A hifi, mint luxus – World Of McIntosh élménytúra

A World Of McIntosh márkacsoportot (melybe többek közt az Audio Research, Sonus faber, McIntosh és Wadia nevek is beletartoznak) komolyan foglalkoztatja a zeneipar átalakulása. Egy ötnapos, Szardínián tartott rendezvény keretein belül, magunk is szem- és fültanúi lettünk a prémium hifi eszközökre specializálódott csapat aktuális termésének.

 

Nem titok, hogy a hifi gyártók is fejet hajtanak az okostelefonok iparváltoztató jellege előtt, termékkínálatukat és eszközeinek szolgáltatásait a mobileszközeink tudásához idomítva. Ezt Charlie Randall, a WOM (World Of McIntosh) csoport elnöke is belátta, így állást foglalva amellett, hogy bármennyire is szofisztikált egy hifi rendszer, össze kell, hogy lehessen hozni a felhasználó szokásaival, illetve okostelefonjával. A modern felfogás és az újdonságokra való törekvés több ízben, a többi márka igazgatójának/termékmenedzserének prezentációja alatt is érezhető volt. Ez számunkra egyfajta megnyugvást okozott, mert az elmúlt néhány évben igencsak elvesztette reformer lendületét nem csak a WOM, hanem más high end képviselők is.

Ha tömören kellene megfogalmazni a látogatáson átvett üzenetet, akkor az így hangzana: a márkacsoport köszöni, jól van, a marketingesek minden lehetséges eszközt megragadtak a branding és a friss megjelenés (teljesen megújult valamennyi márkájuk oldala, illetve a katalógusok, brossúrák is letisztultabbá váltak) érdekében, és noha eget rengető hírrel nem szolgáltak, attól még hoztak újdonságokat, nem is egyet. Például az SF 16 (lejjebb visszatérünk rá) leleményesen igazolta, hogy merre halad az audio ipar, másfelől emlegettek egy másik Sonus faber hangfal újdonságot is, melyet fizikai valójában még nem volt módunk megcsodálni, de néhány közeli fotóról, gyorsan felvillantott videós részletből lehet sejteni, hogy a Riva Aquarama luxuskategóriájú motorcsónak dizájnjára épülő terméket fognak bejelenteni.

Régi és új értékek – Audio Research és McIntosh

Valamennyi cégvezető közül David Onan (Audio Research) beszédében lehetett leginkább érezni azt, ami a high end hangtechnika pozitív oldalát, a technika mögötti lényeget fejezi ki, csak sokan elfeledkeznek róla. Ráadásul sokszor szavakra sem volt szükség. Egyedül itt éreztük azt, hogy a zene a központi téma. Apró érdekesség, hogy a cég munkatársai egytől egyig zenerajongók, és rendszeresen eljárnak közösen, élő előadásokat is fülelni. David áhítattal beszélt a termékeikről anélkül, hogy monológja túlzottan PR-os, ömlengő lett volna. Elmondása szerint az Audio Research készülékek is elektromos hangszernek minősülnek, amelyek a valódi zenei eszközök szépségeit hivatottak életre kelteni. Hosszú másodpercekig közös csendben néztük a vetítővásznon megjelenő, Bob Dylanról készült művészi freskót, mely amúgy egy minnesotai parkolóház oldalfalán tekinthető meg. Az előadóról készült, különböző életszakaszait illusztráló portrécsokorban egyfajta párhuzamot látott meg az Audio Research vezetője. Elmondása szerint ők is a múltból merítenek ihletet, és noha vizuálisan hajlanak az újításokra, továbbra is a régi értékek és a jellegzetes hangminőség azok a tényezők, amelyekből nem hajlandók kompromisszumot vállalni.

 

Szóba került a cég legújabb "Foundation" szériája, mely a többi családhoz képest barátságosabb árazással kerül forgalomba. Ward Fiebiger senior mérnök mutatta be az említett famíliába tartozó phono előerősítőt (PH9), DA konvertert (DAC9) és egy integrált sztereó erősítőt (VT80). Utóbbi nem csak a tetőlapjából ágaskodó, tojásdad elektroncsövek és a gyönyörűen megmunkált készülékház miatt érdekesség, hanem a benne lévő "auto-bias" rendszer okából is.

A rendezvényen részt vett Dannie Lou, a DTS Networked Audio Divison vezető menedzsere, hogy alaposabban bemutassa a DTS Play-fi képességeit. A multiroom-képes platform nem véletlenül került szóba, hiszen mostantól a Sonus faber és a McIntosh is kínálni fog otthoni, többszobás hangrendszer kiépítésére alkalmas eszközöket. Ilyen például a McIntosh RS100 kisméretű aktív hangfal, mely kompakt kivitele mellett a türkizkék Deprez műszeres kijelzővel azonnal elárulja, hogy mely gyártótól származik.

