Csoda Pesterzsébeten – Sonus Faber Aida HFP-Online

Sonus Faber Aida

Amióta az Audiofil Kft. forgalmazza a Fine Sounds Group érdekeltségébe tartozó márkákat, a cég high-end részlegében kis túlzással hegyekben állnak a McIntosh, Wadia és Audio Research elektronikák, valamint a Sonus Faber hangsugárzók, köztük a gyártó ultra high-end csúcsmodelljével, a monumentális Aidával, amivel nekünk is volt szerencsénk megismerkedni egy olyan kellemes délutáni szeánsz során, ami gyakorlatilag röpke 1-2 óra leforgása alatt teljesen megváltoztatta az értékrendünket.  

Általánosságban tartózkodunk a hazai forgalmazók bemutatótermeiben történő tesztelésektől, mert az idegen akusztika és a nem megszokott készülékek közepette, nehéz korrekt véleményt formálni. Vannak azonban kivételek, az olyan elektronikák és hangsugárzók, melyek értékük, méretük vagy sérülékenységük miatt a szállítást kevésbé tűrik, ilyenkor nincs más megoldás…A Sonus Faber Aida messze a „szállíthatósági határ” felett van méretben és értékben egyaránt, ugyanakkor olyan high-end csemege, amelynek kevesen tudnának ellenállni. Itthon 20 millió felett amúgy is ritkán látunk/hallunk high-end berendezést, leginkább csak kiállításra külföldről kölcsönkapott példányokhoz lehet szerencsénk, ehhez képest az Aidát az Audiophyl Kft – sok más gyönyörűség mellett – raktárkészleten (!) tartja. A hangfalpár a 2013 őszén rendezett hifi show-ra érkezett, de ott csak megcsodálni lehetett, meghallgatni még nem, azóta dobozában pihent a raktár mélyén, pár hete azonban előbújt biztonságos rejtekéből, s már nem csak a szemet gyönyörködteti.

Aki követi a high-end trendeket, bizonyára észrevette, hogy egyre nagyobb arányban képviseltetik magukat az olasz cégek, köztük is a „manufaktúra” jelzővel illethető kisebb gyártók. Az olaszok ízlése és formatervezése mindig is a világ élvonalába tartozott, gondoljunk csak a divat, vagy az autók világára, és nem volt – nincs – ez másképp a hifiben sem. Szebbnél szebb készülékek és hangsugárzók kerülnek ki a kezeik közül, szinte mindegy melyik cégről beszélünk. A 30 éves múltra visszatekintő Sonus Faber nem elégszik meg azzal, hogy szép és jó hangú berendezéseket gyárt, ők a tökéletességet célozták meg, és nem kötnek kompromisszumot. A felhasznált anyagokkal kapcsolatban rendkívül válogatósak, csak az abszolút hibátlan a megfelelő, ezért gyártás előtt szigorúan válogatnak. A hibátlan anyagból hibátlan termék születik, a legmodernebb gépek és technológiák segítségével, és sok kézi munkával készült termékek mindegyike szigorú minőségellenőrzésen esik át, ahol a legkisebb hibát sem tűrik el. A vásárló biztos lehet abban, hogy tökéletes terméket kap. Különösen igaz ez a presztízs modellekre, mint pl. az Aida…

„A csend a vászon, amelyre a zene festve van.”

Többféle szemlélet honosodott meg és vált elfogadottá az audiofil világban az elmúlt évtizedekben a komponensek fontosságát illetően, de azon nem érdemes vitatkozni, hogy a leggyengébb láncszem a hangsugárzó, gondoljunk csak a frekvencia-átviteli korlátokra, a hatásfokra vagy a torzítási értékekre. Egy ideális hangsugárzó kizárólag a bemenetére érkezett jelet alakítja hangrezgésekké, semmit nem tesz hozzá és nem is vesz el abból. Persze ilyennel még senki sem találkozott, de közelíteni azért lehet. A doboz rezonanciái ugyanúgy hangrezgéseket keltenek, mint a hangszóró membránjának mozgása, cél tehát a „néma” kabinet létrehozása volt, erre utal a SF fent idézett szlogenje.

