Cambridge Audio Stream Magic 6 v2 – HFP Online

Kettős ügynök

Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell hogy valljam, ez a második CA készülék az életemben. Igaz, a Stream Magic csak amolyan futó kaland, de így is az átlagnál több időt töltöttem el vele. Az első Cambridge Audio készülékem, amit sokáig hallgattam, egy Azur 640C v1 CD játszó volt, az első szériából. Már ez a pörgető is ezer szálon kötődött a Wolfson DAC-hoz, pedig nem tegnap óta gyártják. Az utódai ma is köztünk vannak, hiszen a CA jelen pillanatban is ötféle kompaktlemez játszót tart kínálatban.

Azt gondolnánk, hogy a fiatalos image mögött nincs jelentős múlt, pedig ez nem így van. 1968-ban indult a szekér és nőtte ki magát egy naprakész, nagy volumenben gyártó vállalattá. Ha a termékpalettájukra tekintünk, látható, hogy a hifi világ minden szegmensét lefedi a portfólió, erősítők, hangsugárzók, digitális konverterek széles skálája, sőt, még kábelek is megtalálhatóak ebben a kosárban. Éppen úgy, mint a második generációját megkezdő hálózati lejátszó, a Stream Magic 6 v2. Természetesen a CA ebben a műfajban is az elsők között volt, gondoljunk csak az NP30-as Sonatára, amiben szintén egy Wolfson chip dolgozik. Első pillantásra a Stream Magic 6 első és második generációját lehetetlen megkülönböztetni egymástól. Mélyebbre kell ásnunk ahhoz, hogy kiderüljön, milyen irányba történtek fejlesztések. Mélyebbre annál, amit a számok mutatnak. Mindkettőben ugyanaz a kettős Wolfson WM8740 DAC dolgozik, 24 biten, méghozzá felskálázó üzemmódban, azaz minden anyagot 24 bit/384 kHz-re tornáz fel. A különbség a használható mintavételezési frekvenciákban van. Míg az első Magic 6 be kellett, hogy érje 96 kHz-el, addig a kettes változat már (és maximum) 192 kHz-ig kezeli a hanganyagokat. E kis elméleti gyorstalpaló után lássuk, mi van a dobozban! Érintetlen egységet kaptam kézhez, ilyenkor a szokásos eljárás a „bejáratás", ami nem más, mint kötelezettségek nélküli meghallgatás.

Én ilyenkor nem foglalkozom a vassal, csak a zene szól, a figyelmem pedig akaratlanul is sokfelé oszlik. Kapott egy hetet a CA, addig csak a szemem legeltettem a vonalain. Hogy mit láttam? Megvannak a „szokásos" Cambridge Audio-s védjegyek: készülékzsák és masszív fém távirányító. Na és persze maga a masina, kétféle (angol és EU) hálózati kábellel, felcsavarható Wi-Fi antennával és egy egyszerű, de meglepően jó hangú S/PDIF kábellel. Vastag, közel 1 cm-es alumínium előlap uralja az összképet, középen található egy pontmátrixos LCD kijelző, a jobb szélen pedig egy sokfunkciós tekerő és nyomógomb. A kijelzőt két oldalról navigációs gombok fogják közre, míg a készülék bal oldalán a ki/be kapcsoló és a választható kétféle szűrő, illetve fázisfordító kapcsolója található. A hátsó felén is bőséges a néznivaló: USB B bemenet pendriveoknak, illetve merevlemezeknek (maximum 1A-es áramerősséget biztosít, ami elég szokott lenni), ethernet csatlakozó, koax és optikai bemenet (ugyanezek kimenetként is megtalálhatóak), USB A csatlakozó, ha számítógéphez kötnénk DAC-ként, control bus ha több CA készüléket is használnánk, valamint XLR és RCA analóg kimenetek. A Stream Magic nem egy nehézsúlyú darab, feltételezhetően kapcsolóüzemű tápegység hajtja. Van rajta IEC csatlakozó is áramtalanító kapcsolóval, lehet kísérletezgetni a tápkábelekkel. Én a hozzá csomagoltat használtam. Néhány szóban a beüzemelésről: a kezelés megszokást kíván. A legtöbb funkció elérhető a nagy forgógombról, ami nyomás érzékeny is. Bekapcsolás után egyből a hálózatra szeretne felmenni, ami egy hálózati lejátszónál nem olyan nagy probléma. Én felengedtem a Wi-Fi-re, ami természetesen kódolt, a kulcsot egyenként kell megadni neki, elsőre természetesen el is rontottam. Ha nem csinálok rajta egy általános resetet, akkor a mai napig várnék a csatlakozásra. Ki is próbáltam még egyszer: ne tessék elkeseredni, ha elrontjuk, a reset a megoldás, az viszont érdekes, hogy rontás esetén nem kapunk semmilyen hibaüzenetet. A többi akadályt könnyebben vettem, egy titkot elárulok azért: ha külső meghajtóról szeretnénk komplett albumokat lejátszani, az nem úgy megy ám, hogy belépünk a könyvtárba, rábökünk az első számra és leülünk a fotelbe zenét hallgatni! Mert ilyenkor csak azt az egy számot játssza le. Ki kell mennünk a könyvtárból, és magának a könyvtárnak a nevén kell hosszan lenyomva tartani a forgógombot. Ezután olvassa csak be a teljes tartalmat és játssza le a komplett albumot.* Trükkös gyerek ez az angol, pár nap után már rutinosan terelgettem őkelmét. Az én japán hálózati lejátszómhoz képest teljesen más logika mentén épül fel az irányíthatósága. Hogy valami vidámabbat is mondjak, a support dicséretes. Két hét alatt háromszor érkezett firmware frissítés a géphez, vele együtt frissült a táblagépes vezérlés szoftvere is. A hagyományos távirányítót én ki sem csomagoltam, táblagépről irányítottam. Minden funkciója remekül működik, hallgattam róla zenét külső merevlemezről, NAS-ról (MinimServer), laptopról külső DAC-ként használva. Ha telefonról szeretnénk zenét átlőni rá, be kell szerezünk egy opcionális BT modult, a BT100-at. A meghallgatásokat kizárólag egy 1 TB-os külső merevlemezen tárolt zenékkel végeztem, kizárva, hogy bármilyen szoftveres körülmény (és egy kábeles) közrejátsszon. Így a teljes feldolgozást egyedül a Stream Magic végezte. Egy kivételt azért tettem, jelzem majd, ha odaértünk.

