Cambridge Audio Minx hangrendszer teszt – Audio & Vision Online

Apró hangdobozokra szükség van.

Azt biztosan nem kell bizonygatnunk, hogy apró hangdobozokra szükség van. Ám azt is mindenki tudja, hogy a kis méret kényszerű kompromisszumokkal jár, vagyis járt sokáig.

A tesztre fogott szett a Cambridge Audio egy érdekes kísérlete. Az a gyártó, amelyik hol végtelenül leegyszerűsít dolgokat, hogy minőségből a maximumot nyújthassa, hol lélegzetelállítóan komplex jelfeldolgozást vet be a legjobb eredményért. Ezúttal igen messzire jutott a hagyományos hangfalaktól. Nem csak azzal, hogy a szokásos állványos dobozok helyett szatellit sugárzókat épített, de a kis dobozkákba szerelt hangszórókkal is olyan vizekre evezett, ahol a hagyományos hifis cégek eddig csak szerény sikereket mondhatnak magukénak.

A Minx sorozat alapja a BMR (Balanced Mode Radiator) névre hallgató hangsugárzó technológia, ami látszólag csak sík membránfelületében különbözik a szokásos megoldásoktól. A membrán mögött azonban egy számos ponton átrendezett felépítést találunk, eltérő módon beépített mágnessel és a szokásos teherhordó tölcsér (kónusz) formát kiváltó szendvics szerkezetű mozgórésszel. Joggal merül fel a kérdés, hogy miért érdemes ennyi fejlesztést beleölni a hagyományos és jól bevált hangsugárzó kialakítás leváltásába? Sorolhatnánk is a válaszokat, de előbb szóljunk csak egy néhány szót a BMR hátteréről!

Az ezredforduló táján, a plazma tévék borzalmasan drágák voltak, az LCD TV gyakorlatilag még ismeretlen volt a legtöbb apró hangsugárzó pedig egészen pocsék hangot adott ki magából. Vagyis a drága és lapos tévéhez vagy vacak hangot, vagy vaskos dobozt kellett (volna) mellékelni, hogy elfogadható hang jöjjön ki belőle. Ekkor jelent meg a piacon egy hangsugárzó technológia, amiből az akkori (kb. 10 cm vastag) plazmatévéknél is vékonyabb hangdobozt lehetett készíteni. Ez volt az NXT, a rezgő lemez. Számtalan kis cég igyekezett kihasználni az ebben rejlő lehetőségeket és néhány nagy is felsorakozott. Megmozdult valami, de a forradalom látszólag elmaradt. Az apró dobozkák hangja pedig egyre inkább kezdett elviselhetővé válni, legalábbis tévés célokra. Így hiába is volt jobb az NXT, nem söpörte le a hagyományos megoldásokat a piacról.

Vajon az NXT a kétezres évek meg nem értett csodája volt, vagy csak egy érdemei felett elismert apróság? A hangkeltők keresztmetszeti rajza számos ismerős alkatrészt mutat, lengőtekercseket és mágneseket, ami miatt sokakban felmerült, hogy ez igazából csak egy kilapított papírmembrános hangszóró. A valóságban azonban az NXT mögötti tudás nem csak a rezgés közvetítéséből állt, hanem abból, hogy a cég mérnökei a sík membránfelületről is hatalmas tudást halmoztak fel. Erre nem véletlenszerűen helyezték el valahová a tekercset, illetve tekercseket. Helyük pontosan kiszámított volt és elhelyezkedésük befolyásolta a rendszer hangkarakterét. Az NXT jobb volt annál, amit a legtöbben vártunk tőle, mégsem terjedt el annyira amennyire számítottunk. Az idő tovább haladt és mi is elfeledtük az ezredforduló különös technológiáját.

Ám egyszer csak felbukkant a HiWave. A kínainak is beillő név ellenére, ez egy igazi cambridge-i központú cég, ami az NXT és az Audium házasságából született. Az egykori NXT technológiából pedig megszületett a némileg hagyományosabb megjelenésű BMR, ami az elődhöz hasonlóan nem csak egyszerű termék, hanem megtestesülésre váró tudás is. Itt is komoly elmélet van a háttérben, ami alapján mind a HiWave, mind a tőle gyártási jogot vásárló cégek, számos BMR hangszórót kínálnak. Így történhet meg az, hogy azt olyan neves és egymással versengő gyártók kezdték használni, mint a Naim, a Boston Acoustics, a Rega, vagy a Marantz. Több nagyra tartott és drága márka felvállalta a BMR technológia használatát a legdrágább termékeiben is. Tehát a BMR bizonyított. Vagyis joggal bízhatunk mi is abban, hogy a köré épült Cambridge Minx is jól fog szerepelni.

A szett

A tesztre kapott készlet a Minx Min 21 és Min 11 hangsugárzókból, valamint Minx X300 mélyládából állt.

A kis szatellit sugárzókat kézbe véve, határozottan érezni, hogy azok jól vannak összerakva. Bár tudomásunk szerint a fő egységeket csavarozással illesztették össze, az egész mégis olyan mintha ragasztva lennének, akár egy hagyományos, fa hangdoboz. Érzésre nagyon egységesnek tűnik és kopogtatva is szinte tömörnek hat. A hátlapon egy csavart találunk, amivel konzolra, állványra rögzíthetjük a kis dobozt.

Amennyiben ezt nem használjuk, akkor megfontolandó lehet kivenni, vagy egy finom mozdulattal megszorítani a helyén. Ha ugyanis meglazul, akkor könnyen zörögni kezdhet. A hátlap igazi érdekessége azonban a kompakt méretű csatlakozópár, melyek képesek a csupasz hangfalkábeleket fogadni. Ha azonban ezzel próbálkozunk, akkor kiderül, hogy az egész csatlakozó elforog, sőt ki is húzható. Ez ugyanis nem más, mint a hátlapba süllyesztett banán aljzatba dugott kis adapter, vagy ha úgy tetszik, ez maga is egy banándugó, amit a hangdobozhoz mellékeltek. Nagyon ötletes megoldás, de használatát mégsem ajánlanánk, mivel ezekben aligha lehetséges a kábelt igazán stabilan rögzíteni. Ha bent van a hangfalban, akkor elforog, ha kivesszük, akkor pedig nehéz rajta fogást találni. A meghallgatások alatt mi is inkább készre szerelt, banándugóval ellátott hangfalkábeleket használtunk. Vagyis az ötlet zseniális, de bátran tovább lehetne gondolni. A készletekhez a gyári csomagban jár egy kis fali akasztó és 4 db gumiláb is, hogy az elhelyezéssel ne legyen gondunk. Ezeken kívül lehet a Minx családhoz különböző konzolokat és lábakat is vásárolni, igény szerint. Folytatás…..

Forrás:[www.av-online.hu]