Hol terem a harmónia? Gondolatok a frekvencia átvitelről

Hol terem a harmónia? Gondolatok a frekvencia átvitelről

Ki ne szeretné azt, ha az erősítője a lehető legszélesebb frekvencia tartományt erősítené? Igenis büszkeséggel tölti el a gazdát a minél alacsonyabb alsó, és minél magasabb felső határfrekvencia érték, hiszen az csak jót jelenhet igaz? Nos, ez ebben a formában bizony nem teljesen állja meg a helyét, erősen függ az árkategóriától. Van, ahol kifejezett hátrány. Elmeséljük, hogy miért. Sietünk megnyugtatni mindenkit, hogy az amúgy tömény szakmai jellegű magyarázatokat közérthető formára degradáljuk, és gumicsizmát öltünk, mielőtt a lelkébe gázolnánk.

Először is, nem mindegy, hogy hol alkalmazzuk a rendszerünkben a széles átviteli tartományt. Erre a gondolkodás nélkül rávágott válasz az, hogy ha lehet, mindenhol az erősítés láncban, az elejétől a végéig! Nos, mint a gondolatébresztő cikk írója azt mondom, hogy nagyszerű!, hiszen így az összes haszontalan zavarjel akadálytalanul vágtathat át a teljes rendszeren, és fejtheti ki „áldásos” hatását a hang elszínezésében. Randán hangzik, ugye?

Aztán, – hogy mondjak valami vigasztalót is, – nem mindegy a zavarjel mértéke. Ha például alacsony a hasznos jelhez képest, a hatása elhanyagolható, nyugodtan rálegyinthet. A gyártók különböző stratégiákkal próbálják csökkenteni, de folyton ellentmondásba ütköznek. A forrásról érkező jeleket illene a lehető legnagyobb átviteli sávszélességgel fogadni, hiszen ez javítja a hangzás minőségét. Ha ezt megteszik, a bejutó zavar együtt erősödik a hasznos jellel, és mire eljut a végerősítőig, a mértéke akkora lesz, hogy komoly harmonikus torzítást okozhat. Ilyen módon költözhet be a lehető legtöbb harmónia az életébe. Gondoljon csak bele, hogy egy MC hangszedő legendásan kicsi jelén mekkorát kell erősíteni, hogy a hangfalakon élvezhesse. Nyugi, van rá megoldás, árnyékolásnak nevezik! Mértéke változó, sajnos a készülék, és a kábelek árkategóriája dönti el milyen mértékben részesül belőle. Ám tudnia kell, hogy nem minden gyártási folyamatba fér bele a relatív drága, nagy odafigyelést, és kézi munkát igénylő árnyékolás beépítése. Ők milyen megoldást választhatnak?

Sávszélesség csökkentését az előerősítőben! Ilyen módon kiszűrhető a forrásanyagból az impulzus-tápegységek 30-40 kHz-es kapcsoló jele, az elektromos hálózatban kóricáló ilyen-olyan vezérlő jelek, az energiatakarékos világítás sivítása, és még sok minden más, mivel az erősítő egyszerűen nem viszi át. A CD lemezen nem véletlen a 20 kHz, vagy a ledérebb típusokon a 22,5 kHz-es sávkorlátozás?! Lehet, hogy a stúdiókban is neonvilágítás volt? A jelzett értékeken felül egy magára valamit is adó rendszerben ugyanis csak a zaj, és a felharmonikus tartalom tartózkodik. Nem szabad legyintenie, hogy azt úgy sem hallja, mert a kapcsolódó harmonikusok bizony ott vigyorognak a jól hallható tartományban. Ez ad némi –nem is csekély – jogosságot a sávszélesség korlátozásának! A stratégia az, hogy a végfokok előtt a csökkentett átvitellel alacsonyan tartják a zavarjel mértékét, így mire a végfokra kerül, már alig lesz befolyásoló tényező. Ügyes megoldás, elfogadható szinten tartja a gyártás költségeit, ráadásul a műszaki adatokban ha a végfok szabadon engedett átviteli sávszélességét adják meg, még jól is hangzik. Az, hogy a hang hogy hangzik, már másik kérdés.

Ahhoz, hogy a zene rajongói számára is jól hangozzon, bizony tényleg meg kell őrizni a lehető legnagyobb sávszélességet a teljes átviteli láncban, – kerül, amibe kerül. És itt hangzik el a mindent eldöntő kérdés: hajlandók vagyunk fizetni érte? Vagy együtt élünk a hangrendszerben menet közben termelődő „harmóniával” (harmonikus torzítással)? Akik korábbi kapcsolódó cikkeinket olvasták, azok tisztában vannak vele, hogy ez csak a hab a tortán! A feje két oldalán tartózkodó most még bátortalan érzékszerve fogja úgy is meghatározni, meddig lesz hajlandó a dologban elmenni. Ki fogja az adni a parancsot új készülék beszerzésére, ha az aktuálisban már túl sok hibát talál.

Végezetül álljon itt egy diagram, ami egyetlen 10 kHz-es hasznos jel létrehozott felharmonikus tartalmát mutatja be! Gondoljon bele, hogy a sokféle bejutó zavaró jel mit rendez a készüléken belül felfelé és lefelé is az átvitelben a muzsikával? Egyáltalán hány frekvenciából áll össze a zene? Na, annyival kell szorozni a karikával jelzett oda nem illő tüskéket, ahányszor az adott értékek többszörösei és hányadosai beleférnek az átvitt frekvencia sávba – persze csak akkor, ha az átvitelt mondjuk, 50 kHz-re korlátozzuk. Jó számolgatást!

A képért köszönet a National Instruments-nek