 Hugh Laurie-val kezdtem, a „Didn't it Rain" albummal (16 bit, 44.1 kHz). Első szám, „The St. Louis Blues": picit zártnak érzem a hangzást, a hangszerek azonban kellően testesen szólalnak meg, a zongora már-már hibátlan, de egy kis levegő elférne még közöttük. A „Kiss of Fire" párbeszéd, férfi és nő között, helyenként kánonban énekelve. Ezt az éneket a megszokottnál jobban az előtérbe helyezi a CA, a kísérőzenészek a háttérbe húzódva játszanak, ha kép lenne, azt mondanám, túlszaturált. A tömörség itt is megvan, talán már nem annyira domináns, mint az előző blues-on. De legalább koherens. Gipsy Kings-et teszek most fel, a „Roots"-ot (16/44.1). Jól ismert album, sokszor használom viszonyítási pontként. Rögvest magára talál a hatos Magic, mint amikor az úszó felbukik levegőt venni. Az „Aven, Aven"-ben igen jó, plasztikus gitárjátékot ad vissza, pörgős, gyors a felvétel, ez maradéktalanul át is jön. A lecsengések kifogástalanok, nem spórolja el őket. A „Legende" átható és erőteljes, finom felbontással, amit talán a háttérhangszerek plasztikussága bizonyít a legjobban. Na és a férfi énekhang enyhe reszelőssége, a kísérő csettintések kifogástalanok. Viszonyítási pontként kerül most egy kis Limehouse Blues (24/96). Hosszú szezon lehetett a zenekari tagok mögött, talán ez utolsó idei fellépésük a HFP klubban, mert laposan, fáradtan húzzák, az egyedüli kivételt a vibrafonos jelenti, benne még van lelkesedés.Nem is erőltetem ezt tovább, inkább műfajt váltok, Szalóki Ági művésznő Gingallója (16/44.1) igaz felüdülés: visszatért az élet az angolba, életteli, egészséges hangot hallat, nagyon jól visszaadott hangszerekkel, egységesen. A lányom is rám nyit, van is miért. Van ebben az egy számban valami, ami alkalmassá teszi a mérleg nyelvére. Bár eddig nem írtam róla, de minden komponensnél felkerül, amik eddig nálam jártak. Lehet, a közeljövőben felkerül majd a publikált tesztek közé is. Gondoltam egyet és rádugtam a CD játszómat, egy régebbi Philipset a CA digit bemenetére, a mellékelt kábellel összekötve őket. Felraktam a Monty Alexander Trio „Live at the Montreux Festival" lemezét. Aztán leesett az állam. Elképesztő szinergiába egyesült a két vas, és velük együtt ez a fantasztikus album! Fantasztikus ritmikájú koncertet hallottam, lüktetett, pezsgett, frissen és üdén szólalt meg. A hangulat varázslatos lett egy szemvillanás alatt, a bőgő nagyon pontosan, mélyre menően szólalt meg, bizonyítva, hogy van tudás a Stream Magic-ben. Csak elő kellett hozni. Végighallgattam, kétszer is az egész lemezt, nagyon tetszett a muzsika, ha kellett, a háttérbe húzódott, hogy aztán annál nagyobban üssön. Erre a legjobb példa az első szám, a „Night Mist Blues" traktusai. A következő, a „Feelings" címet viseli, ahol számomra a legteljesebb Monty zongorajátéka, amit jól közvetített a készülék. Kiemelném még a harmadikat is, a „Satin Doll"-t, amiben a zongora és a bőgő felelgetnek egymásnak, túllicitálva a másik játékosságát. Nekem nagyon, de ahogy hallottam, a fesztivál közönségének is tetszett. Széles dinamikatartományt rögzítettek a hangmérnökök erre a lemezre, amely maradéktalanul lesugárzásra került.

Van potenciál a Cambridge Audio Stream Magic-ben! Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a négy szoftverfrissítés, egy héten belül! Maga a készülék sokoldalú, nem hiányzik belőle egyetlen funkció sem, amolyan igazi svájci bicskája a gyártónak. Tudásához képest az ára is elfogadható, az pedig bizalomgerjesztő, hogy kiadása után sem hagyták magára a mérnökök. Max Limehouse Blues-t nem hallgatunk rajta. 😉

Specifikáció

Forrás:[www.hifipiac.hu]