ELAC FS 247 BE álló hangfal teszt – Audio & Vision Online

ELAC FS 247 BE

Az ELAC FS 189 tesztelésének mellékhatásaként kedvelőivé váltunk ennek a márkának, ezentúl minden befolyásunkat latba vetjük, hogy a lehető legtöbb modell kipróbálására nyíljon lehetőségünk. Erőfeszítéseink eredményeképpen kaptunk pár hétre egy FS 247 BE hangdobozpárt, amit szinte folyamatosan nyúztunk, illetve használtunk.

Már a külsejébe bele lehet szeretni, filigrán, kecses, tükörfényes zongoralakk borítja, részben erre utal a BE – Black Edition – név, mi lesz később, amikor már hallgatjuk a produkcióját? Előrebocsájtjuk, a „sima" változatot nem teszteltük, csak néhány zeneszámot hallgattunk meg általa közvetítve, de feltétlenül viszonyítanunk kell ahhoz, indokolnunk kell a magasabb vételárat is. Valamint az FS 189-hez is hasonlítjuk, annak ellenére, hogy alacsonyabb osztályba tartozik, mivel kis ideig egyszerre volt nálunk mindkét hangdobozpár.

ELAC FS 247 BE álló hangfal

Mást, a csillogó felületnél lényegesebb módosításokat, fejlesztéseket is bevetettek a tervezők és itt nem a hangszórókat rögzítő csavarok, a membránok és a magassugárzó keretének szintén fekete színére gondolunk. A mélyközép sugárzók Kristall Membran elnevezésű kónuszaihoz duplán erősített – ezzel csaknem egy oktávnyival szélesedett a frekvenciaátvitel – lengőcséve tekercselését módosították. Az említett nevet a rengeteg, csaknem teljesen sík háromszögből kialakított, csiszolt kristályra, gyémántra emlékeztető felület miatt kapta a hangszóró. Ezzel a védjegynek számító, régóta bevált megoldással jelentősen megnövelték a membrán merevségét, ami már az alumínium/cellulóz szendvics anyag miatt alapból kiemelkedően nagy. Az ELAC szakemberei eredményesen vették fel a harcot az esetleges deformációk ellen, amik a szemmel követhetetlen, villámgyors kitérésektől jöhetnek létre, nagymértékben rontva a hangzást, a vájtfülűek számára rendkívül zavaró színezettséget idézve elő. Ez a kitérés ráadásul meglehetősen nagy, amire a gumiperem vastagságából, szélességéből is lehet következtetni.

Másik ELAC védjegy a JET III magassugárzó, mely mércét állított a hifi világában. Erről már írtunk az FS 189 kapcsán, majdnem ugyanazok vonatkoznak mostani tesztalanyunkra is, ugyanakkor a szériáktól függően ezekben szintén történtek finom változtatások nem teljesen csereszabatosak egymással.

Lényege a harmonika-szerűen hullámosra hajtogatott membrán, ami hatékonyabban, gyorsabban, közvetlenebbül mozgatja meg a levegőt, mint az egyéb rendszerű magassugárzók. A gyártásnak ezt a részét, a hajtogatást még nem automatizálták, a membránok kézimunkával készülnek!!! Mindegyik hangdobozhoz tartozik egy JET Dispersion Control (JET DC) szett, ami a magassugárzó sugárzási karakterisztikáját módosítja és lágyabbá teszi az esetlegesen érces, harsány hangszereket. Ezen kívül 0,5 decibellel csökkenti a hangnyomást is. 4 db ívelt és hullámos acélkapcsot kell az erre szolgáló pici furatokba helyezni, amik stabilan tartják a lapos, kifelé vastagodó szivacsgyűrűt, a tulajdonképpeni csillapító elemet.

A hangdobozok megszólalását, hangminőségét alapjaiban meghatározó alkotóelem a keresztváltó, melynek a hangolásán is változtattak a sima 247-hez képest. Az FS 247 BE hatalmas légmagos tekercseit a Chord cég készítette, ezzel a torzítást a korábbinál is alacsonyabbra szorították. A belső kábelezést Chord és Van den Hul Skyline Hibrid vezetékekkel oldották meg. A két és félutas felépítés számokban, frekvenciákban kifejezve a következőképpen néz ki: az egyik Kristall 2500 hertzen veszi át a JET III-tól a stafétabotot, a másik 400 Hz alatt szól. A doboz belső merevítései kizárják a káros rezonanciákat, ezt tapogatással ellenőriztük, utána a mellékelt jókora mikroszálas törlőruhával eltüntettük az ujjlenyomatokat. Először felhúztuk a csomagban talált (dobozonként egy pár) fehér cérnakesztyűt, ám azzal nem éreztünk mást, mint magunkat londinernek, vagy pantomim művésznek. A basszreflex konstrukció az FS 189-hez hasonlóan, itt is két nyílással valósul meg, viszont az alsó lényegesen nagyobb átmérőjű, valóságos kémény. Emiatt a huzata is nagyobb, ami miatt a doboztestet a talppal összekötő idomokat hosszabbra méretezték.

A másik, kisebb reflexnyílás a hátlap felső részén található, alaphelyzetben ugyancsak gumidugóval betömve. Kapható hozzá két részből álló szivacs is, amivel szintén kísérletezgettünk. Folytatás…..

ELAC FS 247 BE álló hangfal

 

Forrás:[www.av-online.hu]

Kedves Vendégeink!

2024.03.30-án, Szombaton, kizárólag előzetes bejelentkezés esetén tartunk nyitva!

Nyitás: 2024.04.02.

 Megértésüket köszönjük!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!