McIntosh D100 digitális előerősítő
Minden alkalom, mikor valaki volt olyan kedves, hogy hozzon nekem egy McIntosh terméket tesztre, örömmel tölt el. Most éppen a holland disztribútor a New Transtec hozott nekem egy D100 digitális előerősítőt, hogy játszadozzak vele. Már a ’70-es évek óta szerelmem a McIntosh, de még soha nem vásároltam magamnak egyet sem, mert akkor már nem lehetne ez a hobbim. Mindig is McIntosh komponensekről, vagy rendszerről álmodoztam. Vajon illik-e a D100 az álmaim rendszerébe? Beillesztettem tehát az otthoni rendszerembe.
A D100 alkalmazható egyszerűen mint digitál analóg konverter, vagy második opcióként a szabályzott kimeneteit csatlakoztatni lehet végfokhoz. A második opcióval való tervezéshez tudnia kell, hogy a D100 nem kínál analóg bemeneteket, csak digitálist. Két optikai, két koaxiális, és egy USB bemenete van. Mindegyik támogatja a 24 bit felbontású PCM adatfolyamot 192 kHz mintavételezés frekvenciáig (DSD formátumot nem). Az USB bemenet képes emellett a 32 bites információk kezelésére is. Windows operációs rendszer alkalmazása esetén szükséges egy meghajtót telepíteni, hogy elérhető legyen ez a sebesség. A meghajtót a McIntosh honlapról le lehet tölteni. Nincs szimmetrikus digitális bemenete, de ez sok ember szerint teljesen felesleges.
Amint az a képen is látható minden kimenet megtalálható RCA és XLR szimmetrikus verzióban is a hátlapon. A front panelen 20 – 600 ohmos fejhallgató csatlakoztatható. Ne feledje használni a MUTE gombot, ha egyéni zenehallgatást akar alkalmazni, ellenkező esetben a hangszórók meg fognak szólalni. Néhány trigger be és kimenet is található a hátlapon, amely a D100, és más készülékek be, vagy kikapcsolására használható. Az előlapon mindössze a forrás kiválasztás, a csendesítés, a setup, a hangerő szabályzó, és a be/kikapcsoló található a nagy kijelző mellett. A nagyméretű kijelző könnyen leolvasható. Tájékoztatást ad az aktuális bemenet választásról, a mintavételezés frekvenciáról, a bit mélységről. Ha a hangerősséget módosítja, annak kijelzése csak néhány másodpercig látható. Ha a készülék nem érzékel jelet 30 percig, automatikusan kikapcsol, illetve a kijelző fényerősség is változtatható két lépésben. Ugyanitt jeleníthető meg a firmware verzió. Tipikus McIntosh az üveg front panellel, és a 17,5 inch széles fekete házzal.
A McIntosh ESS Sabre konvertert használ, amely nyolc konverter egységet jelent egy chipbe integrálva. A konfiguráció a Quad Balanced Mode elnevezést kapta, nem minden alap nélkül. Könnyen kitalálható, hogy a két csatornát két párhuzamosan üzemelő konverter dolgozza fel külön a plusz, és mínusz ágat. A Quad Balanced Mode meggyőzően hangzik, de műszaki szempontból nincsen benne semmi különlegesség. A házon belül gyönyörűen felépített paneleket találok. A bemeneti egység órajel generátora az USB chip mellett foglal helyet, és képes elvégezni az aszinkronizált beállítást is. A rendszer órajelét az ESS Sambre konverter állítja elő. A tápegység C-magos trafót kapott, és a feszültséget Rubycon kondenzátorok egyengetik. A szimmetrikus felépítés első pillantásra látható. Minden kimenet saját áramkört kapott, ebbe bele tartozik a fejhallgató kimenet is. Ez annyit jelent, hogy az RCA, az XLR, a fix, és a szabályzott kimenetek is teljesen függetlenek egymástól. A kimeneti mód DIP kapcsolókkal, vagy a menüből állítható. A hangerő szabályzó az analóg részen foglal helyet, és dedikált chip érzékeli a gomb elforgatását
A McIntosh arról nem szolgáltatott adatot, hogy alkalmaz-e bármilyen felkonvertálást PCM-ről DSD-re az ESS Sabre konverter előtt, vagy nem. Az, hogy a PCM – DSD felkonvertálás titkolt kérdését miért feszegetem, majd később választ talál. A McIntosh nem igazán szellőzteti ezeket az információkat, mindössze annyi tudható, hogy a kimeneti jelszint 2 V az RCA, és 4 V az XLR fix kimeneteken, valamint 0-8V, és 0-16V a szabályozható kimeneteken. Emellett persze megadják a frekvencia átvitel, és torzítás adatokat a többi mellett. A műszaki háttér bemutatása után áttérek a D100 legfontosabb bemutatás módjára a meghallgatásra. Ez messze fontosabb, mint a műszaki háttér.
