Cambridge Audio CXN hálózati lejátszó és CXC CD transzport teszt

Sikerült kölcsönkapnunk a hazai forgalmazótól a Cambridge Audio új CX sorozatának két tagját: a CXN hálózati lejátszót (ami mellesleg egy DAC is egyben) és a CXC futóművet. Tesztre fogtuk hát őket, hogy mit is tudnak nekünk nyújtani együtt.

A külcsín

Mindkét készülék elegáns, masszív alumínium házat kapott, tömör, vastag előlappal, gumival borított első "lábbal". A tekintélyt parancsoló megépítettség nem csak dizájn elem, nem csak kötelező belépő ebben a ligában, hanem szerepe is van: a rezgéscsillapítás. A CXN színes kijelzővel érkezett, két oldalán sorakozó kezelőszervekkel és egy nagy, többfunkciós tekerőgombbal.

 

Ezen kívül csak egy USB aljzat található még oldalt, hordozható adattárak kényelmes csatlakoztatásához. Hátul már sokkal gazdagabb kép fogad bennünket: egy pár analóg RCA és XLR kimenet, majd a digitális szekció USB-B, koaxiális és optikai bemenetekkel, utóbbi kettőből kimenettel is, Ethernet aljzat, valamint még két USB, de már az A verzióból, az egyik a mellékelt WiFi modulhoz, a másik pedig merevlemezhez, pendrive-hoz. Ezeken kívül kapunk még külső infravörös egységhez is bemenetet és control bus csatlakozókat. A tápellátást illetően hagyományos IEC aljzattal szerelték a CXN-t, így a lehetőség adott a mellékelt alap kábel helyettesítésére.

 

A CXC egy monokróm, hagyományos, nagy karakteres mátrix kijelzőt kapott a CD tálca alá, ami messziről is jól olvasható. Mellette csak pár gomb van az alapvető lejátszási funkciókhoz, lemezkidobáshoz. Hátul optikai és koaxiális digitális kimenet, infravörös extender, control bus kiállások, és egy IEC csatlakozó található.

A belbecs

Rendszeres olvasóinknak feltűnhet, hogy a CXN tulajdonképpen a pár évvel ezelőtti Cambridge Audio Stream Magic 6 közvetlen leszármazottja (ahogy az a belsőről készült képen is jól látszik), azaz egy hálózati lejátszó + DAC hibrid, ami még digitális előerősítőként is funkcionál.

   

 

A hálózati lejátszásért (streamelésért) a StreamMagic platform felelős, mely szoftveresen és hardveresen is teljesen házon belül fejlesztett. Ez a modul felelős az összes streaming szolgáltatásért, azaz amikor az adat helyi hálózaton, vagy az interneten található. Tehát a CXN tud zenélni nekünk internetes rádióállomásokról, Spotify-ról, NAS-ról UPnP-n/DLNA-n keresztül, Apple készülékekről AirPlay-jel, egyéb mobil eszközökről Bluetooth-szal (akár a magasabb minőséget biztosító aptX-szel). Természetesen a helyi lejátszás is megoldott pl. pendrive-ról, külső merevlemezről, vagy akár CD-ről.

A DAC rész az ATF2 (Adaptive Time Filtering 2) túlmintavételezési technológiával, minden bejövő digitális jelet 24 bit/ 384 kHz-re konvertál egy Analog Devices gyártmányú DSP-vel (Digital Signal Processor) amivel egyrészt pontosabb hanghullámok állíthatók elő, mint a szokásos túlmintavételezési eljárásokkal, másrészt a speciális időzítéssel és puffereléssel igyekszik minimálisra csökkenteni a jittert (digitális jel időzítésének csúszkálását). Ez akkor lehet a leghasznosabb, ha alacsony minőségű MP3-at, internetrádiót hallgatunk éppen, mivel a rendszer megpróbálja minél jobb közelítéssel visszaállítani az eredeti információt. Természetesen, ami egyszer elveszett, azt már semmi sem fogja visszaállítani, de becsülendő a jobb hangminőségre való törekvés a Cambridge Audio mérnökei részéről. A jel ezután a dupla Wolfson WM8740 DAC chipeken alakul át analóggá, mely kivételesen részletes és meleg hangot ígér.

 

A CXC szívében az S3 szervo rendszer és modern hibajavító algoritmus dolgozik (ugyanaz, ami a magasabb kategóriába tartozó Azur 851C-ben), hogy a CD-inket minél precízebben és minél jobb időzítéssel tudja kiolvasni. Mivel ez egy CD transzport, így csak digitális kimenete van, azaz csak az a feladata, hogy előállítsa az optikai korongon rögzített jelekből a digitális jelfolyamot. A fejlesztőknek csak a CD-re kellett koncentrálniuk, más lemezek kezelését figyelmen kívül hagyhatták, így egy különlegesen jó hangú pörgetőt sikerült letenniük az asztalra.

