Sonus Faber Venere 3.0 – Hangzásvilág Teszt

Díva fekete ruhában

A Sonus Faber annak érdekében, hogy a Venere sorozatú hangsugárzók elfogadható áron kerüljenek forgalomba Európában, az elmúlt időben átköltöztette egyes gyártási részlegeit Kínába. Tette ezt a kompromisszumot anélkül, hogy elveszítené a márka hitelét. Valójában ez a létesítmény nagyon hasonló az olasz gyárhoz. Itt készül a teljes Venere-sorozat, amely legnagyobb tagja a 3.0 típusjelű, lant alakú kabinetjével nagyon hasonlít a cég csúcsmodelljére az Aidára. (vagy az Aida a Venere-re! Sicc!)

Tehát a tervezés olasz, a gyártás kínai, mindenesetre a minőség-ellenőrzés a lehető legszigorúbb. A Sonus Faber cég marketingese írja a Venere hangsugárzóról: „kivitelében olyan, mint aminek lant az alakja.” Tulajdonképpen felül nézetből egy körte keresztmetszete rajzolódik elénk, elölről egy karcsú oszlop aminek a keskeny része hátul kissé megemelkedett. Bármennyire is formabontó alakja, minden porcikája csinos és elegáns, de mindenképpen fontos, hogy az alapanyag-összetétele mind esztétikai, mind hangtani szempontból eltalált.

Alapul a klasszikus három utas, három hangszórós megoldás szolgál, kiegészítve egy mély hangszóróval a plusz fél út szerepének betöltésére. Előrefelé sugárzó basszus reflex nyílása is formabontó, hosszas kísérletek eredménye az elnyújtott rés az előlap alján. Hangszórókészlete egy 29 mm átmérőjű high-definition fabric lágy dóm, egy 150 mm-es közép hangszóró és kettő 180 mm-es mély-hangszóró. A közép- és mély-hangszórók membránjai úgy néznek ki messziről, mintha szénszál erősítésűek lennének, de a gyártó ezeket termikusan-öntött polipropilénből szőtte. A kúp-alakú porsapkák impregnált papírból készültek, igen érdekes az anyagok ilyen kombinációja. A polipropilén textil membránok (CurvTM) húzott acélkosárban a piacvezető német cég a Dr. Kurt Müller GmbH. jegyezte DKM emblémás termékei. Mind a négy hangszóró mélyen ül egy-egy aszimmetrikus akusztikus lencsében a jobb irányíthatóság jegyében. Abban biztosak lehetünk, hogy nem fogjuk látni ezeket a hangszórókat semelyik más hangsugárzóban.

A lant alakú szekrény kiváló szerkezeti merevséget és kontrollt ad a hamis rezonanciák kialakulása ellen annak érdekében, hogy a hangfekvések helyesek, a hangszerhangok egyértelműen részletesek és a mikro-energiák rendkívül dinamikusak legyenek. Ugyan ez a szerepe az üvegtetőnek, a jól megválasztott anyagkombináció a hangzás semlegességben hozza meg a hasznát. Az első reflex-nyílás nagyon rövid fázis eltolódást ad a belső energiák kinyerésekor. A dupla, ródiumozott csatlakozók megkönnyítik a dupla kábelezést vagy a dupla erősítést.

Az alapzat erős füst-üveg, alumíniumötvözet csatlakozókkal a szélein, amibe a kúpos lábak csavarozhatók. Az edzett-üveg alaplap és az állítható alumínium lábak egyesítik a Venere 3.0 hangsugárzó vonalvezetését és modern köntöst kölcsönöznek, de ez a kombináció biztosítja a szilárd, rezgéselnyelő alapot. A hangszórók felőli oldal meg van emelve annak érdekében, hogy fázis helyesen egy-síkba hozza a hangszórókat. A ferde helyzet szerepe a membránok azonos fázisba állítása abból a szempontból szükséges, hogy a hallgató füléhez képest ugyanolyan távolságból induljon az impulzus mindegyik hangszóróból. A sarkok, az ívek és a vonalak kombinációja adja a Venere 3.0 hangsugárzó szobrász-esztétikai vonásait, amelyek első pillantásra elragadóak és azt sugallják „minden tele van szeretettel”. Bizony ezt tanítani kellene!

A Venere 3.0 típusa a maga 90-dB érzékenységével kiválóan illik sok csöves és tranzisztoros erősítőhöz amelyek teljesítménye több mint 25 watt csatornánként. Lehet az akár 35 Watt/csatornás erősítő EL34 végcsövekből, vagy 30Watt csatornánként „A” osztályú tranzisztoros erősítő, természetesen a 36 négyzetméternél nem nagyobb szobák hangosítására.

