Miért szeretik a japánok még mindig nagyon a CD lemezeket?

M.Noise interjú

Japán mindig a jövő szimbólumának számított. A fővárosuk úgy néz ki, mintha egy jelenet lenne a Balde Runnerből, ők találták fel a valóság show-kat, de jellemző az is, hogy lakosaik vehetik kézbe először a legújabb kütyüket hónapokkal azok megjelenése előtt. Még a pop zenéjük is olyan király módon szól, hogy elfogadhatóvá tette a Grimes szinti-pop hangzását.

 

Minden futurisztikus kilátásával együtt furcsa, hogy a várost még mindig elárasztják a CD-lemezek. Egy formátum, mely olyannyira nem illik korunkba, hogy a fiatalok ugyanúgy összezavarodnak a látványán, mint egy abacus-én. Sokkal valószínűbbnek tartják, hogy a CD-t egy börtönben használják, hogy valakit megvágjanak vele, vagy az utcán lapátként, amivel a kutyájuk után eltakarítsanak, mintsem egy olyan eszközként, amin zenét tárolnak. Ezek a sajnálatos tények.

Az eladási számok is megdöbbentők: a lemezeladások 85%-a CD-lemezen történik, míg az USA-ban ez csak 57.2 %, az Egyesült Királyságban pedig 64%. A Tower Records, aki még 2006-ban az összes Amerikában működő üzletét bezárta, szinte kivirágzott Japánban, ahol 85 üzletet működtet országszerte. Furcsa módon, Japánban a digitális eladások azok amik hanyatlani látszódnak! A 2009-es 1 milliárd dolláros bevétel tavaly 400 millió dollárra esett, pedig az országban nincsen jelen egyetlen olyan streaming szolgáltató sem, mint például a Spotify, Deezer vagy Rdio.

 

Egy nem rég megjelent New York Times szerkesztői lista úgy kezeli Japánt, mint a kultúrát, amely szereti a gyűjthető kincseket, ezzel magyarázva a jelenséget. Ugyanakkor magát a jelenséget a piaci tényezők – mint a költségvetés és a bonyolult licence/jogi törvények – is befolyásolják. Nem tudjuk megmagyarázni, hogy a japán emberek miért szeretik a CD-t még mindig, ezért beszéltünk a jelenségről Hiroshi Oyamadával, aki a Tokyo-ban található Tugboat Records-nál dolgozik, ahol olyan Japánban népszerű előadóktól származnak albumok, mint Baths, Doldrums, The Drums és még sorolhatnánk.

Noisey: Szia Hiroshi. Miért gondolod, hogy a japánok szeretik a kezükben fogni a birtokolt zenéiket?

Hiroshi: Az egyik indok arra, hogy még mindig sok olyan dal és album van, ami nincsen fent digitálisan az internet-en. A japán emberek előnyben részesítik az olyan dolgokat, amit lehet látni vagy kézzel fogható, ami a való életben is létezik. Például, hallom, hogy a bankkártya nem túl elterjedt japánban más országokhoz viszonyítva, vagyis az itteni emberek jobban szeretik a pénzt kézben fogni. Még van is egy szavunk erre „Jake-gai” (szó szerinti fordításban: „kabátot venni”). Azt jelenti, hogy olyan termékeket veszel, amiket a borítója és a kivitelezése minőségéért is megveszel, mint a CD, a vinyl vagy a könyv.

Miért van, hogy a digitális zeneeladás csökkent és a legjelentősebb streaming-platformok, mint a Spotify szinte nem is léteznek?

Szerintem létezik egy minta a digitális zene hallgatóinál. Azt az utat követik, ami a YouTube-ról a Soundcloudra viszi őket, majd az online zenei boltokba. Ebben az értelemben elégedettek azzal, amit ott kapnak, és nem érik el azt a pontot, ahol digitálisan veszik a zenét online zenei boltokból. Úgy gondolom, hogy a zenei streaming kezd jelentősen népszerűbb lenni mostanság.

Sok illegális zeneletöltő van Japánban?

Van pár ember, aki illegálisan tölt le, de ez a megolds nem lett túl népszerű vagy meghatározó jelenség, így nem hiszem, hogy túl népszerű. De ez lehet, hogy csak az én naiv meglátásom.

Nyugaton, a vinyl talán az egyetlen fizikai platform, ami emelkedőben van. Japánban is hasonló újraéledést lehet észrevenni?

Nem annyira, mint az Egyesült Királyságban vagy Amerikában, de tudok pár üzletet, akik elkezdtek vinyl-t forgalmazni, ami azt illeti egyre többet, szóval vannak jelei a visszatérésének.

Hogy viszonyul egymáshoz százalékosan a CD és a digitális eladásuk?

A forgalmunk 80%-ban CD-n történik és a digitális eladások csak 20%-ot tesznek ki.

Úgy gondolja, hogy Japán kapcsolata a zene digitális formájához – főleg egy olyan platformon, mint a Compact Disc, ami, mint látjuk eléggé idejétmúlt az UK-ban – ellentétben áll az előrehaladó technológiákkal?

Nem hiszem, hogy ezek ellentmondanak egymásnak. Az emberek szeretik, ha valami hasznos és fejlett a technológiája, de néha olyan dolgokhoz is szívesen kötődik, ami időt és türelmet igényel. Nem gondolja?

Forrás:[https://m.noisey.vice.com/en_uk/blog/why-does-japan-still-love-cds-so-much]

Kedves Vendégeink!

2024.03.30-án, Szombaton, kizárólag előzetes bejelentkezés esetén tartunk nyitva!

Nyitás: 2024.04.02.

 Megértésüket köszönjük!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!