Vertere Pulse-C összekötő és hangsugárzó kábel – Hangzásvilág teszt

Híd a zavaros víz felett

Egy igazán jó hangrendszer összeállítása esetén az első lépést az elektronikák, másodikként a hangsugárzók kiválasztásában kell megtenni. A rendszer működtetéséhez biztosítani kell az áramellátás tisztaságát, majd elkezdhetjük a „kábeli varázslást”, ha van türelmünk és természetesen szánunk rá megfelelő anyagit a megvalósításhoz. Minden gyártmányskálának van alapmodellje és csúcsterméke, lépésről lépésre növekszik a termékek minőségi-, szolgáltatási- és természetesen árszintje. A kábelek bajnokságában most ringbe száll az angol gyártmányú Vertere két vezetéke.
A Vertere esetében a Pulse-C megjelöléssel forgalomba kerülő, a High-End és audiofil készülékekhez szánt összekötő és hangsugárzó kábelek, komoly erőt képviselnek a magas fokú hangzásigények megvalósításának világába. A Vertere High-End készülékekhez szánt kábelei között a Pulse a „szolidabban” árazott termékeke között áll.

DSCF4860

Touraj Moghaddam a cég vezetője és a termékek tervezője hangsúlyozza, hogy a kábelek nem tekinthetők a berendezések kiegészítőinek – egyenrangúak a végeredmény megvalósításában és nem változtathatják meg a kialakított rendszer hangzását. Az összekötő és a hangszóró kábelek a rendszer kulcsfontosságú összetevői, szinte lehetetlen feladatot végeznek annak érdekében, hogy a jelfolyam érintetlen és a zene üzenete hű maradjon a hanglánc elejétől a végéig. Nem azért tervezett saját kábeleket, mert nem talált magának megfelelőt, hanem mert azok amiket talált szemérmetlenül drágák voltak. Nem elég a jó minőség bármi áron, ezért Mr. Moghaddam végül is úgy döntött, hogy saját kábeleket tervez. Az eredmény igazán különleges, a kézzel épített Pulse kábel sorozat. A Pulse kábeleket a különösen nagy teljesítmény elérése érdekében saját módszerrel kikísérletezett technológiával olyan vezetőkből építette fel, amelyek közül néhány vastagsága csak töredéke az emberi hajszálnak. Minden kábel aprólékosan, szigorú előírásoknak megfelelően, a mester ellenőrzése alatt készül.

„Ahhoz, hogy kitoljuk a teljesítmény határait minden területen, szükség van a lezajló folyamatok megértésére és azok kezelésére a hanglánc minden pontján” vallja Mr. Moghaddam. A kutatás és fejlesztés két év alatt hozta meg gyümölcsét. 2011 februárjában látott napvilágot a teljes Pulse sorozat, analóg és digitális, összekötő és hangszóró kábel rendszer.

A Pulse kábelek többféle belső vezetőszálat tartalmaznak. A Pulse Microline vezető ér teflonszigetelésű, méretre-szabott, nagy-tisztaságú rézszálakból áll amelyek ezüstbevonatúak. A Microline szálak az emberi hajszálnál vékonyabbak, ezért a velük való kézimunka megkülönböztetett precizitást igényel. A Pulse Hairline hasonló a fenti bemutatott Microline vezetőérhez. Teflon bevonatú, nagy tisztaságú rézvezető ér, amelyen az ezüstbevonat fele vastagságú. Több mint háromszor annyi elemi szálat tartalmaz a kábelköteg. Az enyhe sodrás technológiailag speciális gyártást igényel. A Pulse Modeline kétszer vékonyabb mint a Microline. A Modeline sodrástechnológiája eltérő, mert a széles-sávú jelátvitelre van fejlesztve. A jeleket három fő vezető éren hordozza. A Modeline tartalmaz „meleg és hideg” vezetőereket. A törékenynek látszó Microline vezetékek kihívást jelentenek az iparban, csekély mértékben 2,0 m-re korlátozva a teljes hosszúságot, ezért csak ebben a kábel típusban kerülnek felhasználásra. Az új gyártás-technológia csökkenti ezeknek a kritikus anyagoknak a ridegségét. A Pulse kábelek összetevői képesek biztosítani az abszolút minőséget és konzisztenciát.
Az optimális kapcsolat létesítése érdekében a Vertere kábelei két végén saját szabadalmú, precíziós megmunkálású csatlakozókat használ, ezek speciális rézötvözetek 5 mikron kemény aranyozással (23.95ct). A Pulse‐C már megmutatja, hogy miként gondolkodik a Vertere a hifi világáról.

