A zenehallgatás ára

A zenerajongók tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a több elköltött pénz jobb hangú rendszer építését teszi lehetővé. Szuper lenne tudni azt, hogy mi az összefüggés az elköltendő pénz, az érte kapott élvezet, és/vagy valósághűség mértéke között. Erre borzasztóan nehéz egyértelmű választ adni, mert rengeteg külső tényező befolyásolja. Nincs egyetértés még a témával komolyan foglalkozó, nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek között sem.

Ez a cikk kétféle megközelítés módot mutat be, az aktuális amerikai Hi-Fi piaci kínálat figyelembe vétele alapján.

Vajon hol van az a határ, ahol már alig kap kézzel fogható javulást a vásárló a pénzéért? Ezt is nehéz megítélni, mert egy alapvetően jó hangú rendszerben egyes hatásokat lehet fokozni – legtöbbször valami más rovására – és ezt akár teljesítmény javulásként is meg lehet élni, de ennek ára van. Lássuk, miként vélekednek a témáról a Nagy Vízen túl.

Kezdjük a zenei élvezet mértékével:

A fenti grafikon ugrásszerű javulást mutat úgy húszezer dollár rendszer ár környékéig, ezt követi egy kevésbé meredek szakasz úgy negyvenötezerig, majd lassú felfutás a csillagos égig. Ha jobban belegondolunk az ábra formájába, akár úgy is értelmezhetnénk a dolgot, hogy ha legalább 20K dollárt költ, akkor a teljes élvezeti skála mintegy 80 százalékát birtokolhatja, minden további kiadás egy bizonyos hatás fokozása (például egy jobb hangú DAC élesebb színpad fókusszal, vagy erősítő magasabb felbontással, jobb kábelezés, stb.) egyéni bolondériának minősíthető, ami a rendszer testre szabását szolgálja.

Való igaz, húszezer dollár máshol is nagy pénz, ám a zenerajongók mindig kaphatók a hangzás javítására. Jó párhuzam lehet a lakás mérettel való összehasonlítás. Egy általános alapterület kényelmes életet biztosíthat, de plusz összeg ráfordításával a komfort érzet fokozható. Garázs az autónak, dedikált szoba a zenehallgatáshoz, spájz a befőtteknek felesleges kiadásnak tűnhet, de mégis sokan bevállalják. Valahogy így van ez a Hi-Fi rendszerekben is.

Egyébként a fenti ábra azt sugallja, hogy egyre jobb minőségű berendezéseket építenek a gyártók már az elfogadható árkategóriában is, és kézzelfogható előnyökkel jár a vásárló által elérhető legdrágább rendszert megépíteni kb. 8-10 millió forint teljes értékig. Aztán jöhet a garázs, vagy a spájz bővítés annak, akinek ez belefér az életébe. Hogy teljesebb lehessen a kép, mutatunk egy másik grafikont lent a valósághűség becsült mértékéről.

Kicsit más szemszögből közelíti a kérdést. A függőleges tengelyen a valósághűség és nem az élvezet mértéke van skálázva. Nem is éri el a 100 százalékos értéket soha, mert lássuk be, hogy egy nagyzenekar komplex, kihangosítás nélküli hangzását a koncert teremben gyakorlatilag képtelenség két hangfallal előállítani a szobában. Aki ezt másként gondolja, az menjen el legalább egy élő előadásra, vagy vegyen jobb helyre jegyet legközelebb.

Párhuzam a két grafikon között a húszezer dollár értékhatárig való folyamatos, relatív meredek emelkedés. Ez a rendszer elemek egyre jobb paramétereinek köszönhető, és ténylegesen jól hallható. A középső szakaszban a gyártói trükkök, és a választott márkanév egyéni hangzás jellegzetességek foglalnak helyet. Ezek nem feltétlenül jelentős mértékű minőség javulást jelentenek, inkább nevezhetjük tálalás mód béli eltérésnek. Valahogy úgy kell értelmezni, hogy itt következik be az, amikor a vásárló egy adott márkanév általa kedvelt hangzás világából egy magasabb szériás modellre vált. Kidolgozottabb a hang, kicsit hangsúlyosabb szerepet kap a zeneiség, de még mindig megmarad a gyártóra jellemző hangzás világ. A görbe irgalmatlan vége felé közelítve egyre inkább háttérbe szorul az egyes berendezések egyéni hangzása, mert közelebb megyünk a valósághoz, és ott ennek nincs helye. Természetesen az egyes eszközökben alkalmazott technológiák rányomják a bélyeget a hangra, de ezzel együtt megpróbálnak a háttérben maradni, és a zenét előre engedni. Szóval a méregdrága, jól összeválogatott rendszerek bizony jelentős előre lépést mutatnak a valóság irányába.

Mint minden esetben, itt is tisztáznunk kell a valóság fogalmát, mert bármilyen furcsán hangzik, kétféle van belőle. Az egyik, ami kézenfekvő, a hangszer vagy az énekhang valósága. A másik pedig napjaink valósága, a felvétel, vagy keverés módjához ragaszkodó valóság. Ezek sajnos koránt sem jelentik mindig ugyanazt. Igen, van közöttük kapcsolat, de ennek mértéke változó. Kiváló példa rá Ozzy új albuma.

Mi ebből a tanulság? A technika pénzbe kerül. A jobb, többe, ez ne legyen kérdés. Aztán, hogy a kétféle példaként mutatott grafikon görbe mely szakaszáról választ készülékeket, az egyéni döntés, és anyagi lehetőség dolga. Talán segítenek abban, hogy mi a zenehallgatás ára manapság, és helyre teszik kicsit a High-End szó konzumer gyártók által alaposan megtépázott becsületét.

Az elköltött pénz mennyisége és az érte kapott érték viszont gyártónként változó. A divat márkanevek igyekeznek pénzre váltani a hírnevüket, de ez csak természetes. Sajnos nagyon nagy értékű berendezéseknél nem feltétlenül a hangminőség okozza az ár drágulását. Nem beszélve a hipe-ról. Nagy meglepetések tudják érni azokat, akik elég merészek ahhoz, hogy dicső berendezésüket – ami általában sokba került – egy másik, megegyező árkategóriás egyéb gyártótól származóval összehasonlítsák. Mivel erre ritkán, vagy soha nem kerül sor, teljes meggyőződéssel érezheti úgy, hogy jól költötte el a pénzét. Ki tudja? Még az is elképzelhető, hogy a meggyőződése megerősödik. De mi a helyzet akkor, ha nem? A top kategória felé közeledve sajnos a helyzet nem mindig ennyire egyértelmű. Ráadásul azt is tisztázni illene, hogy mit jelent az, hogy top kategória? Mivel ez is mindenkinek mást jelent, ezért nem megyünk bele a részletekbe. Záró gondolatunk értelmében két választása van. Vagy homokba dugja a fejét, vagy nekiáll kideríteni, melyik márkanév mit ad az adott a pénzért? Mi ebben próbálunk segíteni a hozzánk látogatóknak.

A cikk alap ötletéért köszönet Tom Martinnak, az ábrákért pedig a TheAbsoluteSound.com-nak