A setup:
A rendszerembe egy Esoteric konverter helyére illesztettem be a D100-at, egy NAD50/52, és egy Audia Flight erősítő közé. A hangfalak elsősorban a PMC fact.8 voltak, de időnként váltottam egy nehéz Target állványra helyezett Harbeth P3ESR-re. A D100-hoz Supra hálózati kábelt, Stereovox digitális kábelt, és Van den Hul szimmetrikus kábeleket használtam. A saját DAC egységemhez Apogee szimmetrikus digitális kábelt, Chrystal Cable hálózati kábelt, és Yter szimmetrikus interkonnekt kábeleket alkalmaztam. Mindkét DAC a Kemp Elektroniks hálózati kondicionálóról kapta a feszültséget. Az M50/52-ben FLAC, WAV, és ALAC formátumban tárolt fájlokat játszottam le többféle mintavételezés frekvenciával.
Később aztán direkt módon is csatlakoztattam a D100-at az Audia Flight végfokhoz. Ez a legrövidebb jelút, de vajon a legjobb is? Később meg fogom válaszolni a kérdést. USB kábelt, és AudioQuest Cinnamon kábelt használtam a Vortexbox média lejátszóhoz. Nem kell meghajtót telepíteni, a Linux azonnal felismerte a DAC egységet.
Sejtem, hogy mire gondol…
Az első pillanattól az utolsóig szerettem a D100-at, mivel a hangja csaknem megegyezett a saját konverteremmel a fact.8 hangfalaimon. Csak a Harbeth P3ESR mutatott eltérést a közép tartományon, és a sztereó képalkotásban, ám ez nem volt elegendő arra, hogy vakteszten megállapítható legyen, hogy melyik konverter szólt. Mindegy a bitráta, mindegy a mintavételezés, vagy a fájl típusa. Megdöbbentő, hogy a két konverter eltérő hálózati, és interkonnekt kábelek alkalmazása mellett, vagy akár RCA vagy XLR csatlakozás mellett is gyakorlatilag megegyező hangot produkált. Tetézi a tanácstalanságot, hogy míg az Esoteric AKM jelfeldolgozást, a D100 ESS Sombre jelfeldolgozást alkalmaz. Míg az Esoteric a PCM jeleket feldolgozás előtt felkonvertálja DSD-re, a D100-ról ez nem tudható. Ezért érdeklődtem korábban olyan kíváncsian erről a dologról. Meggyőződésem, hogy a D100 valami hasonlót művel, de persze lehet, hogy nincs igazam. A szkeptikusok esetleg azt szűrhetik le ezekből az eredményekből, hogy minden digitális rendszer minden kábellel ugyanazt az eredményt produkálja, de ez egyáltalán nem igaz. Sokféle kábelem, és DAC egységem van otthon, és mindegyik másban jelent referencia pontot. Néha jobban, néha kevésbé, de azért különbözők. Ez alól csak a D100 jelent kivételt.
Most, hogy csak a D100 bemutatójára koncentrálhassak, felejtőssé teszem a sokkal drágább Esoteric DAC-ot a cikkben. Stacey Kent női előadó hangját igazi élvezet volt hallgatni a The Changing Lights új albumról. Könnyed jazz, dél-amerikai beütéssel. Nagyon különleges a hangja, mindig jó zenészekkel veszi körbe magát, és a természetes hangzású felvétel rengeteg részletet tartalmaz pontos sztereó kép, és kiváló hangminőség mellett. Pontosan így hangzott a dal a D100-on keresztül is. Ez a kedvenc hangom, tele apró részletekkel, természetes megszólalás móddal. A D100 hangja nagyon analóg, rendkívüli mértékben különbözik a technokrata és digitális stílusú DAC hangzástól. Azok számára, akik csak digitális zenét hallgatnak, a D100 lassúnak, vagy lágynak tűnhet, inkább a vinyl szerelmesei fogják nagyra értékelni a bemutatóját. A zene áramlik, körbeveszi, és melengeti a szívét, eltűnik a rendszer, és a hangfalak. Másrészről nem lehet nem észrevenni, hogy a D100 hangja lelkesít, életre kelti a zenét, ringat, figyelmet követel, és meghódít. Nem csak rövid pillanatokra, hanem olyan hosszan, ameddig csak hallgatja. Reggel elsőként Renée Fleming felé fordítottam minden figyelmemet, a Guilty Pleasures lemezről, majd a klasszikus Progetto Vivaldi 3 by Sol Gabetta következett. Imádtam hallgatni a D100-at, úgy éreztem, mintha hazaértem volna. Ez a McIntosh profizmusa, mindegy, hogy hány tulajdonosa volt korábban. A McIntosh mindig is a sajátos módon értelmezte a High Fidelity fogalmát. Hálás vagyok érte, hogy a D100 ugyanezt idézi, és közben újra megígértem magamnak hogy egy szép napon lesz legalább egy McIntosh készülékem.
