A McIntosh hangzás – avagy fellebben a fátyol?
Egy olyan, évtizedeket átívelő jelenség, mint a „McIntosh hang” nem sok létezik az audio-iparban. Az elektroncsöves korszakban legendává vált hangzás a legújabb készülékeikben ma is tetten érhető. Sokan, sokféle módon próbálták magyarázni a folyamatos siker történetet, de mindegyik valahol a technológiai háttérre vezethető vissza. A pontos magas-, a kissé meleg közép- és a feszes, nagyvonalú mély-tartomány mellett a teljes átvitelre jellemző részletgazdag bemutatás mód az, ahogyan a hangzás bírái általában a McIntosh készülékeket jellemzik.
Ebben a cikkben nem a hangzás milyenségét boncolgatjuk, inkább arról beszélünk, amiről igen kevés szó esik. A technológiák és szabadalmak egy részét mutatjuk be, amelyek összessége létrehozza a jellegzetes, sokak által megkülönböztethető hangzást. Mivel sok a gyártási titok a fátylat teljesen fellebbenteni képtelenség, de eléggé felhajtjuk ahhoz, hogy sok izgalmas részlet kiderülhessen. A nagy egész a neves gyártó mérnökeinek fejében áll össze, de, ha ehhez elegendő lenne a sarokköveket ismerni, már mások is utánuk csinálták volna. Mivel ez 1946 óta nem történt meg, sajnos a „nagy titok” most sem derül ki, ám mindenképpen közelebb kerülünk a megértéséhez.
Íme, néhány fontos, finom műszaki részlet, amelyeket a McIntosh a készülékekben alkalmaz!
Az Autoformer transzformátor
Az elektroncsöves teljesítmény-erősítőkben gyakorlatilag nélkülözhetetlen a kimenő transzformátor. Feladata az impedancia-illesztés. Az elektroncső magas feszültséggel, de relatív kis áramerősséggel működő eszköz. A kettő szorzata adja a teljesítményt. A trafó primer oldalán betáplált teljesítményt – némi veszteséggel – ki lehet venni a szekunder oldalon úgy, hogy magasabb áram, de alacsonyabb feszültség értékkel állítjuk elő ugyanazt a végeredményt. Rendben, itt be is fejeztük a matekot és feltesszük a kérdést: mit keres a kicsatoló trafó egy olyan modern félvezetős erősítőben, amely alacsony feszültség értéken (az elektroncsőhöz képest) rengeteg áram áteresztésével akkora teljesítményt képes előállítani, amekkorát csak akarunk?
A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk. A teljesítmény ugyanis nem minden! Megfelelő módon kell adagolni ahhoz, hogy kifejtse áldásos hatását, és a tonalitás (a hangszerek jellemző hangja és a hangzási egyensúly) ne boruljon fel. Egy hangsugárzó komplex eszköz, amely minden frekvencia értéken más impedanciát mutat. Hiába a modern félvezetős végerősítő alkalmazása, ez bizony állandó „válságkezelést” jelent az elektronika számára. Furcsán hangzik, de a teljesítmény-tranzisztoroknak is van komfort zónájuk, ahol a legjobb formájukat mutatják. Amíg a munkapont ott tartózkodik, csodákra képesek, aztán meg egyre kevésbé. Rossz hír mindenki számára, hogy igen keveset tartózkodnak ott és ez bizony erősen meghallható a bemutatóban. Miként lehet megóvni őket a hangfal „rosszalkodásától”? Erre az egyik lehetséges válasz az Autoformer. Egy kicsatoló trafó, amely megszünteti a közvetlen kapcsolatot a végtranzisztorokkal, amely leválasztja a hangfal folyton változó áramigényét, így az nem képes azonnal kizökkenteni azokat a komfortzónájukból. A trafóban tárolt energia mennyiség elegendő időt biztosít a szabályzó elektronikának arra, hogy elvégezze a szükséges korrekciót a hangminőség romlása nélkül.
Mi lesz a damping faktorral? – hangzik el a jogos kérdés. Míg egy félvezetőnek akár több száz is lehet belőle, a trafó után már csak kb. 40 marad. Kevésnek tűnik? Mihez képest? A régi csöves erősítők átlagértéke ez ügyben legfeljebb 6-8 egység volt, ami bőven elegendő a csodálatos hangzáshoz. A paraméterekből a lehető legmagasabb értékeket csak napjaink számháborúja követeli meg, maga az előállított hangzás, nem!