Ha megszemléljük a szerkezeti rajzot és a képeket, jól látszik, hogy állóhullámok kialakulásának esélye sincsen, nincsenek párhuzamos felületek, a belső tér pedig erősen tagolt. A fa „hasábot” alul és felül CNC megmunkált, anodizált alumínium lapok zárják le, melyeket csillapító réteggel vontak be, így hatékonyan nyelik el a mikro-vibrációkat. Belül, a fronton elhelyezett hangszórók számára kialakított kamrákra erősítve újabb technikai eszköz áll bevetésre készen. Ez egy hangolt tömegű csillapító rendszer („Anima Legata” System), melyet kifejezetten az Aidához terveztek, de a technikai megoldást már sikerrel alkalmazták a legmagasabb felhőkarcolóknál, ill. F1-es autókban egyaránt. Egy nem mágnesezhető acél ötvözet rúd két végén súlyokkal elsődlegesen a három kamrában keletkező mikro rezgéseket nyeli el és alakítja szimplán hővé.

A doboz kettős oldalfalai duplán íveltek (Lyra shape) és minőségi rétegelt lemezből készülnek. Már anyagában is rendkívül merev, a belső bordák ezt csak tovább fokozzák. A külső felületre erősített díszítő és csillapító feladatot ellátó réteg trópusi fából (Okume) készült, rétegelt és hajlított lemez. Gyönyörű szép felületű, kis tömegű, belső falán viszkózus csillapító bevonattal ellátott réteg az oldalfal rezgéseit nyeli el, egyben díszítő elemként is szolgál. Vörös, dió, fehér és grafit színben készül, magasfényű lakk felülettel, a hangsugárzó minden más felülete fekete színű. Meg kell még említeni a bőrrel bevont részeket is, ahová szintén csak a legkiválóbb alapanyagokból válogatott, hibátlan darabok kerülhetnek, természetesen kézi munkával felragasztva.

A fentiek alapján bátran elhihetjük, az Aida nem tesz hozzá semmit sem a zenéhez, nézzük mit tettek a lehető legkisebb veszteség érdekében. Ha egy pillantást vetünk a szemből készült fotóra, láthatjuk, ez egy sok hangszórós, összetett hangsugárzó, pontosabban 3 és fél utas konstrukció, 55-180-250-3000 Hz-es váltási frekvenciákkal. Ez bizony eléggé bonyolult megoldás, akár a hangszórók akár a keresztváltó felől közelítünk. A hangszórók tervezésénél minél jobb „összhangot” sikerül elérni, a crossover annál egyszerűbb lehet – hiszen nem, vagy alig kell kompenzálni – ami mindig nagyon fontos szempont. Kezdjük alulról.

A doboz alján, a padló felé fordított infra mélysugárzó (SW32 XT-08) szerepe a legalacsonyabb frekvenciák megszólaltatása, amelyek elég ritkán hallhatók a felvételekről, de jelenlétük az élő zenében megszokott, és az audio élmény teljességéhez hozzátartoznak. 320 mm-es átmérőjű, ultra könnyű, méhsejt szerkezetű membránja különösen hosszú úton jár, 3 inch-es lengőtekercse nagy teljesítményszintek mellett is állja a sarat, s nem mellékesen a membrán is kevésbé torzul a kedvezőbb rögzítési pontnak köszönhetően. Az infra woofer bassreflex elven működik, a doboz belsejében szeparált kamrát alakítottak ki számára.
A mélytartományt oldalanként két 220mm-es hangszóró szólaltatja meg (W22 XTR-12), ahogy az összes többi, ez is a Sonus Faber gyártmánya. Itt is hangsúlyos a kis membrántömeg – a bemeneti jel pontos lekövetésének záloga – amit ezúttal szendvics szerkezettel biztosítanak. A szintetikus hab belső magot cellulóz rost (papír) réteg fogja közre, úgy tervezték, hogy tökéletesen illeszkedjen a középsugárzó karakteréhez. Nagy átmérőjű (50 mm) hangtekercse szellőztetett és hosszú löketű, kiváló linearitású. Nincs porvédő kúpja, így a „hagyományos” kialakítású hangszórók kamrai torzításaitól sem szenved. Mindkét mélysugárzó speciális reflex kamrában, szeparálva helyezkedik el a dobozon belül.