A meghallgatáskor mint egy társalgási party két udvarias vendége, úgy állnak a sztereó tér két oldalán, kivitelükkel is inspirálva az aktív zenehallgatást. Rendelkeznek azzal a mágikus képességgel, hogy behunyva szemünket „eltűnnek”, így csak a zene marad a főszereplő. Az esetleg kézenfekvő, hogy a Sonus Faber Venere 3.0 lehet a legnagyobb anyagi befektetés egy hasonló kaliberű készülék-összeállítás végpontjain, de „behozza” az árát.

Először is, megdöbbentően jó a színpad kiterjesztése szélességben. Az átlagosnál jobban bemutatott széles sztereó kép tökéletesen illeszkedik a hallgatási térhez. Viszont a térmélység már nem ilyen impozáns, az elől és háttérben játszó zenészek pozícióját már kevéssé mutatja ilyen szignifikánsan.
A legtöbb zenei műfaj jól illeszkedik a Venere 3.0 hangzásába. A Best of Chesky Classics, Jazz & Audiofil Test Disc kínál néhány hasznos muzsikát bizonyítva, hogy milyen módon lehet teljes hangzást szimulálni egy pár hangsugárzóval.

Ezek a hangszórók hagyják, hogy a teljes zenei élmény ragyogjon és befogadhatóvá váljon, egyetlen erős vonás sem vonja el a hallgató figyelmét. Míg néhány hasonló árkategóriájú hangsugárzó esetleg több árnyalatot mutat, a Venere 3.0-val szemben ülve hajlamosak vagyunk úgy érezni, mintha hátrébb ülnénk a nézőtéren. Mindenesetre nem közvetlen a színpad előtt foglalunk helyet, ahol a hangszerek közvetlen közelsége uralja a figyelmet. Legalább nem kiabál az orcánkba!

Abszolút értelemben egy cseppet felad az átláthatóságból, a realizmusból, de az egyensúlyt, a hangszíneket és az érzelmekre hatást lenyűgözően gyakorolja. Feszes és egyben dallamos is a basszus, jól hallani az alsó három oktáv akár tömör hangszerszólókban kifejezett megvalósítását. A Sonus Faber hangszóró hangi képességei jól átgondoltak, több zenei stílus hangulatát inkább megragadja, hűen tolmácsolja, mint elemzi. A Venere 3.0 kiegyensúlyozott, sokféle akusztikus hangszeren előadott muzsikát, mint a klasszikusok vagy a jazz, élvezhetővé tesz. A lényeg az, hogy figyelem-karbantartó módon alkalmas számtalan órányi zenehallgatásra. Különben is a hallgatónak nem kell tesztelni, nem az a „foglakozása”. A hallgató azt szeretné, hogy zenét hallgasson, az vigye el egy érzelemvilágba. Itt ez maradéktalanul teljesül.

Konklúzió

Ha stílust és teljesítményt szeretnénk, de nem akarunk egy vagyont elkölteni, hallgassuk meg, hogy mit kínál az olaszországi Sonus Faber ezen a szinten. Tegyünk félre minden előítéletet és gondolkodjunk el azon miként éri el az olyan jól ismert és határozottan olasz márka, hogy akár aggályok nélküli hangzást kínáljon! Hogyan lehet leküzdeni a negatív reklám adta kritikát? Meg kell nézni és meg kell hallgatni ezt a szépen épített, rendkívül eltalált, tökéletes stílusú hangsugárzót!

A Venere 3.0 kombináció a szép hang, időtlen vizuális stílus és a kiváló gyártási minőség megtestesítője. A Sonus Faber Venere 3.0 hangsugárzót megelőzte a híre, miszerint gyönyörű mind megjelenésében, mind a zenei előadás tekintetében. A Sonus Faber hangszóróiról már ismert, hogy gazdag, érzelmileg kifejező hangot hallatnak. Más megvilágításban ez azt sugallja, hogy a hangszórók túl erőtlenek a pop, rock vagy más gyors, elektronikus zenék megvalósítására. Ez a „jó hírnév” így ebben a formában igaz is és nem is. De egy biztos a Sonus Faber hang kedvelői között több a klasszikus zene kedvelő, mint a „rock & roll táncos” vagy Metal-Lady. A Sonus Faber Venere 3.0 hangsugárzó kivételes művészi értéket képvisel.

Zeneiség: 95%
Térleképzés: 80%
Dinamika: 80%
Kivitel: 95%
Szerelés minosége: 90%
Kezelhetoség: 90%
Összesen: 88%

Pro
+ időtlen vizuális stílus és kiváló gyártási minőség
+ a teljes zenei élmény ragyog és befogadhatóvá válik
+ az érzelmekre hatást lenyűgözően gyakorolja

Kontra
a térmélység nem impozáns
egy cseppet felad az átláthatóságból, kellemessé téve a zenehallgatást

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]

Specifikáció