A Venere 2.5 nem csak szép, hanem hangja is kiváló!
A Sonus Faber egy ikonikus olasz high-end gyártó, amely hangfalai mindig kitűnnek innovatív technológiájukkal, kimagasló építési minőségükkel, és gyönyörű hangjukkal. Korábban felcsigázott az állványos Extrema hangja, és bemutatás módja, amelyet Martin Colloms tesztelt korábban. Érdekesség volt a soft dome magas, és az ásványokkal töltött polipropilén woofer membrán, amely elekro-akusztikusan volt csillapítva mint a passzív KEF B139 driver, és elfoglalta az egész hátsó panelt.
Lenyűgözött a Homage modellek sorozata, amely a cremonai hegedű készítőkről kapták a nevüket. Az Amati, a Guarneri, és a Stradivari nem szövet porvédőt, hanem gumi csíkokat alkalmaznak amely lehetővé tette, hogy jobban megfigyelhetők legyenek ezek a feltűnő megjelenésű, gyönyörű hajlított oldalú dobozok. A megjelenés forma tisztelgés a múlt nagy mesterei előtt. Még a jelenlegi zászlóshajó, az Aida is egy elegáns megjelenésű hangfal, amely a méretét meghazudtolóan elegáns darab. Természetesen a kimagasló minőségű kézimunka, és a csodálatos hang magas árszintet képvisel.
Az új Venere széria hivatott arra, hogy a Sonus faber az olcsóbb árkategóriában is meg tudjon jelenni, ahol napjainkban az OEM sugárzók, és a téglatest dobozok az általánosak. A Sonus Fabernél általános gyakorlat az, hogy a design, és a tervező munka az olaszországi Arcugnano-ban készül, ám ebben az esetben a gyártást Kínában végeztetik. A végeredmény egy Sonus Faber hagyományos olasz stílusú és technológiájú hangfal, amelyet sokkal több audiofil, és zenekedvelő engedhet meg magának.
Csak akkor mertem elhinni ezt a dolgot, amikor a 2013-as CES kiállításon volt alkalmam látni a Sonus Faber alsóbb árkategóriás termékeit. Elcsodálkoztam az árakon, mert a Venere 2,5 álló, és a 3.0, a 2.0, és az 1.5 állványos hangfalak, és a Center tényleg barátságosnak tűnt. Ebben a tesztben a Venere 2.5 álló hangfalat mutatom be.
Meghatározás:
Ahogy arra a neve is utal, a Venere 2.5 egy két és fél utas álló hangfal, amely Sonus Faber saját fejlesztésű magas sugárzót (nem ferrofluiddal hűtött verzió), és két 7 inches saját fejlesztésű mélyet tartalmaz. A roll-off frekvencia 250 Hz. A driverek enyhén hajlított front panelbe vannak süllyesztve, és egy könnyű, mágneses rögzítésű rács takarja őket. A rács alatt gravírozott Sonus Faber logo, és lent formatervezett kicsatoló nyílás látható. Az íves oldal panelek egy nagyon keskeny hátlapban futnak össze, amelyen alig fér el a négy csatlakozási pont. A hangfal vastag edzett üveg talpon áll, és négy nagyméretű tüske biztosítja a leválasztást. A tesztben szereplő fekete kivitel megjelenésében egy jólöltözött úriember hatását keltette. Természetesen senki nem érzett kísértést, hogy a fedlapra egy pohár koktélt helyezzen.
A rendszerem tartalmazta a Marantz AV-8801 AV pre-pro egységet, amely az Audyssey MultEQ XT32 beállító szoftverrel képes lett volna a szoba hangzás paramétereihez pontosan beállítani a meghajtást, de mivel ez nem mindenkinek áll rendelkezésére, a Venere 2.5 hallgatásakor csak direkt analóg csatolást, illetve bypass beállításban multicsatornás anyagokat alkalmaztam. Kis ideig azért teszteltem a hangfalat a Trinnov MC Optimizer egységgel is sztereóban, és multicsatornás módban.