A középsugárzó (M18 XTR-08) sem egyszerű produktum. Membránja levegőn szárított, nem préselt, hagyományos cellulóz rost alapanyagú, emiatt nem sima, hanem érdes felületű, folyékony csillapító réteg bevonattal. Hangtekercse kompozit hordozóra készül, vörösréz bevonatú alumínium huzalból (CCAV). Könnyű, jó vezetőképességű anyag, a skin hatást figyelembe véve tisztább és pontosabb középtartományra számíthatunk, mintha tömör rézből készülne. A lineáris kitérés érdekében neodymium mágnest alkalmaznak, a rezonancia mentes működést pedig a különleges anyagból készült kosár, és a porvédő nélküli kialakítás garantálja. A CNC megmunkált kosár fegyveracél és Avional rétegekből épül fel, utóbbi egy alumínium ötvözet, réz, magnézium és szilícium összetevőkkel. Természetesen a középsugárzó is külön kamrában foglal helyet, és saját reflex porttal büszkélkedhet.
29 XTR-06 elnevezésű magassugárzója egy hagyományos dóm és egy ring radiátor szintéziséből jött létre, neodymium mégnessel és vibráció-mentes mechanikai kivitellel. Természetes fából készült akusztikai labirintus hátsó kamrája, „anti rezonátor” szerkezeti kialakítása speciálisan az Aidához tervezett. A meghallgató szobához illesztését segíti a hátoldalon elhelyezett szintszabályzó eszköz.

Ennyi lenne egy cseppet sem „hagyományos” hangsugárzó hangszórókészlete, de az Aida hátoldalán további két hangszórót is felfedezhet a szemfüles hifista. A „Sound Field Shaper” technológia nem bízza a véletlenre a közép és magastartományból érkező közvetlen/visszavert hangok arányát, melyek a térérzetünket nagymértékben meghatározzák, ezért a visszavert hangok arányát e két hangszóróval növelhetjük ízlésünk és a meghallgató szoba adottságainak megfelelően, ehhez kezelőszerveket szintén hátul találunk. A magassugárzó itt 29 mm-es neodymium dóm, a közép pedig 120 mm-es, a front hangszóróhoz illeszkedő cellulóz rost membránnal szerelt darab.

És végül a keresztváltóról néhány adat. Rezonanciamentes kivitelű, fázis és amplitúdó optimalizált kialakítású, a mélytartománynál különösen ügyeltek az erősítő-barát impedanciamenetre, magyarul a minimum érték a névlegeshez közeli. Az elérhető legjobb minőségű komponensekből építették, úgy mint: Mundorf "Supreme" ezüst / arany / olaj kondenzátorok és Jantzen tekercsek.
Az Aida frekvencia átvitele már 20 Hz-től lineáris, és az is marad egészen 35 kHz-ig, impedanciája 4 Ohm, érzékenysége 92 dB. Meghajtásához legalább 100W-os erőlködő javasolt, de egészen 1000W-ig bátran válogathatunk a nívósabb modellek közül.

♫

Az Audiofil szalon legnagyobb emeleti helyiségében, a high-end szentélyben ácsorognak a vastag fekete posztókabát vagy reverenda-szerű, hátul apró fekete gombokkal szegélyezett védőhuzattal letakart embermagasságú monstrumok és beléptünkkor valami férfi énekhang-gitár zene szól halkan és még a vastag posztó alul is kifejezetten kellemes tónusban. Amikor lekerülnek a huzatok, végre teljes valójukban megjelennek a patinás olasz gyártó óriási és gyönyörű luxus-dobozai, melyek árnyékában a szintén letakart Amati Futurák szinte jelentéktelennek tűnnek. (Pedig önmagukban ők is bőven a „Hűha” kategóriába tartoznak.)

