Audio Research VSi60 – HFP Online

Klasszikus csöves és modern készülék

Több mint tíz éve járt nálunk utoljára Audio Research erősítő és ezen idő alatt rengeteget változott a világ. A McIntosh mellett a másik legpatinásabb amerikai high-end gyártó például az óta szintén az olasz Fine Sounds Group csapatát erősíti, az új készülékei pedig teljesen új arculatot kaptak, a lényeg azonban mit sem változott – az AR erősítők továbbra is aprólékos kézi munkával és igényes alkatelemekből készülnek a minnesotai Plymouthban, ott, ahol a hosszú évek folyamán már számos legendás készülék született.

A teljesen megújult Reference széria sztenderdjei alapján készülő VSi60 integrált erősítő a gyártó háromtagú integrált erősítő családjának középső tagja 2×50 Watt teljesítménnyel, amivel alacsonyabb impedanciájú teljesítmény-éhes hangsugárzókat is jól meg tud hajtani, mivel, mint a gyártó írja, nem monitorokkal, hanem teljes sávot átfogó nagy hangsugárzókkal együttműködve tervezték. A fekete és ezüstszínben kapható VSi60 előlapja gyakorlatilag kezelőszervekkel és LED-ekkel van tele, e tekintetben nem egy ortodox stílusú lámpás készülék, amivel a modern dolgok kedvelői is könnyen megbarátkozhatnak. A natúr alumínium tetőlapon található a jól ismert Audio Research logó, mögötte sorakoznak két sorban az elektroncsövek, a sort pedig a kimenő transzformátorok fekete dobozkái zárják. Az előlap jobb oldalán elhelyezkedő finom működésű nyomógombok (power, mute, mono, bemenetválasztó, hangerő) az SP17-es előfokot idézik, ami nem egy rossz ajánlólevél. Az egészen pontosan 103 lépésben szabályozható hangerő aktuális állását egy 20 darab zöld színű LED-ből álló sor mutatja, ami érdekes és helyigényes megoldás, meg is telik vele az előlap egész bal fele.
A készülék hátlapján 5 line bemenet (CD, Tuner, Video, SE1, SE2), mono szub-woofer kimenet, feszültségmérő tesztpont a bias beállításához, valamint aranyozott hangsugárzó kimenetek találhatók 4 és 8 Ohmos hangsugárzókhoz.

A VSi60 kontrol fokozata passzív, mikroprocesszor vezérelt relékből épül fel, a kiváló minőségű relék jel-útja a Reference előerősítőkhöz hasonlóan különösen rövid, aminek a jelentőségét azt hiszem, nem kell méltatni. A mikroprocesszoros vezérlés kikapcsoláskor megjegyzi az utoljára kiválasztott bemenetet és a sztereó/monó beállítást is, így a legközelebbi bekapcsoláskor úgy folytathatjuk a zenélést, ahogy előtte abbahagytuk. Bekapcsolás után a műfajból adódó 30 másodperces cső felfűtés időtartamára automatikusan bekapcsol a némítás funkció, ami a procedúra végéig a kellemetlen meglepetések elkerülése végett nem is engedi felhangosítani a készüléket.

ar vsi60 back

A vadonatúj, alacsony zajú JFET bemeneti fokozat kettő 6H30 meghajtó csőből épül fel, a kimeneti fokozat párba válogatott KT120-asai pedig ismerősek lehetnek a márka többi erősítőjéből. A kivitel tipikus Audio Research a legfinomabb audiofil alkatrészekkel, litz belső kábelezéssel és aranyozott áramköri lapokkal. A gyártó hagyományaihoz hűen a készülék teljesen kézi munkával készül, majd gondos kezek tesztelik, állítják be és teszik bele a nagy fehér dobozba, amiben megérkezik a büszke tulajdonoshoz, aki az erősítővel együtt az még amerikai high-end történelem egy apró darabkáját is magáénak mondhatja.

A bevezetőben említett bő tíz éve hallott készülék hangjából leginkább a nagyfokú, kissé talán már túlzásba is vitt nyugalom maradt meg bennem, amihez képest a VSi60 meglehetősen friss tempóban csap bele a jazzbe. Alapkaraktere jó csöveshez illően kellemes, barátságos és analógos stílusú, melybe a sarkosság, az élesség vagy a harsányság bármeddig hangosítva sem kap helyet. A basszusa telt és puha, a mélyfrekvenciák finoman dorombolnak, ismét csak az analóg világ legszebb napjait felidézve. A hangszereket levegősen helyezi el a minden irányban kiterjedt téren, az egyöntetűen hangulatos és barátságos hangképből a friss és üde klarinétot, valamint a kimondottan plasztikus vibrafon élvezetes játékát tudnám kiemelni. Utóbbinál óriási élmény a hangszer fizikai valójának hatásos megjelenítése és a szép, kerek hangok játékossága.

A gyártó az erősítő leírásában is megemlíti, hogy a készüléket nem fingi-lingi monitorokkal tervezték, hanem úgy, hogy rendesen meg tudja dolgoztatni akár a nagydarab teljes sávú állódobozokat is. Ennek az állításnak az igazságáról a jazz után az operamuzsikán is meg tudok győződni, ugyanis a VSi60 már a bevezetőnél sem hagy egy cseppnyi kétséget sem afelől, hogy az egész nagyzenekar a helyén van, nem csupán néhányan lézengenek a zenekari árokban. A zene stabil basszus-lábakon álló, telt és vérbő, az énekesnő derekasan kiereszti a hangját, mégsem erőből énekel, hanem csak úgy árad belőle az energia és a lelkesedés. A széles és mély színpad teljesen megtelik zenészekkel, a muzsika, szó szerint hömpölyög, mint egy megáradt folyó, csak vele ellentétben nem töri át a korlátokat. A hangszerek hangja telt és barátságos színezetű, az előzőben megismert analógos világ ismételten visszaköszön. Vivaldi zenéje ugyancsak jókora svunggal kezdődik, nála azonban, úgymond kötelező elemként, az érzelmek még nagyobb szerepet kapnak, és a szépségekre fogékony erősítő rendesen tolmácsolja is őket a szerző szándékai szerint.

A lámpás erősítőkkel szemben sokan hozzák fel kritikaként, hogy a kellemességükkel elleplezik a részletezést, amire a VSi60 ügyesen rácáfol, ugyanis a Los Calchakis együttes gitármuzsikáján olyan finom húrzizegést és háttérkörnyezetet produkált, ami bármelyik jó félvezetősnek becsületére válna. A gitárokhoz párosuló énekhang lágy, sima és néhol annyira átszellemült, mintha az énekesek a nemrégiben elhunyt kolumbiai író emlékének adóznának, pedig a dal már jó pár évvel ezelőtt készült.
Pop és rockzenéken a készülék megint csak tervezőinek állítását igazolva jól odacsap, testes és dinamikus basszust produkál az énekesek pedig derekasan kieresztik a hangjukat. A rockosabb zenék nyersessége és a szinti műfajok színorgiája egyaránt jól áll neki, kiteljesítve ezzel a minőségi all-round készülék képét, ami bátran terhelhető és gyakorlatilag mindent jól megszólaltat.

A jellemzés utolsó sorában tulajdonképpen benne is van a készülékről alkotott véleményem lényege; a VSi60 egy univerzális, egyszerre klasszikus csöves és modern készülék, ami a szebb korok hangulatát ötvözi napjaink dinamizmusával. Ennek köszönhetően a klasszikusok mellett a frissebb, pörgősebb műfajok megszólaltatására is kiválóan alkalmas, meghajtja a méretes állódobozokat is, és nagyobb terekben sem fogy ki belőle a szufla.

Audio Research VSi60
Frekvencia átvitel: 1 Hz- 80 kHz (-3 dB)
Teljesítmény: 2×50 W
Méretek: 356×203×406 mm
Tömeg: 15,8 kg
Ár: 5000 EUR

Forrás:[www.hifipiac.hu]

Kedves Vendégeink!

2024.03.30-án, Szombaton, kizárólag előzetes bejelentkezés esetén tartunk nyitva!

Nyitás: 2024.04.02.

 Megértésüket köszönjük!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk!