Cambridge Audio CXA81 integrált erősítő/DAC

Cambridge Audio CXA81 integrált erősítő/DAC

Az öt éve bemutatkozott a CXA60/CXA80 integrált erősítő/DAC párosnak természetesen mindkét tagja megújult, és a komolyabb CXA-81 is a kisebb CXA61-hez hasonló módosításokon esett át.

Az összes többi új Cambridge Adio modellhez hasonlóan immár az új Lunar Grey színben pompázó CXA-81 külseje ezt leszámítva csak minimális mértékben változott, a belvilágában azonban annál több minden történt. A készülék áramköri felépítésében az egyik legjelentősebb változás, hogy a gyártó által hosszú éveken át preferált Wolfson DAC-okat az ESS Sabre SE9016K2M chip készlet váltotta fel, ami már a 32 bit/384 kHz PCM illetve a DSD256 formátumok kezelésére is képessé tette a fejlett digitális egységet. A készülék formátum támogatás listája szintén teljesen naprakész lett, ennek köszönhetően a felhasználók szabadon válogathatnak az általuk preferált zenei anyagok között, míg az új elemekként megjelenő bekapcsolás vezérlő trigger bemenet és RS232 soros port rendszer építés során tehetnek jó szolgálatot.

Kapcsolatok és szolgáltatások terén fontos változás, hogy a CXA81 immár az USB B portján keresztül direktben is tud a számítógépekhez csatlakozni, mint külső DAC, ezzel is tovább bővítve felhasználhatóságának a klasszikus sztereó integrált erősítőkön amúgy is már jócskán túlmutató körét. Az elődmodell esetében még csak külön opcióként megvásárolható Bluetooth csatlakozás immár szintén bekerült a készülékbe az alapfelszereltség részeként. Az erősítőbe beépített minőségi aptX HD Bluetooth vevő egységgel az okos telefonokról vagy a számítógépekről streamelt anyagok vezeték nélküli fogadása egyaránt megoldható. A klasszikus és a modern funkciók kényelmes elérését a készülékhez mellékelt ízléses kivitelű teljes funkciós távvezérlő teszi lehetővé.

A 8 Ohmon 2×80 Watt teljesítményű, tehát ebből a szempontból változatlan analóg erősítő egység hangminőségének javítása érdekében az összes műveleti erősítőt megváltoztatták, az előfok részben és a tápegységben található kondenzátorokat pedig korszerűbb és jobb típusokra cserélték.

A készülék gazdag vezetékes csatlakozófelületén négy sztereó analóg RCA bemenet, egy 3,5 mm-es jack analóg bemenet, valamint egy SPDIF koaxiális (maximum 192 kHz/24 bit) és kettő Toslink optikai digitális bemenet (maximum 96 kHz) található a már említett RS232 port és a Trigger be,- és kimenetek mellett. Az analóg kijáratok között RCA vonalkimenet, fejhallgató aljzat és egy mélysugárzó kimenet kapott helyet, vagyis a repertoár lényegében megegyezik a kisebb testvérével és azt gondolom, bőségesen elegendő is.