A partnerek szintén olaszok, a műsorforrás Norma CD, míg az erősítésről a Norma IPA140 integrált erősítő gondoskodik a maga 140 Wattjával. Ők természetesen egyáltalán nincsenek az Aida szintjén, de hát ez nem is igazi teszt, inkább egy kis kötetlen ismerkedés, amire, mint azt rövidesen látni fogjuk, tökéletesen alkalmasak. Ugyanez igaz a helyiségre is, ami inkább emlékeztet egy nagyméretű otthoni szobára, mintsem speciálisan kialakított bemutatóteremre. Minimális mennyiségű akusztikai elem, szőnyegpadló, a dobozok mögötti falon, az ablakok között pedig egy jó nagy lapos TV, ami a méretes üvegével akusztikailag szintén nem egy ideális berendezési tárgy, viszont szinte minden nappaliban ott van. Mindent egybevetve a szoba nagyjából egy átlagos (bár az átlagosnál nagyobb) otthoni környezetet modellez, így a spéci bemutatótermektől eltérően a vásárlók 99%-a bizonyára nem fog csalódni, amikor majd otthon bekapcsolja az itt meghallgatott friss szerzeményét.

Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik…

Elhelyezkedünk a fotelekben és újfent szemügyre vesszük az immár látványosan fölénk tornyosuló, egymástól kb. 3-4 méterre álló hangsugárzókat, amelyek komoly méreteik ellenére cseppet sem keltenek ormótlan hatást. Ilyenkor persze kötelező megilletődni, nem is tud tenni ellene semmit az ember, hiszen mégiscsak az audio világ egyik különlegessége áll előtte, amivel nem találkozik nap, mint nap a földi halandó. Eközben még mindig az előbbi lemez szól, hagyjuk is egyelőre a lejátszóban és megkezdjük az ismerkedést.

Elsőként mind a ketten azt állapítjuk meg, hogy lenyűgöző a megszólalás könnyedsége, nyugodtsága, természetessége és eszköztelensége. Hallottunk már egynéhány nagyon komoly dobozt, köztük többet a világ „krémjéből” is, de ilyet valahogyan még nem éreztünk. Nekem személy szerint általában olyan érzésem szokott ilyenkor támadni, hogy az adott gyártó tökélyre fejlesztette azt, amit az olcsóbb modelljeiben megismertünk és ideális esetben mindenből többet és jobbat adott. Nyugtáztam a pozitívumokat, rácsodálkoztam a korábban sohasem hallott részletekre és elkönyveltem, hogy a doboz nagyon jó – csak éppen érzelmileg valahogyan egyik sem érintett meg ennyire. Éppen ezért már ezen a ponton azt éreztem, hogy az Aida valami egészen más.

Lassú Dire Straits nóta következik a lemezen. „You and your friend” – búgja Knopfler és rájövünk, hogy ezt a számot anno még megboldogult hifi kereskedő korunkban mi is szoktuk mutogatni, csak éppen sohasem szólt így, még távolról sem. A hangzás egyáltalán nem a tökéletes paraméterekkel akar tüntetni, hanem nemes egyszerűséggel elénk varázsolja a zenét. „Böhöm” létére a doboz számos tekintetben úgy szól, mint egy monitor, becsukott szemmel pedig szinte nem is lehet megmondani hol áll, (nyitottal ez nehéz, mert akkora, hogy állandóan bent van a látóteremben) klasszikus kifejezéssel élve, eltüntetni magát a zenéből. Pedig az ő testalkatával ez nem kis mutatvány, legalább olyan, mintha a cirkuszban a bűvész eltüntetne egy elefántot a kalapjában.