A setup:
A hangfalat úgy kötöttem be, hogy a helyén hagytam az összekötő fémlapokat. Az általam használt hangfal helyére helyeztem el, és a magasakat direkt módon a hallgatási pont felé irányítottam. Nem minden hangfal kedveli ezt a beállítás módot, mert néha jobbat mutatnak egy kicsit kifelé fordított tengelyiránnyal. Gyanítható, hogy ez arra vezethető vissza, hogy így könnyebb a magas, és mélytartomány közötti egyensúly megőrzése.
Mivel a Venere volt az a hangfal, amellyel a Trinnov Optimizer egységet is teszteltem, megtudtam, hogy a hallgató szobámban 1-2 dB kiemelés van 300-1000 Hz tartományban, és ugyanígy 1-2 dB 1,5 kHz-8 kHz tartományban. Nem volt teljesen sík az átvitel, de a Venere 2.5 1 dB-en belüli együttfutása csodálatos középtartományt, és kristálytiszta magasakat mutatott a tengelyirányból. 300 Hz alatt a szobát már tökéletesen uralta a két mélyközép.
Lehetséges, hogy a pontosan együttfutó hangfalaknak köszönhető, de azonnal feltűnt a közép, és magas hangok egyértelmű elhelyezése a sztereó zenekari felvételeken. Az összhatás meleg, a közép és a magas részletező, a színpad egy kicsit a hangfalak mögött kezdődik. A mélytartomány átvitelét megfelelően kiterjesztették, de mivel nem alkalmaztam szoba EQ funkciót a felső mélytartalomban kis kiemelést érzékeltem. Mint korábban elmondtam, ezt nem tulajdoníthattam csak a Venere jellegzetességének, mivel ismerem a szoba akusztikáját. Ennek ellenére, bár sokan kielégítőnek találnák, bennem egy kicsit mélyemelésre, és közepes magas szoprán tartomány érzetet keltett.
A hang:
Ismerkedés a karakterrel – nem volt határozott képem ezekről a hangsugárzókról. A 2.5-ös kiváló hangot mutatott az énekhang, és a szóló hangszerek bemutatásakor. Renée Fleming előadásában Leonard Cohen Hallelujah című dalát (Dark Hope CD Decca 80014186-2) krémesen gazdagnak érzékeltem. Ezt a dalt sokszor hallgatom olcsóbb hangfal szériák tesztelésekor. Marianne Beate Kielland hangja a Come Away, Death (ingyenes 24-bit/192kHz PCM letöltés; SACD/CD, 2L 2L-064-SACD) úgy tűnt, mintha oda lett volna horgonyozva a center hangfalam fölé, pedig az be se volt kötve. A mélyebb hangok is természetes egyensúlyukkal jelentek meg széles skálán, ami a mélyközepek erénye. Paavo Järvi's csodálatos Fauré Requiem felvétele a szoprán Chen Reiss-sel, a bariton Matthias Goerne-nel, valamint a kórussal, és a Párizsi Filharmonikusokkal (BD, Euroarts 2058874) figyelemre méltó volt a hangzástér, és az énekesek közötti távolság is jól érzékelhető. Nagyon koherens a hang, a sziszegő hangok teljesen természetesen szólaltak meg. Igen, még mindig megborzongok az emlék hatására, amit a zenészek a Venere közvetítésével műveltek velem.