Teljesítménytől függően a McIntosh használ EI, vagy dupla ovál vassal épített verziót. Hogy melyik erősítő melyiket tartalmazza? Talány marad, mert vaskos, roncsolás nélkül szétszedhetetlen, árnyékoló búra alá rejtik.
Thermaltrak® tranzisztor
A normális tranzisztorhoz képest egy kicsit sok a lába, viszont azt senki nem mondta, hogy ez egy normál tranzisztor. Az közismert, hogy az erősítőkben a végtranzisztorok dolga a teljesítmény erősítés. Az is közismert, hogy a tranzisztoroknak is van ideális működési hőmérséklete. Amint ezt elérik, a képességeik maximumát nyújtva kápráztatják el a hallgatóságot gyönyörű hanggal. Ezzel csak két baj van. A hangfal folyamatosan változó áramigénye pillanatok alatt túlmelegítheti őket. Most ne a hűtőborda rendkívül lassan változó melegségére gondoljunk, hanem a kis méretű szilícium-chip ehhez képest dupla, vagy (sőt!) tripla értékű réteg-hőmérsékletére. Ahhoz, hogy ne süljön meg ez az alkatrész egy pillanat alatt, bizony a jelenséget figyelemmel kell kísérni és kordában kell tartani. A legjobb megoldás az lenne, ha sikerülne az optimális üzemi hőmérsékletet a lehető legalacsonyabbra csökkenteni, mert ezzel sikerülne megelőzni a másik bajt.
Talán furcsán hangzik, de a tranzisztoros végfokoknak is szükségük van bemelegedési időre – a „rossz nyelvek” szerint még többre, mint a csöveseknek. Aki bizonyos kategória felett hallgat hangzást, az meg fog minket erősíteni. Aki meg nem, az higgye el! Miként lehetne egy mozdulattal megoldani a bemelegedési, és túlmelegedési problémát? A valódi választ a Thermaltrak tranzisztor burkolata alatt rejtőző „dolog” tudja. Mi csak annyit tudunk, mert messziről annyi látszik, hogy van kivezetése a réteghőmérséklet pillanatnyi értékének meghatározására, így a Sentry Monitor szabályzó fokozat gyors beavatkozással elkerülhetővé teszi a túlmelegedést és a túlvezérlést. Azt pedig, hogy miként érték el az alacsony hőmérséklettől (elvileg a bekapcsolás pillanatától) előálló optimális hangzást, a tervező mérnökök titka marad.
A Power Guard áramkör
A Power Guard egy hullámalak összehasonlító áramkör, amely valós időben egyszerre figyeli a bejövő és a kimenő jel formáját. Abban a pillanatban – és ez szó szerint értendő – amint ez az áramkör az ideálistól 0,3 %-nál nagyobb eltérést tapasztal, rögtön beavatkozik és a torzítás küszöb alá csökkenti a kivezérlést. Ahhoz, hogy érthető legyen a hangra gyakorolt hatása, a kályhától kell elindulnunk.
Egy erősítő fokozat amint kétféle frekvenciájú jelet kap, azon kívül, hogy felerősíti őket, még létrehozza az összegzett, és különbségi értéküket is, majd ezeket is erősíti. Ha már ezek az összegzett és különbségi jelek előálltak, rögtön négyféle frekvencia leledzik, amelyeket szintén össze lehet adni, és ki lehet egymásból vonni, amivel még több frekvencia áll elő a visszacsatolásnak köszönhetően. Ezt a sort a végtelenségig lehet folytatni. Nyugi, a dolog nem ennyire ijesztő, mert a fel- és az alharmonikus tartalom csak minden páratlan értéken számottevő, ezek közül is csak a harmadik veszedelmes, mert a többi exponenciálisan csökken. (A Power Guard szabályozással, kimutatott kimenő jelben, például, a -80 skála felirat felett ennek hasznos jelben visszamaradt része látható). Mikor egy erősítő fokozatot túlvezérlünk, a hatás rendkívüli mértékben felerősödik. Ez látható a Power Guard nélküli kimenő jel ábrázolásán. A rettenetes katyvasz két darab frekvenciából állt össze a kb. 40%-os túlvezérlés hatására. Mivel megfontolt emberek olvasnak minket, szinte bizonyos, hogy kezüket a szívükre téve esküdöznek, hogy ők ilyet soha nem tesznek. Pedig dehogynem, csak nem tudnak róla! A végfokot minden jóérzésű audiofil fél óránként kb. tízezerszer vezérli túl zenei anyagtól függően. Hogy ne érezze magát kivételnek, csak gondolkozzon el, miért vándorol a cuccban a munkapont A-ból B-be? Nem kell tudnia a részleteket, de gyakorlatilag ezért, ezt fogadja el! Nos, egy gyors vissza szabályozással a káros harmonikusok egy részének kialakulását meg lehet akadályozni, ezáltal legalább nagy vonalakban hasonlítani fog a kimenő jel a bejövőre. Mivel védett szabadalom, nem publikus a fokozat részletes működési elve. Fontosabb dolog viszont, hogy nem kell mélységében ismerni ahhoz, hogy áldjuk a hatását.