Tesztkörnyezet

A CXN-t Lessloss DFPC Reference a CXC-t pedig Lessloss DFPC Signature tápkábellel láttuk el árammal. A DAC-ból az analóg jelet Nordost Heimdall 2 IC vezette át egy NAD 375BEE erősítőbe, ahonnan Nordost Heimdall 2 vagy Ortofon SPK-3100 Silver hangfalkábel haladt tovább egy pár Focal Electra 906-ig. A hálózati kiszolgálást egy Synology DS213 NAS biztosította gigabites vezetékes vagy n-es WiFi-n keresztül. Külső forrásnak működtettünk még Intel Braswell alapú HTPC-t és egy ARM processzoros SolidRun Cubox-i2eX mini PC-t ("kocka") AudioQuest Carbon USB kábellel és Sbooster Vbus2 izolátorral. Mindkét külső forrás esetében többféle operációs rendszert használtunk, hogy minél pontosabb képet kapjunk a CXN működéséről és kompatibilitásáról.

Próba

Nem volt egyszerű dolgunk a CXN és CXC duóval, hiszen így ketten együtt rengeteg módon meg tudják szólaltatni az utánuk kötött hangláncot, de igyekeztünk minél jobban kiismerni tesztalanyaink képességeit és legfőképpen hangminőségüket. Bemelegítésnek elővettünk pár CD-t és hagytuk járódni az igazi próbáig, addig a kanapéra heveredve elővettük mobilunkat és telepítettük a Cambridge Audio saját alkalmazását a Cambridge Connectet és a tesztek során így tettünk további Androidos és iOS-es mobil eszközökkel is. Mindegyik készüléken probléma mentesen tudtuk használni az applikációt, ami meggyőzött bennünket arról, hogy nem egy félkész rendszerrel van dolgunk, nem csak egy kipipálandó sor az adatlapon, hanem valódi pluszt nyújt számunkra a mindennapok során.

 

Amíg John Mayer – Heavier Things albuma pörgött a CXC-ben, addig mobilon megkerestük a NAS DLNA szerverén keresztül a megfelelő WAV állományokat és ráküldtük a CXN-re, ami reagálva a jelfolyam érkezésére automatikusan váltott bemenetet és már a hálózati adattárunkról zenéltünk. Váltogatva a bemenetek között összehasonlítottuk, hogy van-e hallható különbség a két forrás között. A CXC jobban visszaadta a középtartományt, így élőbbnek, természetesebbnek hatott a hangkép, de hálózati forrásból sem kell szégyenkeznie a rendszernek. Több John Mayer blues CD, Funkstar De Luxe első house albuma, Slam Jr. eredeti bakelitből mixelt progresszív trance albuma után, Etta James jazz zenéje is műsorra került egy Best Of válogatás erejéig, aztán komolyabb zenei területre eveztünk a Gladiator filmzenéjével a Decca kiadásában. A csatajelenet kb. 10 perce olyan energiákat mozgatott meg rendszerünkön, ami ülve tartott bennünket a szám végéig. John Mayer és Etta James érzelmei is átjöttek a dalaikon keresztül, és még elektronikus vonalon is sikerült a DJ-knek visszarepíteniük bennünket az évezred eleji klubélet fejbólogatós hangulatába. A CXN optikai bemenetét elfoglalva a HTPC-vel végig néztük a Whiplash c. filmet, melyben átélhettük azt a drámát, ahogy a fiatal jazzdobosból életre kel a világhírre törő zenész. Drámai vonalon maradva Clint Eastwood American Sniper-je is műsorra került és nem csalódtunk itt sem a CXN pontosságában és gyorsaságában. Az USB bemenetre rákötve zenei kockánkat csak be kellett állítanunk a megfelelő kimenetet, és driver nélkül tudtuk használni a DAC-ot maximális felbontásig. Windows esetében alapból csak USB Aduio 1.0 támogatás létezik, így limitált a sávszélesség 24 bit/96 kHz mintavételezésig, ezért ha magasabb felbontású fájlokat szeretnénk lejátszani, akkor telepítenünk kell a gyártó honlapjáról a megfelelő drivert, hogy akár DSD-t is ki tudjunk küldeni natívan a CXN-re. A kockán háromféle operációs rendszert (Voyage MuBox, Volumio, Archphile) kipróbálva tökéletes kompatibilitást kaptunk. Habib Koité és Eric Bibb duójának zenéje elénk tárta az afrikai gyökerek motívumait, Jacques Loussier triójával megmutatta nekünk, hogy hogy a legjobb Bach-ot játszani, pl. a D-moll Tokkáta és Fúgát, Lavinia Meijer pedig Philip Glass Metamorphosis című, szuggesztív zongoraművének hárfa átiratával kényeztetett bennünket.