Kimondom a varázsszót: USB. Egy D/A konverter manapság USB bemenet nélkül eladhatatlan, bár én szívesebben használok hálózati lejátszót, vagy olyan asztali lejátszót, mint a NAD M50.
Az Esoteric egységemnek egyszerű adaptív USB bemenete van, nem képes a re-clocking funkcióra. A D100-at csatlakoztatva a Vortexbox egységemhez (ripper/szerver) ugyanazzal a Stacey Kent CD-vel indítottam, mint korábban. Egy FLAC fájlról beszélünk most, amelyet a CD-ről rippeltem be. Az igazat megvallva az USB port ugyanazt a minőséget produkálta, mint az RCA, nem jobb, és nem rosszabb. Az igazi digitális kalandozó magasabb szintet érhet el a JRiver, vagy JPlay kernel streaming alkalmazásával, de én maradtam az egyszerűnél. Végigmentem Alan Parsons Project (24/192), és még néhány stúdió master anyagon, amelyet nemrégen kaptam 24/176 formátumban. Össze akartam hasonlítani a D100 RCA és USB hangját. Olyan DAC egység ez, amely nem csak USB-ről, de RCA-ról is nagyon jó hangot produkál, így meghagyja a szabad választást a felhasználónak.
A D100 nemcsak mint D/A konverter alkalmazható, de akár direkt módon csatlakoztatható a végerősítőhöz, mert van beépített hangerő szabályzása. A Strumento-mat tehát csatlakoztattam a D100 szabályzott kimeneteihez. Miután kikapcsoltam néhány felesleges egységet, és módosítottam a csatlakozásokat elérkezett az ideje annak, hogy jobb fajta hálózati csatlakozásra váltsak a D100-on is. Érdekes módon a nagyon olcsó Supra hálózati kábel jobb választásnak bizonyult a D100-hoz, mint a Chrystal Cable. A leckét megtanultam. Óvatosnak kell lenni a kábel cserével, ha McIntosh készülékről beszélünk. Ismét ugyanazokat a zenéket játszottam le. Stacey Kent, Renée Fleming, de most kibővítettem Agnes Obel, Janine Jansen, Ray Brown, The Nits (holland) és a Tic Tac Toe (német) zenéivel is. Zárójelben megjegyzem, hogy a hangzás kicsit változott attól, hogy kikerült a körből az Audia Flight előerősítője. Ebben szerepe lehet annak is, hogy a D100 hangerő szabályzója elég távol van a Strumento nagyon drága verziójától. Biztos vagyok abban, hogy egy teljes McIntosh láncban, amely MC275 elektroncsöves monoblokkot, vagy MC302 autoformeres sztereó erősítőt tartalmaz, a D100 jobban teljesített volna így. Úgy vélem, hogy nagyon jót tesz a rendszernek, ha magas minőségű előerősítőt tartalmaz, amely lehet akár McIntosh, de más gyártóé is. Persze, az jót tesz a látványnak, ha McIntosh komponensek vannak egymásra halmozva.
Az álmom
Új lehetőség volt számomra, hogy megújítsam a kapcsolatomat a McIntosh márkanévvel. A kapzsiságom nem hallgattatott meg, mindössze egyetlen berendezést, és nem egy komplett rendszert sikerült tesztelnem. A D100 meggyőzött arról, hogy Birghamtonban (USA) még mindig kimagasló szintű szakemberek építik a készülékeket. A tulajdonos váltás mit sem ártott a minőségnek. A D100 minden zenét nagyszerűen játszik le, úgy, ahogy az a vinyl hangjához a lehető leginkább hasonlít. Ám ügyelnie kell arra, hogy vannak hiányosságai is. Például az analóg bemenet hiánya csak a digitális források fogadására korlátozza a képességeit mint előerősítő. A hangja a fix kimenetein keresztül jobb. Végül, de nem utolsó sorban a D100 egyike a legjobb zenei konvertereknek, ha nem a felbontás, hanem az élmény, és a pontosság a cél. Én szeretem a zenét, és a D100 ezt nagyon tudta. Egy McIntosh rendszerbe, vagy más gyártók készülékei közé csak javasolni tudom a D100-ast minden korlátja ellenére is. Miért? Mert egy megfelelő CD meghajtóval, vagy streamer egységgel kiegészítve új ragyogást adhat a zenei gyűjteményének