Cambridge Edge A integrált erősítő/DAC teszt

Cambridge Edge A integrált erősítő/DAC teszt

Fél évszázados fennállása alatt a Cambridge Audio sikeresen felépítette a büdzsé kategória egyik vezető cégének imídzsét, amelyből azonban többször tett izgalmas kirándulásokat a felsőbb kategóriákba olyan modellekkel, mint a 851-es és a CX sorozatok készülékei. A jeles 50. évforduló méltó megünneplésére aztán a cég vezetése gondolt egy nagyot és a gyártó egy merőben új minőségű készülék családdal jelentkezett.

A beszédes elnevezésű Edge sorozat három készülékből áll; a jelenleg terítéken lévő Edge A sztereó integrált erősítőből, valamint egy előerősítőből és egy végerősítőből. A külsőleg abszolút letisztult hatást keltő, klasszikusan minimalista megjelenésű Edge készülékek elektronikáinak kifejlesztése közben a Cambridge szakemberi arra fektették az egyik legfőbb hangsúlyt, hogy lehetőleg minél kevesebb jelfeldolgozó elem kerüljön a hasznos jelek nagyon rövidre méretezett útjaiba. A modellek belvilágának felépítésénél egyedileg kiképzett nyomtatott áramköri lapokat alkalmaztak, a hagyományos kondenzátorokat pedig DC-csatolt topológiával helyettesítették. A végeredmény egy rövid és tiszta jel-út lett, amely bármekkora hangerőn tökéletes egyensúlyban van. A készülékek kezelésénél szintén az egyszerű és logikus megoldásokra törekedtek, melyeknek legszebb példája az integrált erősítő kiváló minőségű koncentrikus hangerő-szabályzó potméter / forrásválasztó egysége, ami egyszerre teszi lehetővé a bemenetváltást, a menükben való navigálást és a hangerő vezérlését.

 

Az Edge A jelű közel 25 kg-ot nyomó (küldöm a kiropraktor számláját) integrált erősítő az analóg források mellett öt digitális forrás jelét is képes fogadni és feldolgozni, így lényegében a külső DAC funkcióját is magáénak mondhatja. A leginkább megszokott optikai és koaxiális csatlakozók mellett aszinkron USB-B és HDMI csatlakozót is találunk rajta, amelyek jelentősen kibővítik felhasználhatóságának körét. A készülék tervezői a szabványos „A”-osztályú erősítő-technológia munkapontját nem találták elég hatékonynak, ezért az „AB”-osztályt tervezték újra a saját elvárásaiknak megfelelően. Az áramkörök minden egyes alkatrészét szigorúan tesztelték és közülük végül kizárólag azok kerülhettek beépítésre, amelyek tökéletesen megfeleltek a szigorú kritériumoknak. A végeredmény egy olyan úttörő elrendezés lett, amely sokkal tisztább jel-útvonalat eredményez és lehetővé teszi a zene veszteség nélküli, természetes megszólaltatását. A különféle vezetékes források mellett természetesen az összes Bluetooth-eszközt is párosíthatjuk az Edge A erősítővel, az AptX HD támogatásnak köszönhetően pedig akár a 24 bites / 48 kHz-es mintavételezésű fájlok is lejátszhatók vele.

Mivel az erősítők minőségének egyik sarokköve a tápellátás, a gyártó Cambridge Audio a készülékbe a speciálisan az audio alkalmazásokhoz kifejlesztett toroid transzformátorokat építette be, melyeknek rendkívül csekély szórt mágneses tere kézzelfogható előnyöket kínál, azonban az új fejlesztéseknek köszönhetően még ezt is tovább csökkentették. Az Edge kettő szimmetrikusan szembe kötött toroid trafót alkalmaz, amelyek tökéletesen kioltják a szórt mágneses teret, így hangerő beállítástól függetlenül zajmentes környezetet garantálnak a készülékházon belül.

 

Csatlakozások terén az RCA illetve XLR analóg,- valamint a koax, Toslink optikai, USB Audio Class 2.0 (32 bit 384 kHz-ig, illetve DSD256-ig) és HDMI digitális bemenetek mellett fejhallgató aljzatot, továbbá előerősítő kimenetet is kapunk. Utóbbi révén a készülékhez például az Edge W végfok is csatlakoztatható, így az Edge A lehet előfok is, vagy kettejükkel bi-amp konfiguráció is kialakítható.

A felépítés mellett a készülék letisztult kinézete és a körítése, azaz a csomagolása is egyértelműen felső kategóriás színvonalú. Előbbinél egyértelműen az egyszerűség és az elegancia voltak a legfőbb szempontok. A két végén szépen lekerekített vastag és magas előlap közepét a nagyméretű hangerőszabályzó/bemenetváltó egység uralja, mely körül analóg óra számlapot idézve helyezkednek el a bemenetek feliratai és a hozzájuk tartozó apró ledek. Bal oldalon alul helyezkedik el a főkapcsoló, míg vele tükör szimmetrikusan a fejhallgató aljzat található, amely mindenképpen egy hasznos szolgáltatás, és amelyről főleg a magasabb kategóriákban hajlamosak elfeledkezni a gyártók. A méretes és súlyos erősítő csomagolása a beton biztos kategóriába tartozik; elnézve a különféle elemeit, a tervezői szerintem többet tréningeztek rajta, mint egynémely cég magán az erősítőjén. Vastag kartondoboz, nagydarab formázott védő elemek, cipzáros zsák – olyan eljutni a készülékig, mint rétegenként lebontani egy hagymafejet. Az apokaliptikus akciófilmekben kb. a szuper technológiájú tömegpusztító fegyvereket szokták ilyen csomagolásban szállítani, szóval a Cambridge még a „sallangot” sem bízta a véletlenre, ha már ilyen magas kategóriába merészkedett.