 

Egyébiránt három újdonság is szóba került, egyrészről a C2600 vákuumcsöves előerősítő, mely 2016 augusztusától kerül forgalomba. A klasszikus McIntosh ismertetőjegyekre épülő készülék rengeteg (összesen 16) bemenetet nyújt, ezek közül 7 db fogadja digitális forráseszközök jelét. Ugyancsak nyár végére várható az MP100 phono előerősítő, mely számítógépre köthető USB kábellel, így hanglemez gyűjteményünk digitalizálására is alkalmas. Végül, de nem utolsósorban egy univerzális médialejátszó került rivaldafénybe (az MVP891 utódjaként debütáló MVP901), mely CD/SACD/DVD/BD kompatibilitásának köszönhetően nem csak az audiofilek, hanem filmrajongók igényeinek is igyekszik megfelelni. Összesen három (!) USB port került a hálózati médialejátszóként is funkcionáló készülékre.

 

Sonus faber Sf16

Az esemény slágertémái nem véletlenül hangzottak el. Az első nap során elejtett kisebb-nagyobb utalások után, a következő napon megtartott tájékoztatón egy, a Sonus fabertől szokatlan termék bemutatásával illusztrálták, hogy a WOM lépéseket tesz a piaci igények felé. Szó szerint lerántották a leplet a cég első egydobozos "hálózati" hangrendszeréről.

 

A Sonus faber Sf16 (melynek neve "véletlenül" egybecseng a Ferrari versenyautójával is) egy olyan univerzális hifi rendszer, amely kis méretből produkál nagy hangot, ugyanakkor a manapság elvárt szolgáltatásokat magában hordozza. Mindennek luxusszínvonalú dizájn ad keretet, olyan formával, és motívumokkal, amelyek a WOM falain belül tevékenykedő olasz tervezők nélkül egyszerűen nem léteznének. Lehetne vitatkozni a különc megjelenésről, de objektív megközelítésből is leszögezhetjük, hogy ilyen hangrendszert még mi sem láttunk. Feltehetőleg van, akinek már ettől megalapozottá válik a nettó 8000 eurós árcédula.

 

Az Sf 16 egy űrhajó és egy Eames fotel keresztezése is lehetne, épp úgy, mint minden Sonus faber termék, ez is emberek műve. A tájékoztató által valamennyire nekünk is sikerült átérezni a hatfős tervező brigádot érő kihívás súlyát, amikor nekiálltak az Sf16 megalkotásának. A termék dicsőítése mellett érzékletes háttérinfókat kaptunk a tervezők poénosan tolmácsolt, kezdeti szkepticizmusáról. Ez a "doboz" ugyanis nem csak szól, hanem mozog is

 

A cég elmondása szerint olyat akartak létrehozni, ami magában hordozza bármilyen hifi rendszer alapvetően kedvelhető tulajdonságait (nagy hangszínpad, élvezhető karakter, stabil és erős basszusok), vegyítve a minimalista lifestlye megoldások minimalizmusával és a modern zenehallgatási szokásokkal. Ezért összesen 1400 W-nyi erősítő dolgozik az Sf16 belsejében, három előre és további három hátra néző dinamikus hangszórója az egymással ellentétes mozgás által még nagyobb belső mechanikus stabilitást nyújt. Ráköthető számítógépre vagy bármilyen digitális forráseszközre, helyi hálózatunkhoz csatlakoztatva pedig vezérelhetjük okostelefonról, és DTS Play-fi alapú multiroom rendszert is építhetünk belőle. A hajlított, rétegelt fa készülékház külsején "természetesen" épp az a furnér található, amelyet hagyományos hifi hangsugárzóin is előszeretettel használ a Sonus faber, a maradék idomok pedig alumíniumból készültek. Az oldalirányba kinyúló karokon ülő középmagas hangszórók ugyancsak fémkamrában csücsülnek. A tervezők szerint a hiperautók hidraulikusan mozgatott légterelőiből merítettek ihletet, amikor az Sf16 légiesen szétnyíló "szemein" dolgoztak. Talán mondanunk sem kell, hogy a rendszer összeszerelése kézzel történik. A premiert követően, nyitott környezetben mi is belefülelhettünk az Sf 16 hangjába. A vártnál tényleg szélesebb hangszínpadot kaptunk, combos mélyhangokkal és rendkívüli erőtartalékokkal. Borsos árát figyelembe véve egyértelmű, hogy a Sonus faber Sf16 inkább a tehetősebb réteg otthonaiba kíván besurranni, főleg, ha multiroom rendszert is építenének belőle. Ettől függetlenül az olaszok újra valami egyedit alkottak.

A várható folytatás

 

A tervezők visszajelzése alapján úgy tűnik, hogy a WOM nem dobja sutba a hozzá tartozó márkák klasszikus értékeit, ugyanakkor egyes termékkörökben (pl. Sonus faber hangfalak) várhatóan újfajta anyagokat és felületkezeléseket fognak alkalmazni, a jobb teljesítmény és ütősebb dizájn érdekében. Ez érvényes a PRYMA fejhallgatókra is, mi több, a korábban általunk is tesztelt prémiumkategóriás füles várhatóan új testvérekkel gazdagodik a közeljövőben, többek között vezeték nélküli verzió is készül majd belőle.

Forrás:[www.av-online.hu]