Nagyon alacsony torzítás érték
Amennyiben az erősítő minden porcikája kiváló minőségű, sokat tud és az erősítést ábrázoló grafikonja is lineáris a padlás-feljáróig, mitől kellene tartanunk?
Torzításból kétfélére számíthatunk egy erősítő-fokozatban. A harmonikus torzítás és az intermodulációs torzítás keserítik a zenerajongók mindennapjait. Mivel jelentősen képesek befolyásolni a hangzást, néhányan kimondva vagy kimondatlanul, ez alapján szerettek bele választott készülékük hangjába.
(A belépő kategóriás rendszerek birtokosai megnyugodhatnak, az ő készülékeik esetében akad egyéb probléma, ami sokkal jobban befolyásolja a hangzást, így a két torzítás hatása náluk elhanyagolható – legalábbis a többi tényező mellett. Nem szeretnénk megbántani senkit, de egy High-End erősítőhöz hasonlítva igen sok minden bizonyul inkább „tökgyalunak”, mint erősítőnek.)
Torzítások csak a nem-lineáris szakaszokon alakulnak ki, ez könnyen belátható. Baj viszont itt is előállhat, mégpedig a működés stabilitásával. A munkapont a hőmérsékletváltozás és a jel talppont változás hatására nem kívánt „sétálásba” kezd. A talppont változás megfelelő értékű csatoló kondenzátorral kiküszöbölhető, viszont a hőmegfutás garantáltan nem. Marad tehát az áldott/átkozott negatív visszacsatolás. Érdekes módon, ha jól csinálják, a negatív visszacsatolás komolyan csökkenti a torzítást amellett, hogy stabilizálja a munkapontot. Egyáltalán nem ellenségünk, de ügyelni kell arra, hogy ne nőjön a fejünkre. Abban több hangzás-tesztelő egyetért, hogy a természetes hang megőrzéséhez nélkülözhetetlen a torzításokat a lehető legalacsonyabb szinten tartani. Ez az érték egy McIntosh erősítő esetében az egész teljesítmény sávszélességen 0,005% alatt marad. Nyugodtan nevezhető alacsonynak. Hogy érték el? Sajnos ez, az ő titkuk marad.
Nincs köze a hanghoz, de részese a legendának
A kék teljesítménymérő jellegzetes, informatív, és egyben meghökkentő. Az első két fogalmat komolyabban magyarázni nem szükséges, de mi benne a meghökkentő? Ha értelmezzük is, amit látunk, akkor döbbent meg, hogy valójában mennyire kevés teljesítményt használunk ténylegesen, miközben zenét hallgatunk. Igen, az 1-2 Watt egészen nagyot szól.
A gyakorlatlan zenekedvelő nincs is tisztában azzal, hogy mekkorát, ezért boldogan nyugtázza, hogy az erősítője 100 Watt-os. A McIntosh erősítők műszerének mutatója rádöbbent. Ha jobban megvizsgáljuk enyhén szólva sem lineáris a skála. Azt viszont érdemes tudni erről a kijelzésről, hogy írásban tanúsítják a 95 százalékos pontosságot 2 kHz-es burst jellel. Jó kérdés, hogy akkor minek kell az a több száz Watt, ami a legkisebb McIntosh erősítőben is rendelkezésére áll, de sosem használjuk? Valószínű, hogy ez is része a nagy egésznek, amit „McIntosh hangnak” neveznek.
Forrás:[www.hangzasvilag.hu]