Természetesen elővettem olyan darabokat is, amelyekben a mélyhangok meghatározó szerepet játszanak. Britten Sinfonia da Requiem, Carlos Kalmar közreműködésével az Oregon Symphony előadásában (SACD/CD, Pentatone PTC 5186 393) telve van olyan finom részletekkel, amelyeket áthidalják a rézfúvósok, és a húrok hangjai. És persze ott vannak benne a falrengető üstdob futamok. A Venere minden erőlködés, és fáradság nélkül kezelte a kihívást, meg sem próbált tömöríteni. Megdöbbentően jól szólt az öreg sztereó felvétel. A teszt végére hagytam Béla Fleck Flight of the Cosmic Hippo (CD, Warner Bros. 26562-2), és a Pink Floyd Dark Side of the Moon (SACD/CD, Capitol CDP 582136 2) lemezeit. A Venere széles dinamika tartományról tett tanúbizonyságot. Egyáltalán nem éreztem hiányát a mélynyomónak, pedig szinte minden más esetben emelték a bemutató hatását. Most már kezdem sejteni, hogy mitől döglik a légy…
Sok idő töltöttem nagy felbontású PCM, és DSD fájlok társaságában a Venere-vel. Az volt a benyomásom, hogy képes az előadások finom részleteinek bemutatására, ha a felvétel tartalmazza azt. Össze tudtam hasonlítani a Sonus Faberen a 16/44,1 és a 24/96 formátumokat több album esetében, és minden alkalommal természetes, nyugodt, egyértelmű hangzást tapasztaltam. Nem nagyon zavarta az akusztikus környezet, nem próbálta meg kiemelni onnan a hangszereket. Olyan hang ez, amely központjában a zene áll, és egyáltalán nem befolyásolja a rendkívül fontos hangulatot.
A Venere 2.5 kiegyensúlyozott és integrált közép, és magas tartománya előnyt jelentett számára, amikor multicsatornás rendszerben front bal és jobb hangfalként installáltam. Annak ellenére, hogy más típus volt a többi hangfal a Venere határozottan nyitottabb, és nagyobb volt, mint az én jól összeválogatott rendszerem. Bár a többihez képest háromszoros magas energiát kapott, mégsem volt fényes, vagy csillogó a hangja.
Tovább is mentem, és mikor a rendszerembe beiktattam a Trinnov MC Optimizer egységet, amely EQ korrekciót is alkalmaz, és minden hangfalat az ideális helyzetére optimalizál, megdöbbentem. A Venere egyszerűen eltűnt kétcsatornás módban, csak a zene maradt könnyedén, kiegyensúlyozottan, nyitottan, mint egy élő koncerten. Mivel a Trinnov nagyon jó munkát végzett a Paradigm Studio 60 center, Venere front beállításakor, a többcsatornás bemutató is frenetikus volt. A csatornaszámtól függetlenül a Venere megmutatja a nagy felbontású fájlok alkalmazásának minden előnyét. Ebben a kombinációban a rendszerem jelentősen felülmúlta önmagát, ilyen hangzást ebben a szobában még nem hallottam tőle.
Szóval igen – A Sonus Faber Venere egyszerre nyújtott kiegyensúlyozottabb, és tanulságosabb hangzást, mint az én megszokott régóta nyúzott Paradigm hangfalam. Jobban beilleszkedett a rendszerembe, mint a KEF Q900, amelyet korábban teszteltem. Ha az emlékeimbe kutatok, a Sonus Faber dinamikusabb volt, mint a PSB Image T. Két hasonló élményt biztosító hangfal típus derengett fel bennem, a Canton Reference 9 DC, és a Revel Concerta F12. A Canton árban meghaladja, a Revels árban hasonló a Sonus Faber Venerével.
Konkluzió:
Szerettem a Sonus Faber Venere 2.5 hangfalat. Nagyszerűen szól minden felvételen, és többféle rendszer konfigurációban, ha beállítja. Felnyitja a szemét mindenkinek a nagy felbontású audio hallgatásával kapcsolatban. Sajnos túl magas ahhoz, hogy elférjen a videó kijelzőm alatt, de ez senkit ne tántorítson el. A Venere 2.5 nem csak provokatívan szexi, hanem hangja is kiváló van.
Mérési eredmények: