Luxman M-10X végerősítő bemutató Stereophile 1. rész

Bevezetés, általános bemutatás és kritikus meghallgatás

Mikor ezt a bemutatót elkezdtem írni, felröppent a hír, hogy a Sound United céget, ami a Boston Acoustic, a Bowers & Wilkins, Classé, Definitive Technology, Denon, Marantz, és a Polk márkanevek tulajdonosa, egy orvosi mérőberendezéseket gyártó vállalkozás fogja felvásárolni. Ez a fajta konszolidáció nem új keletű dolog. A kínai és Egyesült Királyságban lévő székhelyekkel rendelkező International Audio Group (IAG) volt az első befektetők között volt, aki ikonikus márkaneveket vásárolt meg. Az IAG tulajdonában van az Audiolab, a Castle, a Quad, a Leak, a Mission, és a Warfedale is. A Luxmant 2009-ben vásárolták meg.

Az első Luxman készülék amit meghallgattam, egy monoblokk erősítővolt, még 2010 végén. Ezt a japán cég 80 éves fennállására adták ki B-1000F néven. A néhai Wes Philips rendszerében hallgattam meg Viva G1 Giya hangfalakon. A méréseket én végeztem. Néhány nagy felbontású élő zongora felvételemet meghallgatva lenyűgözött a színtiszta erő, ami a hangszer bal oldali billentyűiből áradt. A közép és magas tartománya pedig gyors, erőlködés nélküli, és természetes volt.

Mikor a Luxman America felkért az új zászlóshajójuk, az M-10X bemutatójának megírására, először majdnem elutasítottam, mert csak KEF LS50 és GoldenEar BRX állványos hangfalak voltak a kezem ügyében. Ezek a hangfalak színezetlen középtartománnyal és magas átvitellel rendelkező típusok, stabil sztereó képalkotással, ám 50 Hz alatt méretükből adódóan gyengébbek. Aztán győzött a kíváncsiság, és végül is a Luxman M-10X jóvoltából nem maradtam nagyon mélyek nélkül.

Az M-10X általános bemutatása:

19.995 dollárért a Luxman M-10X luxus megjelenést, és gyönyörű kidolgozást kínál. Ken Micaleff kollégám ugyan ezt írta 2018 májusában a bemutatójában az L-509X-ről is. Ám az M-10X kétszer olyan nehéz, a 106,5 lbs súlyával. A front panelt két nagy analóg műszer uralja aszimmetrikus elrendezésben. Mikor a végerősítő híd üzemmódban dolgozik, a bal oldali pont középre esik, és akkor csak az világít. A nagyobb méretű Operation gomb mellett két kisebb is található az előlap bal alsó részén. Az egyikkel az RCA és XLR bemenetek kiválasztását, a másikkal pedig a műszer világítást lehet átkapcsolni. A fedélen két oldalt két sorban szellőző nyílások vezetik el a belső hűtőbordákról a meleget.

A hátlapot két hatalmas méretű hangszóró kimenet uralja. Középen foglalnak helyet az RCA és XLR bemenetek. Elegendő hely van közöttük a kényelmes csatlakozáshoz. A beépített 15 A IEC aljzat mellett bal oldalon található a hálózati kapcsoló. Az amerikai verzió nem földelt, ezért elhelyeztek egy földelés csavart. Az én rendszeremben az erősítő földelés nélkül is nagyon csendes volt. Felül mono/sztereó átkapcsoló, és XLR polaritás választó kapcsoló található. A méréseket és a meghallgatást a kapcsoló Normal beállításában végeztem.

A benne lakozó erő:

Az M-10X gyári adatok szerint szinuszos 150 W 8 ohm, illetve 300 W 4 ohm teljesítményre képes csatornánként. Mindkettő 21,76 dBW erősítést jelent. 12 wattig A-osztályban működik. Híd üzemmódban 600 W teljesítményt szállít 8 ohmon, ami 27,8 dBW erősítést jelent. A maximális adata elképesztő 1200 W 1 ohmon sztereó módban, hídba kötve pedig 2,4 kW 2 ohmon.

Csatornánként nyolc pár Darlington komplementer végzi az erősítést. Kis veszteségű Kyocera Schottky diódák végzik az egyenirányítást, és EI vasmagos a hálózati trafója, amit lapos réz huzalból tekercseltek. 80.000 uF a szűrőkondenzátor bank. Az áramot a végfokokhoz vastag lapos réz rudak szállítják. Négy kis átmeneti ellenállású relé párhozamos kapcsolással csatolja, vagy választja le a végfokok kimeneteit a hangfal kapcsokról. A meghajtó fokozatokban használt szabályzó zener diódákat a Vishay szállítja Amerikából. 0,1 mm vastag aranyozott réz nyomtatott áramkör huzalozást használtak benne.

A korábbi modellekben a Luxman az ODNF (Only Distorsion Negative Feedback) rendszerét használta 1999 óta. Ez csak a torz jelek esetében végzett negatív visszacsatolást, ilyen módon minimalizálta a negatív visszacsatolás káros hatásait. A negatív visszacsatolás csökkenti a második és harmadik harmonikus tartalmat, de felerősíti a magasabb rendű harmonikus tartalmat. A Luxman M-10X viszont a LIFES1.0 rendszert használja. Ez a Luxman Integrated Feedack Engine System, amelyet elektronikus szimulációval fejlesztett a mérnök gárda, majd hallgatási tesztekkel finomított végleges formára. A meghajtó fokozatok duál FET félvezetőt alkalmaznak, ami rendkívül magas meredekséget garantál. A fokozat képes érzékelni a kimeneten esetlegesen megjelenő torzítást. Torzítás érzékelésekor beavatkozik, de csak akkor. Ez a LIFES rendszer esetében azt jelenti, hogy gyakorlatilag visszacsatolás nélkül üzemel az erősítő a használat legnagyobb részében. Maga a Luxman ezt az új konfigurációt áram tükrözésnek nevezi, ami figyelembe veszi az aktuális hőmérséklet viszonyokat is.

A meghallgatáskor érzékelhető erő:

Hogy gyorsabb lehessen az összehasonlítás közben az erősítő csere, az M-10X-et, és a Parasound monoblokkjaimat is gurulós kocsira tettem. Bevált szokásom, hogy az értékelésre küldött elektronikákat a kritikus meghallgatás előtt néhány hétig járatom a rendszeremben minden nap. Nem volt ez másként a Luxman M-10X esetében sem, és így biztos, hogy a végerősítő a maximum teljesítményét nyújtja a bemutatója során.

Forrásként a Roon Nucleus+ szervert használtam. Az adatokat az MBL N31 D/A dolgozta fel. Audioquest Wild Blue XLR kábeleket használta összekötőként. A hangerő szabályzást a Roon App alkalmazással végeztem.

Az első két hétben végzett hallgatások alatt nagyon nehéz volt bármi karakterét felfedezni. A Luxman M-10X minden zenei műfajon tiszta középtartományt mutatott ami mentes a színezéstől, és tele van részletekkel. A magas tartomány is kristálytiszta, sehol nem hallottam benne kiemelést, vagy csökkentést például a cintányérok hangjának ábrázolása során. Az alsó regiszter artikulált, és ismét nem jut róla eszembe más szó, csak az, hogy tiszta. Az általam használt állványos hangfalak ellenére nem volt különös hiányérzetem az ultramély hangok iránt.

Brian Bromberg nagybőgője a The Saga of Harrison Crabfeathers című számban a Wood albumáról (16/44.1 FLAC, Tidal/A440 Music Group) artikulált, és erőteljes volt az M-10X előadásában. Ugyanígy Christian McBride könnyedebb tónusú hangszere ahogy Sting-et kísérte a Consider Me Gone című számban a Conversations with Christian (24/96 FLAC, Qobuz/Mack Avenue) albumról is tetszett. Sting hangja teljesen élethűnek tűnt.

Mikor nem kritikusan hallgatom a muzsikákat, csak úgy háttér zeneként, a Roon Radio az én diszkósom. Éppen írtam, amikor a Night Tracks a BBC Radio 3 által sugárzott zenékkel az M-10X olyan szintű bemutatót rendezett, hogy teljesen elterelte a figyelmemet a másik munkámról. Másnap este, amikor a GoldenEar hangfalak voltak rákötve, és éppen üzenetekre válaszoltam az íróasztalomnál, ismét megtörtént az eset, de már olyan mértékben elterelődött a figyelmem, hogy felálltam, és átültem a hallgató székembe.

A felvétel egy olyan mixből állt, amit teljes egészében átkevert hangokból alkottak. A BBC 3 azt mutatta, hogy ez a Balloon Tree című szám volt Ben See Blink Blink albumáról. Még a 128 kbit/sec adatfolyam sebesség mellett is elképesztő volt a Luxman bemutatója. Azonnal nekiálltam, és keresni kezdtem nagyobb felbontásban. A Tidal 16/44,1 FLAC formátumban rá is akadtam. A dal elején a lélegzetvételek szinte tapinthatók, a hangszín rétegek pedig szorosan a közeli mikrofonos énekhang mögé kerültek.

A Roon Radio következőnek Max Richter Murmuration Voices (Pt.1 & 2) (24/48 MQA, Tidal/Decca Classics) felvétellét indította a Tenebrae kamarazenekar előadásában. A női hang intonációját olyan szintre emelte az erősítő, amit csak el lehet várni vonós hangszerekkel és szintetizátor kísérettel. A Luxman M-10X előadása annyira lenyűgözött, hogy végig hallgattam a teljes 103 perces albumot.

Második rész: Összehasonlítás, értékelés, mérési eredmények