Elac BS244 Black Edition – HFP Online

Elac BS244 Black Edition

Az Elac széles választékából nekünk elsőre valahogyan a 240 Black Edition sorozatnál sikerült kikötnünk, ugyanis a múltkori FS247 BE állódoboz után most a rangsorban pontosan alatta elhelyezkedő BS244 BE monitort próbáltuk ki, megtapasztalva többek között azt is, hogy a basszusban különösen menő gyártó mit tud e tekintetben kihozni az állványos méretosztályból. A 330 mm magas csillogó fekete kabinet előlapján konvencionális elrendezésben található a Black Edition névhez hűen fekete hangszórókészlet (amihez jól illik a magassugárzó sárgája), mégpedig felül a JET III. tweeter, alatta pedig a 180 mm-es AS-XR mély/középsugárzó a maga látványos, egészen művészi hatású membránjával.

 

Az előző tesztben Zajácz Tamás kollégám kimerítő részletességgel mutatta be a két különleges hangszórót, de azok kedvéért, akik esetleg nem olvasták az írását, foglaljuk azért röviden össze a lényegüket.
A Jet III. tweeter tulajdonképpen a Dr. Oskar Heil féle Air Motion Transformer technológiának (melyet az Elac nagyjából 10 éve vásárolt meg) a gyártó által továbbfejlesztett változata. A részben értékes kézi munkával készülő speciális egység működésének lényege, hogy a zenei jel ütemében változó elektromágneses mező nem egy viszonylag merev dómmembránt rezegtet a sugárzás irányában, mint a hagyományos dómsugárzóknál, hanem egy nagyon is flexibilis, harmonikaszerűen hajtogatott szalagot rugóztat a szórási irányra merőlegesen. A hangtekercs feladatát hangkeltő kapton fóliára ragasztott alumíniumréteg látja el, ami a dóm csipogóknál jóval hatékonyabban, sokkal nagyobb sebességgel és egészen csekély torzítással préseli ki 0,84 mm-es redői közül a sok levegőt egészen 50 kHz-ig lineáris átvitellel. A szokatlanul széles szórási szög miatt a kevésbé csillapított szobákban akár ártalmas visszaverődések is megjelenhetnek, ennek okán az ELAC egy könnyedén felhelyezhető szóródás szabályzó szivacskorongot is mellékel a dobozhoz, amit hivatalosan JET DC-nek nevez.

A tweeter alatt található az Elac által kifejlesztett és szabadalmaztatott AS-XR kónuszos mélysugárzó, melynek nevében az „AS” alumínium szendvicset jelent, amiből külsőleg mindössze a szintén szabadalmi oltalom alatt álló, háromszög alakú síkokra bontott struktúrája miatt igen merev, és mellesleg látványnak sem utolsó alumínium „Crystal Membrane” látszik. A membrán mögé némi légréteg közbeiktatásával még egy belső papírtölcsért is ragasztottak, ami szintén a különleges konstrukció fontos része, ugyanis ő szorítja a közepén átfúródó hangtekercs nyakát, melynek elülső pereme a kristály kónusz hátsó részében is megkapaszkodik. Ez a trükkös megoldás majdnem egy oktávval megnöveli a meghajtó hangterjedelmét, amit a hangszóró nevében az XR (eXtended Range) rövidítés jelez, amivel most már sikerült kielemeznünk az egész nevet.

elac BS 244be

A két nívós hangszóró képességeinek kibontakoztatásához szükség van még egy kiváló keresztváltóra is, ami a normál 240-es sorozatban alkalmazott típushoz képest nagyobb légmagos tekercseket kapott, ennek is köszönhetően még jobban jeleskedik a részletezésben. A dobozka hátsó oldalának felső részén ásító reflexnyílás áteresztőképessége a mellékelt szivacsdugókkal csökkenthető, sőt, a 7 cm vastag gumielemmel a kipufogó teljesen le is zárható. Utóbbi elem használatával a doboz valójában zárttá válik, ekkor szinte bármilyen közel tehető a hátsó falhoz, és a tulajdonos a basszus átvitelt teljesen a saját ízléséhez szabhatja.

A kettős erősítésre csábító dupla banánaljzatokat alapesetben szintén igényesnek tűnő jumperek kötik össze, de azért a vérbeli hifista biztosan ki fogja próbálni helyette a saját jól bevált kábel darabkáját is, hiszen többek között ettől szép és érdekes ez a hobbi. A dobozhoz mellékelt tartozékok listáját a cérnakesztyű és a mikroszálas törlőkendő zárja; előbbivel illik fogdozni, utóbbival pedig letörölhetjük róla a port, na és az ujjlenyomatokat, ha véletlenül elfelejtettük használni az előbbit. Folytatás…..

Forrás:[www.hifipiac.hu]