Bajban vagyunk a jelzőkkel is, hiszen korábban már olcsóbb, és az Aidához képest jóval érdemtelenebb modellekre elpuffogtattuk őket. Most a legtöbbjüktől vissza is kell vonnunk vagy esetleg új fokozási lehetőségeket kellene bevezetni a magyar nyelvbe. Volt már sok hangsugárzó, ami természetesen zenélt, aztán voltak, amelyek náluk is természetesebben, de még azokat is felülmúlták mások, és akkor mit mondjunk az Aidára? Eközben tovább szól az előbbi dal, és nem két hangsugárzót, hanem a köztük lévő 3-4 méter széles színpadon szóló produkciót hallom. Minden kis hang a helyén van, egyszerre légies és testes, lágy és racionális a megszólalás, és ami különösen tetszik benne, az a bizonyítási kényszer tökéletes hiánya. A legtöbb hangsugárzó, főleg a drágábbak, mindig be akar bizonyítani valamit, mint mi az életben. Nekem van a legjobb basszusom, a legszebb magasam, a legnagyobb dinamikám, stb. stb., az Aida azonban nem akar semmit sem bebizonyítani, ő csak zenél, a többit meg majd meghalljuk mi magunk.

Újabb hasonló jellegű felvétel következik, amin már az ún. infra basszust is megtapasztaljuk, ami olyasmi, mint amikor egy szobában a kinti forgalom halk mély moraját vagy a szomszédos helyiségben szóló zene mélyeit halljuk és érezzük. Most is ott van a hádészi mélységekbe hatoló basszus, aminek jó részét már nem is halljuk, inkább csak érezzük és ez óriási élmény. Ami megszólal, az valósággal a basszus alfája és omegája. Könnyedén áramlik, pontos, precíz, testes és valóságos. A doboz mellett pedig természetesen a partnereknek és a szobának is komoly része van benne, mert egyetlen fia zavaró burnyogás vagy mellékzönge sem hallható, pedig olyan energiák kelnek életre, hogy ihaj.

A dalolós-gitározós számok már nem mutatnak újat, ezért másik korong, az elmaradhatatlan Pawnshop jazz buli kerül a lejátszóba. A bevezető jelenetnél, ahol minden jóval valóságosabban jelenik meg, mint megszoktam, és még azt is megállapítom, hogy az egyik néző vagy zenész hurutosan köhög, már újabb szuper jelzőkön töröm a fejem, aztán megszólal a zene – és megtörik a varázs. A zene kissé fakó, a dobok loudnesszesen szólnak és az egész valahogyan nem áll össze kerek egésszé. Egy világ törik bennem össze. Több mint húsz évig tévedésben éltem és azt hittem, hogy ez egy igazi jó felvétel. Pedig nem. Az Aida szintjéhez már nem elég jó. Vagyis ez így nem pontosan igaz, inkább az Aida azt mutatja meg, hogy általánosságban nem elég jó. A középszer maga. A vibrafonig még duzzogva elhallgatom, és ott feladjuk.

Egy jó régen készített válogatás korongot teszek fel. Középkori zene majd Bach barokk muzsikája következik. Mit mondjak, a doboz szinte együtt lélegzik a zenészekkel, friss, valóságos és tiszta, mint egy jó nagy slukk hegyi levegő. Olyan érzetem támad, mint nyáron a Barokk esküvőn a győri Széchenyi téren. Minden a helyén van, és szinte maga tökély árad a hangszórókból. Ekkor fogalmazódik meg bennem egy újabb különbség az Aida és a legtöbb más, általam hallott high-end doboz között. Az Aida olyan, mintha a zenekar direktben szólna rajta keresztül, az utóbbiakon pedig egy szuper minőségű hangosítással. Felületesen nézve nem sok a különbség a kettő között, valójában azonban egy világ választja el őket. A high-end lényege, amiért valóban megéri súlyos milliókat áldozni.