DSCF4867

A Pulse‐C analóg jelkábel teljesen árnyékolt öt vezetőéren továbbítja a jeleket a forrástól az erősítőig, vagy az előerősítőtől a teljesítményerősítő végfokozatig. A Pulse-C háromféle tulajdonságával segíti az audio jelátvitelt. Komplex nagy sávszélességű elemi vezető szálakkal biztosítja a nagy dinamikájú jel átvitelt, zéró DC referencia szint mellett. A sorozat állandó alacsony zajszintje és természetes hangzása minden hangerősség beállításban, minden műsorforrásról kifogástalan élvezetet biztosít. Rendkívüli módon optimalizálja a jelátvitelt és életszerű dinamikát, valamint tisztaságot biztosít a sztereó alkalmazások során.

A Pulse‐C hangsugárzókábel négy belsővezetőérrel pozitív, és negatív jelöléssel optimálisan alkalmazható az erősítő és a hangfal közötti nagy jelszint átvitelére. Az árnyékolás csökkenti a külső zavarokat, és az erősítő földeléséhez van csatlakoztatva. A Pulse‐C hangfal kábeleket a legkisebbtől a legnagyobb rendszerekig bárhol alkalmazhatjuk. A Vertere kábelek esetében a figyelem és a tervezés részletei a precíziós órák vagy a F1-es autók alkatrészeinek gyártásához hasonlítható. Minden elkészített pár letesztelt, csak tökéletes minőség kerül becsomagolásra                                                                                                                                                                                                                                                                                                           Kábelezzük át a hangrendszert és hallgassuk meg! Miután meghallgattam – hiszen kiválóan ismerem, a saját, több éve használt kábeleimmel működő rendszeremet – elkezdtem a cserélgetést. Először a hangsugárzó kábelt kötöttem át. A Cardas Twinlink hangszóró kábelét cseréltem le és azonnal világossá vált, hogy a Pulse-C felfalja reggelire az eddig legjobban kombinált kábelrendszeremet. Egy kicsit nehéz volt beismerni: a rendszer-szinergia ezzel a kábellel jobban megmutatkozott. Még tisztább, még lazább előadásmód, az akusztikus hangszerek hangja nyugodt és gazdag, a basszus határozottabb, teljesebb és részletesebb, magas hangok lágyabb karaktert kaptak. A kulcsszó: egyensúly.

Ezek után nagyon vártam mi fog történni az összekötőkábel cseréjénél. Lehet-e hallani a különbséget Cardas 300-B Micro ellenében. Miután megbizonyosodtam, hogy lehet a Pulse-C összekötőkábelt mindenképpen ki kellett próbálni az analóg lemezjátszóhoz is. A kíváncsiság nem hagyott nyugodni, hiszen tudvalévő, hogy Moghaddam Úr az egyik legrangosabb lemezjátszógyártó cég a Roksan alapítója, tulajdonosa és vezető mérnöke. Nyilvánvalónak kell lenni, hogy az összekötő kábel ide is kiváló.

