Szerelmi háromszög

Szerelmi háromszög

Rengeteg történet szól a szerelmi háromszögekről. Akad közöttük boldog, de tragikus is, a történetben szereplők, és a sors függvényében. A Hi-Fi rajongók szerelmi háromszögének szereplői a lelkes zenerajongó, aki csöves erősítőn szeretné élvezni a csodálatos hangzást, és persze a rendelkezésre álló hangfala. Elő is állt minden szereplő. A bonyodalmat a gazda elvárása, a rendelkezésre álló anyagiak, és a téves hitek fogják okozni a történetben. Sajnos bármilyen végkifejlet lehetséges a boldogságtól a tragédiáig. Elmeséljük, hogy miért.

Manapság divat szeretni az elektroncsöves erősítők hangját, megjegyezzük, hogy nem alaptalanul! Ám legalább annyi boldog, mint tragikus történet olvasható a dologgal kapcsolatban mindenfelé. A gyanútlan zenerajongó első körben csak a happy end történeteket veszi figyelembe, a másik oldalról szólókat csak akkor olvassa, ha nem jött össze a jobb hang otthon. Az igazi vezérkolomposok a zenebaráti társaságokban odáig merészkednek, hogy egy adott elektroncső típus hangzásába szerelmesednek bele, ami teljesen megbocsátható dolog, de ez nem univerzálisan alkalmazható mindenki számára, akárhány helyen is hangoztatják! A történetben szereplő két hölgyként megszemélyesíthető komponens az erősítő, és a hangfal. Mindkettő rendkívül szeszélyes, észnél kell lennie a bonvivánnak, ha csak a jóból szeretne részesülni mindkettő részéről.

Kezdjük a hangfallal. Gyakran be van betonozva a rendszerbe, minden előnyével, és hátrányával. Sok pénzt adott érte, sokat vár tőle. Ám, a gyártó mikor belőtte az érzékenységét, meg a hangzását, rögtön szűkítette az erősítők körét, amivel megmutathatja, hogy mire is képes. Garantáltan van neki egy teljesítmény zónája, amikor tökéletesen összeáll a hangja. Ez alatt és felett sem az igazi a bemutató. Az impedancia változásai csak tovább bonyolítják a dolgot, ám ezen majd később szomorkodunk.

Aztán ott van az elektroncsöves erősítő, amely alkalmazott cső típustól függően különböző teljesítményre képes. Az elvi teljesítmény bizony csak egy dolog, papíron mindig jobban hangzik, mint a valóságban. Miért? Mert az elvi érték töredékén található az a teljesítmény zóna, ahol a cső képes megmutatni a csoda hangját, és a rá jellemző hangzásbeli jellegzetességeket. Ez alatt és felett szintén nem az igazi.

Most pedig kössük össze az erősítőt a hangfallal, mert ez így szokás zene hallgatáskor. Annak a teljesítménynek ahol a hangfal hangja összeáll, összhangban kell lennie az elektroncső teljesítmény komfort zónájával, hogy happy end lehessen. Ha ez nem jön össze, bizony tragédia a végkifejlet, aminek bizonyítékai különböző blogokon olvashatók. Hol volt a hiba? Azt kell mondanunk, hogy a bonviván rontotta el a dolgot! Nem a megfelelő szerelmi háromszögbe próbált becsatlakozni. Nem mentség, hogy kívülről megtanulta a rendszer elemek műszaki paramétereit, és mindenhol ezt hangoztatva próbált keresgélni. Korábban már több cikkünkben megírtuk, hogy ezek nem csak a halandók számára, de még a szakma öregjeinek sem szoktak sokat jelenteni. Az igazi hozzáértők onnan ismerhetők fel, hogy ezek alapján csak nagyobb (vagy kisebb) kedvet éreznek a kipróbálására, mert ott derül ki minden, és persze vannak meglepetések is!

A harmadik résztvevőről még nem beszéltünk érdemben, csak becsméreltük. Most jöjjenek az előnyös tulajdonságai, amik egyben a legnagyobb kihívást jelentik a másik két résztvevő számára. Sajnos imádja a dinamikát, és korlátozott képességei ellenére részesülni szeretne a hangszer legapróbb neszeitől kezdve a leghangosabb dördülésig mindenből. Apropó! Belegondolt már abba, hogy mekkora a hangerő különbsége egy pergő dobnak a fém ecsettel való seprűzéstől a keményfa ütővel történő rácsapásig? Mindkettőt be kéne tudni mutatni, ráadásul gyakran egy felvételen belül. És akkor még nem is lövöldöztünk ágyúval!

A seprűzés során a felvételben egyértelműen ki kell derülnie a ténykedésnek, ezért kicsit tolni szoktak rajta, de amikor a vad csapkodás kezdődik, azt célszerű korlátozni, mert a viszony bizony lehet akár százszoros, sőt több is. Igen, ez bizonyos mértékben csökkenti a dinamikát, de ezzel bizony együtt él a rajongó tábor már viszonylag rég óta, ezért hozzászokott. Igazság az, hogy jól is jön némi kompresszió, mert az erősítő teljesítményét hirtelen rettenetesen meg kéne növelni. OK nem feltétlenül százszorozni, de olyan mértékben fokozni, ami már kívül eshet a cső teljesítmény komfort zónáján, és minőség romlást okoz.

Eljött a korábban beígért szomorkodás ideje! Gondoljon az összeomló mélyhangokra. A hangfal impedancia változása is képes kibillenteni a csövet a gyönyörű hangjából. Mikor a pillanatnyi értéke hirtelen lecsökken, az is megnövekedett teljesítmény igényt jelent, ami bizony minden esetben a mélyhangok ábrázolás módját érinti. Ha azt hiszi, hogy ravasz módon nagy érzékenységű hangfalat választva kihúzta a méregfogat, hát hatalmasat téved! Ezek a hangfalak ugyanis általában hatalmas impedancia változásaikkal döntik dugába a gazda hangzásbeli reményeit. Végeredményben teljesen mindegy, miért nem szól jól.

Szóval akkor bele szabad szeretni egy adott csőtípus hangjába, vagy sem? Hallatlanul egyszerű a kérdés. Hallgatva már nem annyira. A boldog végkifejlethez elkerülhetetlen, hogy minden klappoljon. A cső teljesítménye meg típusa és alkalmazott kapcsolástechnikától függ. A hangfal paraméter változásait a műszaki adatok alapján lehetetlen felmérni. Ehhez jön még hozzá a néha földtől elrugaszkodott hallgatói igény, és ez a teljes tanácstalanság melegágya. Akárki akármit mond egy adott csőről, vagy erősítőről, az csak annyira legyen elegendő, hogy azon nyomban meghallgatni akarja, és nem látatlanba beleszeretni.

Esetleg a lenti kép