Brahms magyar táncai következnek, és szinte felbolydul a szoba. A nagyzenekarok otthoni hifis megszólaltatása valljuk be, lényegileg egy makettre emlékeztet, ez azonban valami egészen más. Benne van a zene természetessége, érzelmi töltete, monumentalitása és az összes finomsága, gyakorlatilag teljesen a hatása alá vonja a hallgatót. A basszus is derekas, a hangerővel bátran lehet játszadozni, (hol van még az 1000 W?) meg sem kottyan a dobozoknak és a hangzás semmiben sem változik. Szinte elröppen a két felvétel és Vivaldi Négy Évszaka következik az extravagáns Nigel Kennedy, a klasszikus zene fenegyerekének fuvolajátékával kiegészítve. A színpad megtelik hegedűkkel, és a hangszórókból maga a nagybetűs ZENE árad. Közismert, hogy a Sonus Faber dobozok számos pozitívumuk mellett mindig a klasszikus műfajokon nyújtják a legjobbat és ez a kijelentés most valósággal új értelmet nyer. A székbe szegeződök és elvarázsolnak a házamnál (berendezéssel és a hangfalaimmal együtt) csak egy kicsit drágább dobozok, amelyeknek az árába, ha józanésszel belegondol az ember, talán sikító frászt kap, de ez nem is az észről, hanem az érzelmekről szól. A klasszikus zenék valóságos királynőként tündökölnek minden más felett, ha ilyen dobozom lenne, vélhetően Bach-al, Brahms-al, Vivaldival vagy a Száztagú Cigányzenekarral kelnék és feküdnék, akkora élményt nyújt a hallgatásuk.

Persze azért másban is könnyű megtalálni a zenehallgatás igazi örömét. Az acapella kórus különböző hangfekvésekben énekelő női és férfi énekeseinek produkciója szintén mellbevágó élmény, minta ott bújócskáznának a hangfalak mögött, és onnan kidugva a fejüket énekelnének. Hangszíneik valóságosak és élőek, az Aida gyakorlatilag a szobába varázsolja az énekeseket. Ilyen pillanatokban egészen szélsőséges gondolatai is támadhatnak ez embernek, mint például hazamegyek és összehasogatom az otthoni cuccomat. Nem is hallgatok többet zenét. Végeztem a hifivel, és ezután jó lesz egy mini-torony, mert a többinek úgysincs értelme. Stb, stb. de inkább ne gondolkodjunk, hanem élvezzük a zenét!

Listázhatnám a további felvételeket (volt még jó pár), de csak ismételni tudnám magam. Amit kiemelnék, hogy a Magyar táncok például egy Hungaroton CD-ről készült sok évvel ezelőtt valamilyen asztali CD íróval, a szintén lenyűgözően szóló Kaláka dalok, melyeknél a beszéd és énekhangok, sípok, dobok és nádi hegedűk valóságosságától többször végigfutott rajtam a hideg, pedig szintén egy „hétköznapi” CD-ről származtak, egyszóval nem csak a kevés csúcs audiofil és DSD lemezben illetve anyagban rejlik a valódi zenei boldogság.

És akkor azt még nem is említettük, hány ponton nem volt még tökéletes a szeánsz. Az Aida nem volt teljesen bejáratva, a hátlapján lévő tekerentyűkkel is lehetett volna még játszadozni, és választhattunk volna hozzá drágább, árban és kategóriában jobban passzoló partnereket, esetleg egy jó csöves erősítőt és – a CD játszó helyett – egy klasszis analóg lemezjátszót.

Az élmény azonban így is tökéletes volt.

Olyan, ami elvarázsolja, és egyfolytában libabőrözteti az embert. Ami után a kereskedőnek tulajdonképpen már nem kell megmagyaráznia semmit. Ami után vagy úgy áll föl az ember, hogy veszek egy lottót, hátha…, vagy kitölt egy csekket, ha olyan szerencsés, hogy megteheti és van benne elég fogadókészség a szépre és a jóra.

Más lehetőség nincs. Tudom, nagy szavak ezek. De abban is biztos vagyok, hogy az audio technik&aacut