Simon & Garfunkel – Bridge Over Troubled Water c. remeke, ami sajnos a CBS kiadó nem éppen legkiválóbb (63699) préselése, megmutatta, hogy a régi felvételei technika az új ismeretek és eszközök birtokában csodákra képes. Ami rögtön feltűnt, több csend a háttérben és rövidebb lecsengések a virgonc hangok mellé. A hangzás szép volt, teljes és „kerek”. A bonyolult harmóniák kibontása gyönyörű volt. A Pulse-C kábellel a magas hangtartomány teljesebb, kiegyensúlyozottabb. A gitárok és vonóshangszerek testessége, a hangok finom és részletes játéka a két hangsugárzó közötti térben egyenletes.

DSCF4866

Az már csak természetes, hogy komolyzenei művel is teszünk egy próbát. Richard Strauss – Also Sprach Zarathustra c. opusa (DECCA SXL 6379) talán a legmegfelelőbb erre a célra. A mű bonyolultságához méltó csak nagy felkészültségű művészek igazán kiváló formájukban állnak vele mikrofon elé. A zenekar hangja telt, gazdag, részletes és a dallamokat jól lehet követni. A teljes frekvencia tartományban nyitottabb tónusú és dinamikus, nem hiányzik a tempó, és az összetartás. Valóban a legfontosabb jellemző az egyensúly. Könnyebb sokkal tovább hallgatni, mint az eddigit.

Konklúzió

A Vertere helyre teszi a rendszer hangzását és beállít egy olyan teret amelyben a hangszerek önmagukra találnak, ez nemcsak az elfoglalt pozíciót hanem a kiterjedést is jelenti. Kellő gyorsasággal és a hangszínek sokféleségével képes érzelmeket rajzolni elfeledtetni, hogy konzerv zenét hallgatunk. Érezni a finom részleteket és az energiákat. Telt, megfogott, szinte kottázható mély hangokkal. Olyan dinamikai különbségeket (-120 dB) mutat be amik csak a digitális állományokban léteznek. Kikristályosítva halljuk azokat az alapokat, amiket berendezéseink tudnak, csak eddig elsiklottunk a finom részletek hatása felett. A Vetere kábelek nem hangolnak, nem adnak sem több magas vagy mély hangot, amit viszont nagyon tudnak, az a részletgazdagság bemutatása a felvételekben lévő apró nüanszok egyértelműbbé tétele.

Talán mindenki túlzásnak tartja a nagyon drága, szuper-kábeleket. Aki szorgalmasan utána olvas és ki is próbál néhány megoldást jól tudja vannak ma már különösen jól teljesítő kábelek, nagyon szép, zenei hangzással, amelyek biztosítják a hangrendszer csodálatos szinergiáját. Nem minden esetben a vastag és nehezen kezelhető kábel a jó kábel. Vannak vékony, hajlékony kábelek, amelyek könnyen konfekcionálhatók kiváló hangi tulajdonságokkal, mechanikai konstrukciókkal az ár/minőség arány egyéb berkein belül is. Ezért a Vertere Pulse-C kábeleit tanácsos meghallgatni saját rendszerünkben még akkor is, ha a régebbi kábeleink már több éve megfelelő zenei élményt nyújtanak – esetükben a csere nagyon izgalmas lesz. Amennyiben már csillapodott a készülékcsere lázunk és úgy érezzük, mind a forrás-készülékünk, mind az erősítőnk, valamint a hangsugárzónk kellő szimbiózisban teljesítheti elvárásainkat, a muzsikát, abban az estben feltétlenül ajánljuk a Vertere Pulse-C kábeleit.

Zeneiség: 95%
Térleképzés: 85%
Dinamika: 100%
Kivitel: 85%
Szerelés minosége: 100%
Kezelhetoség: 100%
Összesen: 94%

Pro
+ a rendszer-szinergia kiemelése
+ a magas hangtartomány teljesebb, kiegyensúlyozottabb
+ a nagyzenekar hangja telt, gazdag, részletes

Kontra
szoros RCA csatlakozók
könnyen sérülő szigetelés

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]