Hangzásvilág tekintetében a CXA81 ha akarná, sem tudná letagadni CXA61-el való nagyon közeli rokonságát (de miért is akarná?), mivel szinte azonos karakterrel rendelkeznek, amelyet a komolyabb modell értelemszerűen magasabb minőségi szintre emel. Az egyik fontos különbség közöttük a CXA81 plusz 20 Watt teljesítménye, ami, noha a CXA61 is kellően erőteljes és dinamikus volt a maga 60 Wattjával, azért érezhetően energikusabb megszólalást és persze nagyobb tartalékokat biztosít a drágább típus számára. Hiába csak néhány Watt kell mindösszesen a normál zenehallgatáshoz, mégsem mindegy, hogy mennyi van „mögötte”, legalábbis ésszerű határok között, mert egy 500 Wattos erőművel már nem igazán ideális négy Watt teljesítménnyel zenét hallgatni egy 20 négyzetméteres nappaliban, de itt ilyesmiről koránt sincs szó. A testesebb és dinamikusabb basszus és a komolyabb attak és dinamika mellett a CXA80 hangzása magabiztos, stabil alapokon nyugvó és kiegyensúlyozott, az analógosan kerek és cseppet sem sarkos mélytartomány felett levegős, kellemes, natúr színvilágú közepekkel és magasakkal, amelyek kvalitásai a készüléket sok szempontból kategóriájáénak egyik éllovasává teszik. Ha analitikusabb, úgymond tesztelő füllel próbáljuk hallgatni, többek között feltűnik az erősítő kiváló felbontása is, ami azonban a zeneiségben teljesen „feloldódva” egyáltalán nem teszi a megszólalást technikai ízűvé, hanem a sok apró részlet a zenei élmény szerves részeként afféle magától értetődő jelleggel érkezik. A különféle hangulatok, hangerő illetve dinamikai szintek közötti váltások gyorsak és a komoly erősítőkhöz illő módon megoldottak; például, nagy energiák támadnak fel szinte a semmiből, vagy halnak el nyom nélkül, amikor a zenei téma úgy kívánja. Ismét csak a felsőbb kategóriákat idézve a CXA80 nagyon jó kifejezőkészséggel rendelkezik, amitől minden muzsika a felvételhez hűen valódi egyéniségként szólal meg, a zenehallgató pedig bevonódik a történésekbe, ami a zenehallgatást hosszabb távon is érdekessé teszi, sőt, újabb és újabb zenék hallgatására csábítja az embert. A testes, erőteljes és dús basszus semmiben sem befolyásolja a frekvenciatartomány többi részét, így a közepek és a magasak levegősen és könnyedén szólalnak meg és lazán elszakadnak a hangsugárzóktól. Transzparencia szempontjából az erősítő szintén kategóriájának legjobbjai közé tartozik, jól megtalálva az ideális ábrázolásmódot a valóság ízű testesség és a könnyed, néhol szinte már légies áttetszőség között. Aki régóta ismeri a CA márkát és sok korábbi készüléket is hallgatott tőlük, annak gondolom, hozzám hasonlóan egyből feltűnik, hogy a fent leírtak lényegében a gyártó klasszikus hangzásvilágát jelentik, annak a hosszú évek során egyre jobbá, kifinomultabbá és érettebbé váló változataként egy folyamatos, jelentős mértékű és nagyjából egyenes vonalú fejlődést mutatva a múlt és a jelen között.

 

Különböző digitális forrásokról és módokon hallgatva a készüléket a kisebb testvérnél megismert sima, kifejezetten analógos jellegű, kellemes és gazdagon árnyalt hangzás fogad, ami a felvételi minőség és a felbontás növekedésének függvényében egyre kifinomultabbá és komolyabbá válik. A bemutatásban részletezett változtatásoknak köszönhetően a digitális egységet használva a javulás még az analóg verziónál is nagyobb, így a CXA81 nem csak több féle módon használható, hanem digitális forrásokat hallgatva még elődjénél jóval komolyabb hangminőséget is biztosít.

Ajánlás

A racionálisan nézve is számos kiváló paraméterrel rendelkező erősítő az elemző látásmódot hatásosan kikapcsolva mégis inkább élvezetes és szórakoztató zenehallgatásra csábít, s teszi ezt kategóriájában egyedülálló módon. Kisebb testvérével együtt mindketten kiváló ajánlatnak számítanak, ezért aki ezekben az ársávokban erősítőt keres, véletlenül se hagyja le őket a meghallgatandó készülékek listájáról! Ha viszont van rá keret, a kettő közül mindenképpen a nagyobbat érdemes hazavinni.

Műszaki adatok:

Forrás:[www.hifipiac.hu]