Akik nem akarják otthon tárolni a zenéiket, azoknak jó választás lehet a Spotify szolgáltatása, mely integráltan érkezik. Mobil eszközön vagy számítógépen futtatott kliensből (prémium előfizetéssel) egyszerűen ki tudjuk küldeni a műsort a CXN-re, ami ezután átveszi a lejátszás szerepét és akár a hardveres kezelőszervekkel is navigálhatunk az aktuális lejátszási listánkon. A Stream Magic 6-tól megörökölt kezelőszervek nagyon elnyerték tetszésünket, különösen a jobboldali nagy tekerőgomb, amivel könnyedén tudtunk navigálni a NAS-unk mappaszerkezetében, hozzá tudtunk adni a lejátszási listához bármilyen albumot, vagy csak egyes számokat és a mellékelt USB-s WiFi modul csatlakoztatása után a hálózati jelszót is könnyedén meg tudtuk adni a kijelzőn megjelenő karaktertáblán csupán a tekerőgombot használva. WiFi-vel is ugyanolyan jó minőségben szólaltak meg a zenéink, mint vezetékes kapcsolattal, maximum picit lassabban sikerült a Spotify-t elindítani, vagy lomhábban töltötte be az internetes rádiók listáját. Ez utóbbit is kipróbáltuk és a már szokásosnak mondható területi vagy stílus szerinti szűrés alapján tudunk keresni az állomások között. Az adások a "sugárzott" bitráta növekedésével egyre jobban szóltak, pl. a 90.9 Jazzy 192 kbps-es streamje egész rendben volt, a MusicFM topslágerihez éppen csak elegendő a 128-as bitráta, viszont a Linn állomásainak 320-as minősége már szinte tökéletesnek mondható ebben a mezőnyben. Az USB csatlakozóknak köszönhetően nem csak egy PC külső hangkártyájaként tud funkcionálni a CXN, hanem külső merevlemezt használva helyi fájllejátszásra is ad módot. Nem épít ugyan adatbázist a felvételekből, nem szkenneli be a borítóképeket a fájlokból, de ha a mappában jelen van egy kisméretű borítókép, akkor azt meg tudja jeleníteni a kijelzőjén, ahogy internet rádióknál, vagy Spotify Connect használata közben is. Kiegészítésként vásárolható a CXN-hez egy BT100 adapter is, mellyel Bluetooth kapcsolaton keresztül közvetlenül is küldhetünk zenét eszközünkre. A digitális hangerőszabályzást engedélyezve 0-30 között szabályozhatjuk a hangerőt, 20-30 között nem igazán érzékeltünk dinamika csökkenést, 15-20 között már észrevehető, 0-15 között pedig már zavaró tud lenni, nézőpont és felhasználási kör kérdése, hogy használni akarjuk-e.

Verdikt

A Cambridge Audio CXN hálózati lejátszó és CXC CD transzport együtt egy olyan párost alkotnak, amit nagy CD gyűjteménnyel rendelkező és az új technológiák felé nyitó zenekedvelőknek bátran ajánlunk. A CXN-t lehet ugyan egymagában is használni műsorforrásként és DAC-nak, de egy CXC-vel kiegészítve lesz igazi átjáró a két évezred között. Nekünk elnyerte a tetszésünket, a korunknak megfelelő igényeket tökéletesen lefedi és teljesíti, ahogy ezt a Cambridge Audio tervező csapata szerette volna.

Mérleg

Cambridge Audio CXN hálózati médialejátszó

Rengeteg szolgáltatással és csatlakozóval rendelkezik

Gyenge minőségű jellel is elfogadható megszólalás

Jól működő vezérlő alkalmazások

Cambridge Audio CXC CD transzport

Stabil, masszív, gyors futómű

Hosszan hallgatható, cseppet sem fárasztó hang

Összesített szubjektív vélemény

Hangminőség: 5.0
Kivitel: 4.5
Kezelhetőség: 4.5
Szolgáltatások: 5.0
Ár/érték arány: 5.0

Forrás:[www.av-online.hu]

Specifikáció: Cambridge Audio CXC, Cambrudge Audio CXN