, megjelenése inkább visszafogottan és klasszikusan elegánsnak nevezhető, mint kimondottan szépnek. Az anyaghasználatra ellenben nem lehet panasz, az előlap vastag fém, az összeszerelés minősége kifogástalan. A gombok és kezelőszervek működése pontos, határozott, lötyögésnek vagy pontatlanságnak nyoma sincs, ami árkategóriájában több, mint kiválónak nevezhető.

Az erősítő hátsó részén 4 analóg bemenetet, MM phono bemenetet és egy pár hangszóró kimentet találunk, valamint pozitívumként említhető, hogy a gyártó cserélhető tápkábellel látta el a készüléket, ebben az árkategóriában leginkább elterjedt fix beépítéssel szemben.

A készülék előlapján a bekapcsológomb, a bemenetválasztó, menü gombjai és a hangerőszabályzó mellett, egy szabványos fejhallgató csatlakozó és egy 3.5mm-es jack csatlakozó található, az utóbbi felett “MP3 in” felirattal, mely egyértelművé teszi funkcióját. A készülék menüje nem túl bonyolult, a hangszínek és a balance beállítására kínál lehetőséget, mindezt pedig egy kékes fényű, egyszerű kijelzőn követhetjük figyelemmel, mely alapesetben a választott bemenet vagy az éppen aktuális hangerő értékét mutatja.

Az erősítő tartozéka egy egész jól sikerült távvezérlő, amivel az összes funkciót vezérelhetjük. Kinézete a már megszokott Cambridge Audio-s, használata kényelmes, a gombok elrendezése viszonylag könnyen megszokható.

Az AM10 egyik legígéretesebb tulajdonsága egy megtermett toroid transzformátor. Ez a megoldás azért kiemelendő, mivel a komolyabb kategóriákban sem mindennapos dolog, ebben az árfekvésben pedig kimondottan ritkaságnak számít, így ezt pozitív előjelnek tekintettük. A specifikációban feltüntetett 2×35 watt sokaknak kevésnek tűnhet, de a 260 wattos maximális teljesítményfelvétel és a toroid transzformátor mellett nem hisszük, hogy ne lenne elég, hacsak nem falat szeretnénk bontani vele.

Az AM10 mellé a gyártó SX60 névre keresztelt dobozait párosítottuk, mivel ezek szerintünk már képesek egy átlag nappalit kellemes hanggal megtölteni, viszont szintén az AM10-hez hasonló szerény árcédulát kaptak.

Az SX60 megjelenésében sincs semmi szokatlan vagy formabontó, a klasszikusnak nevezhető szögletesség jegyeit viseli magán, borítása műanyag fólia, de nem a szokásos famintázatú, hanem egy kicsit más, ezért kellemesen kilóg a sok kőrismintás “egyenborítás” sorából. Hozzánk barna színben érkezett, sötétebb erezettel, ami egész kellemes megjelenést kölcsönzött neki, de természetesen fekete színben is elérhető .

A dobozok méretei nem az átlag kis dobozoknál megszokottak, de még nem a túl nagy kategóriát képviselik. A 35cm-es magassághoz 20cm-es szélesség és 27cm-es mélység társul, mely méretek mellett még viszonylag könnyedén elhelyezhető, de már elég térfogat áll rendelkezésre, az akár testesebb megszólaláshoz.

A hangszórókészlet egy 25mm-es lágy dómból és egy 16,5cm-es impregnált papír mélyközép-sugárzóból áll, a reflexnyílás a doboz előlapján található, ami sok esetben megkönnyítheti az elhelyezést. A gyártó figyelmesen mellékelt egy pár szivacsdugót a reflexnyílásokhoz, így ezek segítségével és az elhelyezés függvényében a mély hangok túlzott megjelenését lehet kordában tartani. Az érzékenység papírforma szerint 89dB, ami jól jöhet, ha kisebb teljesítményű erősítővel párosítjuk. A hátsó részen egy pár csavaros/szorítós csatlakozó található, melyek banándugó fogadására alkalmasak, minőségük szintén a jobb kategóriába tartozik.

Meghallgatás

Az AM10 elé egy CXN hálózati lejátszót kötöttünk, szintén a Cambridge Audio-tól, de kipróbáltuk az előlapi MP3 bemeneten keresztül is a hangminőséget. A kábelezésnél próbáltunk nem túlzásokba esni, így összekötőkábelnek az Inakustik egyik 5.000,-Ft körüli IC kábelét, a dobozokhoz pedig a Premium 2.5 hangszórókábelt választottuk. Az SX60-at kipróbáltuk többfajta elhelyezéssel, de a legjobb hangokat állványra helyezve és a faltól nagyjából 50cm-re elhúzva kaptuk, ezért ebben az elrendezésben vette kezdetét a meghallgatás.

Szokásos felvételeink közül jazz-el indítottunk, ahol a hihetőnek tűnő hangszerhangok fogadnak. A hangok szépen leválnak a dobozokról, kellemes, széles tér alakul ki, a mélység viszont nem akar megjelenni, amit hallunk az csak síkból szól. Egy kis fedettséget tapasztalunk, ezért magas hangok nem annyira erőteljesek, de nem tompák vagy kemények csak visszafogottak. A közepek jók, főként a női énekhang, ami egy kissé előre tolakodik, de a még nem zavaró határig, a mélyek pontosak, határozottak és a legkevésbé sem túlzóak. A kis dobozokra sokszor jellemző “búgás” sem jelentkezik a legalsó hangoknál, ahol a doboz próbálja eldönteni, hogy ezeket még képes kiadni magából vagy inkább mégsem kellene.

Populárisabb zenékre váltva feltűnik, hogy magasabb hangerőn a mélyek kissé kopogóssá, keménnyé válnak, ami a doboz méretéből adódóan érthető, de az SX60 még ezt is olyan finoman tudja előadni, hogy valóban csak akkor tűnik fel, mikor a hangerőt a még kellemes fölé tekerjük. A hangerőre viszont nem lehet panaszunk az adatlapon megadott 2×35 watt teljesítmény mellett. A teszthez használt közel 20 négyzetméteres helységben a hangerőt csak egy-két alkalommal tekertük háromnegyed állásba, mivel ez alatt is bőven elég hangos volt amit hallottunk.

Következett egy kis rock, ahol gyorsan kiderült, hogy ezt is szereti összeállításunk, viszont egy kis plusz dinamika, egy kicsit nagyobb membránfelület és dobozméret elkelne. A megszólalás jó, de kissé vékony és a dobok sem ütnek annyira, mint azt szeretnénk.

Végül elővettük mobilunkat, hogy tegyünk egy próbát az azon található zenékkel, az előlapi “MP3 in” bemeneten keresztül, de itt a korábbi hanghoz képest kissé tompább és élettelenebb hangzással találkoztunk, ezért ezt inkább csak halkabb háttérzenéhez ajánljuk.