 

 

A Cambridge évtizedek óta sikeresen építgeti a nagyon jó ár/érték arányú, kellemes és könnyen megszerethető hangzású készülékek gyártójának imázsát, amelyet most egy bakugrással a high-end világba is kiterjesztett. A kinézet, a kivitel és a „körítés” mind-mind felső kategóriás színvonalú, a hangzás pedig egyértelműen a megszokott Cambridge karakter magasabb szintre konvertálásának tűnik. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem úgy próbáltak high-endet alkotni, hogy valami kihegyezett, szuperlatívusz paraméterekkel operáló készüléket terveztek, amely mindenáron a hallgató arcába akarja tolni, hogy lám micsoda paramétereim vannak, mert high-end vagyok, hanem az Azur 851E/851W erősítő szett nyomdokain haladva a tőlük megszokott szelíd és barátságos hangvételt valósították meg az eddiginél jóval magasabb színvonalon. Ennek köszönhetően az Edge A hangzása mindenkinek ismerős lehet, aki hallott valaha Cambridge készüléket, másrészt pedig ez az erősítő lényegében az árkategóriától függetlenül, bármi más után jó érzéssel és hosszan hallgatható modell igazi prototípusát testesíti meg. A megszólalása a jókora, bár sohasem tolakodó erő és dinamika ellenére kimondottan szelíd és kifinomult, így komfortos hangulatot kelt, amiben jó sokáig el lehet ejtőzni; ha kényelmes az ülőgarnitúra és van egy kis enni-innivaló, bátran jöhet vele akár egy hosszú zenehallgató délután is. A hangzása műfajtól függetlenül nyílt, közvetlen és kitárulkozó, sarkos, harsány vagy éles hangot nagyítóval sem találnánk benne. Feljebb tekerve a hangerőt a pozitív jellemzői változatlanok maradnak, a megszólalás az értelemszerűen nagyobb dinamika és erő ellenére sem válik nyomulóssá, hanem ugyanolyan kellemes marad, mint alacsonyabb hangerőszinteken. A gyártó többi készülékéhez hasonlóan az Edge A világa is mentes mindenféle túlzástól, az általa nyújtott élmény pedig őszinte és meglehetősen spontán. Éppen ezért senkiben sem az fog maradni vele kapcsolatban, hogy mennyire tiszta, milyen sok a részlet, vagy milyen óriási a dinamika, hanem, hogy milyen jó volt hallgatni. Pedig ha megpróbálunk kritikusan a különféle hifis paraméterekre figyelni, hallhatjuk, hogy tiszta, zajtalan, részletező és széles sávszélekkel rendelkezik, csak éppen az általa felkínált hangulatos élmény-muzsika ennél sokkal fontosabb és könnyedén felülírja a tankönyvi jellemzőket, éppúgy, ahogy a technikai tökélyt is felülírja az érzelmes hangszerkezelés és a valódiság hangulata, ebben pedig az Edge A tényleg óriásit alkot, minden szempontból tökéletesen kiérdemelve a high-end jelzőt. Jókora ereje ellenére még a dinamikus részleteket is a maga kifinomult stílusában tálalja, ami nem azt jelenti, hogy nem tud eléggé súlyos és erőteljes lenni, csak éppen olyan szelíd erő áramlik belőle. Az átvitele egyenletes, a hangképe kerek egész, a magasai lágyak és selymesek. Akusztikus műfajokon természetes, hihető és valódinak tűnő hangszerekkel és énekesekkel telnek meg a méretes színpadok, a szoprán hangok finoman úsznak a levegőben, a mély orgonasípok és az üstdobok pedig jókora nyomatékkal rezegtetik meg azt. Ugyanígy a különféle pop és rock műfajok sem okoznak gondot neki, a készülék szokásos kellemes és érzelmes felfogásában kapunk óriási erőt, dinamikát, ritmikát és hangszín kavalkádot is, ha kell, a kulturált, kifinomult karakter viszont még a legfémesebb, legnyersebb felvételekben is mindvégig ott bujkál valahol.

Ajánlás

A korábbi Cambridge készülékekhez képest már egy másik kategóriában és ár-ligában játszó Edge A egyértelműen a többi márkatárs továbbgondolása, a köztük való rokonság visszavezetése pedig egészen a legolcsóbb modellig lehetséges. Mindez egy jól felépített folytonosságot jelez, amelyben a hierarchia csúcsán lévő modell a jól ismert karaktert viszi tovább és fejleszti tökélyre, emellett a kellemes, barátságos és jól hallgatható jellemzőket a zászlajára tűzve kínál olyan maradandó zenei élményt, amilyennel foghatóval tényleg nem minden nap találkozik az ember.

Specifikáció:

  • Cambridge Audio Edge A Sztereó Integrált Erősítő és DSD Dac

Forrás:[www.hifipiac.hu]